Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2013.03.11. 10:15 Mihalovits Ervin

Minimálbér-licit

Címkék: Bajnai Mesterházy Minimálbér

mesterhazy_es_bajnai.jpgforrás

Villámtempóban zajlik az ellenzéki marakodás azon, hogy ki is vezesse majd a közös csapatokat 2014-ben, a harchoz pedig már elő is vették az egyik populista csodafegyvert: a minimálbért. Oszkó Péter és Scheiring Gábor szerdán tette le az asztalra a jól hangzó ígéretgyűjteményt az E14 és a PM együttműködésének keretében, melyre Mesterházy gyorsan rá is tromfolt dupla vagy semmi alapon a szombati MSZP évértékelőn.

Előbbi az érdekesebb, hiszen Bajnai tavaly még arról beszélt, hogy 50 ezer állás szűnik meg a minimálbér-emelés hatására. Ennek tükrében nehezen értelmezhető másképpen a Demszky "annyi-hidat-építünk-Budapesten-hogy-a-Duna-egy-alagútban-fog-folyni" Gábort megszégyenítő ígérethalmaz, mint reálpolitikai érdekek elsőbbségeként a gazdasági racionalitás felett. A mostani minimálbért nagyjából a felével kellene emelni, hogy elérje a létminimum összegét.

Mivel a harc kemény, Bajnaiék pedig már megválasztották a fegyvernemet, Mesterházy "akkor-is-miniszterelnök-jelölt-leszek" Attila valószínűleg nem tehetett mást, mint gyorsan összehívta Marxot az MSZP gazdasági munkacsoportját, hogy találjanak ki valamit. Ők hosszabban törték a fejüket, mint tíz pápaválasztó konklávé egymás után, míg előjöttek a nagy ötlettel, amit Mesterházy be is harangozott a hétvégi évértékelőn: duplázzuk meg a minimálbért!

Ráadásul ez még csak a két ellenzéki erő közti kötélhúzás egyik fejezete. Mi lesz, amikor a szigorúan vett választási kampányra fordulunk, és a Fidesznek is elő kell húznia a bon-bonos dobozt? Mivel fogják még emelni a tétet?

Érdemes elgondolkodnia még azoknak is, akik diktatúraként élik meg az Orbán-kormány szánalmas tevékenységét, hogy lehet-e olyan pártokra szavazni, akik megvalósíthatatlan ígéretekkel bombázzák a választópolgárt, csak hogy erősebb pozíciót foglaljanak el az ellenzéki könyöklőversenyben. Vagy majd úgy is ráfogják az "elmúlt négy évre", hisz ez a duma most is bejön? Nem hiszem, hogy megint működni fog. Csak azt fogják elérni, hogy a remény koalíciója pillanatokkal a választások után (ha megnyeri) elveszti hitelességét, és a választópolgár végleg az apolitikát hirdető radikálisok felé fordul. Ilyen áron, ráadásul a megszokott populista maszlaggal, köszönöm, de nem kell kormányváltás.

 

Update: A bejegyzésben hivatkozott Index-cikk a Mesterházy-beszéd leírt változata szerint valótlanul állítja, hogy minimálbér-emelést ígértek volna. Elnézést kérek az olvasóktól, hogy nem elsődleges forrásból tájékozódtam!

 

82 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr1005125016

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gyönyörök kertje 2013.03.11. 13:10:38

Kihevertük a disznóölést, kitört a tavasz, az unaloműzés egy újabb nagy felelőse lépett elő a hajnali ködpárából: a kert. Tavaly már futottunk néhány kört azért, hogy a dús vegetációval megáldott rétünkből művelt, hovatovább pallérozott konyhakert válj...

Trackback: "Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik" 2013.03.11. 12:19:46

"Ez nem magyarság. Ez egy fogyó nép pökhendi felfuvalkodottsága" - írja a határon inneniekről egy határon túli magyar. Mit gondol egy erdélyi az anyaországi magyarok pökhendi, kirekesztő, melldöngető magyarkodásáról? Megírta kommentben:   "Már e...

Trackback: Még több nyugdíjat Wittner Máriának! 2013.03.11. 12:18:20

Visszamenőleg emelnék az 56-osok pénzét - írja a hír24.hu. A kormány az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló, 2000 végén alkotott kormányrendeletet módosította, az ehhez szükséges intézkedéseket márci...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s 2013.03.11. 10:50:18

Most miért nincs itt a fidesz droid hadsereg? Amikor matolcsyt MNB elnöknek nevezték ki, akkor itt pampogott az egész kompánia, hogy tessék, matolcsy lett az MNB elnök, és meg se rezdült az euró. (Akkor lehetett 296 huf.) Most micsoda kibaszott kuss lett, hogy 303 huf. Droidok, hol a retkes faszban lapítotok most? Köllene ugatnotok most is? Vagy most jön majd a gonosz spekuláncs szöveg. Épp olyan hülyék vagytok, bazdmeg, mint orbán, meg matolcsy, ha nem hülyébbek, bár azoknál azért nehéz nagyobb seggfejet találni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.11. 11:01:20

Úgy látom, hogy a minimálbér lett az új 13. havi nyugdíj. Annyiban jobb, hogy legalább a maroknyi dolgozó embert szólítják meg vele. Az már más kérdés, hogy a legutóbbi komoly emelések hány tízezer munkahelyet szüntettek meg...

s 2013.03.11. 11:01:21

"hogy lehet-e olyan pártokra szavazni, akik megvalósíthatatlan ígéretekkel bombázzák a választópolgárt"

Nem az a kérdés, hogy lehet -e. Azt tudjuk, hogy lehet. A kérdés az, hogy hányszor lehet még. Ez a történet egy hangulatos, víg kedélyű akasztgatással lesz lezárva. Nincs más lehetőség. A következő politikus generáció hitelét - bárkik is legyenek azok - azzal lehet megalapozni egyedül, hogy fizikálisan megsemmisítik azokat, akik húsz év alatt ide juttattak minket. A választó is hibás tudom, mert ő adta ehhez a szarkenegetéshez a felhatalmazást. De nem vádolhatok tisztességes munkában megőszül öregeket, gyermekeket nevelő mamákat, a családjukért dolgozó férfiakat. Inkább vádolom azokat, akik a rájuk bízott hatalommal aljas módon visszaéltek, azt kizárólag saját boldogulásuk előmozdítására használták fel. A haragom rettenetes. Ne kérjen senki bocsánatot, mert nincs bocsánat. A hazaárulás büntetése nem fog elmaradni. Készüljetek, az idő közeleg.

Subika 2013.03.11. 11:01:43

"Érdemes elgondolkodnia még azoknak is, akik diktatúraként élik meg az Orbán-kormány szánalmas tevékenységét, hogy lehet-e olyan pártokra szavazni, akik megvalósíthatatlan ígéretekkel bombázzák a választópolgárt, csak hogy erősebb pozíciót foglaljanak el az ellenzéki könyöklőversenyben."

érdekes felvetés... mert mitől erősebb a pozíció a könyöklőversenyben? Attól, hogy X ígéret hatására magasabb támogatottságot mér vmelyik közvélemény-kutató És miért lesz magasabb a támogatottság? Mert mi, választópolgárok, nem gondolkozunk, hogy amit ígérnek, az teljesíthetetlen maszlag. Akkor miért is ne ígérjen baromságot?
CSAK rajtunk múlik, hogy ők mit engedhetnek meg maguknak...

rókafogta 2013.03.11. 11:05:22

Kedves blogg: Ön nem is akarja ,hogy 2014 ben más legyen kormányon!Ha ezzel a zavaros minimál bér dumával jön.Tudja egyébként sokféle képp lehetne minimál bért emelni, csak példa :járulék és szja adó csökkntéssel (nem ott ahol eddig), alapvetóő élelmiszer ÁFA csökkentéssel munkahely teremtő megtartó támogatással, hatékonyság növeléssel beruházással belső fogyasztás (nem luxus ) növelésével luxus adókkal szóval ezeken kívűl még rengeteg megoldás létezett és létezik

Mérnork 2013.03.11. 11:07:03

@s: Oszt mér baj az, hogy 303 Ft egy €? Mikor kiderült, hogy Matolcsy megy MNB elnöknek csak sortolni kellett volna a Ft-ot és mingyá jobban örülnél.

DezInf 2013.03.11. 11:08:54

Azt azért mindenki tudja,nem a minimálbér a probléma,hanem annak vonzatai.
Ezt szeretik elhallgatni és félreértelmezni :)
Megoldható az is,hogy a minimálbér növekszik,a közterhei csökkennek így a munkaadó költségei nem változnak, a munkavállaló mégis többet vihetne haza.
Persze akkor az állam bevétele meg csökkenne, vagyis nem nőne :D

Nem a minimálbér csökkenne,hanem a minimálbér teljes bruttó költsége csökkenne. A nettó minimálbér így is emelhető lenne ?

dr Smittpálelnökúr 2013.03.11. 11:10:45

1. Azért a poszt megírása előtt nem ártana értelmezni az elmondottakat. Szó sincs minimálbér emelésről E14 szinten! Ők az adójóváírást akarják visszavezetni, így a nettó jövedelem nőne, a bruttó változása nélkül. (A fidesz módszere ugye az volt, hogy növelte a bruttót és csökkentette a nettót.)
Ez nincs ellentétben azzal, amit korábban is mondtak a minimálbérről.

2. Az, hogy valaki diktatúrának éli-e meg az orbán kormány tevékenységét, vagy sem, az nem befolyásolja azt, hogy egy gazdasági kérdés mi az ember véleménye.
Pl. lehetne az orbán kormánynak csilivili gazdasági programja, ami az égig röpíti a magyar gazdaságot, amit a közjogi rendszerrel műveltek, az bizony diktatúra. Csak nagyon kis mértékben különbözik a késő kádári "puha" diktatúrától.

sárkányfő 2013.03.11. 11:11:25

Érdemes lenne tájékozódni posztírás előtt, persze lehet a kattintás-szám növelés, meg az odamondás-igény erősebb a racionalitásnál.
A minimálbér-emelést Bajnaiék úgy akarják csinálni, hogy az ne okozzon többlet terhet a munkaadóknak, vállalkozóknak. Hogy lehet ez? Hát az állami sarcok csökkentésével. Kevesebb sarc -> nagyobb minimálbér, és munkahelyek sem szűnnek meg, mivel ez nem többletteher a munkaadóknak... Mindemellett még egy konkrét szám sem hangzott el, szóval kár verni a hisztit.

Úgy tudtam, hogy amíg nincs program (másfél évvel a választások előtt..) addig az a baj, ha meg lesz bármi, ami kicsit is konkrét, akkor meg az lesz a baj :)

s 2013.03.11. 11:14:02

@Mérnork: Télleg, pubi? Shortolni csak azt érdemes, ami egyszer még visszajön. Jelenleg az a problémám, hogy a munkáltatóm forintban fizet. Bornak, kacsának, vagy valami más értékálló dolognak jobban tudnék örülni.

s 2013.03.11. 11:16:46

@dr Kangörény: A két kérdés - gazdaság és jogrend - nem függetlenek. A gazdaság - többek közt - a jogbizonytalanság miatt is döglődik.

Emiksz 2013.03.11. 11:16:58

Bukta az egész bejegyzés, mert tárgyi tévedést ragoz!

Mesterházy konkrétan ezt mondja:
"Megállítjuk a minimálbér csökkenését. Megduplázzuk az álláskeresési támogatás idejét három hónapról hat hónapra."

Dupla minimálbér? Hol mondta?

mszp.hu/video/mesterhazy_attila_ma_az_mszp_a_legerosebb_legszervezettebb_legfelkeszultebb_es_legnagyobb

Mérnork 2013.03.11. 11:19:13

@s: Az 1. orbán kormány alatt végig azon sírt az összes maszopos, hogy mijen szar a gazdaságnak a túl erős Ft. Most folyton azon megy a sírás, hogy jaj már megint gyengült 5 Ft-ot az €-val szemben. A jóisten se tud rajtatok kiigazodni. ;-)

Larry Silverstein 2013.03.11. 11:19:38

Miért lenne ez megvalósíthatatlan?

Emeltek ők már nyugdíjat is hitelből, akkor miért ne tennék a minimálbérrel is? Az IMF ad pénzt az ilyesmire, ha az adós elég hataloméhes és elég hülye.

Azon versengenek a komcsik meg a neokomcsik hogyan kéne Görögországot utolérni. Kíváncsi vk megeszik-e a népek.

regress 2013.03.11. 11:21:20

csak a hülyéket lehet etetni hülyeséggel.sajnos még azok vannak többségben 2/3-ad.

Larry Silverstein 2013.03.11. 11:25:18

@dr Kangörény: 'Pl. lehetne az orbán kormánynak csilivili gazdasági programja, ami az égig röpíti a magyar gazdaságot, amit a közjogi rendszerrel műveltek, az bizony diktatúra. Csak nagyon kis mértékben különbözik a késő kádári "puha" diktatúrától.'

- És miből látszik, hogy a nép a demokráciátokat akarja? A 15%-os választási eredményetekből vagy a 80 hónapja vezető fidesz eredményéből?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.11. 11:26:31

index.hu/belfold/2013/03/09/horn_in_the_usa/
"Mesterházy elmagyarázta, hogy amit Victor Ponta csinál, az nem nacionalizmus, hanem hazafiság, "

Értse mindenki... A Székely zászló betiltása, a magyar nyelv korlátozása, az autonómia igények leszarása, a magyar iskolák ellehetetlenítése, bezárása, magyar ellenes beszédek sokasága, .....
Mesterházy és az MSZP szerint hazafias cselekedet.
Ez a mai MSZP álláspontja.
Becsüljük is ekként őket !

SOHA TÖBBET MSZP !

s 2013.03.11. 11:28:19

@Mérnork: ? Nem teljesen értelek?

Az élő szervezetnek szüksége van valamennyi foszforra. Két hibát lehet elkövetni.
1. Túl kevés foszfort juttatunk a szervezetbe.
2. Túl sok foszfort juttatunk a szervezetbe.

Az euró/forint árfolyamnak van egy egészséges szintje. Két hibát lehet elkövetni.
1. Túl kevés huf egy euró.
2. Túl sok huf egy euró.

A Jóisten ki tud ezen igazodni. Te nem tudsz, mert hibás a gondolkozásod. Hajlamos vagy a szélsőségekre, könnyen átesel a ló túlsó oldalára. Ez nem lenne baj - legfeljebb neked. Sajnos a fidesz főnökök egytől egyig mind ilyenek, és ez viszont sok problémát okoz nekünk, itt élő embereknek.

Mária 2013.03.11. 11:28:47

Rothadt narancsot evett a kedves posztoló?

Vagy ez a poszt már a Fidesz szeretetkampányának a része?

Mária 2013.03.11. 11:30:44

@s:

Én is hiányolom a fideszdroidokat, lehet, hogy csapatépítő tréningre vitte őket a listás Kubatov, meg Habony Garázda Árpi :D

Emiksz 2013.03.11. 11:30:48

@Emiksz:
37:35-nél mondja:
"Megállítjuk a minimálbér csökkenését."

Dupla minimálbérről Mesterházy nem beszél, csak a posztíró.

Larry Silverstein 2013.03.11. 11:32:10

@s: Nem kell az agyvérzés. Volt ennél jobb és rosszabb árfolyam 2010 előtt is.

Matolcsy és Orbán nov-decemberben előre jelezte a forint romlását mostanra, és a devizahiteleseket ezért sürgették az árfolyamgát felé.
Exportnak meg használ. Szóval napi szinten nem érdemes lovagolni ezen. Még a liberális portfolio.hu szerint is visszamegy 290re az áfolyam 2014 tavaszára.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.11. 11:32:35

"Demszky "annyi-hidat-építünk-Budapesten-hogy-a-Duna-egy-alagútban-fog-folyni" Gábor"

Ezután 5 percre leálltam az olvasással, mert annyira röhögtem. :D

Mária 2013.03.11. 11:33:11

@Emiksz:

Fideszes posztertől ne várd, hogy hiteles forrást keres, netán linkel.

Fideszes poszter legfeljebb a listás Kubatov meg a garázda Habony heti kör-emailjéből idéz, szigorúan a forrás megjelölése nélkül, ahogy egykor Skiccpali is tette.

Emiksz 2013.03.11. 11:33:19

Azért pompás, hogy ha valaki idézi a hibás index cikket, akkor főoldalra kerül...

Larry Silverstein 2013.03.11. 11:34:44

@Emiksz: bruttó 400 felett 2. kulcs(- amit a szocik lealkudnak a sávhatárból) + adójóváírás. Remek ezzel egyszer már megduplázták a munkanélküliséget én köszi nem kérem.

Jaffar 2013.03.11. 11:38:54

A minimálbér többet árt, mint használ. Mindenki, de legföképpen a "dolgozók" járnának jobban, ha eltörölnék.

Kivlov 2013.03.11. 11:39:55

a zemeszpé még mindig meg tud nevettetni... :D

hatja 2013.03.11. 11:45:35

@Jaffar: már eltörölték... fidesz közeli cégek már piacra is termelnek közmunkásokkal a minimálbér feléért, pl tésztagyár.

Mária 2013.03.11. 11:46:07

@Jaffar:

Miért járnának jobban a dolgozók, ha egy tál levesért is lehetne őket dolgoztatni?

Miért járnának jobban a dolgozók, ha a tál levesből levont járulékaikból annyi nyugdíjuk se lenne, amiből méltósággal lehet éhen dögleni?

Miért járna jobban az ország, ha még jobban csökkenne a fogyasztás, valamint a beszedett SZJA és az ÁFA összege?

Tényleg nem értitek, hogy a normális élethez nem a nyomor és a lemondás vezet, hanem az eladható termék és szolgáltatás, az ennek a bevételeiből kifizetett korrekt munkabérek és a lehető legnagyobb számú TÉNYLEGES adófizető, akik normális fizetés után adóznak, nem egy tál levesnyi "jövedelemből"?

Kivlov 2013.03.11. 11:51:13

És miért nem duplázták meg, amikor 8 évük volt rá??? idiocc...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.11. 11:53:53

@Kivlov:
Nemhogy nem duplázták meg, hanem a Fidesz összes minimálbér emelésének legnyagyobb ellenzői voltak.
Máriával együtt.

veracity 2013.03.11. 11:57:07

Ez a kommuniké jelent meg az MNB honlapon. Rövid. Mégis sikerült kihagyni egy szót. Másrészt teli van unalmas szóismétléssel. Rosszul, tehetségtelenül van megfogalmazva. Alább olvasható a kihagyott szóval.

Rendben zajlik a vezetőváltás az MNB-ben

A mai nappal életbe lépett a jegybank új irányítási rendszere, amely 5 ügyvezető igazgatóra épül

Megkezdi munkáját Palotai Dániel ügyvezető igazgató, aki a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdásza, valamint a pénzügyi stabilitásért és a hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgató, Nagy Márton, illetve Csizmadia Norbert, mint a jegybank gazdaságstratégiáért és tervezésért ***"FELELŐS"*** ügyvezető igazgatója. A mai naptól a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásáért és működéséért dr. Nagy Róza ügyvezető igazgató felel, míg Sándor György ügyvezető igazgatóként az intézmény működtetéséhez kapcsolódó feladatokat végzi.

A vezetőváltás keretében az eddigi 112 cégjegyzésre jogosult vezető és szakértő közül 22 fő esetében lesz változás. Az érintett munkakörökben március végéig kerül sor a teljes cserére, amellyel a Magyar Nemzeti Bankban lezárul majd a vezetőváltás, illetve megtörténik az új irányításra való átállás.

MAGYAR NEMZETI BANK
Kommunikáció

s 2013.03.11. 11:58:30

@Larry Silverstein: "Matolcsy és Orbán nov-decemberben előre jelezte a forint romlását mostanra"

Tudom én azt. El akarják inflálni az államadósság forintban denominált részét. Ez persze azt is jelenti, hogy a forint megtakarításokat is inflálni fogják. Ezért ugatom, hogy vegyetek aranyat, vagy ingatlant, mert a forint kibaszott szart sem fog érni rövidesen. Te viszont mindent forintért vásárolsz a "bótba". Jön be a sok import cucc, te meg csak nézed, mert megvenni nem fogod, az egyszer már biztos. A benzint sem, légy megnyugodva.

"Exportnak meg használ." Milyen exportnak? Nem igazán gyártunk olyan kurva sok mindent, hogy sokra mennénk ezzel a haszonnal.

sárkányfő 2013.03.11. 11:58:31

Ha jól olvasom a kommenteket, nem csak az nem igaz amit a posztoló Bajnaiék kapcsán említ, de az sem igaz, amit a szocik kapcsán említ.

Nem kéne esetleg frissíteni a posztot?
Nem kéne esetleg egy halk elnézést kérni a megtévesztett olvasóktól?
Nem kéne esetleg korrigálni a hibát? Vagy szándékos dezinformálás a cél, mint a fidesz hazug plakátjain és hirdetésein?

Nagyot hibázott ez a blog, én gyorsan menteném ami még menthető a hitelességből...

s 2013.03.11. 11:59:56

@sárkányfő: "Hitelesség." Az meg mi a fasz?

s 2013.03.11. 12:02:38

@veracity: "Felelős." Az meg mi a fasz.

Mail Undelivered 2013.03.11. 12:05:32

@poszt
Gondolom T. Publius, te álltál modellt ehhez a műhöz:
negymadar.blog.hu/2013/03/10/tenyeszallat

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.11. 12:07:15

@sárkányfő:
Nagyon vicces vagy kiscsákó.

Az összes ballib blog, naponta okádja a bérretegéssel súlykolt MSZP-s hazugságokat, de azt észre se veszed.

Mentségedre tényleg nem. Ennyire elvakult MSZP-s pöcs vagy.

vakapad 2013.03.11. 12:47:53

Én, amikor valami iszonyatos marhaságot látok leírva, általában gyanakodni szoktam, félreütés,esetleg a nyomda ördöge lehet, ezért aztán utánanézek, hogy valóban így van-e. Bízom az emberek minimum 80-as IQ-jában, és általában nem is csalódom benne.

Mások ebből mérges bejegyzést kanyarítanak. Magyarán, annyira utálják azt akiről írnak, hogy nem hiszik el róla, esetleg 80-nál magasabb az IQ szintjük.

vakapad 2013.03.11. 12:50:28

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Az a baj, hogy amiktől eddig ingyen rettegtem, az mind bejött. De az ötlet jó, ezentúl pénzt fogok kérni érte, hogy csökkentsem a veszteségeimet.

egyenlítő 2013.03.11. 12:54:14

@sárkányfő: Dehogy. Becsületes ember. Hűsége a becsülete.

laci_52 2013.03.11. 12:55:41

@Mária: Igazad van! Akik a minimálbért csökkenteni szeretnék vagy ellenzik az emelését, azok annak többszörösét viszik haza. Dolgoznának ők a minimálbérért, másképpen beszélnének.

A minimálbér nettójának mindenképpen el kellene érnie a létminimumot. Mindegy, hogy ezt emeléssel vagy adócsökkentéssel érik el.

Larry Silverstein 2013.03.11. 12:56:57

@s: Ez csak hőzöngés. Akkor vegyél deviza alapú magyar állampappírt ahogy sokezer magyar teszi és vegyél magyar terméket. Vagy ne.

Mihalovits Ervin 2013.03.11. 13:09:02

@dr Kangörény: és mindenki más, aki az adóterhek csökkentésével jön: Nem megvalósítható ekkora bruttóból adójóváírással a nettót a létminimum szintjére felhozni. Arról nem is beszélve, hogy a kieső adóbevételek fedezetéről szó sincs. Szóval ez az egész így csak jól hagzó szavak gyűjteménye.

pástétom 2013.03.11. 13:16:52

A poszt egy nagy hülyeség. Az Mszp-kongresszuson egy darab megvalósíthatatlan ígéret nem hangzott el. Racionális, kézzelfogható, kormányra kerűlve tartható programpontok viszont igen.

s 2013.03.11. 13:21:17

@Larry Silverstein: "Akkor vegyél deviza alapú magyar állampappírt ahogy sokezer magyar teszi"

Édes faszom. Az a sok magyar lesz a jövő devizahitelese, aki magát kibaszott okosnak képzelve azt hiszi, most megcsinálta a tuti üzletet, de utána szopós malacként rinyálva nyüsszög majd, hogy mentse már meg valaki. Már mondtam, de elmondom még egyszer. A devizakötvény vásárlók nem teljesen egyformák. Ott van pl. a Templeton. Ha neki nem fizetik vissza a kötvény ellenértékét, az államcsődnek minősül. Ha neked nem, egyszerű magyar barátom, az egy lovagias felajánlás lesz a részedről, amelyben hozzájárulsz ahhoz, hogy ezt a csekély összeget matolcsy papa és orbán papa megtakarítsa. Pont úgy, mint a manyup esetén. Emlékszel? Betették az állampapírt az iratmegsemmisítőbe, és daráltak egy habosat. Ökör az, aki magyar állampapírt vesz. Vegyél aranyat. Azt nem lehet elcsalni. Ne arany jegyet. Konkrétan fizikai arany lapkát.

Emiksz 2013.03.11. 13:52:02

@Mihalovits Ervin:
Sikerült már belőni az index félregépelését, amire a poszt épül?
Szerintetek Mesterházy azt mondta:"duplázzuk meg a minimálbért!"

A videón meg az hallatszik, hogy
"Megállítjuk a minimálbér csökkenését. Megduplázzuk az álláskeresési támogatás idejét három hónapról hat hónapra."

Még mindig nem stresszel ez a diferencia?

Scarlet Crusade 2013.03.11. 13:56:11

@s: Jol van, most hogy MINDENKINEK megmondtad milyen hulyek vagyunk talan le is ugorhatnal a magas lorol.

Tiborpapa 2013.03.11. 14:01:46

"Ilyen áron nem kell"
Kedves szerk, a mostani kormányért mennyit fizetsz?
Mert nagyon sokan nagyon sokat, közben egy lyukas 2 fillérest sem érnek.
Nem várok választ.

Netuddki. 2013.03.11. 14:02:54

Fideszes komcsi trükk ez a poszt...

lajafix1 2013.03.11. 14:04:50

Ajaj a szocik megint felmentést akarnak adni az adófizetés alól. Fijúk a pofázás alapja az adófizetés.

s 2013.03.11. 14:05:21

@Scarlet Crusade: Vettél PEMÁK-ot? Nem köllött vóna. Majd rá fogsz döbbeni . . . töröcskei biznice. Te abból egy kurva petákot nem fogsz látni, baszkikám. Sasolj már utána, ki is az a töröcskei. Cégéres gazember, és akkor még finom voltam, mint a szűz leány pinaszaga . . .

Netuddki. 2013.03.11. 14:11:20

@lajafix1: Kutyából nem lesz szalonna. Az orbánnal kapcsolatban is ezt mondtam 2010-ben. Igazam is lett. Ugyanezt mondom a maszop esetében is...

lajafix1 2013.03.11. 14:11:42

@laci_52: nagyon el vagy te tévedve

"Akik a minimálbért csökkenteni szeretnék vagy ellenzik az emelését, azok annak többszörösét viszik haza."
Ettől még lehet a többet kereső véleménye gazdaságilag megalapozott. Honnan veszed, hogy a minbérnek el kell érnie a ksh létminimumot?

Lol Gyurcsányék alatt (is) a felső szja kulcs a 2 felnőtt + 2 gyerekes standard családmodelles létminimumnál kezdődött elég balgán. Te megeljutottál a minbérért létminimumot igényig.

Mihalovits Ervin 2013.03.11. 14:12:36

@Emiksz: Már updatelem egy ideje, és beismertem, h hibáztam. Remélem ez a diferencia nem stesszel ;)

Netuddki. 2013.03.11. 14:16:18

@lajafix1: Nem a minimálbéren kell rugózni. Azon kéne, hogy 23 év alatt a magyar állampolgárokat elárulva a megbízott vezetők a magyar emberekből a multiknak adósrabszolgákat csinálták. Soroljam? mdf, mszp, fidesz, mszp, mszp, fidesz...

DezInf 2013.03.11. 14:20:50

@Mihalovits Ervin:

Poszt : "..amit Mesterházy be is harangozott a hétvégi évértékelőn: duplázzuk meg a minimálbért!"

"Update: A bejegyzésben hivatkozott Index-cikk a Mesterházy-beszéd leírt változata szerint valótlanul állítja, hogy minimálbér-emelést ígértek volna. Elnézést kérek az olvasóktól, hogy nem elsődleges forrásból tájékozódtam!"

Hihetetlenül korrekt eljárás.
A cikk egy hazugságot állít,amit egy - a cikk végén elhelyezett- update-vel helyreigazít.
Nem lehetett volna a hazugságot a cikkben kijavítani ?
Persze hogy nem,hisz erre épül a cikk :)))

Hát............ gondolom a poszt író tudja mire gombolok:D

Larry Silverstein 2013.03.11. 14:21:59

@s: Azt magyarázd már meg hogy lesz a jövő devizahitelese aki kölcsönt ad...:))

DezInf 2013.03.11. 14:24:38

@Mihalovits Ervin:

Az update-től függetlenül a cikk valótlanságot állít:))))
Erre a beismerés a hazugság fenntartásával...... komolytalan , na :))

A poszter nem parlamenti képviselő civilben?
Azokra jellemző ez a hozzáállás:D

Mihalovits Ervin 2013.03.11. 14:30:06

@DezInf: Csináhattam volna, hogy behintem sóval a tévedésem helyét, mintha nem is lett volna, és akkor te sem tudnál itt kommentelni. A cikknek így már nyilván nincs értelme, de nem gondolom, hogy korrekt lenne, ha levenném. Mindezt pedig úgy, hogy elismertem hibám (pedig az csak közvetett), és bárki aki elolvassa a bejegyzést, láthatja az updatet, tehát nem informálok senkit sem félre.

Ez is hozzátartozik az írásaimhoz, hibával együtt, így marad.

s 2013.03.11. 14:32:36

@Larry Silverstein: Pont olyan hülye, mint amaz, úgy. Nem számol a kockázatokkal. Milyen lejáratú kötvényt vettetek? Ötéveset? Addig itt minden megbaszódhat, te meg futhatsz a pénzed után. A devizahiteles ua. Megnézte a kamatot, kicsi volt, felvette a hitelt. Az árfolyamkockázatot leszarta. A PEMÁK-os gyerek dettó. Megnézi a hozamot, magas, benevez. Ki a faszom fogja ezt kifizetni neki és miből? Ezen is kellene egy kicsit agyalni. (A tippem az, hogy a magyar tulajokat SOHA nem fogják kifizetni.)

DezInf 2013.03.11. 14:34:15

@Mihalovits Ervin:

Ez lett volna a korrekt update és senki sem cseszegetné :)
Végül is nagyrészt nem a cikkről szól a vita.
Soxor inkább hitvita folyik,a cikk apropóján,függetlenül a cikk tartalmától:D

A korrekt válaszért köszönet.

Jack Torrance 2013.03.11. 14:34:51

a mai történések tükrében azt kell mondanom, hülye vagy Publius.

Jaffar 2013.03.11. 14:36:42

@Mária:
Miért járnának jobban? Mert akkor mindenki a tudásának megfelelöen tudná eladni magát és nem pedig annyit kapna, amennyit muszáj adni.
Ma rengetegen dolgoznak minimálbérért, annak ellenére, hogy szakképzettek. Németországban sincs minimálbér és mégis vannak adóbevétek, nyugdíj. ^^

Larry Silverstein 2013.03.11. 14:39:07

@s: Ja biztosan csak lényegtelen különbség hogy az hitelfelvétel ez meg kölcsönadás.

Ha nem kell kockázat varrd a párnába.

s 2013.03.11. 14:50:16

@Larry Silverstein: "Ja biztosan csak lényegtelen különbség hogy az hitelfelvétel ez meg kölcsönadás."

Valóban nem ez a lényeg. A lényeg mindkét esetben az, hogy helyesen kell értékelni az akció kockázatait és a várható nyereséget. Ma azért vesznek állampapírt a külföldiek, mert a FED két kézzel szórja az ingyen pénzt, tehát megveszik az összes szart a közel nulla kamat ellenében. Mi már egy ideje a befektetésre nem ajánlott kategóriában vagyunk. Aki magyar létére állampapírt vesz, az a spórolt pénzét tolja bele, tehát az egy sokkal "drágább" pénz, mert helyette pl. piálhatott és kurvázhatott volna. Mindenki kibassza az aranytartalékát, mert hozamokra vadászik helyette. Tehát kicsit lenyomják az arany árát. Pár évvel a válság után elfelejtették már, milyen is az. Vegyél aranyat.

Ja, nem kell fizetned a tanácsért. Ingyen adom, mert ilyen kibaszott kurva jó fej gyerek vagyok. Meg nem hinném, hogy te fogod felfelé lökni az arany árát . . .

Emiksz 2013.03.11. 14:55:10

@Mihalovits Ervin:
Jogos, nem vettem észre az appdétet. Annyival színezném, hogy nem csak a leírt változat, hanem a videón is 37:30 körül Mesterházy sikeresen beleútelágazódik a mondatba.

bozsy 2013.03.11. 14:57:53

"Az Együtt 2014 és a PM képviselői egyetértettek a nettó minimálbér fokozatos emelésében a létminimumig"
Ebből a mondatból ezt a következtetést levonni???
Ez egy ügyes politikai mondat (és egyébként jó cél is, hogy a minimálbérből meg lehessen élni), gondolhatod, hogy egyből a választás után de azt is, hogy csak 20 év múlva.

Larry Silverstein 2013.03.11. 15:00:15

@s: Mi már egy ideje a befektetésre nem ajánlott kategóriában vagyunk.

- Ez nem zavarja meg a magyar devizakötvényt, aminek alacsonyabb a hozama most mint a leminősítések előtt.

- Aranyon is lehet keresni, persze, meg bukni is. Ki mihez ért.

dolgozni kék 2013.03.11. 15:34:02

@Larry Silverstein: s nem mond feltétlen hülyeséget.. nézd meg az állampapírok hozamait.. minél hosszabb a táv, annál magasabb a kamat.. ergo, a befektetők nem bíznak hosszútávon bennünk, nem fenntartható a növekedésünk.. (ami eleve nincs, ugye?)

s 2013.03.11. 15:34:26

@Larry Silverstein: "- Ez nem zavarja meg a magyar devizakötvényt, aminek alacsonyabb a hozama most mint a leminősítések előtt."

De meddig? Egy kis zűrzavar a másodpiacon, és töröcskeinek kihullik a haja, hogy forrást tudjon bevonni, ugyanis nekünk azt folyamatosan meg kell újítani, különben bukik a mutatvány.Egyébként nem fog tudni semmit csinálni. Leszopja az IMF faszát, megeszi, amit szarnak és még a szaros seggüket is kinyalja.

"- Aranyon is lehet keresni, persze, meg bukni is. Ki mihez ért."

Az arany nem a daytradereknek való. Az a határozott véleményem, hogy aki hosszú távon aranyat tart, az semmiképpen nem bukik. A devizákat ugyanis sújtja az infláció, az aranyat meg nem. Ott csak árfolyam van, de hosszú távon az mindig a fémnek kedvez. Keresni persze nem lehet vele, arra inkább a részvény való. De azzal aztán baszott nagyot is lehet bukni.

nu pagagyí 2013.03.11. 15:35:47

Amúgy a nettó minimálbérről lehet szó, aminek növelése nem feltétlenül jelent bérköltségnövekedést a vállalkozóknak, viszont nőhet a fizetőképes kereslet a piacon, amire szükség lenne, hogy ne menjen tönkre minden. A jó keresetűek pedig majd egy kicsit meghúzzák a nadrágszíjat, kevesebb 10%-os államkötvényt vesznek a mostani hedonizálás után.

A posztírótól kérdezném, hogy még mindig az egymillió új munkahelyet várja?

Larry Silverstein 2013.03.11. 15:36:51

@s: Az a határozott véleményem, hogy aki hosszú távon aranyat tart, az semmiképpen nem bukik.

- Elnézve a hosszútávú aranyár mozgást, ebben erősen kételkedem.

- Ha nagy lesz a kamatfelár, nem kell államkötvényt kibocsátani. Az idei év nagy része már le van rendezve.

buday008 2013.03.11. 15:37:55

Akli azt hiszi ezt a mai lószar bérezést, 47ezres zsigaféle faszságot bérnek lehet nevezni , azt komolyan el kellene orvoshoz vinni. azzal együtt aki azt mondja hogy nem kell emelni a minimálbért...ezek mind kb annyit értenek a gazdasághoz mint matolcsy meg orbán lófaszt sem. Amelyik munkáltató nem bírna kigazdálkodni egy 70-75 ezres nettó minimálbért (értem természetesen úgy hogy értelmes járulékok súlytsák, illetve kisebb áfaterhelés) -arra azt kell mondjam szünjön nyugodtan meg . felesleges mindnekinek aki nem ért valamihez vállakozni. Igenis igaza van az mszpnek abban hogy a ,vak is látja afideszes szart sem fizetek bérrabszolgapolitika csúfosan megbukott...teljsen nulla abelső foigyasztás senki nem vesz semmit, senki nem újíttat fel stb. igazat kell mondani a leendő kormánynak bárhol szólal is megy és máris hitelesebb lesz minta mostani amit gyakorlatilag az egész világ leírt. Be kelll indítani a hitelesét: bankok plusz állami fejlesztési alap segítségével. csökkentenia mindnet kinyíró áfa mértékét és a munkáltatói járulékokat és IGEN meg kell emelni a minimálbért. Ha valaki azért tart fenn munkahelyeket hogy abból akar megélni hogy lop csal a munkásaitól éhbérért akarja alkalmazni, annak be kell csuknia a boltját . Ilyen kurva egyszerű ez. Ugyanis a maygar gazdaság nem csak azért tart itt merta kormányunk szar: ami ténykérdés-hanem mert a vállakozások egy része is csak sajnos azt nézi kit mivel lehet lehuzni, ahelytt hogy értelémes , innovatív öteletekkel munkát szerezne a munkásainak. Poszt íróval elelntétben én azt mondom: aki ma magyarországoin azt mondja nem kell kormányváltás az klinikai eset!!ERz így nem fog sokáig tartható lenni. ma 305 az euró holnap 310, majd 330 stb. addig nem állnak le amég ez az alkotmánymódosítgató csőcselék nem távozik.Kormányváltás márpedig kell( fidesz is meglépheti nyugodtan még), és normális minimálbér is kell mert tarthatatlan az az állapot hogy naponta vernek szúrnak le embereket. 22-47 ftból csak bűnözésre "kényszerítik " rá azt aki nem akar éhen halni.

buday008 2013.03.11. 15:44:10

Elnézést a helyesírásért de felmegy az agyvizem ha nyílvánvaló értelmetlenséget olvasok.

Az mszp legalább egy értelmes kiindulási pontnak megfelelő programnak nevezhető javaslat csomagot tett le az asztalra.( az E14-é még soványka de ennél ami most van csak jobb lenne..) Még valamit leírnék az mszp programjával kapcsolatban: megkéedeznék a munkaadókat, a munkavállalókat, szakszervezeteket, tanárokat--mielőtt döntenének....nem úgy mint a fidesz ma, hogy az van amit a felcsúti sámán kiolvas a csontokból épp aznap és mindenki másnak kuss.

s 2013.03.11. 15:47:50

@Larry Silverstein: "- Elnézve a hosszútávú aranyár mozgást, ebben erősen kételkedem."

Nézd meg még egyszer. Ne másfél évre. A bretton woods-i rendszer felmondásától,
ha kérhetlek. Egy fasza exponenciális függvény fogsz látni, ami az arany ára dollárban.

"- Ha nagy lesz a kamatfelár, nem kell államkötvényt kibocsátani. Az idei év nagy része már le van rendezve."

Ez nem kívánságműsor. Akkor kell kibocsátani nagyjából, amikor lejár az előző. Az idei év az egy dolog. Van utána még több is. A kajapénzzel sem úgy vagy, hogy az e heti megvan, mi baj lehet. Kell zabálni folyamatosan.

s 2013.03.11. 15:51:50

@buday008: És ha lenne hozzá egy kecskéd is . . . ? Úgy már biztosan megéri. Nekem is úgy mesélték . . . :-D

Elijah_Baley 2013.03.11. 16:15:37

legalább kiáll az elvei mellett, a minimálbér legyen kéccázezer, de 4 kiló felett meg legyen negyvennyolcszázalékos eszjéá, így egy vékony sávban fognak elhelyezkedni a fizuk és egyenlőség lesz, mint a szockóban.

csárlszbrunzol 2013.03.12. 14:07:41

@buday008: Mennyi legyen a minimálbér?
Sőt, kérdezzük meg a nyugdíjasokat, mennyi legyen a nyugdíjuk. Én a buszvezetőket is megkérdezném. Meg a fodrászokat is. Ki mennyit szeretne? Most szóljanak, míg lehet.
süti beállítások módosítása