Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.04.14. 12:30 Kálóczi Krisztián

Elbocsátó (nem) szép üzenet

Címkék: politikai kultúra politikai vita politikai diskurzus a párbeszéd ideje liberális értékrend

Jelen bejegyzés mind tartalmát, mind pedig hangnemét tekintve különbözik az eddigi posztoktól. Ugyanis kivételesen nem egy - klasszikus értelemben vett - politikai kérdésre vagy történésre reflektál, hanem csupán egy szerencsétlen esetre, amelynek főszereplője Kumin Ferenc, aki egy bejegyzésében részletesen kifejti a történteket.  

Csupán egyetlen félmondatot emelnék ki az említett bejegyzésből: „[…] tényleg jól illusztrálta, hogy milyen lehet bármilyen kisebbséghez tartozni egy végletesen intoleráns többségi közegben […]”. Én továbbmegyek ezen a vonalon, és kifejtem, mennyi minden más egyebet is illusztrált még ez a kellemetlen szituáció. 
 
Egyrészt illusztrálta azt, hogy egyes emberek mennyire ki tudnak vetkőzni a jólneveltség bársonyos ruhájából, mikor számbéli fölényben érzik magukat. Másrészt pedig (és talán ez a fontosabb) jól illusztrálta azt is, hogy milyen mélységekig rágta be magát a magyar politikai diskurzusokba a személyeskedő és általánosító hangnem. 
 
Mielőtt ezt kifejteném, muszáj leszögeznem – kapaszkodjanak és hördüljenek föl az olvasók -, hogy bizony-bizony Kumin Ferencnek igaza volt! Azonban nincsen olyan érvelés és igazság, ami nem kívánja meg a „de”-t. 
 
Ugyanis a szóban forgó eset mindkét szereplője elkövette azt a hibát, hogy személyeskedett és/vagy általánosított. Olvasóink tudhatják, mennyire szeretjük meglovagolni a magyar politikai kultúra defektjeit, hiányait, és az ezekkel járó negatívumokat. Azonban sokszor félreérthetnek azok, akik azt gondolják, hogy amikor politikai kultúráról beszélünk, a politikai rendszerre/berendezkedésre, és annak egyes elemeire gondolunk. Pedig: a racionális politikai diskurzusra, amelyet mi is igyekszünk gerjeszteni és megoldani, noha az egyet ide, egyet oda ars politicánk többnyire éppen az ellenkező hatást váltja ki. 
 
A legkülönösebb az egész történetben, hogy az elemzői beszélgetésben ugyanennek a személyeskedő hangnemnek még csak leghalványabb jelét sem tapasztalhattuk - ez köszönhető egyrészt a beszélgetésben résztvevők szakmai múltjának és tapasztalatának, másrészt pedig magának a műfajnak. És bár egyértelműek a nézet- és felfogásbéli különbségek (nomeg az erőfölény is), a beszélgetést végig higgadt, racionális stílus jellemezte. Majd mikor a szakmai korlátok megszűntek a beszélgetés végeztével, ismét lekerült az átlagember szintjére a politikáról való elmélkedés, és akkor hangzott el egy valóban arrogáns, illetlen (sorolhatnám naphosszat a jelzőket) megszólalás, és készen is lett a magyar politikára jellemző személykedő és általánosító szájkarate. És hozzáteszem újból: ebben a párbajban Kumin Ferenc mellett állt az igazság.
 
De a kötelező  „de"-t akkor is boncolgatni kell. Ugyanis az általánosítás (talán) éppolyan veszélyes, mint a jelen helyzetet kirobbantó arrogancia – természetesen csak annak fényében, hogy a politikai párbeszédet valóban meg akarjuk változtatni. És az erre való igényt azt gondolom, számos példa alátámasztja, mégis sokszor érzem azt (és éreztem ebben a helyzetben is), hogy ez megint csak a szavakkal való dobálózás unalmas mezején reked. Az, hogy az igazság a mérleg melyik nyelvén nyugszik, úgy vélem, jelen helyzetben teljesen egyértelmű, és nem írom le újra. 
 
És amennyiben ez az eset már Kumin Ferencnél is megadta annak lehetőségét, hogy a politikai blogvilágot felhígítsa személyes élményével, én is elmegyek egy személyes sérelmemig, ami abban merül ki, hogy ismét lejárattak. És nem a politikai palettán tőlem másik oldalon állók, hanem éppen olyanok, akik magukat az én liberális felfogásommal rokonnak érzik. Nekem az a legfájóbb az egész történetben, hogy egy liberálisok által szervezett rendezvényen jelen lévő liberális közönség egyes liberális tagjai képesek eldobni hitvallásukat egy visszataszítóan személyeskedő hecc kedvéért. Hiszen hová tűnt az egyén személyének és véleményének sérthetetlensége? Hová tűnt annak elfogadása, azaz a tolerancia? Hová tűnt a mindannyiunk számára kívánatos változás a konstruktív politikai viták irányába? Elmondom: még lejjebb.
 
Ettől függetlenül természetesen nem kívánom feszegetni, hogy ki liberálisabb a másiknál, mindenesetre újra meg kellett tapasztalnom, hogy a kisebbségben is vannak még kisebbségben.
 
A viszontlátásra!          
 
 
 


61 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr364415611

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért nem állt szóba Obama elnök Schmitt Pállal Koreában a nukleáris biztonsággal foglalkozó csúcstalálkozón? 2012.04.14. 15:51:21

Állítólag ez a beszélgetés történt Obama és a titkára között, amikor közelített feléjük  Schmitt Pál: Titkár (súgva): – Ő a magyar köztársasági elnök (angolul: president). Obama: – A Magyar Köztársaság elnöke? (president of the Hungarian Re...

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.14. 15:48:54

Hogyan lett a huszonéves, a diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 04. 09-én...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.14. 15:48:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Kövér László szerint az ellenzéknek nincs helye a parlamentben 2012.04.14. 15:46:39

Ezt mondta Schmitt lemondása után: “… az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben.” Mit lehet erre válaszolni? Talán azt, hogy az MSZMP Központi ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

épészmérnök 2012.04.14. 14:50:36

Hiba van a logikában.
Kumin éppenséggel az arrogáns többséget képviseli, a jelenlévő civilek erre reagáltak.
Az agresszornak, az updog-nak, amely jelenleg a Fidesz-kormány, melyet Kumin képviselt személyesen, szabad agresszívnek lennie. Annak, akit létében támadnak nap mint nap, muszáj felülemelkednie.
Nem kettős mérce ez egészen véletlenül?
Én el sem megyek ilyenekre, mert félek, felpofoznám Kumint és a hasonlókat.

fonó 2012.04.14. 14:57:07

Legalább utólag szégyellheti a sokéves karaktergyilkosságot, füttyögő-fújoló-hazaárulózó-köpködő Keresztény Erkölcsiségű saját oldalát!!!!!!!!!!!!!!!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.04.14. 15:02:23

Egyet ide egyet oda? Legyen vélemény,és legyen korrekt. Ha kétszer az egyik oldalnak van igaza?Nem mellesleg egy éppenhossxú távra berendezkedô finoman szólva is visszafelé lépkedô kormányzat esetén pontosan aránytalan az egy-egy. De ha ôszinte akarok lenni, nem az a korrekt aki patikamérlegen méri az egyet ide egyet oda üzeneteket...

Mária 2012.04.14. 15:04:29

Kumin ezt írja:

"Megmutatták, hogy milyen érzés az, amikor a jókora létszámbeli fölényben lévő többség minden különösebb gátlás nélkül teszi nyilvánvalóvá utálatát."

*

Ízelítőt kapott abból, milyen helyzet lehet ma ELLENZÉKI képviselőnek lenni a magyar parlamentben :)))

Abban a parlamentben, ahol a MINDEN választópolgár miniszterelnöke kijelenthette, hogy ellenzék nélkül is lehet kormányozni.

Abban a parlamentben, ahol a Kövér László nevű NÍMAND a TELJES ellenzékre vonatkozóan kijelenthette, hogy "az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben" - és nem vágta őt pofán emiatt senki.

Nem sajnálom Kumin bloggert.

Megszolgált rá, hogy szarul érezze magát, legalább elgondolkodik azon, hová vezet a "kétharmados" kormányzati arrogancia.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2012.04.14. 15:05:43

@épészmérnök: ennél jobb első komment nem is kell ehhez a (jó) cikkhez :)

drkovax 2012.04.14. 15:13:52

Kumin úr ezek szerint eddig azt hitte (no meg a szerző is), hogy a kommentekben hőbörgők (széljobb, szélbal, széllib) megszállottak előben másként viselkednek, mint az internet névtelenségében. De nem...

-JzK- 2012.04.14. 15:26:16

Öhm... valaki elmondaná, hogy egyáltalán mi szükség van Magyarországnak az öngyülölő, balliberális kurzusra? Erre nem válasz a Fidesz sokszor balfaszkodó gazdaságpolitikája, mert abból a tényből nem következik a libbantaknak sem erkölcsi fölénye, sem ideológiájuk igazsága.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2012.04.14. 15:26:19

Véletlenül azt vettem észre, hogy Kumin úr is általánosít!

sárkányfő 2012.04.14. 15:38:11

Kumin a Századvég főmunkatársa. A Századvég egy közpénzek kipumpálására specializálódott Fidesz-cég, mely folyamatosan kapta és kapja is az állami megbízásokat (épp tegnap is...), immáron több milliárd forint értékben. Tudjátok, "tanácsadás", meg "kommunikáció", meg a többi megfoghatatlan kamu blabla amire lehet számlázni.

Ez nem más, mint különösen nagy értékben elkövetett legalizált és intézményesített rablás, az államkincstár szisztematikus fosztogatása.
Tisztességes ember ilyesmiben nem vesz részt. A saját becsületére egy kicsit is adó ember az ilyentől undorodik. Ha lenne igazság ezen a földön, Kumin mint a maffia tagja börtönben ülne.

Úgyhogy Kumin Fidesz-közlegény képmutatás, erőltetett szemforgatás helyett inkább csak szép csöndben lopkodja tovább a potya milliókat amik leesnek neki a mi adóforintjainkból.

genyamagyar 2012.04.14. 15:41:00

Kumin úr, Kumin úr... a fagylalt visszanyalt! És az ég óvja Önöket attól, hogy a legközelebbi választáson a mostani ellenzék győzzön, mert akkor Önöknek nagyon sanyarú sorsuk lesz. Mindenért fizetni fognak - természetesen a törvényes keretek között. Szóval tessék mindennap imádkozni!

(Ja, és amikor pl. Demszkyt megdobálták, akkor Ön, kedves Kumin úr, hol a bánatos rossebben volt? Akkor nem fájt az intolerancia? Nahát!)

Mária 2012.04.14. 15:41:15

@-JzK-:

Az "öngyűlölő" jelződ egy ostobaság.

Az ellenzék nélküli kormányzás meg egy posztkommunista vágyálom, amennyiben valóban ennek az eljövetelében bíznál.

*

A gyűlölködés egyébként sem a baloldalra, hanem a narancs-jobberekre jellemző.

Ti vagytok azok, akik folyamatosan az ellenséget keresik.

Ti vagytok azok, akik folyamatosan harcolni akarnak.

Ti vagytok azok, akik megosztjátok az országot.

Ti vagytok azok, akik az összes felvilágosult demokráciában az ellenséget látják.

*

Tudtad, hogy az "alkotmányos demokrácia", más szóval a "képviseleti/parlamentáris demokrácia" angol megfelelője a "LIBERAL democracy" kifejezés?

Nem tudtad, gondolom.

Narancsosék nem mondták.

Narancsosék a majoritarianizmusban hisznek.

Legyen ez az ő problémájuk.

genyamagyar 2012.04.14. 15:41:42

@sárkányfő: "Ha lenne igazság ezen a földön, Kumin mint a maffia tagja börtönben ülne."

Fog.

genyamagyar 2012.04.14. 15:44:22

Szerény véleményem az, hogy egyre több fideszest - vagy Fidesz-nyaloncot - fognak szó szerint megkergetni. Egyre többen fognak rettegni az emberektől - jogosan.

Ja és Kumin úr: a gerinctelen emberekkel szemben nincs tolerancia!

Dinkainka 2012.04.14. 15:54:16

Aki ellenséget keress, ne lepődjön meg, ha ellenségre lel.
A fronton vissza is lőnek.

user792 2012.04.14. 15:58:01

Aki korpa közé keveredik...

azt megeszik a kétbites véresszájú lumpenprolik.

-JzK- 2012.04.14. 16:03:13

@Mária:
Mellélöttél, haver, én nem Fideszes ("narancsos") vagyok, hanem jobboldali konzervatív. A kettő nem ugyanaz. Nekem sem a Fidesz, sem Orbán nem anyám, s nem apám - nem kötődök hozzájuk érzelmileg.
Épp ezért nem gondolkodom olyan hülyén, hogy Orbánék egyes balfaszkodásából az következik, hogy az öngyülölő, internacionalista liberális rendszert kell restaurálni.

Kormány és ellenzék? Engem az ilyen közjogi kategóriák nem érdekelnek. Legyenek akik bírálják a Kormánt, ez oké, de ne a vörös gyilkosok pártja vagy a buziszeretők pofázzanak, mert ők jobban tennék ha követnék Kertész Ákost Kanadába.

Egyébként meg leszarom a demokráciát, attól hogy most épp ez az elvárt norma, attól még nem igaz. Arisztotelész szerint az oklokárcia, a műveletlen söpredék uralma helyett a politeia kell, hogy lépjen, a közösséghez hű középosztály uralma.
Ettől függetlenül most is demokrácia van, hiszen a demokrácia nem azonos a liberalizmussal, a demokrácia annyit jelent, hogy 4 évente van választás, amin elindulhatsz. Tessék, győzd meg a népet, hogy a cigánysegélyeztető-buziszerető kurzus az abszolút igazság, biztosan kétharmadot fogsz kapni :)

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2012.04.14. 16:05:48

Krisztián!
Ha kárörvendő akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy már csak a kommentek miatt is megérte megírni a cikket. De nem akarok rosszindulatú lenni, mert értékelem azt, amit írtál. Őszintén sajnálom, hogy egyes kommentelők miatt most csak még jobban kell szégyenkezned.

labrabbit 2012.04.14. 16:11:00

"Megmutatták, hogy milyen érzés az, amikor a jókora létszámbeli fölényben lévő többség minden különösebb gátlás nélkül teszi nyilvánvalóvá utálatát."

Ezt a szomorú tapasztalatot jobb esetben gyermekkorban átéljük valamikor, és ha van kivel kibeszélni, sokat segít abban, hogy felnőttként tisztelni tudjunk másokat.
Kumin úr és elvbarátai - sajnálatunkra és kárunkra - kimaradtak ebből.

Mária 2012.04.14. 16:15:01

@user792:

Valóban, Kumin blogger műfaja nem a párbeszéd, hanem a kinyilatkoztatás.

A blog.hu-ról is úgy elpucolt, hogy a lába se érte a földet, mert nem tudta, mihez kezdjen azoknak a kommentezőknek a sokszor sarkos véleményével, akik nem vették készpénznek a kinyilatkoztatásait.

A jelenlegi blogján is csak Facebook-accounttal lehet kommentezni, mert tart azoktól, akik nem adják a véleményük mellé a teljes nevüket, elérhetőségüket és életrajzukat.

Szánalmas.

Mária 2012.04.14. 16:18:08

@-JzK-:

"a demokrácia annyit jelent, hogy 4 évente van választás, amin elindulhatsz."

Sokat kell még tanulnod kicsikém, amíg belátod, hogy a "demokrácia" intézményének számos változata van.

Bár szerintem te nem az a típus vagy, aki örömmel és szívesen tanul :)

csabakirályfi 2012.04.14. 16:18:57

Már régen azon töprengek, hogy Sólyom ilyen Kumin-szerü főtanácsadóval miként is lett volna független?! Századvég. Ja. Vártam azért tőle egy "erkölcsi válságos" megszólalást Dr. ügyben. Persze Kumin et. már nem főtanácsad, így ez elmaradt.

genyamagyar 2012.04.14. 16:21:38

@-JzK-: "Egyébként meg leszarom a demokráciát,"

Mi meg téged! És mivel te nem preferálod a demokráciát, nem tartasz minden embert egyenértékűnek - ezt írtad a hsz-ben - ezért neked kuss van, én meg pofázhatok.

Na hogy tecc?

Mária 2012.04.14. 16:22:10

@-JzK-:

"Arisztotelész szerint az oklokárcia, a műveletlen söpredék uralma helyett a politeia kell, hogy lépjen, a közösséghez hű középosztály uralma."

Valóban, egyes ókori görög filozófusok állameszményét remekül lehet adaptálni a 21. századi közép-európai viszonyokra :)))

balfaszcsaszar 2012.04.14. 16:27:26

A tahóság az tahóság, ebben a szerzőnek igaza van. Sajnos a mai magyar valóság csak az érzelemből politizálást ismeri. Akármennyire is nem szimpatizálok Kuminnal, de jogosan morgott fel. Az megint másik kérdés, hogy ezt a fajta zsigeri alpárizmust már évek óta gerjesztjük mi, magyarok. Egyik kedvencem anno pl azok az emberek, akik elmentek állami kitüntetéseket átvenni, hogy jól ne fogjanak kezet Gyurcsánnyal, de a díjat meg a dellát persze felmarkolták...

ElPadre 2012.04.14. 17:08:24

meritokráciát ide, izibe.

a mostani politikai "elit" 99%-a egyből kihullana, mert leginkább demeritus professzorok lehetnek...

Mária 2012.04.14. 17:13:07

@Golovics József:

"Ha kárörvendő akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy már csak a kommentek miatt is megérte megírni a cikket."

Ha kárörvendő akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a te blogodon még kommentelni se lehet.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.04.14. 17:42:30

Jézusom, komolyan azt mondták többen is Kuminnak, hogy a viszont nem látásra, mire őt megérintette a gyűlölet jéghideg lehelete?
Döbbenet.
Azzal együtt, hogy nem értek egyet az ilyen jellegű taplósággal (sem), kicsit nagyobb hangsúlyt kap ez a harmatos történet, mint normális lenne.

A lejáratásról meg... hát nem tudom. Ha a poszt írója úgy érzi lejáratták, azzal nem nagyon lehet vitatkozni.
Én nem érzem úgy, mert nem gondolom, hogy a liberális alapból jobb ember lenne, mint a konzervatív. Ilyenek is meg olyanok is vannak mindkét táborban.

P.mester 2012.04.14. 17:44:46

Lehet vitatkozni azon, mennyire volt szép beszólogatni, de Kumin csak ne nagyon tegyen szemrehányást senkinek, amikor ő az ilyen habitust legitimálta önmagát elemzésként áruló propaganda-tevékenységével.

szemtanú 2012.04.14. 17:53:15

Tehát az arrogancia ellen arroganciával kell harcolni. Mindig tanul az ember.

Wahula Jakab 2012.04.14. 17:55:09

@genyamagyar: Ez fenyegetés,demokrata?Ejnyebejnye sőt lárifári.Most rettegünk vagy fenyegetünk?Miről vízionálsz gala?Csak nem 2006okt 23?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.14. 18:23:05

"Hálás vagyok ezért az élményért, mert tényleg jól illusztrálta, hogy milyen lehet bármilyen kisebbséghez tartozni egy végletesen intoleráns többségi közegben."
A FIDESZ meg a sleppje mindig is egy végtelenül cinikus banda volt.

@-JzK-: Ha legalább tudnád mit jelent a liberalizmus, kicsit hitelesebb lennél.

jenőke 2012.04.14. 18:24:20

Én csodálom Kumint!
Micsoda önmegtartóztatás kell ahhoz, hogy ne nézzen annak a szemébe akivel beszél.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.04.14. 18:29:13

Kumin elment egy rendezvényre, mint a kormány egyik képviselője, kimagyarázója, a kormány megszorításainak haszonélvezője, az egyik legfőbb kegyenc, ott kedélyesen elbeszélget a műsorvezetővel, aztán kifelé menet a közönség azt mondja neki (a kormány képviselőjének, a legfőbb kegyencnek), hogy sohaviszont nem látásra, és ebből ő megérzi a sokaaság adta hideg gyűlöletet, és annyira nekiáll rettegni az A38 hajónyi félrészeg liberálistól, hogy hazamegy és megírja, hogy ő kénytelen rettegni, mert itten gyűlölet van.

Szerintem inkább ez egy manipuláció, az ellenségkép megszilárdítása, hogy a kissé talán már zilálódott sorok zárjanak, hiszen a tábort már csak a félelem tarthatja össze.
A kognitív disszonancia lassan nem elég, hiszen ami most jön, az a zsebre megy.
Ez inkább az új, választási kommunikáció előfutára, ami suttógószinten kb. arról fog szólni, hogy ha most leváltják a fideszt, mindenki, aki régebben rájuk szavazott, az eláshatja magát.
Meg az is, akinek van munkája, mert a liberálok bosszút fognak állni, és vannak listáik, mint Kubatovnak, csak ők használni is fogják...

A posztíró meg jól felült ennek az egésznek, és adja alá a tápot.
Mert felháborodni egyszerűbb, mint gondolkodni.

@szemtanú: Arrogancia ellen a pofozkodás is jó...

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.04.14. 18:43:25

Gondolom, Kumin is tudja, hogy e liberális tábor (változó része) első és második körben is szokott a Fideszre (át)szavazni, így kicsit nehezen érthető, amit a politikai verseny igazságosságáról ír...

teknős 2012.04.14. 18:47:27

@Mária: Hiába facsarod ki a dolgokat. A balliberális elit teljesen fals módon tekint a 2010-es ítéletre.

A nép azért nem adott bizalmat a balliberális elitnek, mert nem tetszett nekünk az a mód, ahogyan visszaéltetek, vagy visszaéltek a törvényességgel. 2010 előtt többször megkaptuk (mi a nép), hogy ti mindent törvényesen csináltok. Széttártátok a kezeteket, hogy dehiszen minden törvényes.

Mi meg azt mondtuk, hogy ha ez törvényes és nem lehet ellene tenni, akkor majd annak adjuk a hatalmat, aki át tudja alakítani azokat a törvényeket.

A Fidesz ennek látott neki, amit ti képtelenek vagytok elfogadni és bizonyítjátok, hogy a LEGKÉPTELENEBB ÖSSZEESKÜVÉSELMÉLETEKNEK van igazuk. Addig van demokrácia, amíg ti vagytok hatalmon és a ti érdekeitek szerint zajlik minden. Ami nem azonos a miénkkel.
Kiderült, nem vagytok liberálisok és nem vagytok demokraták sem. Legalábbis a szónak annak az értelmében nem, amit nekünk próbáltatok beadni. Senki sem hisz nektek.

Fékek és ellensúlyokról pedig csak annyit, ha annyira elviselhetetlenül rossz a fidesz, majd másnak adunk kétharmadot, hogy megváltoztassa. De most csak az látszik, hogy ti mindenre képesek vagytok a hatalomért.

2012.04.14. 18:56:27

@Kálóczi Krisztián:

Elolvastam a Kumin írást.
Egyrészt fel van ez ez fújva általad.
Másrészt, ha jól látom benne van a pakliban, hogy ő is felfújta azt, ami ott történt és így a bolha elefánt effektust játsszuk éppen.
Gondold végig (és itt csatlakozom zsömléhez), hogy csakis Kumin írása alapján eddig:

"én is elmegyek egy személyes sérelmemig, ami abban merül ki, hogy ismét lejárattak. És nem a politikai palettán tőlem másik oldalon állók, hanem éppen olyanok, akik magukat az én liberális felfogásommal rokonnak érzik."

jutottál el. Pedig simán benne van a pakliban, hogy a társaságban volt egy viszonylag bunkó fazon, aki nem tudta türtőztetni magát. És semmi több.
Szóval "Bíró Úr" édes kevés a bizonyíték, de nagyon erős az "ítélet".

2012.04.14. 19:09:16

@Golovics József:

"De lehet. "

Nem teljesen mindegy? Képzeld az előbb rámentem egy címlapos írásra. Inkább fel sem teszem a cikk írójának a kérdést, hogy mi a jó bánatot akart összehozni azzal a teljesen érdektelen zagyvasággal amit megszült itt ezen a hűvös hétvégén.
Olvasd el! Tanulságos.....

leviathan.blog.hu/2012/04/14/bajnai_kadar?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_04_14&utm_campaign=index

genyamagyar 2012.04.14. 19:16:07

@Wahula Jakab: Ez fenyegetés és nyugodtan rettegj. Minden egyes nappal egyre közelebb kerül a bukásotok.

El lesztek számoltatva. Az összes hazugságotok, lopásotok és emberek megnyomoritása teritékre fog kerülni.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.14. 19:23:23

@teknős:
1, Ezek messze vannak a liberalizmustól, sőt még a balliberálistól is el lehetne különíteni, annak valami szélsőséges formája. Egy szóval lehetne őket jellemezni SZDSZ.
2, A FIDESZ ugyan az a takony szar, csak ők baloldali nacionalista szarságot nyomatják, nem az félreértelmezett és elcseszett liberalizmusukat.

A többivel egyetértek.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.14. 19:26:59

@MikeBoy: Én nagyon egyszerűen szoktam megfogalmazni:
Narancsringyók vert helyzetben anyáznak, terelnek, vagy kussolnak.

aritus 2012.04.14. 19:45:19

@MikeBoy: érdemes megnézni a szavazás eredményét:)))

aritus 2012.04.14. 19:48:35

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali: jah, az 56-os forradalom leverését, az oroszok által nyakunkba ültetett Kádárt, aki 62-ig véres leszámolással és terrorral szilárdította meg a hatalmát összehasonlítja azzal, ahogy Bajnai lett min.elnök:)))
Nagyon izzadságszagú, a posztíró is érzi, de a lényeg, hogy együtt emlegethesse Kádárt és Bajnait.

Wahula Jakab 2012.04.14. 19:48:41

@genyamagyar: Retteg tőletek a faxom.Az még húsz évig a ti dolgotok lesz.
Addig is jó idegeskedést.Vigyázz,árt a szépségednek.

aritus 2012.04.14. 19:51:14

De most komolyan, azt mondták Kumonnak, hogy a viszont nem látásra? És mindezt indulatos hangon? Hát ez tényleg a gyűlölet maga.
Remélem ezekután minden liberális elbujdokol szégyenében.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.04.14. 20:01:52

Nem ismerem a Republikon Intézetet, sem pedig a nézőket, de mindig szomorúan látom az ilyesmit.

aritus 2012.04.14. 20:14:45

@Lord_Valdez: de mi az ami elszomorít? Mi derült ki ebből a sztoriból? Hogy azt a trágárságot mondták többen, hogy a viszont nem látásra? Indulatos hangon? Ez a Kumin se tudja, hogy mi a gyűlölet. Elment egy vitára, ahol nem érezte a közönség áradó szeretetét? Hát télleg, de télleg, szegény Kumin. Viszont hősiesen viselte, írt belőle egy posztot, nyilatkozott egy internetes újságnak. Kiváncsian várom a további fejleményeket, talán Strassburgi Emberjogi Bíróságig kéne elmennie.

Mária 2012.04.14. 20:23:18

@teknős:

"A nép azért nem adott bizalmat a balliberális elitnek, mert nem tetszett nekünk az a mód, ahogyan visszaéltetek, vagy visszaéltek a törvényességgel."

Szerinted.

Szerintem meg azért kapták meg a szavazásra jogosult polgárok 33%-ának - NEM KÉTHARMADÁNAK - a szavazatát, mert olyan kampányt folytattak, amivel megtévesztették az embereket.

Ha a versenyszférában éltek volna egy reklámkampányban olyan eszközökkel, mint amilyeneket 2010-ben a Narancsok a választási kampányukban használtak, a GVH rongyosra rugdosta volna a picsájukat tisztességtelen piaci magatartás és a fogyasztók megtévesztése miatt.

Mária 2012.04.14. 20:28:00

@Mária:

Mármint a Fidesz azért kapta meg a szavazatok EGY-harmadát, mint amit fentebb írtam, és természetesen az ő picsájuk lenne rongyosra rugdosva a versenyszférában a kampányuk miatt.

aritus 2012.04.14. 20:33:45

@Mária: ez hülyeség, amit írsz. Akik elmentek szavazni (és itt CSAK ez számít) azoknak 53% rájuk szavazott, ami a parlamentben 2/3-ot jelentett.
Most csináltak egy olyan választási tv-t, aminek következtében még ennél kevesebb szavazati aránynál is simán meglehet a 2/3-uk.
Ebben kurva okosak.

nu pagagyí 2012.04.14. 20:35:13

Nocsak! Ha nem tetszik a gyűlölet, tegyen ellene. Ott van mindjárt Kövér elvtárs. Boncolgassa a stílusát és a azt, hogyan él vissza hatalmával.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.04.14. 21:06:16

@aritus:
Nem tudom, hogy pontosan mi történt. Amit itt hallottam, az alapján a hallgatóság bunkó volt és ez visszahull a magyar liberalizmusra. Persze, lehet, hogy Kumin eltúlozta, ezt nem tudhatom.

Mária 2012.04.14. 21:14:00

@aritus:

Te írsz hülyeséget szívem.

A választásra jogosult polgárok EGYHARMADA szavazott a Fideszre.

Ezért hazugság az, amikor Orbán a kétharmados támogatottságról beszél.

Az meg szerintem teljesen mindegy, hogy milyen választási törvényt csináltak. Az a réteg, amelyik az előnyeit élvezi a fideszes kormányzásnak, túl vékony ahhoz, hogy a következő választáson 15 - 20%-nál több szavazatot hozzon, ha mondjuk a jövő vasárnap lennének a választások, és ha egytől egyig mindegyikük elmenne szavazni.

Az elmúlt 2 év eseményeinek a tükrében pedig, amennyiben így folytatják tovább a rombolást, nem jósolnék nekik többet, mint 15%-ot.

A jelenlegi, magát kedvezményezettnek tartó réteg ugyanis a következő 2 évben vékonyodni fog.

Mária 2012.04.14. 21:17:46

@Lord_Valdez:

"Persze, lehet, hogy Kumin eltúlozta, ezt nem tudhatom."

A gond az, hogy nem tudjuk, hogyan viselkedett Kumin a hallgatóságával, mi váltotta ki, mivel provokálta ki a nyílt ellenszenvüket.

Ha ugyan valóban volt beszólogatás, és nem csak egy manipulációs célú, hangulatkeltő túlzásról van szó.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.04.14. 22:02:32

@Mária: tök mindegy, hogy hogyan viselkedett ott Kumin!
Az a fontos, amit a blogján csinál.

Vannak evidenciák: pl., ha Lampert megpróbálna egy hasonló beszélgetés után a Hírtévé nézőivel elbeszélgetni, akkor azok is elküldenék vissza a kedves mamájába.
Ugyanilyen evidencia az, hogy az ATV közönsége Orbán szócsövét nem fogják szeretni.

Ha ezen Kumin tényleg meglepődött, akkor ő a legbutább ember a földön, lévén a SZAKMÁJA az, hogy tudja, ha egy efféle helyzetbe kerül, mi lesz az emberek reakciója.
Szóval meglepődött? Ennyire buta lenne?
Vagy inkább ért annyira a szakmájához, hogy tudja mi lesz egy ilyen elvegyülésnek a következménye, milyen reakciókat fog kiváltani, és tudta, mit csinál, megtette, és most ott hazudozik a blogjában és sajnáltatja magát, készítve elő az ostromlott vár kommunikációját?

Szóval lényeg a lényeg, _annyira_ még egy fideszest sőt, egy keresztényt sem néznék le, hogy komolyan vegyek egy ilyen írást, mint amit Kumin elkövetett.
Ilyen határtalan ostobasággal csak egy környezetvédő tud együtt élni.

aritus 2012.04.14. 22:47:25

@Mária: az aki nem egy szavazni, az nem ment el szavazni, ilyen egyszerű. Ez a legócskább duma így számolni. Tök mindegy, hogy a fidesz mire hivatkozik. Amiért két éve azt csinálnak, amit akarnak, az azért van, mert a parlamentben 2/3-uk van. És azért van 2/3-uk, mert a szavazatok 53%-at kapták.

Andráska8 2012.04.15. 00:11:21

@sárkányfő:
Bizony ám. Kumin a maffia része.:(
süti beállítások módosítása