Régóta bennem van, hogy valamit írni kéne a december 10-e óta tartó éhségsztrájkról, írni kéne valamit arról, Nagy Navarro Balázséknak mennyire igazuk van, és mennyire pusztulat úgy általában a közszolgálatiság az országban – és persze arról is, hogy az éhségsztrájk talán nem a legmegfelelőbb eszköze a tiltakozásnak. Általában mintha azok szoktak volna éhségsztrájkolni, akik képtelen érveket felsorakoztatni (pl. Karsai) követeléseik mellett: adjatok több állami támogatást, vagy a ti hibátokból halok meg!
És persze vannak azok is, akiknek az észérveit gátlástalanul félresöprik, nem állítanak vele szembe hasonló érveket, nem kísérlik megmagyarázni, miért takarnak ki embereket híradásokból, és miért személyes és politikai szempontok szerint alakul a közszolgálati tájékoztatás. Így van, és kész. Ilyen esetekben az egyszeri állampolgár elkeseredésében pedig valóban eljuthat oda, hogy úgy érzi, „csak ennyit tud tenni”:
„…Itt a Magyar Televízió épülete előtt éhségsztrájkba fogok kezdeni határozatlan ideig. Ennyit tudok tenni. És mindenkitől elnézést kérek még egyszer, hogy csak ennyit tudunk tenni, és hogy azok a szégyenteljes dolgok, amik megtörténnek nap mint nap, kivizsgálatlanul maradnak, és a felelősök cinkosan összemosolyognak mögöttünk…”– Nagy Navarro Balázs, 2011.12.09.
Az eredeti sajtótájékoztatóról készült videó számomra az egyik legszívszorítóbb beszéd, amit idén hallottam a magyar politikai helyzetről: a politikai szféra mindenhova beférkőzéséről és túlburjánzásáról, arról, hogy mára nincs semmi, amit ne a hatalmi elit, ne a kétharmad határozna meg. Félre ne értsetek, egyébként nem gondolom, hogy ez kizárólag a Fidesz hibája, a folyamat már nagyon régen elkezdődött. Így volt ez a megelőző kormányok idején is, a Fidesz bűne az, hogy a világos és gyakorlatilag bármihez elegendő többségével nem hajtott végre rendszerváltást/fülkeforradalmat/vagy ahogy nevezik, nem kergette korlátok közé a politikát, hanem épp ellenkezőleg, már-már tökélyre fejlesztette az állampolgár politikusoknak való kiszolgáltatottságát. A nép kormánya, a nép által, a nép ellenében.
Karácsony utáni első munkanap pedig érkezik a hír: mind Nagy Navarro Balázsnak, mind Szávuly Arankának felmondtak. Tizenhét nap éhségsztrájk. Kínzásnak való ellenállás. Mégse változott semmi. A tényleges felelősök cinkosan összemosolyognak a hátunk mögött, megtartják pozícióikat, míg azokat az állampolgárokat, akik jogos felháborodásukban a végsőkig is hajlandóak elmenni, sutba dobják a családi karácsonyozásokat, a bejglizabálást és úgy általában mindent, amiért élni érdemes, kirúgják. Kamera forog.
