Ahogy közeledik húsvét hétfő, egyre többen szidják az alkotmányt, ezerféle érvet felsorakoztatva. Sok jobboldalinak azonban csak annyi jön át, hogy Orbán már megint antidemokrata, és minden, amit csinál, rossz. Ez az állítás sajnos részben jogos: sokan csupán addig jutnak, hogy vége a köztársaságnak, a demokráciának, stb., amely érvelés (ha lehet egyáltalán annak nevezni) végtelenül káros, meddő és parttalan. Tisztázzunk néhány dolgot! Először is azok az érvek teljesen fölöslegesek és hatástalanok, hogy a Fidesznek nincs legitimációja, felhatalmazása az alkotmányozásra. Jogi szempontból mindenképp van, erkölcsi értelemben pedig nehezen lehet egyértelműen ilyet állítani. Igaz, hogy a Fidesz programjában nem volt benne az alkotmányozás – de kérem szépen, egy pártnak csak olyan kezdeményezései lehetnek, amelyeket leírt a választási programban? Ez az elvárás teljesen nonszensz. Ehhez kapcsolódóan a kormánynak nem kötelessége népszavazásra bocsátani az alkotmányt – igen, úgy lenne elegáns, de ettől függetlenül, egy képviseleti demokráciában és a jelenlegi jogi környezetben teljesen elegendő legitimációt biztosít az alkotmánynak az Országgyűlés minősített többsége.
Másodszor végtelenül populista, ha a köztársaság és a demokrácia bukásáról beszélünk. E szavaknak nincs pontosan meghatározható jelentésük, bárki bármit állít – nyugodtan fel lehet lapozni bármelyik politológia könyvet. Rengeteg kutató különböző kritériumokat állított föl annak eldöntésére, hogy mi számít demokráciának és köztársaságnak. A formai követelményeket ezután is teljesíteni fogja Magyarország, a nem-formai, kulturális követelményeket pedig (megkockáztatom) eddig sem, és ez után sem fogja igazán. Abban egyetértek, hogy a tökéletes demokráciától messzebb kerülünk, ám ez nem jelenti azt, hogy az országot nem lehet majd demokratikusnak nevezni. Mást állítani végtelenül tudománytalan.
Ennek ellenére határozottan hiszem, hogy az elfogadandó alkotmány rossz, és erre rengeteg konkrét érvünk lehet. A teljesség igénye nélkül:
• a legfontosabb közjogi probléma a történeti alkotmány közjogi szerepének megerősítése. Ez a fogalom végtelenül tág, és sok olyan iromány, dokumentum kerülhet bele, amely viszont már tényleg ellentmond a demokráciának. Lehetünk büszkék a Hármaskönyvre, az Aranybullára, a Szent Koronára, de ezek mind a feudalizmus termékei, éppen ezért idejétmúltak, a modern korban értelmezhetetlenek és nevetségesek;
• a melegek házasodási jogának betiltása. Kedves keresztény-konzervatív barátaim, vegyétek már észre magatokat: semmi közötök hozzá, hogy ki kibe szeret bele, hogy ki kivel házasodik. A „csinálhatják, csak én hadd ne lássam”-érvet pedig felejtsük már el egy életre: mindenkinek joga van nem szeretni egy jelenséget, nem oda nézni,de ezért aránytalanul nem korlátozhatjuk mások szabadságát (offtopic: Bayer Zsolt és vendégei egy műsorban arról értekeztek, hogy mi liberálisok azt szeretnénk, ha csak a melegek házasodnának. Kedves Zsolt, ez baromság. A lehetőséget szeretnénk megadni mindenkinek, hogy házasodhasson, függetlenül nemi identitástól. Ezt összekeverni egy homoerotikus társadalomképpel szövegértelmezési problémákra utal.).
• fékek-egyensúlyok rendszerének átszabása: úgy érzem, e témakörben is elcsúszott az ellenzék kritikája. Ha ugyanis imádjuk a fékeket és ellensúlyokat, akkor való igaz, kritizálnunk kell az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbítását, az ombudsmani tisztségek eltörlését. Ugyanakkor az alkotmány másik vitás pontja (a Költségvetési Tanács és a köztársasági elnök összebeszélve feloszlathatják az országgyűlést) pont egy új féket vezet be a rendszerbe, ezért ennek örülnünk kéne, pedig nem örülünk. Nem szabad tehát dogmatikusan kiállni minden létező egyensúly mellett, mert minden egyes ilyen intézmény az országgyűlés hatáskörét csorbítja, ezáltal antidemokratikus természetű. Egy ideális, ésszerű egyensúlyt kell megtalálni a két szélsőség között: valahol erről szól a Köztársaság eszméje is. A baj az alkotmánnyal ilyen értelemben pont az, hogy abból a testületből csinál egy nagy ellensúlyt, amelynek összetételét sok évre a jelenlegi országgyűlés határoz meg. A gond tehát nem a fékek és egyensúlyok eltüntetése, hanem azoknak az átalakítása, egy nagy ellensúly képzése, amelyet nem támasztottak alá közjogi érvekkel, ezért úgy tűnik, hogy pusztán saját befolyásuk konzerválásáért szabják át az alkotmányt;
• az Alkotmánybíróság nem vizsgálhat gazdasági jellegű döntéseket, amíg az államadósság el nem ér egy bizonyos szintet: ez gyakorlatilag a gazdasági alkotmányosság felfüggesztését jelenti, amiről Kósa már beszélt nekünk tavaly. Ez Európában, a XXI. század elején vérciki. Persze mondhatjuk, hogy gazdasági vészhelyzet van, és háborúban is például korlátoznak demokratikus szabályokat. Ez a logika részben védhető, részben pedig nagyon nem: kétségtelen, hogy ezen szabályok figyelmen kívül hagyásával lehet javítani a gazdaság helyzetén. Ha azonban az Orbán-kormány csak ilyen alkotmányellenes módon tudja levinni az államháztartási hiányt 50% alá, akkor alkalmatlan az ország vezetésére.
Természetesen még millió másik hiányosságot, hibát, baromságot, fölösleges arisztokratikus romantikát lehet felfedezni az alkotmánytervezetben – kezdve Isten beemelésével, az átnevezésekkel, az abortusztilalom lehetőségével, a különböző tisztségek kinevezési idejének meghosszabbításával, stb. Az alkotmányunk visszalépést jelent egy liberális Magyarországtól, de nem taszítja az országot zsarnokságba, autokráciába.
Persze mondhatjátok, hogy ez szőrszálhasogatás – de nem az. Ha mi lemondunk a logikáról, a pontos, érzelemmentes véleményalkotásról, akkor mit várunk a Fidesztől?
