Nagy öröm, amikor egy politikus ugyanazokat a gondolatokat mondja ki, mint amiket az egyszeri hírolvasó gondol. Velem ez történt meg a minap, amikor a hétfői országgyűlési ülésnapról való közvetítéseket olvastam. Ráadásul nem is akárkivel, hanem Orbán Viktorral kapcsolatban éreztem mindezt, aki véleményem szerint (most) kiválóan kezelte a jobbikos trollkodásokat.

Évek óta tart egy vita Magyarországon : sem a baloldaliak, sem a liberálisok, sem a jobboldaliak nem tudnak közös nevezőre jutni abban a kérdésben, hogy miként kéne hozzáállni a radikális Jobbikhoz. Egyesek karanténba zárnák, mások a ráció erejével próbálnák meggyőzni őket például arról, hogy a zsidók nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot. Én mindig is az utóbbi kategóriába soroltam magamat észben tartva, hogy ilyen esetben egy nagyon átgondolt, logikailag lefektetett, de nem ítélkező érvrendszerre van szükség a biztos győzelem eléréséhez.

Ezt a mentalitást éreztem most Orbán Viktoron is a Jobbik két felszólalása kapcsán: az egyik az EU-tagságunkról szólt, a másik pedig a cigányokról. Előre bocsátom, hogy nem állítom, hogy a két téma azonos súllyal esik a latba - a kettő közötti hasonlóság pusztán annyi, hogy mindkét kérdést előszeretettel veszi elő a szélsőjobb.

Először Vona Gábor szólalt föl, felvetve a kérdést, hogy van-e élet Magyarország számára az EU-n kívül. Egyes meg nem nevezett forrásokra hivatkozva kijelentette, hogy hazánknak 80 milliárd forintjába került átültetni az uniós jogot a hazai jogrendszerbe, miközben a támogatások mindössze 43%-át tudtuk felhasználni. Röviden összefoglalva: Magyarország gyarmat.

Orbán válaszában először utalt rá, hogy Vona már nem egyszer tette föl ezt a kérdést, de sosem alakult ki értelmes párbeszéd közöttük, majd határozottan kijelentette: van élet Magyarország számára az integráción kívül, csak hát rosszabb, mint belül, sőt: egyenesen öngyilkosság volna kilépni. Elismerte, hogy az EU nem tökéletes, de épp ezért ilyen fölösleges kérdések helyett inkább az EU hibáinak kijavítására kell törekednünk közösen.

Mit tett itt a miniszterelnök? Elmondta, hogy unja ezt a baromságot, de nem söpörte le Vona véleményét. Azzal, hogy elismerte, hogy van élet az EU-n kívül (mert miért ne lenne), elfogadta Vona véleményének létjogosultságát, nem akarta megalázni, csak kijelentette, hogy azért elég szar lenne. Aztán a közös munkára szólította föl a képviselőt egy pozitív célért (az EU hibáinak kijavításáért), ezzel is integrálni próbálta Vona kritikus nézeteit, hogy azok belülről építsék az EU-t. Elképzelhető, hogy a puszta szavazatszerzés alakítja Orbán hozzáállását, de nem tudok elképzelni ennél célravezetőbb és vállalhatóbb stratégiát a radikális jobboldal kezelésében – számomra ez sokkal szimpatikusabb, mint a párt betiltását követelni és nácizni.

Másodszor Dúró Dóra vetette a miniszterelnök szemére, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a Jobbik azon ötlete, mi szerint a cigányokat kötelező bentlakásos iskolába kell kényszeríteni enyhén szólva is rasszista. Orbán rögtön leszögezte, hogy az EEMI érdemben meg fogja vizsgálni a Jobbik ez irányú javaslatait, de azért amikor Dúró Dóra a „cigányemberekről” beszél általában, azt nehéz nem rasszistának titulálni. A jobbikos képviselő asszony viszontválaszában bedobott egy hatalmas blődséget, mi szerint amikor cigányokról beszél, akkor igazából nem a cigányokról beszél, hanem csak egy csoportjukról. A miniszterelnök erre a logikai és nyelvtani anomáliára felhívta a figyelmét, majd ismét megerősítette, hogy az EEMI meg fogja vizsgálni a javaslatot. Illetőleg hozzátette: a közmunkaprogramok tanulsága többek között az, hogy a cigányok is akarnak dolgozni.

Ennél a példánál még jobban látszódik az ellenzék hisztérikus Jobbik-politikájából érzésem szerint hiányzó attitűd, ami nem akarja a másikat megalázni, sőt: integrálni akarja őket a demokratikus játékba. Orbán nagyon jól tudja, hogy a jobbikos javaslatból nem lesz semmi, de azt is tudja, hogy ha most elkezdene puffogni és a lesöpörné a javaslatot az asztalról, azzal a szélsőjobbot nem hogy nem fogja gyengíteni, de még fel is tüzeli.

A radikális jobboldal képviselőit is megilleti a jog, hogy hallassák véleményüket, amelyek számomra is gyakran gyomorforgatóak, de a jobbikosok meggyőzésének a módja nem a megalázásuk, hanem a demokratikus és európai kultúrájú politikai rendszerbe való integrálásuk. Ez a közeg ugyanis a ráció közege, itt viszont erős hátránnyal indulnak a beszűkült rasszista nézeteket vallók.

Persze lehet mondani, hogy ez a stratégia nem biztos, hogy működik, viszont a rasszistázás és az elzárkózás stratégiája biztosan nem működik: nézzük csak meg az elmúlt öt év történetét.