„A kulturális pozíciók prímátusa 1945-48 óta - most csúnyát mondok - balliberális felségterület, baloldali-balliberális felségterület, beleértve a médiát” – nyilatkozta Kerényi Imre. Az idézett műsor egy későbbi részében szerencsére Vári György visszautasította az elhangzottakat, mondván Rákosi nem volt liberális, érdemes egy kicsit megállnunk ennél a kijelentésnél.
Azt hazudja ez a mondat, hogy a liberálisoknak bármi nemű közük lett volna a szélsőbaloldali diktatúrák, a Rákosi- és Kádár-rendszerek kultúrpolitikájához Révaihoz, Aczélhoz, vagy tágabban azok politikájához. Nem volt.
Sőt, a szabadelvűekhez nem kötődő baloldali (szociáldemokrata) értelmiségiek, politikusok meghatározó részének sem volt köze sem a kultúrpolitikához, sem a politikához. Jelentős részük emigrált, vagy éppen a kommunista rezsim börtönében ült, volt aki öngyilkosságba menekült, mások csak megpróbálták túlélni.
A hajdan létezett liberális és polgári radikális tábor a szociáldemokratákhoz, kisgazdákhoz, konzervatívokhoz hasonlóan a diktatúra üldözöttjévé vált. A II. világháborút követően újraalapított szabadelvű Polgári Demokrata Párt egymást követő három elnöke, gróf Zichy Ladomér, gróf Teleki Géza, Szent-Iványi Sándor unitárius püspök mind emígrációba menekültek, az itthon maradt Bródy Ernő, Supka Géza, Csécsy Imre szabadelvű és polgári radikális politikusok – hogy csak néhány példát említsek - 1949-től a parlamentből és a politikából teljesen kiszorultak. Az általuk szerkesztett lapok, mint a Világ, vagy a Huszadik század szintén abban az évben kellett hogy abbahagyják működésüket. Na ennyit a '48 utáni liberális médiáról. A polgáriak közül is többeket letartóztattak, börtönbe zártak, kitelepítettek és meghurcoltak. 1948 után a kultúra nem baloldali, vagy liberális felségterület volt, hanem a szélsőbaloldal irányította, és ez egy nagy különbség.
A balliberális kifejezés ma is élő népszerűségének tudom csak be, hogy Kerényi Imre is arra ragadtatta magát, hogy a liberálisokat összefüggésbe hozza a szabadságot, az egyént és jogait, a szabad gondolkodást, a versenyt, a pluralizmust, a vállalkozót, a cselekvő független embert (eszményeinket) gyűlölő, és következetesen ezek ellen cselekvő kommunistákkal és kultúrpolitikájukkal. A kultúrát bármilyen összefüggésben (bal)liberáis felségterületnek beállítani az 1948. utáni időkben tehát egetverő hazugság és történelemhamisítás, ezért ezt szabadelvű szellemi elődeink nevében is a leghatározottabban vissza kell utasítanunk!
Szélsőbaloldali felségterület
De mi is ez a balliberálisozás? A jobboldali sajtóban (és onnan tovább) terjedt kifejezés eleve egy hazugságra épül. Az MSZP-vel és az egykori SZDSZ-szel szimpatizálókra használják, jelentve azt, hogy ez egy brancs. A szó alapvetően baloldi liberálisokat kellene jelentsen, vagyis azokat, akik emberi jogi értelemben liberálisok, a gazdaságpolitikában pedig a szociálliberális elképzeléseket támogatják.
Ehelyett a balliberálist azzal a tartalommal töltötték meg, hogy minél tudatosabban összekössék vele a valóban baloldali, szocialista és szociáldemokrata gondolkodókat, mozgalmakat, és politikusokat a tőlük egyébként függetlenül és sokszor éppen velük szemben formálódott liberálisokkal. Miért volt ez jó? A tudatos összemosás küldetése az volt, hogy mindazok, akik az első két választáson az akkor volt két liberális párt közül a szabaddemokratákat választották, miután ’98-ban az akkor még szintén liberálisnak hirdetett, és Liberális Internacionálé-tag Fideszre szavaztak, többé ne álljanak szóba a nem túl vonzó imázsú, exkommunistákat is magában foglaló, táborrá kreált „balliberálisokkal”. Feladat teljesítve.
Kiegészítésként szeretném azért megjegyezni, hogy sem egy ügyért való közös fellépéstől (pl. Charta), sem baloldali és liberális pártokból álló kormánykoalíciótól a két világnézet hívei - a sugallmazás ellenére sem - válnak egy táborrá.
Szomorú továbbá, hogy fel sem merül, vannak független személyiségek, művészek, újságírók, akik pártok vagy kormánykoalíciók még tágabban vett kötelékébe sem tartoznak, ugyanakkor értelmiségiként társadalmi kérdésekben véleményt formálnak, politizálnak - a pártpolitikai ringen kívül. Akik művészi szabadságot, vagy szakmai minőséget képviselnek, és nem részei a "nemzeti" klubnak, ám véleményük különbözik, könnyen megkaphatják, hogy a "balliberális oldal" tagjai, vagyis "Ti". Tragikus, ahogy ez a magát jobboldalinak, nemzetinek valló kör nem látja, a kisebbségi komplexusból táplálkozó arrogáns intézményfoglalási akciókkal, a szakmák és a szakmaiság megcsúfolásával - ideológiai önmeghatározástól függetlenül, más választást nem hagyva - milyen sokakat tesznek ellenfelükké.
