Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.02.16. 17:26 Szalai Ervin

Bezárva a jogi karra - szuperszubjektív élménybeszámoló, és ami a híradásokból kimaradt

Címkék: tandíj felsőoktatás tüntetés élménybeszámoló felvonulás hök elte ájk hallgatói önkormányzat egyetemfoglalás hallgatói hálózat jogi kar

 

(forrás: Vámpírpillangó)

Ez most kicsit hosszú lesz, meg tényleg csak az, amit én láttam. Plusz okosság a végére. 

Tandíjpártiságom miatt viszonylag nagy dilemmát jelentett, elmenjek-e a Hallgatói Hálózat szerdai megmozdulására: egyértelműen problémásnak tartom a férőhelyek ideológiai szempontú központi újraosztását, a röghöz kötést, a tandíj büntető és nem általános jellegét, és hogy - a magát konzervatívnak mondó kormány - egyik napról a másikra, a felvételi jelentkezés lezárulta előtti hetekben tette közzé „reformjait”. Ezek felháborító dolgok, de mégsem akartam volna olyan tüntetésre menni, ahol kategorikusan elzárkóznak a tandíj elől – mondván, nekik ez csak úgy jár, és a nógrádi roma kőműves fiatalok adóforintjából erre márpedig futnia kell. A szolidaritás meg égjen ugyebár a pokolban. 
 
Elolvasván a „szakmai anyag” néven futó véleményüket, és a helyszínen kérdezősködve azonban nagyjából megnyugodtam, nincs kizárva a tandíj, mehetek én is. A felvonuláson iszonyatosan kevesen voltunk: másfél ezer embert egy mezei fidesz alapszervezet is össze tud buszoztatni, hó is volt, latyakban is kellett állni, pár felszólaló gimnazista pedig csak rázendített a „nem akarjuk adóssággal kezdeni az életünket” szólamra, amitől az ázott hajamat téptem. Megnyugtatásul a viszonylag sok ismerős arc, és azok a felszólalók szolgáltak, akik külön hangsúlyozták az általános tandíj előnyeit is. 
 
(Hozzáteszem, a Fővám téren sikerült az Ifjú Demokraták és a Societas szórólapozóival találkozni: nekik külön hála, amiért képesek voltak a szervezők kérésének – és az én igényeimnek - nem eleget tenni, és a harmadik-negyedik „tényleg hagyjál már Gyurcsánnyal, köszi szépen”-re végül azért békén hagyni. Kiválóan építitek a baloldalt, gratulálok!)
 
*
 
Aztán jöttek az emberek, hogy átmennénk az ÁJK-ra „beszélgetni”, aminek nem különösebben láttuk akadályát. Átmentünk, bementünk, felmentünk: akkor itt most „megállapítjuk a követeléseinket”. Az emberek még érkeznek, kéne kávé, valahogy le is keveredtem a bejárathoz, ahol akkor kezdte a portás és a biztonsági őrök lezárni az épületet. Az utolsó tüntető, aki bejutott a lezárás előtt, éppen akkor jött be pár zenésszel, akik valami koncertre/próbára igyekeztek.
 
Innentől aztán eléggé gyökérségbe fordultak át a dolgok. Azok a hallgatók, akik órájukról mentek volna hazafelé, tanácstalanul álltak a lezárt bejárat előtt, egy kisebb tüntetőkből álló csoport (kb. 30 fő) a túloldalról integet. Senki sehova. Néhány szervező próbált érvelni, hogy legalább azokat engedjék ki, akik ki szeretnének menni (!), és hogy igazából eléggé kétes, mennyire van joga az egyetemnek falai között tartani bárkit is, de ez nem hatott meg senkit: féltek, hogy bejön a maradék harmincfős „tömeg”.
 
(A történetnek ez a ki nem engedős része nem nagyon került be a hírekbe)
 
Arra a kérdésemre, hogy - amennyiben ennyire jogszerűtlennek érzik, hogy ilyen csúnyán behatoltunk egy nyitott intézménybe – miért nem hívnak rendőrséget, miért nem küldik el a fenti előadóban tanácskozó párszáz főt, és hogy eltés hallgatóként engedtessék már meg, hogy ott legyek, a következő válasz jött: „Ez nem nyitott intézmény. Maga egy egyetemista, azt csinálja, amit a rektor vagy a dékánja mond”, meg hogy majd jól el leszek tanácsolva, amivel ugye tisztában vagyok. Éppen elkezdtem ecsetelni, hogy talán ehhez valamilyen komoly kihágást is el kéne követnem, illetve hogy ez nem hitlerjugend, odalépett egy hazafelé igyekvő hallgató, aki megkérdezte tőle, hogyan juthatna ki. „Sehogy.” 
 
(Az külön csodálatos volt, amikor ezután a hallgató rákérdezett a biztonsági őr nevére, aki erre  hátrafordította a névtábláját, és nem árulta el. Azonosítószám vagy név se biztonsági őrnek, se rendőrnek, se fideszes képviselőnek nem kötelező - ahogy ahhoz már hozzászokhattunk.)
 
Szerencsére korábban láttam, hogy az egyik oktatót a hátsó gépkocsibeálló (?) felé küldték ugyanezek a biztonságiak/portások, úgyhogy a döbbenten álló srácot, meg még egy lányt sikeresen arrafelé irányítottam. Teljesen felfoghatatlan, erre ők miért nem voltak képesek. Most komolyan azért, mert az egyik fönti előadóban „politizálnak” a büdös kölykök? Szóval full respect az ÁJK személyzetének, amiért hisztiből bezárták a saját diákjaikat – kár, hogy kukoricán nem térdepeltették őket a sarokban. 
 
Át voltam fázva, úgyhogy régi magyar „intézményfoglaló” hagyomány szerint a büfében kulturáltan csipkebogyó teát fogyasztottam egyik tanárommal és kollégájával. 2012-ben immár 80 Ft-ért.
 
*
 
Csatlakozva a többiekhez láttam, hogy odafönt az előadóban a HaHa által összeállított követeléseket beszélték meg kézfeltartásos-integetős-tapsolgatós-hozzászólogatós formában, ami valószínűleg nem a legideálisabb módja se a lektorálásnak, se a döntéshozatalnak. Lent még az egyik szervező úgy fogalmazott, hogy a „hallgatók követeléseinek demokratikus megfogalmazásáról” van szó. Arra a felvetésemre, hogy talán ez égbekiáltó túlzás, és hogy legfeljebb a jelen lévő hallgatók követeléseinek írásba foglalása történhet meg, és az egész közel sem mondható demokratikusnak, megnyugtatott, hogy „erre számos módszert találtak ki”. Ezekre a heroikus túlzásokra szerintem nem volt szükség, bőven elég lett volna, hogy egy hallgatói szervezet tagjainak, szimpatizánsainak – meg, aki arra jár - a véleményét gyűjtötték csokorba, és kész.
 
Nem méláztam ezen sokat, még meghallgattam odafönt a dékán kérését, hogy azért lassan majd menjünk haza (Ekkor nyitották ki újra rendesen a kapukat), el is jöttem 18 óra körül. Tüntetésnek jó volt, de ez a nyílt szavazás nekem sok, amúgy se vagyok túl nagy Bethlen rajongó.
 
Aztán olvasom immár itthon, hogy az ELTE Hallgatói Önkormányzata közleményben határolódik el a „társadalmi normákat sértő” megmozdulástól, amire valószínűleg minden erkölcsi alapja megvan, mint a diákság szemében amúgy is hiteles érdekképviseleti szervnek, hiszen választásain akár 8-10, jól sikerült karibulik esetén meg 20-30, százalék is megjelenhet. Itt, kérem, véletlenül sem arról van szó, hogy gigaütős százfős tüntetésük után, a nagyobb részvételt és aktivitást irigyelnék. De nem ám.
 
*
 
Összefoglalásként pár dolog. Egyrészt nem „egyetemfoglalás” történt, legfeljebb „teremfoglalás”: a korábbi tüntetők egy része az ÁJK egyik üres előadójában „konzultált”. Az én szememben ez nem tűnik bűnnek, amúgy is viszonylag hétköznapinak számít, hogy egy éppen üres terembe hallgatók „csak úgy” összegyűlnek beszélgetni, korrepetálódni, vizsgára készülni. Ha meg tényleg olyan súlyosan átléptük a jogszabályokat, miért nem kezdték el kiterelni az embereket, és pláne mi a fészkes fenéért zárták be az egyetem kapuit, hogy az egyébként nem érintett hallgatók se tudjanak kimenni? Tényleg arra számítottak, hogy megérkezik Király Miklós, beszedi az indexeket/személyiket, és mindenkit kirúgnak az egyeteméről?
 
A hallgatói önkormányzatra továbbra is a hiteltelenség szinonimájaként gondolok, a tömegtüntetésektől, performanszoktól pedig még mindig irtózom (Pláne ha előkerülnek a nagy populista szólamok, meg az „éljen a közvetlen demokrácia”). Viszont amíg ezek csak önszórakoztató mázát képezik az általános tandíj elfogadásának, egy normális ösztöndíjrendszer szorgalmazásának, az ideológiai alapú centralizáció elvetésének, az egyetemi autonómia támogatásának, az alapvető jogokkal ellentétes röghöz kötés kérdés nélküli elutasításának, addig kénytelen leszek néha részt venni hasonló rendezvényeken, és ezt tanácsolnám minden hallgatótársamnak is. Különben még azt hiszik odafönt, így tetszik nekünk a felsőoktatás, ahogy van. Szarul.
 

 

 


73 komment · 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr714115881

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bezárva a jogi karra - szuperszubjektív élménybeszámoló, és ami a híradásokból kimaradt 2012.02.17. 21:25:40

A felvonuláson iszonyatosan kevesen voltunk: másfél ezer embert egy mezei fidesz alapszervezet is össze tud buszoztatni, hó is volt, latyakban is kellett állni, pár felszólaló gimnazista pedig csak rázendített a „nem akarjuk adóssággal kezdeni az életünke

Trackback: Occupy ÁJK – Radikális mainstream? 2012.02.17. 11:03:11

Magyarországon terjedőben vannak a radikális, rendszerkritikus mozgalmak, illetve az azok eszközrendszerét alkalmazó csoportok. Úgy tűnik, ezek közé tartozik a Hallgatói Hálózat is. A tegnapi tüntetésen feltűnt néhány radikális szocmunkás, és gondolom ...

Trackback: KacsaLeaks: Német pingvin botrány 2012.02.17. 10:05:26

Mint az a híradásokban megjelent, a német hatóságok plüsspingvint mentettek Heidelbergben. Mint kiderült nem teljesen igaz ez a hír sem. A kiszivárogtatott információk szerint Heidelberg egy titkos laboratóriumában genetikai kísérletek zajlottak és ...

Trackback: Szabadság vagy szuverenitás? 2012.02.17. 07:08:48

Az Európai Parlament mai határozatában „súlyos aggodalmának ad hangot a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és szociális jogok, a fékek és ellensúlyok rendszere, az egyenlőség és a megkülönböztetés tilalma terén fennálló magyarországi helyzet m...

Trackback: Az ELTE HÖK felajánlja segítségét a teremfoglalásokhoz 2012.02.17. 00:33:53

ELTE HÖK szándéka, hogy az esetlegesen következő hallgatói fórumok kezdeményezőinek a teremfoglalások intézésében segítséget adjon. Az ELTE HÖK támogat minden olyan kezdeményezést, amely a hallgatók közéleti aktivitásának növelésére, a közös ügyei...

Trackback: Írjatok kérdéseket, legyen népszavazás a tandíjról! 2012.02.16. 20:55:57

Itt most egy Jobbikról szóló cikknek kellene következnie, de majd hétfőn, addig egy felhívás. Előtte kezdjük messzebbről: 2008-ban szavazott az ország arról, hogy ne legyen egyetemi tandíj, most meg mégis lesz korábbi ellenzőik révén. Az legalább ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mindenOK (törölt) 2012.02.16. 21:08:23

Nem értem, hogy ez az aprócska tüntetés hogyan kerülhetett be a hírekbe, mit kerestek ott a rendőrök, és miért kellett lezárni az egyetemet?

Egyébként a HÖK olyan, mint a vasutasok szakszervezetije. Le vannak fizetve:) Vagy inkább jó magyar szokás szerint ők is ügyeskedtek, sikkasztottak...

A szerelő 2012.02.16. 21:11:57

Ha nem engedtek ki, az simán személyi szabadság korlátozása. Tessék feljelentést tenni.

Nagyon_Komoly 2012.02.16. 21:12:42

Amatőr jogászok...

Mert akinek van esze, a bezárt ajtónál szépen benyom egy tűzjelző rendszerhez tartozó kézi jelzésadót, és pár percen belül olyan szépen nyitva lesz az ajtó egyetlen szó nélkül, hogy öröm nézni. A portást meg úgy megbünteti a tűzoltóság, hogy ahhoz képest egy frankhitel esti mese. Majd pedig mehet a bíróságra, ahol foglalkoztatás körében elkövetett közveszély okozásért még kap is egy jó kis felfüggesztettet, hogy soha többé ne lehessen biztonsági őr. Ahol nyilván megkérdezik, miért zárta be, és akkor a felettesei is repülnek...

Reeei90 2012.02.16. 21:28:04

Azért nógrádi roma kőműveseket még vicc szintjén sem említettem volna meg.

sourcerror 2012.02.16. 21:47:49

@Reeei90: Szerintem számoljuk át lélegeztetőgépre.

OkoskaTo:rp 2012.02.16. 22:53:45

@A szerelő: Az effektív épületbe bezárás NEM a személyi szabadság korlátozása. Az, ha néhány kisdobos a Parlament sorompójához láncolja magát, hogy csak gyalog lehessen bemenni, az viszont az. Még szerencse, hogy Pártunk meg fogja szavazni nekik az amnesztiát.

fővöcsök 2012.02.16. 23:05:07

@Reeei90: Semmi vicc. Nem, mintha a cikknek ez volna a leglényegibb rése, de nógrádi roma kőművesekről annyit, kedves polgártárs, hogy csak meg kéne nézned az innen (Nógrádban élek)induló munkabrigádokat, ahogy beszállnak az ócska mikrobuszba vagy elmenni egy nagyobb építkezésre...Amikor az utcánkat felújították, azt hittem, ez valami spéci cigány vállalkozás, mert valamennyi aszfaltozó munkás roma volt. Csak a cégtulaj és a munkafelügyelő-vezető nem.
A "brigádozásnak" errefelé nagy hagyományai vannak. Persze ezt neked nem kell tudni, lehet jópofizni.

tundrazuzmo (törölt) 2012.02.17. 00:26:23

@Muster Mark: Üdvözöllek a villamosszékben náci!

Ha találkozunk, és olyan vagy, amilyennek mutatod magad, akkor puszta kézzel foglak kibelezni. Te is védekezhetsz, de nem lesz esélyed.

Ha csak hangember vagy - mint általában az ilyen náci férgek - akkor leveszem rólad vadtagkeretes szemüvegedet, és tinédzserpattanásos pofádat dagadtra verem, hogy egy életre megtanuld, ne bántsd a magyart!

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.02.17. 00:34:04

@Muster Mark: Zsidózás helyett talán inkább írd le a véleményed a felsőoktatásról, a szerdai tüntetésről, az írás színvonaláról, vagy ami eszedbe jut.

Nem tiltalak ki, kapsz egy lehetőséget, hogy normális emberként fogalmazd meg a nemtetszésedet.

tundrazuzmo (törölt) 2012.02.17. 00:42:33

@Szalai Ervin: Ne adj esélyt ennek a tetűnek, már idecsinált egyszer a blogodra 2011.11.10 22:10:09-i beszólásában. Ez egy skizo senkiházi, csak fröcsög minden hozzászólásában.

tundrazuzmo (törölt) 2012.02.17. 00:47:43

@Muster Mark: "Röhejes vagy, hogy fel se tűnik neked, hogy leereszkedtél a szintemre :-)"

Engem nem riaszt meg a szinted. Én nem akarok távol maradni. Tudod, én vagyok a Men in Blackből a feketeruhás bácsi, aki eltapossa a férgeket. Itt csak vesztes lehetsz. De ez már nem is lehetőség: vesztes vagy.

Amúgy a gázkamrás vágyaidból pedig valószínűleg csak a vágy a valós, amikor a vöröshajú lányok blogra vered ki a kamrában, na az gáz!

Never 2012.02.17. 01:05:07

Azt meg lehet tudni, hogy mit akartatok ott az egyetemen? Számomra ez még mindig nem tiszta. Tiltakozni - a fűtött teremben, csipkebogyó-teát szürcsölgetve.

Gratulálok, a kiállás hatalmas és mindent elsöprő példája volt.

Ha van palotaforradalom, akkor ez volt most a szobaforradalom (vagy teremforradalom).

Nem a sértő szándék szól belőlem, de nem tudom tisztelni ezt a fajta "lángolok, mert egyetemista vagyok" hozzáállást. Lángolj az utcán, a hidegben, vagy menetelj Miskolcról (nem támogatom a pártot, de az akció tökös volt). Legyen valami, ami mutatja, hogy kész vagy áldozatot hozni azért, amiben hiszel. Beülni a kilencesbe Angry Bird-özni a melegben? Na bocsi...

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.02.17. 01:17:01

@Never: Szerintem azt eléggé egyértelművé teszem az írásomban, hogy egyáltalán nem voltam a szervezők között, így hogy mit szerettek volna elérni, akik felvetették, hogy menjünk át az ÁJK-ra, tőlük kell megkérdezni.

Én azért mentem, mert egyrészt kíváncsi voltam, mennyire fordul át populizmusba a mondanivaló, és mert úgy gondoltam, hogy a jogi kereteken belül ez egy olyan akció, amivel potenciálisan sokkal nagyobb médiavisszhangot lehet kiváltani, mint egy egyszerű tüntetéssel.

A felsőoktatás meg szerintem van annyira közügy, hogy az ezzel kapcsolatos kritikákat ne hessegesd el egy többnyire benned élő sztereotip hallgatóképpel. Most érted, nem voltál ott, és azt mondod, mindenki játszogatott a mobilján? Meg hogy nem hoztak áldozatot? Na ne már.

Never 2012.02.17. 01:33:30

@Szalai Ervin: A felháborodást értem, a tiltakozás viszont ebben a formájában szerintem ötlettelen és erőtlen.

A sztereotip hallgatókép nem olyan sztereotip, sokkal inkább tapasztalatokon alapul (hooooooooooooooooooooooooooooooooooosszú tapasztalaton). Az általánosítás természetesen nem vezet tökéletes eredményre, de nagyon meglepett lennék, ha nem lenne benne cseppnyi igazság.

Az én szememben a kilencesben tüntetni legfeljebb a vacak lift miatt jelent erőfeszítést, egyébként hírértéke csak a bunkó biztonságis által van. Ha egy kis esze lett volna, és nem csak arra gondol, hogy most akkor elmulasztja a Való Világot, akkor egyszerűen odaáll és megvárja, amíg megunjátok, majd később hazamegy. Innentől a történet hírértéke pontosan nulla lett volna.

Szerintem figyelemfelhívásra vagy szofisztikált, vagy radikális módszerek kellenek - ez pedig IMHO egyik sem volt.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.02.17. 01:41:53

@Never: Például szerintem rám nem illik a leírásod, szval már meg vagyok sértve. :P

Azt azért ne felejtsd el, hogy ezelőtt volt egy felvonulás, majd egy tüntetés, aminek a résztvevői mentek át "spontán" az ÁJK-ra. A tüntetés meg ugyebár a leghagyományosabb tiltakozási forma, amivel egyébként tizedannyira se foglalkozott volna a média, ha utána nem megyünk át a jogi karra. Ennyi.

De egyébként én simán aláírom, hogy sokkal jobb megmozdulásokat/figyelemfelhívó akciókat lehet csinálni, szerintem, ha vannak ötleteid, nyugodtan továbbítsd az illetékeseknek.

Never 2012.02.17. 07:03:29

@Szalai Ervin: A magyar politikai paletta mellett csak azt tudom javasolni, hogy egy bécsi, müncheni vagy párizsi egyetem valamelyik termében kell tüntetni, méghozzá azzal, hogy az ember átmegy oda tanulni (feltéve, hogy nem tetszik a rendszer).

Magyarországon az ellenzéki pártok olyan elkeseredettek, hogy minden megmozdulásra, ahol 3 főnél többen jelennek meg, megpróbálnak rátapadni, mint a remora. Kíváncsi leszek, hogy mikor jelenik meg Gyurcsány egy dubstep-partyn, hogy kijelentse, hogy az az ő érdekében szervezett tüntetés valójában...

Ezzel aztán minden civil megmozdulást azonnal megfojtanak, és törvényszerű, hogy a kormánypárt nem enged aztán semmi ilyen (akár ésszerű és megalapozott) követelésnek, hiszen a politikai reflex az, hogy amit az ellenzék akar, azt ők nem akarhatják.

Amíg tehát az LMP fizeti a táblákat, Fecó meg kisminkelve, öltönyben, nyakkendőben megy rötyire is, hátha hír jön, hogy valahol véletlenül valakik tüntetnek, nos, addig sötéten látom a civil szféra tiltakozásainak esélyeit.

notib 2012.02.17. 08:17:20

Szalai Ervin: mondtál értelmes dolgokat is, de a hiányzó azonosítókkal kapcsolatos megjegyzésedhez hozzátartozik, hogy ez azóta divat, amióta egy bizonyos rendőrfőkapitány rendőreiről az azonosítókat, még a festetteket is !!! "lefújta a szél"....

aha, persze 2012.02.17. 08:25:20

Ahogy én látom, a felsőoktatási kérdést egyszerűen el lehetne intézni annyival, hogy mindenki állami támogatásos lenne, de a FELVÉTELI iszonyatosan kemény. Nem kellene boldog-boldogtalannak a három évi bulizását-tanulokaholnapivizsgáracsaklegyenmegakettes hozzáállását fizetni.

1. Rohadt erős felvételi. Aki átmegy, azt mindet felvenni.
2. Félévente a 80% alatt teljesítőknek pótvizsga. Ha az sem sikerül, üdvözli őket a szakácsképzés.
3. SZAKEMBEREK kapnának diplomát. Nem végigbukdácsolt, de büszke gyökerekkel tömnénk minden évben a munkaerőpiacot.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.17. 08:52:07

Apátok fasza röghözkötés.

Ingyen tanulni az tetszik igaz ?
A mi adóforontjainkon bukdácsolni az egyetemen az menő igaz ?

Aztán lelépni az első adandó alkalommal, az meg jog.

Hogy mekkora nagy tetvek vagytok ti drága fiatal barátaim!

Apátok nyugdíját is én fizessem, miután a taníttatásotokat már leperkáltam ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.17. 08:56:41

Kurvára nem értem, hogy a bezárást meg a rendőröket miért kellene tűrni,

ha ez egy szabad ország lenne.

A gyülekezési szabadság az nulla ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.17. 08:57:57

Az egyetemről kiküldik az egyetemistákat, ha közéletet élnek ?

Baszki, ezek felnőtt emberek.

Nem koszos kölkök, akiket kiseprűz a pedellus.

A legtöbben még fizettek is az egyetemért.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.17. 09:02:06

Nem értem, hogy miért kéne tűrni, hogy rendőrt küldjenek egyetemistákra

ezek a közpénzen élősködő fideszes állampárti disznók .

A mi pénzünkön tartjuk az egyetemeket,
a focista meg úgy csinál, mintha a saját kis szemétdombja lenne.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.17. 09:08:22

@Dr. simonmondja.: Azon túl, hogy jelen esetben nem volt rendőr ráküldve senkire, illetve azt csak épp ezen blog írója szerette volna, hogy legyen, honnan jött a tévképzeted ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.17. 09:11:09

@Trompf: Nézd csak a harmadik képet...

index.hu/belfold/2012/02/15/hocsata_a_corvinuson/?p=1

Kaptárautók sorokban álltak a Corvinus bejárata előtt.

biobender 2012.02.17. 09:19:13

@Trompf: hat ez bizony sok sebbiol verzik, de parasztoknak jo duma.

"Ingyen tanulni az tetszik igaz ?
A mi adóforontjainkon bukdácsolni az egyetemen az menő igaz ?"

Probald ki, mennyire "ingyen" van a tanulas aztan beszelj. A "bukdacsolas" meg kulon nagy ostobasag - ezt meg honnan veszed?

"Aztán lelépni az első adandó alkalommal, az meg jog."

Igen, az EU-ban szemben Eszak_Koreaval, adva van a szabad lakohaelyvaltoztatas joga. Pl. neked is, meg ha nem is elsz vele.

"Hogy mekkora nagy tetvek vagytok ti drága fiatal barátaim!"
Hogy te mekkora barom vagy draga oreg baratom! Most jottel meg Sziberiabol, vagy mi?

"Apátok nyugdíját is én fizessem, miután a taníttatásotokat már leperkáltam ? "

Draga oregem, az apaink nyugdijat epp most lopta el a szeretett partunk es kormanyunk. masreszt pedig, nem, nem te fizeted hanem ok maguk, ez megvan? Te probald a sajatodat, bar ennyi esszel nem lesz konnyu.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.17. 09:20:53

@Dr. simonmondja.: Ja rendőrautót látok.
De egyrészt sehol nem olvastam, hogy akár egy tüntetőnek is lett volna akár csak párbeszéde is rendőrrel.

A rendőrök tudtommal csak a dékánnal beszélgettek.

Nem pontosan értem egyébként egy tüntetőnek mi a gondja a rendőri jelenléttel ?

Nem 2006-ot írunk mikor azonosító nélkül rommá vernek.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.17. 09:25:51

@Trompf: Hogy te mit nem olvastál seholse, fidesznyik,
azt őszintén leszarom.

A dékán is szégyellhetné magát, hogy karhatalmat küld az egyetemére.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.17. 09:28:17

@biobender: Akinek nincs ingyen a tanulás, az nem lesz röghöz kötve ezután se.

Az sincs röghözkötve akinek fizettük a taníttatását, hisz visszavizetheti.

Aki lelép annak az apja, anyja ugyanúgy kap állami nyugdíjat, orvosi ellátást, mint más.
Az állami nyugdíj az MNYP alatt is jóval nagyobb részt tett ki.

Szóval drága fiatal barátaim, ingyen tanulás után, öreg családtagjaitokat hagyjátok itt nekünk.

Titeket ingyen tanítottunk azért, hogy külföldön termeljetek GDP-t.

Lépjetek le majd eltartjuk apátokat, anyátokat.

Ennyit tudtok meg a neveteket.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.17. 09:28:51

@Dr. simonmondja.: Mi van Gyurcsány csicska ideges vagy ?

aha, persze 2012.02.17. 09:29:44

@Trompf: Hagyd a francba, úgy látszik, Dr. Simonmondja a Maszatológia és mellébeszélizmus doktora.

biobender 2012.02.17. 09:38:56

@Trompf: "Aki lelép annak az apja, anyja ugyanúgy kap állami nyugdíjat, orvosi ellátást, mint más."

Igen, okoska, de ok szemelyesen fizetnek TB-t meg minden egyebet, ezt ugye felfogod? Ezert az O nyugdijuk az O befizeteseik alapjan jarna, ha el nem lopna az allam.

"Az állami nyugdíj az MNYP alatt is jóval nagyobb részt tett ki." Es ? Az allami nyugdijalapba honnan megy a penz?

"Titeket ingyen tanítottunk azért, hogy külföldön termeljetek GDP-t."

Kik vagytok te, ugy pontosabban?

Kopi3.14 2012.02.17. 09:43:17

@aha, persze: aki jó erédménnyel teljesít még koránt sem jó szakember, vagy annak való alapanyag. Seggelni tud, mást nem bizonyít vele.

Foltos Gatya 2012.02.17. 09:50:52

@Trompf:

Te ősköcsög,látom leszoptad már a KISZ-Vezénylőtábornokod faszát rendesen!!!

Mi a televert anyádért osztod az okosságokat,mikor fogalmad sincs milyen szarba rántották azokat a gyerekeket,akik szeptemberben kezdenék az iskolát!
Esélyt sem hagytak nekik,hogy átgondolják mihez kezdenek, (1 hónap alatt a jelentkezésig nem tudják megoldani,váltani nincs idejük)!

Nem csak a röghöz kötés a gond,hanem a degenerált képzési díjak mértéke is, és utána se munka se állás vagy mi lesz velük,csak a rög!!!

Könnyen ugatsz,mert te független hatalompárticivil vagy és annak a gyerekét majd ingyen nevelgetik!

aha, persze 2012.02.17. 09:51:41

@Kopi3.14: Igen, tudom. A kivétel erősíti a szabályt :)

the_line 2012.02.17. 09:58:15

Legalább elkezdődik valami civil egyetemista élet... Az egyetemisták nálunk eddig arra voltak nevelve, hogy kuss a neved, örülj, hogy tanulhatsz és hogy nem baszunk ki, pedig megtehetnénk, mert óriási kegy részese vagy, hogy itt tanulhatsz, és ez a kegy bármikor megvonható a hatalom által. Ideje, hogy a hallgatóknak is kinyíljon a csipája. Ez a megmozdulás még kicsit erőtlen volt, de talán fejlődik.

Németországban a HÖK ha ilyen közleményt ad ki, százak mennének fél órán belül a hökirodába, hogy "defenesztrációt" hajtsanak végre választott tisztségviselőiken... Persze ott nem legyint az egyszeri hallgató a hök hallatán... Pedig a HÖK nálunk is komoly szervezet, nálunk volt például a kari höknek vagy 6 db alelnöke, pl kommunikációs alelnök, de kabinetfőnöke is...

Ugyandehogy (törölt) 2012.02.17. 10:01:07

@biobender:
"bukdácsolás"

elmondom, mire gondolt a költő:
nálunk az egyetemen a többség csak arra gyúr, hogy jajcsakakettesmeglegyen, a jegyzeteket mástól kéri, a tételkidolgozásokat mástól kéri.
nem vagyok én az ellen, hogy segítsünk egymásnak, félre ne érts.
de épp a mostani vizsgaidőszakban volt három olyan élményem, amitől hányok. az egyik jajengedjenátkettesselmertterhesvagyok, a másik jajnekemsosevoltegyesemengedjenát, a harmadik jajeltűnt7hónapjaagyerekemengedjenát.

hát nem. tessék tanulni. és ne arra gyúrni, hogy csak a kettes meglegyen, aztán lesz egy szar diplomája, amivel gyakorlatilag semmit nem tud kezdeni a gyakorlatban, mert tudni semmit sem tud.

na erre gondolt a költő.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.17. 10:05:35

@biobender: Nem tudom hallottál-e az állam újraelosztó szerpéről.
Az állam szerez különböző adóbevételek kapcsán bevételeket, plussz különböző járulékok alapján.

Ezt kifizeti pl nyugdíjakra, TB költségekre, közfeladatok ellátására, közüzemek fenntartására (pl iskolába, orvosi rendelőkbe fűtés)..

Nem tudom tudod-e, hogy minden jelenleg dolgozó ember, körülbelül 4 másikat tart el.
Nem a fizetéséből, hanem itt arra gondolok, hogy 5 emberből csupán 1 fizet járulékokat.

Ezen 20% járulékaiból fizetik a te ingyen taníttatásodat is többek között, ahogyan anyád, apád, nagyszüleid orvosi ellátását, nyugdíját, ebből fűtenek iskolákat, orvosi rendelőket, ebből fizetik a rendőr tűzoltót.

Ha te lelépsz az ingyen képzés után, mert a fiatalos lendületed ezt diktálja, akkor bizony ez a 4-1 arány tovább romlik, és akár tetszik neked akár nem, velünk adófizetőkkel baszol ki, akikre rátukmálod ingyen taníttatásod után a családod maradék járulékos költségeit.

Szóval fizesd csak vissza képzési költségeket, miletött lelépsz.
Persze ettől még szar alak maradsz, de ez a mínimum, amit én, mint adófizető ezt elvárom tőled ingyenélőtől.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.17. 10:08:12

@Foltos Gatya: Te faszkalap (úgy látom nálad ez a kommunikációs forma).

Ha nem a röghözkötés a gond, akkor ne ugass bele, mert én egy szóvalnem mondtam, hogy a diákok összes követelése jogtalan.

Mellesleg azon problémák amikről te beszélsz, egyrészt nincsennek benne a megfogalmazott követelésekbe sem, másrészt pedig legalább 10 év oktatáspolitikájának a következményei.

Kopi3.14 2012.02.17. 10:15:04

@aha, persze: Müszaki vonalon tapasztalatom szerint a legjobbak sosem az éltanulók voltak, akiket te tartanál benn.

Foltos Gatya 2012.02.17. 10:25:42

@Trompf:
Nyomod ezt a hűdeadófizetővagyok ocsmadék szövegedet!

Ennyi a válaszod,ha nem írták le akkor nincs és miért pont 10 év, majom?

És nem, ezt a gondot most a jelenlegi oktatáspolitikának köszönhetik a gyerekek és szüleik!
Akkor nem ugattál mikor az adódon,molt vásároltak,meg teket építettek,meg visszafelé itélkeztek!!!

Független Hatalompárticivil csicska köcsög maradsz örökké ezzel a hozzáállással,semmi tolerancia nincs benned a fiatalok problémája iránt!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.17. 10:34:02

@Foltos Gatya: Már megint csapongsz és hülyeségeket beszélsz, meg személyeskedsz.
Nagyjából ez a tünete annak, ha nincs érv.

Melyik gondról beszélsz ? Össze tudnád foglalni?

mert eddig csak ezt írtad a téma kapcsán:

"Nem csak a röghöz kötés a gond,hanem a degenerált képzési díjak mértéke is, és utána se munka se állás vagy mi lesz velük"

A degenerált képzési díjak, azok gondolom nem mostani állapot miatt van. Avagy 2010-ben még nem volt degenerált a díj ?

Ugyanez igaz a diplomás munkanélküliek problémájára.
Ha viszgálnád a munkanélküliség statisztikákat akkor láthatnád, hogy azok az MSZP kormány alatt romlottak leginkább. Mind általában, mind a diplomások körében.

zanzibar 2012.02.17. 10:37:44

Kedves Posztíró! Olvastad-e Robert Merle-től az "Üvegfal mögött"-et? Vagy hallottál már a szüleidtől a 68-as Párizsról, Nanterr-ről, illetve a német diákmozgalmakról? Tudod-e hasonló helyzetben az olasz/ francia diákok mit szoktak csinálni? Érdemes lenne utánanézned :)

nemjogasz 2012.02.17. 10:41:43

@Trompf: na álljunk már egy pillanatra! Honann veszed azt az égbekiáltó hülyeséget, hogy minden 5. ember fizet adót? Gondolkozzál már egy kicsit ember, mielőtt marhaságot írsz! Szerinted a most világrekorder 27%-os áfát ki a fasz fizeti? Igen, mindenki, aki él. Igen bazdmeg, többek közt az egyetemista is. Minden egyes ebédem 27%-át elveszi az állam, bármit veszek, annak 27%-át elveszi a kedves állam, hadd kérjek már ezért valamit cserébe, és ne megtűrt pária legyek!
Amúgy kifelejted azt is, hogy sok diák dolgozik az egyetem mellett (igen, szar munkát minimálért), és ezért kedves vezetőnknek köszönthetően már adózik a delikvens!
Gondolkozz, mielőtt nagy pofával leugatsz másokat!

aha, persze 2012.02.17. 10:48:17

@Kopi3.14: És még van jópár ilyen szak :) Amelyik tantárgyakban pl középsuliban osztály- vagy iskolaelső voltam tudásban, azokban én is csak 4-es tanuló voltam az érdemjegyeim alapján. Mert tele volt tömve kitöltő tudással a tananyag.

2012-es tudáshoz mért tananyag és eszközök (csőtoll és papír helyett számítógép :) ), az azt tudó és ismerő emberek oktassanak, és a magas szinten történő tananyagkövetelés. Mindez ingyen. Szerintem minden rendben lenne. De ami most folyik, ingyen, az finoman szólva is felháborító. Erre egy fillért nem adnék a közösből.

Tudod, ne egy olyan ember műtse a lányod szívét, aki puskázással is csak kettes volt szívrendszerből :)

aha, persze 2012.02.17. 10:50:42

@nemjogasz: A 27%-ot mindenkitől elveszi az állam, ezzel szemben te ingyen kapsz bizonyos (nagyon drága) juttatásokat (az oktatást). Úgyhogy gondolkozz, mielőtt nagy pofával leugatsz másokat!

nemjogasz 2012.02.17. 10:56:48

@aha, persze: Jaaaa, hogy azért a 27%-ért nem jár ellenszolgáltatás, mi? Gyönyörű ez a szemlélet, ha az útonállók mindenkit kirabolnak, akkor senkit nem rabolnak ki?
Akkor ezek szerint aki pl. 200 ezer alatt keres, az ne pofázzon, mert más meg 300 ezer után fizet jövedelemadót?
Éljen a tudatos polgári szemlélet! Fizetett troll vagy barátocskám, mert magadtól nem lehetsz ilyen hülye...

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.02.17. 11:02:31

@notib: Kritizálom a kormányt, és a Gyurcsányt se bírom. Ezt most valahogy dolgozd fel.

Foltos Gatya 2012.02.17. 11:03:23

@Trompf:
Hogy ne legyek félreérthető:

Olvasd el a rendelkezéseket te gyökér!-milyen esélyük van?
Itt nem az a gond,hogy fizetni kell,hanem hogy mennyit és mikortól és miért nem adtak több időt és mi lesz az iskola után?

Milyen esélye van a szegényebb rétegnek?-vagy mindenki hatalommegszabóvégzettségü legyen,vagy közszolga akit leépítenek évenként,vagy majd megmondják mindenkinek mi lehet belőle,átklónozzák esetleg?
De sorolja a faszom tovább neked,úgy is játszod ezt az adómegfizetőt.

És hogy jön ide a pártpolitika,faszkalap?

Itt most az a helyzet,hogy a mostani patkányok meghozták ezeket az intézkedéseket,ezzel kibasztak az iskola kezdőkkel!

Bárki is van hatalmon,ilyen tetves és érzéketlen lenne az elfogadhatatlan,-remélem a fiatalok kiállnak az érdekeikért!!!

Te meg elégítsd ki orálisan addig is a hatalmon lévőket!!!

Nem írtad,szívesen beleegyeztél a Mol vásárlásba az adódból?

aha, persze 2012.02.17. 11:05:12

@nemjogasz: Hagyjuk már a "fizetett trollos" gyökérséget. Anyukád meg fizetett útszéli, mert nem értünk egyet? Valamelyik szánalmas sz*r elkezdte ezt az "érvelét", de a többi ne folytassa!

Tőlem is levonják, tőled is levonják a 27%-ot, azért kapunk cserébe "mindent" (mindent,a mit az állam biztosít). És a mindenen felül te még plussz kapsz ingyen oktatást is. Én akkor is kapjak ugyanennyiért más juttatást.

Ha személyeskedni akarsz egy vitában, irány egy Somogy megyei kis falu! Ott vitatkozz úgy, hogy lehülyézed a másikat!

Kopi3.14 2012.02.17. 11:05:26

@aha, persze: nem tudom, kire bíznám rá inkább a gyerekem: aki puskázással volt kettes, vagy aki seggelésböl vörösdiplomás, ellenben semmi érzéke a munkájához, sem elhivatottsága hozzá.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.02.17. 11:06:41

@Trompf: Egyáltalán nem szerettem volna, pusztán rá akartam mutatni, mennyire rohadtul állampárti tekintélyelvű posvány az, ahol ahelyett, hogy rendőrt hívna az egyetem személyzete, önkényesen elkezdi lezárogatni az épületet, és még a saját hallgatóit sem hajlandó kiengedni.

aha, persze 2012.02.17. 11:06:53

@Szalai Ervin: "Kritizálom a kormányt, és a Gyurcsányt se bírom. Ezt most valahogy dolgozd fel."

Ezt a kommentelők többsége nem képes felfogni :) Azonnal "fizetetté" válsz, ha kritizálod bármelyik oldal magasztos hősét :)

aha, persze 2012.02.17. 11:08:25

@Kopi3.14: Nyilván csak ez a két véglet létezik :)

Foltos Gatya 2012.02.17. 11:15:07

@Trompf:

Nem ment át amit írtam.

A lényeg:te egy pártpolitizálós független hatalompárticivil köcsög vagy!

Érzéketlen a szociális gondok iránt,mert te nagyonadófizető is vagy!

Kutyát nem érdekli ki van hatalmon,aki így intézkedik az rohadjon meg,esélyt sem hagy az átgondolásra a gyerekeknek,családoknak,ez a tipikus ez van és kapd be a faszom hatalmi játék!!!

Nem írtad:nagyon tetszett,hogy az adódból 500 mrd-ért molt vettek és nem jobb,emberibb célokra költötték?

nemjogasz 2012.02.17. 11:16:07

@aha, persze: "Tőlem is levonják, tőled is levonják a 27%-ot, azért kapunk cserébe "mindent" (mindent,a mit az állam biztosít). "

Ebbe a "minden"-be miért is nem tartozik bele az oktatás? Ja, mert neked nem tetszik? De gondolom az útfenntartás benne van, pedig én nem is vezetek, úgyhogy te "te ingyen kapsz bizonyos (nagyon drága) juttatásokat" (az autóutat). (Ha esetleg nem vennéd észre: ezt iróniának szántam, bemutatva, hogy mennyire nevetséges ez az "én nem használom, tehát te ezt extraként kapod, fogd be" hozzáállás.) De mondhatnám akár a metrót is, nem pesti vagyok, úgyhogy miért költik metróra az "én pénzem"? Attól, hogy te nem használod/használtad attól még ez is közszolgáltatás, ahogy az oktatás is. Hogy akkor pl. az őstermelői juttatásokról már ne is beszéljek, amit szintén részben az én kis 27%-omból fedeznek, pedig kibaszottul nem érdekelnek a másfél hektárra hitelből saját kombájt vásárlók....

nemjogasz 2012.02.17. 11:22:50

@aha, persze: "Ha személyeskedni akarsz egy vitában, irány egy Somogy megyei kis falu! "

Nem a somogy megyei kis faluban lakót hülyéztem le, hanem téged. Mert az vagy. Vagy van esetleg khmm, népes rokonság egy somogy megyei kis faluban, vagy hogy jön ez ide?

aha, persze 2012.02.17. 11:26:49

@nemjogasz: Befejeztem veled a vitát. Nem akarod megérteni. Mert hülye vagy, és mert fizetett troll vagy.

nu pagagyí 2012.02.17. 11:34:40

@Trompf: Abba lehet hagyni az elmúlt x évezést! Vedd észre, hogy a MALÉV most ment csődbe, a BKV most fog leállni, a magyar filmekre most nincs pénz, az oktatásra, egészségügyre dettó. És hát a metró is most nem épül, mint ahogy semmi más sem. A dolgok most lettek elkúrva. A Gulágot is ti építitek és nem az előzőek. Gratulálj magadnak ahhoz a szar világhoz, amit megteremtettetek. Értékelem a kormány védelmében kifejtett tevékenységedet, ha így folytatod még lehetsz megymag a szarkupacban.

Kopi3.14 2012.02.17. 11:59:27

@aha, persze: Te akarod csak a vörösdiplomás vonalat megtartani, mondván, hogy bleöle lesz jó szakember...

-Thingol- · http://iTouch.hu 2012.02.17. 11:59:51

@aha, persze: két dolog ezzel kapcsolatban. egyrészt, hogy rengeteg olyan dolog van, amint én nem használok, te, valaki más meg igen (születésem óta nem voltam kórházban, aki volt, akkor az extrát használ? és ez csak egy kiragadott példa). Nem értem, hogy ez miért lenne érv.

Másrészt meg azért ez mégiscsak oktatás, ami elvileg az egyik legfontosabb dolog, mert erre építjük a jövőnket. Igen, szerintem nagyon jó dolog, hogy az emberek továbbtanulnak, mert általános műveltségben és gondolkodásmódban igazán számít az a tanulással töltött pár plus év..

amúgy meg a röghöz kötésben benne van, hogy vállalkozóként is teljesítheted, na bumm, kimegyek külföldre, csinálok itthon egy vállalkozást és fizetem szépen a minimálbéres járulékaimat stb - és elég minimális költséggel meg van oldva az egész probléma.

Nem igazán értem amúgy, hogy mi ez a nagy diploma/egyetemellenesség az országban, de ez igazán szomorú. Szomorú, hogy sztereotipizálva lett ez a bugdácsolás meg az angrybirdözés... még szomorúbb, hogy ezt általánosítják nagyjából mindenkire.

Egyetértek azzal, hogy át kellett (kell!) gondolni a felsőoktatást, de ezt felelősen, a diákokkal, a szakmával, átgondoltan reméltem.. (simán felemelném a minimum ponthatárt 300-ra. Mindjárt többet tanulnának a diákok, vagy kevesebb lenne az egyetemista). 300 pont az két négyes érettségi (választható tárgyakból!) - aki ezt nem képes teljesíteni az lehet, hogy nem a felsőoktatás berkeibe való.

aha, persze 2012.02.17. 12:39:44

@-Thingol-: Nem diploma ellenesség van, hanem sajnos ömlik a sok diplomás szakbarbár az egyetemekről.

Végül csak megtaláltuk a közös nevezőt: a magas felvételi küszöböt.
A felvételt viszont nem pontszerzéssel kellene elintézni, mert a pontszámok ezerféleképpen befolyásolhatóak. Maximum előszűrőként alkalmazható. Felvételi vizsga a megoldás. Jó nehéz felvételi.

aha, persze 2012.02.17. 12:44:16

@Kopi3.14: Mint írtam (2012.02.17. 10:48:17), az oktatás "belsejét" is újra kellene gondolni. Hogy ne a mostani rendszer szerinti jók legyenek a jók, hanem azok, akik valóban tudják és értik a szakmájukat.

-Thingol- · http://iTouch.hu 2012.02.17. 13:40:10

@aha, persze: Nekem nincs bajom a mostani pontrendszerrel, mert ezzel legalább a déhán fiának a barátnőjének az öccse nem fog bejutni protekcióval az egyetemre. Akinek van egy kis esze, az elég könnyen tud sok pontot csinálni (orvosira mondjuk nehéz most is bejutni).

Egyébként pontosan milyen befolyásolásra gondolsz?

Ha jól tudom, akkor még a diplomás szakbarbárjainknak is jobban az elhelyezkedési statisztikái mint a nemdiplomásoknak (azzal a tudattal, hogy akkor vagy valaki, ha van diplomád, ezért mindenki egyetemre akar menni viszont nem értek egyet. sokkal fajsúlyosabb problémának érzem ezt. nem a keretszámok csökkentésével, az állami helyek elvételével kéne csökkenteni a diplomások számát, hanem ennek a gondolkodásmódnak a megváltoztatásával).

aha, persze 2012.02.17. 13:51:11

@-Thingol-: Befolyásolás alatt azt értem, hogy a gimnáziumban a jobb jegy érdekében könnyebben és sokan tudnák/tudják megtenni az azt befolyásoló lépéseket, mint a felvételi kérdéseit előre megszerezni.

Szerencsére sok szakmában arra kíváncsiak, mit tudsz, nem arra, miről van papírod. Ilyenkor csodálkozik is a sok huszonéves, hogy nem kap munkát (min. 300 nettóval, mert a vizsgára megtanult anyagot másnapra már elfelejtette.

Neked is bemásolom:
Mint írtam (2012.02.17. 10:48:17), az oktatás "belsejét" is újra kellene gondolni. Hogy ne a mostani rendszer szerinti jók legyenek a jók, hanem azok, akik valóban tudják és értik a szakmájukat.

kopancs 2012.02.17. 14:26:56

Túl sok dolog keveredik itt, és mindenki mondja a magáét.

Én gyűlölöm a fideszt, a kormányt és meggyőződésem, hogy hosszú időre ásta el magát kis országunk a hatalommániás kormányzat intézkedéseivel, amiből csak ÖSSZEFOGÁSsal lehet kitörni.

Ez a hallgatói megmozdulás is egy ilyen tiltakozás, aminek megvannak az értékei és a hibái is. Magyarország tanuló még a demokrácia terén, meg kell tanulnia a felnövő generációknak, mit tehet, mit kell tennie és hogyan, ha el akar érni valamit. Ez a megmozdulás a tanulási folyamat része, támogatni kell, még ha nem is értünk egyet minden részletével. De indulatosan leoltani egymást azért, mert nem értünk egyet... nem ezen tiltakozunk?

Oktatásban dolgozom (jelenleg közoktatás, de ezt megelőzően felsőoktatás), 3 diplomám van és egy PhD, ebből egyet fizetett az állam (a legelsőt), a többit én hitelből, és amikor azt az egyet megszereztem, akkor az országos államilag finanszírozott létszám 30ezer körül volt... (mint az újonnan meghatározott keretszám). Ez azt jelentette, hogy a középiskolákból, akinek 3-as osztályzata volt valamelyik tantárgyból, nem is álmodott arról, hogy bejut a felsőoktatásba. Ennyi, ezt tudomásul lehetett venni, meg lehetett tanulni.

Az elmúlt években 3-as érettségivel be lehetett jutni főiskolára, és az állam kifizette sok-sok féléven keresztül az oda nem való tanulók próbálkozásait. Ez normális???
Persze, vannak iskolák, ahová nem lehetett bekerülni csak kimagasló eredménnyel és vannak, amiket nem lehetett elvégezni csak folyamatos, megfeszített tanulással. Ezek korlátozásáért kár, és nagy hiba. De megmaradtak szakok, ahol ráadásul kevés a munkaerőpiacra kikerülő szakember, ahová ugyanannyi államilag támogatott helyre lehet bekerülni, amennyire eddig. (pl. műszaki képzési helyek)

De gondoljunk már bele! Kell több ezer kommunikáció szakos hallgató? Nem, nem kell, ahogy annyi jogász sem és közgazdász sem. Mert jelenleg vannak sokan, akik ezzel a képzettséggel rendelkeznek. Ha meg valakinek mégis ez a leghőbb vágya, akkor hajrá, elvégezheti, de fizessen érte, és ha ennyire komolyan gondolja, akkor tegyen meg mindent, hogy olyan szakember legyen belőle, aki majd olyan munkát talál, amiből vissza tudja fizetni.

Persze, szemét dolog ez, hogy hirtelen, meg nem lehetett rá felkészülni... de azért már tavaly tavasszal is lehetett sejteni, hogy mi lesz a felsőoktatással...

És még egy érv... az idén feleannyi diák végez középiskolában, mint 15 évvel ezelőtt... ennek a feleannyi diáknak (akik már a középiskolába bekerüléskor sem voltak úgy megszűrve, mint régen, mert gimnáziumba is szinte bárkit felvesznek ma már) viszont "járjon" kétszer annyi államilag támogatott képzési hely, mint 15 éve?

Reeei90 2012.02.18. 19:37:39

@fővöcsök: Lehet hogy én látom rosszul a világot, de az én tapasztalataim alapján az elinduló brigádok 80% a nincs bejelentve, a maradék 20 % ha netalán mégis akkor pedig minimálbérre, amiről ha jól tudom nem túl rég adóköteles. Az előző hozzászólásomban nem fejtettem ki bővebben, de mivel nem érti mindenki ezért megteszem. Ami felháborít, hogy a cikk író egy olyan csoport adójának elherdálásáról beszél, aki az én meglátásom szerint nem igazán sokat tett be eddig a közösbe. Be kell vallanom nem nógrádi vagyok, de ha ott ezek a dolgok nem jellemzőek akkor szeretnék bocsánatot kérni.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.19. 11:05:02

@Trompf:
Akkor te nem jártál ugye egyetemre, vagy költségtérítésesre? Mert ha mégis jártál, és fizette az állam, akkor most fizeted is vissza önként, ugye? Csak hogy tényleg hiteles legyen a mondanivalód.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.19. 11:18:01

@aha, persze:
Az a helyzet, hogy pl. jogász és közgazdász képzésre eddig is sokat kellett teljesíteni a bejutáshoz. Mérnök képzésre viszont sokkal kevesebbet. Holott utóbbi nehezebb is, nagyságrendekkel kisebb a végzési arány, és a végzettek sokkal jobb esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon. De mivel a matematika és a természettudomány oktatása szar a közoktatásban, ezért alig vannak, akik mérnöknek akarnak menni. A felvételi vizsga, akármilyen kemény is lenne, ezen a helyzeten nem sokat változtatna, hiszen akkor is a jó tanulók jutnának be, hiszen aki jó emelt szintű matematika érettségit írt, az nagy eséllyel ír jó felvételit is, aki meg rosszat írt, az felvételiből is nagyobb eséllyel fog rosszabbat írni.

@kopancs:
"Ez azt jelentette, hogy a középiskolákból, akinek 3-as osztályzata volt valamelyik tantárgyból, nem is álmodott arról, hogy bejut a felsőoktatásba."

Ez konkrétan nem igaz. A főiskolai szintű tanárképzőkbe és a tanítóképzőkbe a szocializmus idején is már nagyon sok sötétet felvettek, nyilván mára még romlott az arány. De ami lényeges, egy jó egyetemre való bekerülésnél akkoriban sem volt akadály, ha valaki 2-es volt földrajzból, hiszen hozott pontként akkor is csak 5 tárgyat számítottak, meg ott volt a felvételi.

kopancs 2012.02.19. 21:55:24

@Zabalint:
Alapvetően meg kell különböztetni a "jó egyetemeket" és azokat a felsőoktatási intézményeket, amelyek "bárkit felvettek" az elmúlt években.

És nem azt mondtam, hogy ha földrajzból kettese van valakinek nem mehetett pl. énekszakosnak..., hanem azt, hogy biológia, földrajz, matematika hármassal akkor nem, az elmúlt években viszont be lehetett jutni egyes természettudományi szakokra. Konkrét eseteket tudok, hogy olyan tanítványaim, akiknek én érettségi bizonyítványt se adtam volna, államilag finanszírozott helyeken ma felsőoktatásban vesznek részt... diplomát nem kapnak valószínűleg, de "költik" az adóforintokat... enyémet, Tiédet, Önökét, Mindenkiét...

Anélkül, hogy direkt megneveznénk intézményeket, ami általánosítás és a kivételek megsértése lenne, nem a Műegyetemről, Közgázról, ELTÉ-ről, SZTE-ről, stb. beszélek...

A tanárképzésben pedig sajnos igaz, ma azok vesznek részt (tisztelet a kivételnek itt is), akiket "máshova nem vesznek fel". Nekik nagy részük szerencsére pályaelhagyó lesz, a maradék pedig jó eséllyel tönkreteszik a következő generációkat.

"A főiskolai szintű tanárképzőkbe és a tanítóképzőkbe a szocializmus idején is már nagyon sok sötétet felvettek..."
A szocializmus idején ezekbe az intézményekbe bekerülni nem csak a lexikális tudás alapján lehetett, hanem egy elég kemény alkalmassági felvételit követően, hiszen egy tanítónál inkább az számít...

-Thingol- · http://iTouch.hu 2012.02.20. 10:08:03

@aha, persze: Az esetek jelentős részében teljesen mindegy, hogy a diák hogyan tanult a középiskolában. 450 pont környékét egyszerűen lehetetlen/nagyon nehéz volt nem duplázva elérni - a másik véglet, aki végiglébecolja a gimnáziumot és utána ír két jó érettségit. Én két éve végeztem, az egész osztályban voltak körülbelül 3an, akik nem dupláztak. Ez nem hinném, hogy annyira releváns hibafaktor lenne

mondom akkor még egyszer, én egyetértek azzal, hogy újrakéne gondolni a felsőoktatást, semmi gond nincs ezzel, én csak a mostani módszerrel nem értek egyet.
süti beállítások módosítása