Nagy felzúdulás övezte Orbán régebbi kijelentését, mi szerint nem sokon múlott, hogy nem elnöki rendszert vezettek be Magyarországon. Az ellenzék egységesen megkönnyebbülésének adott hangot, és Orbán diktatórikus és sátáni törekvéseinek újabb bizonyítékát látták a szándékban. Ennek ellenére szerintem az elmúlt két év tükrében az elnöki rendszer bevezetése Magyarország előnyére is válhatott volna.
Nem akarok hosszasan elméleti fejtegetésbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy miért lenne jó vagy nem lenne jó az elnöki rendszer, pusztán a gyakorlati oldalról szeretném megvizsgálni a kérdést.
A köztársasági elnöki pozíciót két célból hozták létre: egyrészt azért, hogy kifejezze a nemzet egységét, másrészt pedig azért, hogy valamilyen ellensúlyt képviseljen a parlamenttel és a kormánnyal szemben. Ilyen módon a reprezentatív funkciók mellett a fékek és ellensúlyok rendszerének egyik fontos elemének látták a rendszerváltók az államfőt. Érdemes megnézni, hogy ezeket a feladatokat mennyire látták el az eddigi köztársasági elnökök.
Mindkét feladat tekintetében erősen vegyes képet kapunk. Ha az első funkciót nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a köztársasági elnök szinte mindig a legnépszerűbb politikus volt az országban. Másrészről azonban szinte egyik államfőt sem fogadta el az ország egésze, ezért a nemzet egységét nem is tudta volna reprezentálni. Ilyen értelemben valószínűleg nem is tudná senki. Kérdéses, hogy mennyiben kell fönntartanunk egy pozíciót olyan céllal, amely sosem teljesülhet igazán.
Ez után 2010-ben Orbánék azt a Schmitt Pált jelölték elnöknek, aki két röpke év alatt nevetségessé tette önmagát és a hivatalát. Utólag láthatjuk, hogy Schmitt Pál mindent képviselt, csak a nemzet egységét sem. Áderrel pedig, aki hivatásos pártkatona, nem valószínű, hogy „helyre állna” a régi helyzet – az a régi helyzet, ami csöppet sem volt ideális.
Az államfő második fontos feladatköre vizsgálatában azt láthatjuk, hogy az egyes köztársasági elnökök valamilyen módon az ellensúlyát jelentették a törvényhozásnak – erre mindenféle statisztikát lehetne idézni vétókkal, felszólalásokkal, stb. Ez a feladatkör 2010. után rendült meg, amikor Orbánék kétszer egymás után a saját embereik közül jelöltek államfőt, ráadásul olyat, akik a gyakorlatban (és Schmitt Pálnák öndeklaráció szintjén is) nem fognak ellensúlyt jelenteni. Ezzel a második feladatkör is erősen vitathatóvá válik.
A kérdés tehát a következő: ha a köztársasági elnöki pozíció jelenlegi formájában ennyire súlytalan, miért tartsuk meg? Nem lett volna sokkal őszintébb a Fidesz részéről eltörölni ezt a rendszert, és egy újat bevezetni? Nem lett volna egyszerűbb, ha Orbán lett volna a megválasztott, széles jogkörökkel bíró köztársasági elnök?
Szerintem egy ilyen lépés nem gyengítette volna a jogállamot – épp ellenkezőleg, erősítette volna. Jelen pillanatban a köztársasági elnöki pozíció megléte csak egy kirakat, egy báb, amely nem működik ellensúlyként, amelynek csak az a célja, hogy a Fidesz demokratábbnak tűnjön egy picit. Ez a színjáték azonban csak rontja az államszervezet hitelességét. Ma mindenki tudja, hogy Orbán Viktor szava dönt az országban informális módon – hiszen az van, amit ő akar. Ez a tény viszont nem a hivatalos pozíciójából következik. Bárki is lenne a köztársasági elnök, elhinné valaki, hogy nem Orbántól kap utasításokat?
Nem akarunk inkább egy őszinte országban élni? Valljuk be, a magyar társadalom vonzódik a karizmatikus egyénekhez, vonzódik az erős vezetőkhöz. Nem lenne ördögtől való egy elnöki rendszer bevezetése. Persze ideális esetben ez olyan keretek között képzelhető el, ahol vannak más erős ellensúlyai a végrehajtó hatalomnak, például egy erős Alkotmánybíróság – de 2012-ben ez már tudományos fantasztikum.
Egy szó mint száz, nem szabad minden épkézláb ötletet lesöpörni az asztalról, jöjjön az a Fidesztől vagy akárkitől. Az elnöki rendszer nem jobb vagy rosszabb, mint a többi. Láttuk-e bárkiben a nemzet egységét? Képes lehet-e valaki erre egyáltalán? Ha nem, minek a színjáték? Nem akarunk egy őszinte országot?
