Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.03.06. 16:20 Máté.Sz

Vérciki

Címkék: magyarország európa európai unió orbán viktor európai parlament európai bizottság

Orbán Viktor interjút adott a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung nevű német konzervatív lapnak - adták hírül a hétfői lapok. Amikor elolvastam, hogy mit is mondott a miniszterelnök úr, teljesen elállt a szavam. Nem baj, reménykedtem, biztos csak a szociálliberális sajtó terjeszti a hazugságokat, szóval fellapoztam egy másik megbízható hírforrást, a kdnp.hu-t. Ugyanazt írta. 

Én nem állítottam össze soha a fejemben még „Magyar miniszterelnökök leggázabb megnyilvánulásai” listát, de azt hiszem, ez mindenképp rajta lenne. Miért? Szemezgessünk!
 
„Egyesek azt állítják, hogy megsértettük az európai szellemiséget. (…) Mit kezdjek egy ilyen véleménnyel? Engem megválasztottak, a magyar kormányt is megválasztották. De ki választotta meg az Európai Bizottságot?”
 
Az Európai Bizottság elnökét az Európai Tanács jelöli, mely magába foglalja kontinensünk állam- és kormányfőit (köztük a magyart is), majd a közvetlenül választott Európai Parlament jóváhagyja személyét. A testületbe pedig minden tagország delegál egy tagot. Az EB-t tehát 27 kormány és a 450 millió európai állampolgár képviselői választják. De igazatok van, ez lófasz.
 
„És kinek tartozik felelősséggel az Európai Parlament?”
Azoknak, akik megválasztották: a 450 millió európai állampolgárnak. Köztük nekem is.
 
Tudom én, hogy ezek költői kérdések, de miért? Mit akar ezzel mondani? Nyilván kétségbe akarja vonni az EU legitimitását, de egyszerűen tanult ember ilyeneket nem mond. Már egyetemen sem.
 
Ha van egy dolog, amit ezzel a gondolatmenettel ki lehet fejezni, az az, hogy az EB egész Európát képviseli, köztük Magyarországot is, Orbán Viktor pedig „csak” kis hazánkat. Ezt akarta mondani? 
 
És persze még lehetne számtalan gyönyörű mondatcsokrot találni, ami szót sem érdemel (nagytőkézés, nemzetközi baloldalozás, stb.), de egyet még szeretnék megosztani a blog olvasóival:

 

„Van egy értelmezése az európai történelemnek, az európai jövőnek, amely szerint a vallásosságból a szekularizációba, a hagyományos családmodelltől a sokféle családmodell felé és a nemzetállamoktól az internacionalizmus irányába halad a fejlődés, de amire én  gondolok, az más irányba tart, a vita pedig arról szól, hogy melyik az előremutató és melyik a maradi álláspont."
 
Ezeket a mondatokat a 19. század eleje óta nem írták le. Orbán Viktor ezzel azt mondja, hogy nem hisz az állam és a vallás szétválasztásában, vagyis leginkább valahol Iránban érezné jól magát. A hagyományos családmodellt akarja támogatni a többi családmodell ellenében, ezzel jól beleszól abba, hogy ki milyen családban éljen. 
 
A miniszterelnök úrnak tudnia kéne, hogy a nyugati sajtóban nem lehet ilyeneket mondani. Persze nem lenne jobb a helyzet, ha Budapesten efféle nonszensz nyilatkozatokat tenne, de annak legalább lenne egy érthető kommunikációs célja: a magyarországi ortodox keresztényeket megszólítani. Egy német újságban ilyeneket mondani teljesen értelmetlen. Kinek címezte? Mi célból? Vagy tényleg ezt gondolja? 
 
Ebbe bele sem merek gondolni.
 
 
 


374 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr454291591

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hazafiasságból jeles 2012.03.07. 10:40:40

Az új NAT lassan az igazi menzai zöldségleveshez hasonlít: "mindent bele!" Eddig is csak kapkodtuk a fejünket, mire van szüksége a gyermekeinknek (és miről maradtunk mi le): erkölcstanra, hazafiasságra és demokrácianevelésre, a családi életre, méd...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.07. 09:15:03

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. mesterséges színezék 2012.03.07. 10:33:24

@ladislaus: Mármost vagy elfogadod, hogy megválasztott állam- és kormányfők által delegált valaki is választva van, vagy ha nem, kijelenthetjük, hogy pl. Németh Lászlónét nem választotta meg senki, így nem is érthető, mit keres egy minisztérium élén.
Tessék választani!

umad? 2012.03.07. 10:33:34

@dr. mesterseges szinezek: Ne csúsztass, te is pontosan tudod, hogy itt most kulturális hatásokról van szó.

Mérges 1234 2012.03.07. 10:34:22

@Lencsés István:

Így is van, senki nem tiltja meg neki, és neked sem, hogy olyan hülyeséget mondj, amilyen csak kéfér belőled.

De senkinek sincs az sem megtiltva, hogy levonja a megfelelő következtetést.

Amit Viktor csinál, az kb. a következő. Áthajt 4 piros lámpán. A rendőr fülön csipi, és megkezdi a szabálysértési papírok kitöltését.

Erre Viktorunk, felkiállt, na de ki a fasz legitimálta az ön tevékenységét, és mégis milyen jogon??????

Úgye érted, hogy akérdésfelvetés teljesen jogos, ezzel én is egyetértek, csakhogy, ez nem kérdőjelezi meg a szabályszegéséket.

És amikor az ember részt akar venni a közlekedésben, akkor elfogadja a szabályokat......

Az a nagyon durva, hogy még mindig egy csomó hülye van, aki beszopja a Viktor egyébként igen gyenge lábakon álló és hibás érvelését.

Nagy csunya gonosz EU bánt minket..... Igen bánt, igen csunya gonosz, de sajnos ettől még a szabályséréts is él....

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.07. 10:42:03

nem baj, jön szeptembertől a demokráciára nevelés tantárgy, hátha része lesz az uniós és egyéb alapelvek ...

Mérges 1234 2012.03.07. 10:45:49

@morgás joga mindenkit megillet:

HA jól sejtem, az lesz a lényege a tantárgynak, hogy a Fidesznek mindig igaza van, a többi párt pedig komcsi libsi bolsi......

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.03.07. 10:46:18

Abból a szempontból teljesen jogos OV felvetése, hogy a bizottságot egyáltalán nem választja 450 millió ember. Csak áttételesen, ezt pedig demokratikus deficitnek hívják, ami az unió egyik legnagyobb baja. A 19. század óta állítólag nem leírt mondatokat pedig sokan leírták a 19. század óta. Például sok angolszász konzervatív is ("nyugati"). Állam és egyház szétválasztása nem csak radikális módon történhet meg, ala USA és Fro. Iránt emlegetni ezzel kapcsolatban ateista populizmus. GB-ben, skandináv államokban államegyház van. Csak szólok. A hagyományos családmodell felsőbbrendűsége pedig sok tanulmány által bizonyított dolog. Például a sokkal nagyobb érzelmi védelem, amit nyújt. Persze mindenki úgy él ahogy akar, de semmi szükség minden "alternatíva" állami elismerésére. A posztíró láthatóan rácsodálkozik, hogy a mainstream libi felfogáson kívül létezik másmilyen is. Hát, jó reggelt.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 10:51:35

@Doubledecker: olybá tűnik, nem vagy képzett politológus. Akkor ugyanis tisztában lennél vele, hogy a Fidesz a moslékzabáló genetikai disznók gyülevész rablóbandája, míg a DK sokmilliós tüntető tömegek megmozgatására képes, köztársaságpárti, sőt, Gyorskocsi utcai koalíció.

szeberenyi 2012.03.07. 10:51:55

@vladys73: @egy unionista: Na, úgy tűnik még megy a vita... Srácok, ha azt hiszitek, hogy a mindenkori magyar (vagy bármilyen más nemzetállam-beli) miniszterelnök nem közvetlenül választott, akkor hatalmas tévedésben vagytok.

A miniszterelnökjelölt a pártja listavezetője a választásokon, amikor a listára szavazol, az ő nevét látod legfelül. Tehát: egyértelmű volt 2006-ban, hogy ha az MSZP nyer, akkor Gyurcsány Ferenc lesz a miniszterelnök és ő vezeti majd az országot? Igen. Egyértelmű volt 2010-ben, hogy ha a Fidesz nyer, akkor Orbán lesz az? Igen.

Egyértelmű volt az EP-választások előtt, hogy az eredmények függvényében ki lesz a Bizottság vezetője? Már hogy a túróba lett volna. A Bizottság elnökét ugyanis nem a Parlament választja, hanem először az európai kormányfők mindenféle háttéralkuk keretében ledealelik a dolgokat egymással. Ugyanez történik a biztosok kijelölésénél is. A Bizottság egy non-elected body, egyetlen tagját sem választják közvetlenül.

Olvassatok több külföldi sajtót, főleg britet, esetleg németből a jobbakat (pl. épp a Frankfurter Allgemeine az), ezek nagyon-nagyon alapdolgok.

Mérges 1234 2012.03.07. 10:52:03

@dobray:

Hát a liberális felfogás az lenne, ha jól sejtem, hogy egyenlő eséllyel indul minden modell a versenyben.

Ezt igenis sérti ha egyet kiemelünk.

Egyébként a Viktornak a családmodellről alkotott véleményével egyet is lehet érteni, az teljesen rendben van.

A többi nettó hülyeség, de hát ezt már megszoktuk, csomó agymenés, egy kis édes mázzal leöntve, persze a máz sokaknak tetszik....

dr. mesterséges színezék 2012.03.07. 10:52:25

@umad?: Persze, hogy tudom, de most mondjam az ezerszer elmondottat, hogy az elsődleges kulturális hatása az, hogy a XXI. században a porfészeknyi szülőfalumban vasárnap reggel 3 templom/imaház felé veszi az útját a maroknyi ott lakó (vallásgyakorló része)? És szerencse, hogy csak 3.
Amúgy kocsmában, meccsen, pecázás közben, amikor a (bármelyik) rendszert kell szidni, tök jól megértik egymást, csak akkor cöccögnek egymás szemébe, amikor a nagy közös pont kerül az asztalra.

egy unionista 2012.03.07. 10:53:03

@umad?:
de itt nem a nyugat-európai nacionalizmusról van szó, hanem a keletiről. az ortodox nacionalizmusról. tehát a franciák és az olaszok is latinkeresztények. ez azt jelenti, hogy a nemzeti büszkeségen túl elfogadják a közös normák szükségességét. ezek az országok nem a pénzért léptek be az unióba hanem a közös európai jogelvek miatt.

azért, mert felmérték ésszel, hogy mondjuk a code napoleon egy többnemzetiségű törvénykönyv volt, ami mégis csak a római jogon alapult. ezért az uniós jogegységi törekvéseknek helyük van. és ezt a francia vagy az olasz értelmiség is érti. és azt is, hogy erre az egységre nemzetiségek felett kell törekedni. azért, hogy a nacionalizmusának a jó oldalát élvezzük. ezt egy nyugat-európai pontosan érti. mert ott a nacionalizmus erről szól. merkel is nacionalista, sárközy is nacionalista, barroso is az. az összes európai politikus nacionalista. csak mindeközben nem népnemzeti, hanem européer. ez a különbség.

tehát itt nem azzal van a probléma, hogy orbán elmondja, hogy a magyar parlament milyen puccos hely. milyen szép budapesten a belvárosi operett díszlet. mert az olyasmi, mint a bécsi. és ebben áll az európaiság. vannak közös vonásaink. itt nem arról van szó, hogy orbán dícséri a dunát, és a tiszát. mert a német meg majd dícséri mellé a rajnát és a majnát. pontosan ebből áll össze ez a középeurópai operett. és a kárpát-medencei kultúrkör is pontosan így áll össze. a szlovák himnusz olyan, mint egy magyar nóta. sőt az valójában egy magyar nóta. de azért, mert a magyar nóta a szlovák népdal és a cigány zene keverék. a magyar nóta nem autentikusan magyar, hanem szlávos cigányos. el kezded énekelni a szlovákoknak, hogy "zöldre van a zöldre van a rácsos kapu festve". és folytatják. mert náluk ilyen a népdal. tehát nem úgy van, hogy a kárpát-medencében mindent a magyarok találtak ki. hanem szinte minden közös hagyomány. ha egy horvátnak azt mondod, hogy zrínyi, akkor ő bólogat, hogy persze a zrinksi család horvát bánok sorát adta. és az nem igaz, hogy a szlovákok nem adtak nemeseket. pozsonyi nádorispánról hallottál már. az akkora tisztség volt, mint a bán. és a pozsonyi vagy akár a kassai polgárság elég jelentős hozzájárult a térség kultúrájához.

tehát nem úgy van, hogy itt minden magyar. a többi nemzetiségnek meg nem jut semmi. hunyadi egy közös (uniós) magyar-szerb hadsereg élén győzött nándorfehérvárnál. fehér vár. az ugye belo grad. nógrád megye az úgy magyar, hogy az valójában novo hrad. a jó palócok se véletlen beszélnek úgy, ahogy. a tót atyafiak miatt. vagyis itt van egy közös kultúra, közös hagyományok. és persze semmit sem kell teljesen összemosni, semmit sem kell eltagadni. a tájegységeknek van saját népi kultúrájuk, és nem az "uruszágnak". tehát mondjuk a hortobágyi csikós a balatonnál vagy a velencei tónál ugyanúgy tájidegen, mint a mecsekben. de a székely rovásírás is tájidegen a belvárosban judapesten. most mit csináljunk. senki sem mondja, hogy térjünk át a héberre. de az ortodox zsidó nacionalizmus ugyanolyan hülyeség, mint az ortodox székely. senki sem akarja a székelyföld kultúráját bántani. de az székelyföldi, és kevés köze van mondjuk a kunsághoz. azért, mert ezek a tájegységek nem szomszédosak. és hiába mondjátok, hogy nagy-magyar. az egész nemzeti hip-hop egy szánalmas rötyögés. és lehet, hogy jobb lenne ha ez időlegesen kívül kerülne az unión, és középeurópán is.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 10:54:51

@Doubledecker: "Erre Viktorunk, felkiállt, na de ki a fasz legitimálta az ön tevékenységét, és mégis milyen jogon??????" - ez nem Viktorotok stílusa, hanem a két Dánieleteké.

Mérges 1234 2012.03.07. 10:56:09

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Nézde nekem nem érv a széles tömegek megmozgatása egyik oldal mellett sem.

Hiszen Hitler mögött is milliók álltak, sőt demokratikus választások útján jutott hatalomhoz.

Hiszem, hogy a dolgokat nem a támogatok száma szerint kell megitélni. Vannak jó és rossz dolgok, illetve van sok átmenet.

Az, hogy sok a hülye még nem legitimálja a hülyeséget.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 10:56:10

@egy unionista: "a nemzeti büszkeségen túl elfogadják a közös normák szükségességét" - atyavilág, ezt a bullshitet milyen trágya szemináriumon szívtad magadba?

Mérges 1234 2012.03.07. 10:57:42

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

De most, hogy mondhatod, hogy nem Viktor stílusa, mikor kb. mindenre ez a válasza mostanában.

És mondom igaza is van, csak az érdemi kérdésekkel kellene foglalkozni talán....

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 10:57:59

@Doubledecker: ez szép volt, kíváncsi volnék persze, akkor is így beszélnél-e (ez persze csak egy vicces gondolatkísérlet), ha az Operánál ti verődtetek volna össze ötszázezren.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 10:58:53

@Doubledecker: stiláris kérdéseket taglalunk. Olvass Zsebesit és Föld S-t, ha még mindig nem érted, miről beszélek.

Antoninus Pius 2012.03.07. 11:00:57

Addig, amíg a Birkamenet résztvevői által képviselt, nem kevés számú, de rendkívül egysíkúan gondolkodó rétegnek be tudja magyarázni, hogy a döglött ló mélyen alszik, addig tenni fog hasonló nyilatkozatokat.
Nagyon beteg, skizofrén ember, nagyon beteg gondolatokkal..

Mérges 1234 2012.03.07. 11:02:08

@szeberenyi:

Olvasd el, ami a Lencsésnek írtam kérlek.

Igazad van, abban, hogy az EU vezetőinek legitimációja kérdéses, de ez nem kérdőjelezi meg a szabálysértéseket.

HA a Viktornak igaza van, akkor miért nem azt bizonyítja, hogy a kifogásolt dolgok teljesen rendben vannak.

Azért is fura ez, mert kb. 1 hónapja még azt mondta, igen javítjuk, amit kell....

Kissé bele van zavarodva ebbe a szabadságharcolosdiba. A háború árát, meg egyre többen fieztjük már 2 lassan 2 éve.

2/3-ddal sokkal többet tehetett volna az országért....

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 11:02:14

@Dr. Caesar Augustus Antoninus Pius Pontifex Max: Max, ez a "betegezés" világosan mutatja, hogy még mindig nem tudtad lelkileg feldolgozni az SzDSz örök bukását.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 11:03:36

@Doubledecker: "igazad van, abban, hogy az EU vezetőinek legitimációja kérdéses, de ez nem kérdőjelezi meg a szabálysértéseket" - csakhogy pl. Németország ellen kétszer ennyi szabálysértési eljárás folyik. Mérjünk már egyenlő mércével!

Mérges 1234 2012.03.07. 11:04:59

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Operás dolog....

Te pont azt akartam még írni, hogy a többésnek van igaz pont ott bukik meg, hogy annó a Gyurcsány szekere is jól szaladt egy darabig. Őt is megszavazták.

Egyszerűen szerintem ez a demokrácia problémája, a hülyék is szavaznak, mindkét oldalon persze.....

És erről az egyik oldal másik oldalról is leszálhatnál, ez igen primitív megközelítése a dolgoknak.....

A mostani kormány csinált jó dolgokat, ezt én simán elismerem, annak ellenére, hogy nagyon nem csipázom őket...

egy unionista 2012.03.07. 11:05:28

@szeberenyi:
csakhogy orbán megválasztásához kellett a simicska féle maffia. gyurcsány megválasztásához kellett a veress féle. tehát ezek az emberek nem azért lettek megválasztva, mert akkora spílerek, hanem azért, mert a maffia beállt mögéjük. gyurcsány ferencet is a maffia váltotta le és orbán viktort is a maffia fogja leváltani. amikor az uniós források elvonását belóbálták, akkor mit gondolsz miért lett kezes bárány.

gyurcsánynál is az történt. unióban azt mondták neki: aus. akkor hirtelen a szocialista párt potentátok és oligarchák azt mondták neki, hogy menjen. azok, akik előtte tapsoltak neki. erről nem a nép döntött, még csak nem is a párt, hanem a maffia. ebben semmi szerepe nem volt hiller piftinek, és lendvai ildikónak. olyan nincs, hogy egyik nap azt mondják, hogy nem-nem, másik nap meg azt, hogy igen-igen. ez az egész egy színjáték. amiben a nép át van baszva, mint szar a palánkon. itt az uniós pénzekről van szó. ez az évi több ezer milliárdos zsákot idedobják. és egy érdekcsoport ezen a pénzen marakodik. és ez vezérli a mainstream közéletet. az uniós suska, és a maradék állami szajré.

Steerio 2012.03.07. 11:06:55

@Ben Franklin: Választhatnak a szülők, és ezzel az intézménynek máris van egy listája arról, hogy ki vallásos és ki nem, és ezt mindenféle nyomásgyakorlásra, kivételezésre, pikkelésre felhasználhatja. Nem véletlenül nem kérdezhet rá iskola a gyerek vallására, ezzel viszont megkapta a jogot rá indirekt módon.

Nem nehéz kitalálni, hogy a hittan helyett erkölcstant választók a szemét internacionalista homokos libsibolsi ateisták (gyerekei).

Valamint ahogy mások mondták, ha nekem egy tanárra van szükségem, hogy a gyerekem erkölcsös legyen, mert én képtelen vagyok neki megtanítani ilyen alapvető dolgot, valamint ha egy tanár a gyerekem szemében hitelesebb lehet, mint én (márpedig e témában ez szükséges), akkor ott alapvető gondok vannak.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 11:07:33

@Doubledecker: nézd csak, örülök, hogy ki tudok belőled piszkálni figyelemre méltó, értelmes gondolatokat is, ha soraid kissé kuszák is még.
Az alapbaj magával a demokráciával van.

Steerio 2012.03.07. 11:10:21

Vagyis mondhatnám azt is, hogy az állam kvázi lehülyézett, nem tart képesnek arra, hogy erkölcsös embert neveljek. Elveszi a jogot továbbá, hogy én döntsem el, mit tartok erkölcsösnek.

Mert bizony én többre tartom a saját értékeimet (amik a "ne árts másoknak" elv köré épülnek), mint az állam által rámerőszakolni kívántakat. Vajon mi Orbán Viktorék, Schmitt Pálék szerint az erkölcsös?

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 11:11:02

@Steerio: "nem nehéz kitalálni, hogy a hittan helyett erkölcstant választók a szemét internacionalista homokos libsibolsi ateisták (gyerekei)" - azt hiszem, ezúttal kissé félresiklottál, pedig amúgy értelmes gyerek lennél. A helyzet ugyanis kicsit bonyolultabb. Aki a hittant választja, az homofób, mucsai, troll, droid, beteg, köztársaságellenes, antikommunista, náci, fasiszta, bőgatyás, genetikailag egy büdös disznó, valamint moslékzabáló szolgalélek.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 11:12:06

@Steerio: "vagyis mondhatnám azt is, hogy az állam kvázi lehülyézett" - volt rá bizonyos alapja.

Mérges 1234 2012.03.07. 11:12:40

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Egyenlő mérce???

Ha valaki 2 piroson megy át a másik meg 4-en, nem szabálysértő-e mindakettő??????

Egy tyúkot lop vagy kettőt nem tolvaj e mind???

De természetesn igazad van, a Magyarország ellen folyó eljárások túl vannak hipe-olva...

Aminek pedig az az egyszerű oka, hogy a Viktor többször is padlóra köpött. A hülye szabadságharcával, milliárdos károkat okozott az országnak, és közben megutálta magát. Valahogy nem vall komoly politikusi teljesítményre.

Mindamellett, Viktor, mint politikus igenis jó, de úgy tűnik csak a határokon belül. Talán mert kint a tetit jobban látják, mint a negédes képzelgésiet, amir még itthon van vevő, de egyre kevesebb...

Antoninus Pius 2012.03.07. 11:12:55

Előző írásom folyományként szeretném javasolni a törvényhozó testület tagjainak, hozzanak már végre egy olyan törvényt, ami arról szól, hogy aki politikai karrierre készül, az kötelezően jelenjen meg egy független és pártatlan bizottság előtt, komplex pszichológiai vizsgálat céljából! Ennek eredményét pedig, alkalmasságára vonatkozóan, magára nézve kötelezően tiszteletben tartja.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.07. 11:13:44

@Doubledecker: "aminek pedig az az egyszerű oka, hogy a Viktor többször is padlóra köpött" - akkor büntessék azért, ne beszéljenek mellé és félre.

Antoninus Pius 2012.03.07. 11:18:58

@Szabó Zoltán fél évet kapott: "Max, ez a "betegezés" világosan mutatja, hogy még mindig nem tudtad lelkileg feldolgozni az SzDSz örök bukását."

-Miből gondolod, hogy a tisztánlátás, vagy a puszta vélemény alkotás/nyílvánítás az valamiféle politikai elkötelezettséget feltételez? Tradicionálisan bal oldali beállítottságú vagyok,de nem voltam/vagyok egyetlen párt elkötelezzett híve sem.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2012.03.07. 11:21:01

Mert az egyébként meg van szabva, hogy mit lehet mondani a sajtóban...?

bátornyuszi 2012.03.07. 11:21:44

Most jött haza egy ismerősöm Skóciából. Hogy miket mesél! Ott a gyereket vállalóknak alanyi jogon jár egy szociális lakás. A munkanélkülieknek nem pénz adnak, hanem feltöltik a villanyóra kártyájukat, meg a fűtéseset,,,+ kevés pénzt kapnak kajára is.Így aztán nem jutnak az utcára de nem is tudják elinni. Azt mondja, hogy nincs apeh (!) mert nincs készpénz forgalom, minden a bankokon keresztül megy és azonnal levonják a járulékokat, így aztán nincs fekete gazdaság. Jó mi? Szóval tényleg rohad Nyugat-Európa! De elég csak megnézni az osztrák szociális juttatásokat!

Mérges 1234 2012.03.07. 11:22:57

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Igen. Ez is igaz, hogy mondvacsinált hülyeégekkel basztatják, mert valódi fogást nehéz rajta találni.

Felrúgott bizonyos demokratikus vagy annak látszó normákat, amiket viszont a bürokratikus szar EU nehezen tud számonkérni, ezért támadnak mással.

De szerintem azért elmondták mik a problémáik, de az nem hatot rá, így jött a hátulról támadás. Ezt a Viktor meg jól ki is használja, és megint manipulál.....

Na folytatom a munkám, mert azér is kuszák a gondolataim, mert írok két sor kódot, aztán idevágok egy bejegyzést egyikre sem tudok nagyon figyelni így.

Sok a gond, is nyilván Viktor nem maga az ördög, sőt a maga módján jót akarhat.

Antoninus Pius 2012.03.07. 11:25:40

@Tomi9046: "Mert az egyébként meg van szabva, hogy mit lehet mondani a sajtóban...?"

- Nincs megszabva, csak akkor ugyanolyan arcosan viselni kell a kritikát és a következményeket is.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.07. 11:25:53

@Doubledecker: attól nem félek, hogy az első órán majd Montesquieu hatalommegosztásos elveit fogják venni ...

egy unionista 2012.03.07. 11:26:36

@joszip:
én is euroszkeptikus vagyok. de ezzel együtt uniópárti. csak nem ilyen unió kellene. hanem például közvetlen választott kormánytagok. tehát egy közvetlen választott magyar szenátor üljön ott. legyen ez az ep választások tétje. ki képviselje a magyar érdekeket az unióban? és persze a többi országban ugyanez. ez persze a kis országoknak kedvez. hiszen egy német és egy magyar kormánytag lenne. miközben németország 8x akkora. a német gdp 25x akkor, mint a magyar. és az arány a kormányban mégis 1:1. de a nagy országok majd a parlamentben érvényesíthetik az akaratukat. egy kis ország nem sokra megy néhány hellyel. de az uniót nehogy már a nyúl vigye a puskát alapon szervezzük.

itt a probléma, hogy orbán viktor egy 30% népszerűségű politikus. tehát 2/3 mondja azt, hogy régen nem a magyar érdekeket képviseli, és nincs helye a közéletben. 2/3 mondja ezt. és ez attól függetlenül van így, hogy gyurcsány esetén ugyenez 4/5. egyikük sem alkalmas vezető politikai szerepre. ezek az emberek politikai értelemben impotenssé váltak. de vona gábor is ugyanilyen. a jobbik külpolitikája iszlamista. ezért van az, hogy a jobbikot a nyugat-európai széljobb is utálja. szövetségi és védelmi politika kell. és ehhez pedig diplomaták kellenek és nem handabandázó kalandorok. a másik probléma, hogy a pártok mögött már régen nem vezető értelmiség áll, hanem a maffia.

tehát nem arról van szó, hogy mellárt, chikánt, rónát nem hallgatják meg. vagy csaba lászlót. ők ugye mind jobboldal prominensei. hanem arról, hogy ők egy színjáték részesei. csaba lászló még pénzért ebben benne van. de úgy beszél, mint akinek tele a nadrágja. de a szocialisták idejében is ez volt már. ennek az egész elitnek menni kell a levesbe.

a kérdés az, hogy a fideszen belül egy mérsékelt jobbközép menti át a hatalmát. úgy, hogy jól felfogott érdekéből leváltja orbánt. vagy jön egy balközép formáció. és ebben az esetben a megint a szocik jönnek ki jól a rendszerváltásból. ez a kérdés. de erről nem a nép fog közvetlen dönteni. ennyit a demokráciáról. ez egy tanulási folyamat. és attól még nagyon messze vagyunk. ahhoz 250 év kell, és nem elég 25.

pitybull 2012.03.07. 11:31:13

Látom itt sok a a genetikusan alattvaló liberális fiatal... Gyerekek, menjetek játszani, és ne a politikával foglalkozzatok. Az nektek kva magas. Meg ott úgyis megélhetési bűnözők ülnek... De tudom. Ti oda vágytok... :)

dennisthemenace 2012.03.07. 11:39:07

@midnight coder: Fax lesz ott, nem jovokép. Ha Európa bebukik, Magyarország is eltunik a térkeprol. Nagyon nem is kár érte.

debreceni.blog 2012.03.07. 11:43:19

Kósa Lajos kezéből kezd kicsúszni Debrecen, reputációja erősen megkopott a városában, Orbán körei pedig igényt tartanak a debreceni bizniszekre.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1831_polgarmester_debrecen_kepviselo

egy unionista 2012.03.07. 11:44:23

@Szabó Zoltán fél évet kapott:
a franciák nem akarják megalapítani nagy-franciaországot. még a francia szélsőjobb sem akarja, hogy a francia népnemzet felett ne álljon semmi. pedig simán odacsatolhatnák a többségében francia vallóniát. vagy svájc francia részeit. azért nem, mert felmérik ésszel, hogy akkor a németek is meghirdetik magna germániát. és az ugye túl sok jóra nem vezet. a történelmi atlaszból mindenki kinéz magának egy oldalt és azt lobogtatja, hogy állítsák vissza. ez egy dedós dolog. szóval még le pen sem ilyen ostoba. a nyugati széljobb bevándorló ellenes. ugyanúgy, ahogy a keleti cigányellenes.

azt nem érti, hogy a bevándorlók, vagy a cigányok csak a maffia végrehajtói. a magyar paraszt nem érti, hogy a piti falusi tyúktolvaj mögött ott áll az uzsorás. a piti városi fémtolvaj mögött az orrgazda. marian cozmát nem a cigányok szúrták le, hanem a maffia végrehajtó emberei. és erre nyilván kaphatóak az iskolázatlan, szegény fiatalok. különösen akkor ha a nagyobb testvér is már ezt csinálta. ez nem cigánybűnözés, hanem szervezett bűnözés. érdekes módon senki sem panaszkodik arról, hogy a prostituáltak többsége is cigánylány. pedig ennek ugyanaz az oka. a stricik őket tudják beszervezni.

de ugyanez a probléma a franciaországi bevándorlókkal. de ott a széljobb nem ortodox nacionalista. nem a nagy-franciaságot hirdeti. mert az egy hülyeség. a kelet-európa jobboldalt még a nyugati széljobb is komplett hülyének tartja. nem azzal vakítják a francia nézőgyerekeket, hogy majd asterix és obelix lesz mindenki és legyőzik rómát. a magyar jobboldal olyan szinten múlja alúl még az európai széljobbot is, hogy azt leírni nem nagyon lehet. nem véletlen nincs francia, vagy olasz szövetséges.

az lehet, hogy orbán szerette berlusconi-t. de még berlusconi is mélységesen megvetett orbánt. mert aki legenda akar lenni az nem törekszik arra, hogy legyen egy utánzata. kelet európai ortodox nacionalisták támogatják ezt az egészet.

a brit nacionalisták is csak az tetszik, hogy valaki üt egyet az unión. de amúgy farage végtelen módon megveti orbánt. nagyjából azt gondolja, hogy valami balkáni cigány, akinek úgy egyébként fogalma nincs arról, hogy mi az unió. nem tudja, hogy mi a nemzetközösség. és mi a union jack. csak közben farage azt mondja, hogy a britek legyenek egyenrangúak a kontinenssel. és olyan nagyon nem kell keveredni. különösen román, bolgár, és egyéb balkáni népekkel mindaddig, amíg kívül esnek a latinkeresztény gondolkodáson. tehát a nagy-angliázó nácikat ott is megvetik. mindenkit, akik birodalmi nemzetállamot hirdetnek.

bucbuc 2012.03.07. 11:51:35

@Viktor_Viccnélkül: A másik rakás csicska meg fogalom és tudás nélkül fröcsög.

DrPepper 2012.03.07. 11:52:41

Hát bizony ez nem több egy félművelt ember félművelt blogjánál elképesztő mértékű arroganciával leöntve.

Lencsés István 2012.03.07. 11:52:41

@Doubledecker: Ő nem mondott hülyeséget és én sem . Írni tanulj meg , meg legyen neved , aztán oszd a nem létező eszed . Viktor jól végzi a dolgát aki más állít az hazudik . Igen az EU büntet minket jogtalanul , mert fáj nekik hogy végre van olyan ország aki ellent mond nekik . A többség szerinted a hülye ? :O Az azért érdekes .... Ha nem a FIDESZ irányítaná az országot akkor nem lenne senki , hisz mszp már " bizonyított " a huza - vona pártja ha irányít itt háború lesz az biztos , más párt meg nincs aki kormányzásra alkalmas lenne . Szóval inkább segíteni kéne a jól dolgozó kormányt , kiállni mellette és nem hazugságokat írni főleg névtelenül ....

recruit 2012.03.07. 11:57:32

NO aszongya hivatkozva Carl Joachim Freiedrich és Zbigniew Brzezniski értekezéseire "A totalitarizmus jellemző jegyei":
1. karizmatikus, imperialis ideológia
2. egyedüli tömegpart
3. terrorista titkosrendőrség
4 hírközlési, illetve propagandamonopólium
5. fegyvezeti monopólium
6. központilag iranyított gazdasag.

1A. Magyar nemzet újre felemelkedése, különutas programok, szomszédos SZUVERÉN orszagok lakóinak sajat nemzethez való kettős kötése, lokalis imperialista terjeszkedés.
2A. 2/3-os tömegpart, felszalamizott ellenzék, csonkítasra előjegyzett parlament, atszabott valasztókörzetek, külföldi valasztójogbővítés.
3A. TEK, AVH, NAVH,NBSZ, RSZVSZ, stb. és a legújabb belügyi felügyelő szerv felallítasa mely minden adatbazisban engedély nélkül kutathat. (ez utóbbi nem kapta még meg a "belbiztonsagi" statuszt, de a kezdeményezés feltalalható, aki nem hallott még róla keressen ra. 2 perc alatt előkerül a hivatkozas)
4A. Hírközlési monopolizalast ugye nem kell ragoznom a felügyelet és a radiós polémiak bizonyítéka utan?
5A. fegyverzeti monopólium, "Új Győri program" kinek "új?" hír? A haditermelés emelése, mint gazdasagi motor 1-2 hetes hír. A Hír Tv-n külön müsor a Botond katonai terepjaró előnyeiról, a régi hadigépek előnyeiről stb... A felújított tartalékosi rendszer, a katonasag újbóli bővítése... Van kérdés?
6A. A központilag iranyitott gazdasag, tervgazdalkodas. Most nem a 3-5 éves tervek, hanem az összes dualista miniszter nevével fémjelzett "Végbél-Szél terv", az új "nevenincs nagyszakallu" elrugaszkodasi terv...

Ez az év az elrugaszkodas éve... első lépésben a valósagtól!

Ezen tézisek koronaja a 2012 év legendaja mely szerint a 2 hammer Tihanyba indult a jégen a koronaval aldasért, hogy a fagyott dunan anép újra koronazhassa minden magyarok olah kiralyat.

vargafe 2012.03.07. 12:11:41

@Viktor_Viccnélkül: Negatív véleményt? A katolikus egyházról? Az utcán? Mit nem mondasz! No és még hangosan lehet, vagy már jobb csak suttogva, félig-meddig inkább gondolatban, jól körbenézve elôbb, hogy ki hallja meg?

blah 2012.03.07. 12:12:58

@Lencsés István: Viktor szerintem nem végzi jól a dolgát és te meg nem vagy kretén

charlie sheen 2012.03.07. 12:31:15

@van-itt-ész: Még szerencse, hogy belőled sugárzik a krisztusi szeretet, testvérem... :)

roomster 2012.03.07. 12:40:38

@midnight coder: A bajok valósak, de Orbán gyógymódja ködevés. Ha visszamegyünk a XIX. századba attól a XXI. század bajai nem gyógyulnak meg. Ma nincs olyan szellemi irányzat Európában amelyik hiteles és önmagát az emberek tömegével elfogadtatni tudó lenne. De ettől még Orbán anakronisztikus világképe nem válik jó megoldássá. Viszont alkalmas az emberek félrevezetésére és amikor ez majd kiderül az katasztrófához (anarchia) vezethet.

kalevaleez 2012.03.07. 12:59:58

aki ilyet nyilatkozik az egy barom, s mivel II rámszarsz fáraó érzékeny a jelzőkre, hozzáteszem, hogy egy nagy barom.

ami nem is baj, miniszterelnöknek még elmegy.

de legalább ne külföldön propagálja a hülyeségét, miért kéne mindenki előtt égnünk egy ilyen izé miatt.

menjen szépen valamelyik nagygyűlésére és ott adja ezt elő, kevésbé ciki.

Balt 2012.03.07. 13:00:51

Engem ugyan se H. Kovács, se Andor nem képviselt - persze tőlük nem is vártam el...

pjm 2012.03.07. 13:12:00

Na mi van? Egyszer még kersztes lovagot csinálnak a főnökből...Csak el ne kezdődjön a keresztes háború, vagy ez itt a szent föld? Na jól összkeverjük a dolgokat.

collateral collector (törölt) 2012.03.07. 13:20:40

a miniszterelnökünk valóban vérciki.

de ebben semmi, de semmi újdonság nincsen.

tollas 2012.03.07. 13:22:02

Orbán azt mond a nyugati sajtóban, amit jónak lát, nem azt amit az itteni köcsög liberálisok szeretnének.

2012.03.07. 13:27:49

@Szabó Zoltán fél évet kapott: "Egyesült Királyságban is régóta vadásznak már az idegenekre, "

konkrétan itt élek. És nem.

pilar ternera 2012.03.07. 13:38:51

@Lencsés István: ez az anonimitás-komplexusod....na, ez vérciki! mondom lassan, hogy megértsd: NA-GYON, NA-GYON BE-TEG VAGY!

2012.03.07. 13:40:22

@recruit: Király! Szépen összeszedted!

The brain 2012.03.07. 13:53:42

Teljesen igaza volt a miniszterelnökünknek!Ez a pár liberális meg tépje csak a száját.Szerencsére egy éven belül teljesen eltűnnek.Hála az égnek.

pilar ternera 2012.03.07. 13:59:58

@The brain: "Teljesen igaza volt a miniszterelnökünknek!"

...szerintem cseréld le a nick-ed! ;)

komplikato 2012.03.07. 14:02:10

@Lencsés István:
"Viktor jól végzi a dolgát aki más állít az hazudik ."
Nem tartom magam hazugnak, de szerintem nem végzi jól, sőt rengeteget ártott az értelmetlen gőgös arroganciájával amit sikerült meghonosítani a párttársai között.

"Igen az EU büntet minket jogtalanul , mert fáj nekik hogy végre van olyan ország aki ellent mond nekik ."
A szabályainak és törvényeinek mondunk ellent, tehát nem jogtalanul. Az ellent mondás meg a szabályszegés nem ugyan az.

"A többség szerinted a hülye ? "
Az ember tömegben hülye, ez sajnos köztudott tény és ki is használják sokan. Hívják ezt csordaszellemnek is. És nem, most nem egy bizonyos csoportosulásról van szó, hanem az összesről. Egyébként az 1.8 milliónak (a maradék 60%-a) az egy 10 milliós országban többség?

bebe tv 2012.03.07. 14:06:55

@egy unionista: nem akarlak elkeseríteni, de az Orbán a kilépésre játszik.Amennyiben nem vagyunk már EU tagok, hát senki nem pofázhat bele a törvénykezésükbe, ami ugyebár egyáltalán nem EU konform. Innentől pedig akár még királlyá is koronáztathatja magát. Csak a vak nem látja, hogy erőltetett ütemben megy a pénzek kisíbolása a holdudvar off shore cégein keresztül.Magyarán a mi adóforintjainkból valahol a Kajmán-szigeteken hatalmas párt és magánvagyonok képződnek.
Mintha Bokassa császár harácsát látnám keresztényi köntösben.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.03.07. 14:13:14

Keményf@szú gyereknek mutatkozni, beszólogatni, elhitetni a sok együgyüvel, h én vagyok a nagy Odamondó, a haza vezére, megújulást hírdetni...közbne meg a megtakarításokat lenyúlni, azt egy az egybe az anyabankoknak adni (adósságcsökkentés néven) jó katonához hűen, a nagytőke kezére játszani minden ágazatot, tovább mélyíteni a válságot az elbaszott, dilettáns gazdaságpolitikával, támogatni az ingyenélő rétegeket, benyalni a nyugdíjas szavazóbázisnak, elbaszni 100 milliárdokat fejlesztés néven az állam befolyását növelve (MOL), nagymúltú légitársaságunkat pár nap alatt kivéreztetni hagyni és a konkurencinak dobni...stb.
Na ez igen, ez már vmi! Aki ezt nem érti, az csak liberális pöcs lehet!

pilar ternera 2012.03.07. 14:13:59

@bebe tv: teljesen igaz.
fölösleges felvenni az álcáját a szervezett bűnözés elleni küzdelemnek, mert a legnagyobb szervezett bűnözői csoport maga kormány, barátai, üzletfelei...
és a nevünkből is eltűnt a "köztársaság", hogy mg illúzióink se legyenek!

Melchi Zadok 2012.03.07. 14:36:50

@tollas: egyetértek, ez neveltetés kérdése. a te szintedre levetítve ez kb így néz ki: ér rászarni az ünnepi asztalra a köcsög liberális családod meg pofázhat azt, amit akar.

te idióta...

bvb09 2012.03.07. 14:37:25

Posztolónak szövegértelmezésből egyes. Helyedere!

Melchi Zadok 2012.03.07. 14:40:04

@DrPepper: jaja a blog viktor kompatibilis. egy félművelt parasztgyerek félművelt országa. ennél találóbb jelzőt keresni sem lehetne.

histar007 2012.03.07. 14:41:03

Posztoló. Neked semmi sem tetszik ez látszik. lehet úgy politizálni, hogy mindenki politikalag korrekt. Ekkor majd a gyereked eldönti, hogy fiú vagy lány akar lenni. Már ha lesz esélye megszületni, hiszen milrt szülne gyereket bárki, ha csak nyűggel jár. A vallás csúnya és káros dolog, mert volt pár pedifil pap. Tojni a szolidaritásra, és eltaposni a gyengét. Ezek a baloldali filozófiák.
Szavazni meg nyilván arra kell, aki "trükkök százaival" hekkelt meg minden beszámolót, tette évekre hiteltelenné az országot. Ez demokratikus volt ugye? Amikor számonkérték rajta, szétveretett mindenkit. Demokratikusan.
És lettél te is adósrabszolga, ahogy mindenki az országban. És olyasvalakinek tartozol, akit szintén nem választott meg senki, viszont bármikor elvehet tőled bármit.
Aki hitelt vett fel: Gyurcsány Ferenc, éljen van pénz.
Aki törleszti: Orbán Viktor, dögöljön meg
Ha nem lenne sajtószabadság, akkor te nem írhatnád le az okos gondolataidat ide, én meg nem tehetnék rendet az okos kis buksidban.

Gondolom számodra ezek nem jelentenek semmit: Isten, Haza, erkölcs, munka. Tanuld meg őket, vagy ha nem is, legalább ne ezeke töröld a kutyaszaros lábad!

Doctor Klauße 2012.03.07. 14:48:15

@egy unionista: hogyan lehet valaki ilyen naiv, mint te?
egyik országot sem érdekli nagyjából mi megy a másikban, mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, a pénz mozgatja az egész EU-s hóbelebancot..
németországot meg franciaországot is azért érdekli a mi ügyünk, nehogy az ők európai hegemóniáján csorba essen és pár milliárd euróval kevesebb bőrt húzzanak le másik országoktól

Amatőr 2012.03.07. 14:57:07

@Doubledecker:""" Hiszen Hitler mögött is milliók álltak, sőt demokratikus választások útján jutott hatalomhoz."""

Talán nem véletlenül. Az I. v.h-t követő közel másfél évtizedet a gazdasági és politikai bűnözés, a munkanélküliség, az éhezés, a létbizonytalanság jellemezte, amit az aktuális hatalom képtelen volt - vagy nem is akart - megszüntetni. Hitler rendet ígért, amire vevő volt a lakosság.

"""Hiszem, hogy a dolgokat nem a támogatok száma szerint kell megitélni. Vannak jó és rossz dolgok, illetve van sok átmenet."""

Van bizony. De az ember természete, hogy így, vagy úgy, de megítéli a dolgokat. Aztán lehet, hogy téved. Vagy nem. Bár, ha nagyon sokan mondják, hogy tévedsz, akkor azért érdemes még egy kicsit gondolkodni.
És ha kiderül, hogy magad maradtál, akkor lehetsz mártír és/vagy hülye. És akkor már kevesen cserélnek(nének) Veled.

pilar ternera 2012.03.07. 15:14:14

@Amatőr: "Van bizony. De az ember természete, hogy így, vagy úgy, de megítéli a dolgokat. Aztán lehet, hogy téved. Vagy nem. Bár, ha nagyon sokan mondják, hogy tévedsz, akkor azért érdemes még egy kicsit gondolkodni.
És ha kiderül, hogy magad maradtál, akkor lehetsz mártír és/vagy hülye. És akkor már kevesen cserélnek(nének) Veled."

próbáld ki, hogy miközben ezt olvasod OV-ra gondolsz! nem is bicsaklik meg a dolog, ugye?;)

Amatőr 2012.03.07. 15:18:37

@egy unionista:
"""a kérdés az, hogy a fideszen belül egy mérsékelt jobbközép menti át a hatalmát. úgy, hogy jól felfogott érdekéből leváltja orbánt. vagy jön egy balközép formáció."""

Elképzelhető, hogy a külső és belső támadások hatására orbán bedobja a törülközőt? Elvileg lehetséges. És akkor az egységfrontba tömörült baloldal (gyurcsány, komcsik, újszadesz) felkérik a fideszt egy legeslegdemokratikusabb egységfront megalakítására a jobbikkal szemben. Mert az ellenséged ellensége a barátod, azaz a rinocérosz a politikus arcbőréhez képest selyempapírba van csomagolva.
Legkésőbb két év múlva tisztábban látunk. Már akinek van szeme.

flort 2012.03.07. 15:22:23

@histar007: tulajdonképpen most értem meg, miért is volt olyan jó nekem, hogy nem olvasgattam ilyen kommenteket.

Most komolyan, olyan vagy, mint az a szerencsétlen öregasszony, aki a villamoson rikácsol, hogy a mai fiatalok így, meg a mai fiatalok úgy, miközben nem veszi észre, hogy ő is csak egy szánalmas bunkó, és hogy az ő szánalmas bunkó generációja nevelte a mai fiatalokat. (ő természetesen ártatlan, persze).

Miért gondolod, hogy rászorul bárki, hogy rendet tegyél a buksijában? Pláne ezzel a hőbörgő stílussal? És ilyen fájdalmasan sötét provincializmussal, üres butasággal?

Most komolyan: miért gyurcsányista, akinek hánynia kell a mai bagázstól, Orbánostól, Hoffman Rózsástól, Lázárostól?

Miért gondolod, hogy ismered a baloldali filozófiát? És hol olvasod ezeket, ha ilyesmit olvasol ki belőle? Barlangban, lámpa nélkül, szemellenzővel?

egy unionista 2012.03.07. 15:24:09

@Doctor Klauße:
erre mondja a németek többsége, hogy magyarország húzzon a picsába. és hidd el, hogy az osztrákokat sem zavarná ha olyan nagyon ha újra fel kellene húzni a vasfüggönyt. és ők döntenék el, hogy kit engednek be, és kit nem. az összes szövetséges azt mondja, hogy magyarországnak ebben az évtizedben jobb helye lenne balkánon. úgy is ezt akarja nem? akkor meg mi a probléma? aztán az egy másik kérdés, hogy egyszer majd a senki földjéről úgy is visszakérezkedik.

szerintem a legjobb az lenne ha magyarországon népszavazás lenne erről. amit a jobbik mond. döntsünk erről újra. ez egyáltalán nincs az unió ellenére. ehhez a legjobb lenne a szavazati jogot felfüggeszteni, az uniós pénzeket zárolni. szerintem egyáltalán nem probléma ha az eu ellenes hangok felerősödnek.

mert itt a kérdés az, hogy magyarország csak a pénzért van az unióban, vagy egyébként is úgy képzeli, hogy ott a helye. úgy képzeli, hogy valahol az összes európai törzsnek egyesülni kellene, vagy inkább azt szét kellene húzni. azért, hogy mindenki a saját pecsenyéjét sütögesse. szóval ez egy kérdés. a magyarok mit gondolnak erről. ez egy hosszútávú stratégia.

jelenlegi formájában sokaknak nem tetszik az unió. de ez nem azt jelenti, hogy az európaiak többségének semmilyen unió nem kell. a magyarok esetén viszont erősek a kételyek. a magyarok mintha csak a támogatásért lennének ebben az egészben. orbán többször elmondja: nem ismer el semmiféle absztrakt európai jogelvet. ez az egész magyarország számára egy rideg racionalitás. kifizetőhely vagyunk. ennyi. nem több. európa kényszerlakhely, olyan mint alkohol, a nyugat fáklyája kihunyt, stb, stb. ezeket a szavakat pontosan értik. és azt is, hogy a magyar választók jelentős része ezzel egyetért. a kérdés, hogy ez a többség, vagy ez csak egy hangos handabandázó kisebbség.

egy unionista 2012.03.07. 16:24:33

@Amatőr:
a miniszterelnök személyéről sohasem maga a miniszterelnök dönt. sehol a világban. magyaroroszágon még csak nem is a pártok. hanem a maffia.

ez egy pókerjátszma. ha a "bizonytalanok" tábora tartósan 50% fölé megy, akkor az rendszerváltást vetít előre. a magyar történelemben legalább a reformkor óta 20-25 évente rakjuk a mérföldköveket.

1825-1848-1867-1896-1920-1944-1968-1989-?

1956 kivétel. ezzel a meglehetősen primitív, ámde annál igazabbnak tűnő "teóriával" orbán is tisztában van. ezért akar ő lenni a forradalom. de az ő kormánya valószínűleg egy korszak vége, és nem a kezdete. itt most kiütközik a rendszerváltó elit minden gyengesége.

szóval a bizonytalanok táborának mérete a döntő. ha az 50% felé kúszik, akkor két eset van. az egyik, hogy leváltják orbánt. nem lemond. hanem leváltják. azt mondják neki: aus. ahogy kádár jánost is leváltották a pártfőtitkári pozícióból a hatalomátmentés érdekében. ebben az esetben beültetik navracsics nevű bábut. a másik, hogy bajnai megelőzi őket. és előbb zászlót bont. aki hamarabb lép az nyer. túl korán sem szabad lépni. amikor a biztonytalanok tábora biztosan átlépi az 50%-ot.

persze könnyen lehet, hogy a pártok ebben a ciklusban folyamatosan élvezik majd a többség támogatottságát. ez esetben a szokásos sárdobálós kampány lesz. a szociknak meg vannak a célpontjai. legrosszabb esetben felnyomják a saját korábbi támogatóikat, akik átálltak a másik oldalra. a saját sarukat megpróbálják a kormányra kenni. ez megtörtént fordítva. vagy lehet megint háttéralku. az újraosztásról. akkor végtelen unalmas békés kampány lesz. de erről nem orbán viktor fog dönteni.

és lehet államcsőd. akkor az egész elit megy a levesbe. ekkor is az dönt, hogy ki lép előbb. navracsicsot tolják előbb be. vagy bajnai féle shadow cabienet lép. ezen az múlik, hogy melyik oldal menti át a hatalmát.

genyamagyar 2012.03.07. 16:28:48

@egy unionista: engedelmeddel lementettem amit írtál. Tetszik.

Lencsés lstván 2012.03.07. 17:55:03

@@Doubledecker: Lencsés István:
Te anonimusságban fetrengő ! Fály az igaz ? ÉN NEM VAGYOK ANONIM ! NEKEM VAN NEVEM !

schlumbergerna 2012.03.07. 22:34:44

@egy unionista: a pártok mögött már régen nem vezető értelmiség áll, hanem a maffia.

Na, a bajok ezzel kezdődnek! Elemezzük ezt részletesebben!

schlumbergerna 2012.03.07. 22:59:58

@Lencsés lstván: Fály az igaz ? ÉN NEM VAGYOK ANONIM !
háááát, anonim nem vagy, de fály, fály, fály...

Tanulhatnál még egy kicsit!

Lencsés lstván 2012.03.08. 00:01:09

@Lencsés István: @schlumbergerna: Anonim ! Sértésed lepereg . Csak fetrengj anonimusságban !
Csak írogass hazug blogokban ! Közben Orbán Viktor rendbe teszi az országot , még a karvajtőke ellenében is .

Amatőr 2012.03.08. 08:49:55

@egy unionista: Én csak arra próbáltam célozni, hogy elképzelhető, hogy azok, akik ma ov-t fasiszta hazaárulónak (költői túlzás) bélyegzik, holnap egységfrontot, netán pártkoalíciót javasolnak vele a jobbik ellen.

Az a baj, hogy a politikus az az állatfajta, amelyik semmiből sem tanul, de mindent felejt. A magyar állampolgárok döntő többsége protest szavazó, azaz nem valakire, hanem valaki(k) ellen szavaz. Alkalmasint a jobbikra. Aztán lehet "ajvékolni".

Lencsés István 2012.03.08. 09:59:07

@Pilar Ternera: A mondatot nagybetűvel kezdjük . :) ;) Szóval tanulj meg írni ! :) ;) Ez nem komplexus hanem tény ! :) ;) A ténnyel meg ha fejtetőre állsz te ANONIM akkor sem tudsz vitatkozni ! :) ;) A sértéseddel meg nem foglalkozom , mert névvel , és a szemem előtt már nem mernéd vállalni mert ahhoz gyáva vagy , illetve mindenki sértése lepereg ha nem igaz , illetve megalapozatlan , pláne te ráadásul név nélkül nyomod ! Szóval rólad ennyit ! :) ;) Majd ha lesz neved , megtanulsz írni , akkor TALÁN " kommunikálhatunk "

@blah: VIKTOR jól végzi a dolgát aki mást állít az hazudik , és igen nem vagyok az , veled ellentétben ! :) ;)

@Kompli: Lehet nem vagy hazug , de ha azt állítod hogy ORBÁN VIKTOR rosszul végzi a dolgát akkor már hazudsz , szóval az állításod megborul ! :) ;) Kinek ártott ? :O Áruld már el ? :O Mert senkinek maximum az Unióban nem tetszik a sok magas lovon ülő embernek hogy végre valaki nem nyalja a seggüket ....

Nem mondunk ellent az EU törvényeinek , amikkel kifogásuk van , azok mind a vicc kategóriába tartoznak . MAGYARORSZÁG - on nekünk kell eldönteni mit akarunk , és nem az EU - nak ,szóval erről is ennyit ! :) ;) Szabályt meg pont ők szegnek azzal hogy beleszólnak 1 független ország dolgaiba , már nem diktatúra van , mint ahogy azt ők képzelik ....
Igen jelenleg MAGYARORSZÁGON legnagyobb többségében FIDESZ - esek vannak . Aki mszp - re szavazott az vessen magára hisz ők már " bizonyítottak " aki huza - vona pártjára szavaz az remélem tudja ha ők csoda folytán választást nyernének , polgárháborút idéznének elő a hazában . A többi párt jelentéktelen . Aki nem jogosult szavazásra annak nehéz a helyzete , de aki meg jogosult és nem ment el szavazni , annak meg síri csend és hullaszag ugyanis nem élt a jogával , szóval erről is ennyit ! :) ;)

pilar ternera 2012.03.08. 11:27:02

@Lencsés István: tökéletesen igazoltad, amit fentebb írtam! :-) szia, szép napot, te Lencsés István! :-)

Mérges 1234 2012.03.08. 11:31:28

@Lencsés István:

Hiába kinlódsz ezen a név nem név dolgon attól még egy hülye maradsz.

Igen, sokszor a többség is téved. Mint mondtam Hitler mellett is kiálltak sokan......

Lencsés István 2012.03.08. 12:32:13

@Pilar Ternera: Továbbra sem tudsz írni , többször meg nem mondom , mert nem az általános iskolában vagyunk ha nincs neved és nem tanulsz meg írni , akkor nincs miről " kommunikálnunk " te írástudatlan anonim ! :) ;) :D

@Doubledecker: Én nem kínlódom , hanem TÉNYEK - et közlök amivel nem lehet vitatkozni .... Ugyanis én csak akkor írok mikor tényem , és nem holmi véleményem .... A sértésről is írtam már , nem ismétlem magam , mert mint 1 másik anonimnak írtam ez nem az a hely .... Hitler is jól végezte a dolgát és egyszer hibázott csak abba bukott bele .

pilar ternera 2012.03.08. 12:39:25

@Lencsés István: egy "fály" után nem kérkednék az iskolázottságommal! ;)
de tényleg befejeztem veled Lencsés István!

schlumbergerna 2012.03.08. 13:52:43

Ne a neveddel büszkélkedj, vazze! Beírhatnál Kovács Lajost is, ki tudja ellenőrizni?
Értelmes írásokat kérünk!
a pártok mögött már régen nem vezető értelmiség áll, hanem a maffia.
Erre válaszolj!
Én vagyok Lencsés István, ha akarom.

Lencsés István 2012.03.08. 16:40:43

@Pilar Ternera: Más a gyors gépelési hiba meg a nem tudsz írni ! :) ;)

@schlumbergerna: Vazze ? :O Ez a szinted , ennyit rólad ! :) ;) Nem büszkélkedem vele , csak vállalom , veled ellentétben . :) ;) Az nem az én bajom hogy nem hiszel a ténynek .... :) ;) Írtam értelmesen TÉNY - t azt meg akarták hazudtolni az anonimok , akkor miről beszélünk ? :O A mondat kezdés nagy betű ! :) ;) Tanulj meg írni ! :) ;) A FIDESZ mögött értelmes emberek állnak engem a többi " párt " nem érdekel . Te nem tudom ki vagy , de nem is érdekel , annyi biztos hogy nem Lencsés István vagy , még hogyha olyan névvel regisztrálnál be akkor sem . Te egy anonim vagy aki csak nicknévvel löki a hülyeséget ! :) ;)

Melchi Zadok 2012.03.09. 11:24:17

@Lencsés István: te figyelj, téged nem lencsés istvánnak hívnak és nem vagy olyan otromba bunkó, mint amilyennek itt a blog.hu-n előadod magad.
te csak szórakozol itt és hozod egy igazi fideszes világlátását és szellemi színvonalát.

ok, vesszük a lapot, de most már unalmas vagy. ezekkel a szerepjátékokkal csak az a baj, hogy legalább hetente illik egy kicsit megújulni, mert egy ilyen szerepben nincsenek akkora lehetőség, ami a fenti időn túl is fenntartja az érdeklődést.

én most abba bele sem merek gondolni, hogy te tényleg lencsés istván vagy

Lencsés István 2012.03.09. 12:30:13

@melchi zadok: Mondat kezdés nagybetű , szóval tanulj meg írni ! :) ;) Lencsés István - nak hívnak nem lencsés istvánnak , tudod tulajdonnév kezdőbetűje nagy , te ANONIM ! :) ;) Nem vagyok otromba , sem bunkó , sértegess csak nyugodtan lepereg , ugyanis anoniman mondod névvel , és a szemem előtt már nem vállalnád szóval erről ennyit ! :) ;) Én nem szórakozok , én TÉNY - eket közlök , szóval erről is ennyit ! :) ;) A FIDESZ - esek szellemi színvonala magas aki ma MAGYARORSZÁG - on másra szavaz az tömegszerencsétlenség ! ! ! + ! Ha vennétek a lapot akkor változna a helyzet , de nem változik , így ezt fogom tovább csinálni ahol hazugság jelenik meg anonim blogokon anonim íróktól ! Ez nem szerepjáték te iq nukus , ez TÉNY amit írok , én ugyanis csak akkor írok .... Minek kellene megújulnom , ha tényem van és igazam hm ? Ezt árulhatnád .... Ahhoz képest hogy senkit nem érdekel , 2 éve mindenkinek fáj az igaz , mert visszaírnak nekem .... Szóval erről is ennyit .... :) ;) Én az vagyok , de te nem vagy melchizadok , csak fosik a pofád , és név nélkül keménykedsz de élőben névvel , és arccal már gyáva lennél , szóval ennyit rólad taknyos öcsém ! :) ;)

schlumbergerna 2012.03.10. 16:20:06

@Lencsés István: A FIDESZ mögött értelmes emberek állnak

Háááááát
a pártok mögött már régen nem vezető értelmiség áll, hanem a maffia.
pattogtassad a labdát!

Lencsés István 2012.03.10. 17:11:44

@schlumbergerna: Tanulj meg írni , vállald a neved , tényt mondj ne véleményt és akkor TALÁN " kommunikálhatunk " .... :) ;)

Doctor Klauße 2012.03.12. 12:21:43

@egy unionista: nem érted, amit mondani akartam...
a németeknek(stb..) is addig éri meg az EU, amíg kisebb, fejletlenebb országok vannak benne és a nagy közös kasszából úgy is ők döntik el, hogyan forgatják a pénzt, a saját javukra

gondolj már bele, mennyi nyugati cég, bank itt dolgoztat, ide ad hiteleket és otthon fizet adót, számukra ez a lényeg, ezért segítenek a görögöknek, egyébként már rég visszavezették volna a márkát...

ez fog éveken belül meg fog bukni, nekünk már kár tervezgetni, mire itt euró lenne, addigra ott se az lesz

anonymand 2012.03.12. 15:52:53

@melchi zadok:

Tisztelt melchi zadok!

Nem kőne ebbe belemenni.
Mintha lóhoz imádkoznál.
A magyar nyelv avatott bajnokával kezdesz ki?
Kinek szókincse csak Arany Jánoséhoz mérhető?
Kitől a nyelvtant Grétsy László tanulta?
Akinek retorikája elszégyenítené Arisztotelészt, ha még élne?
Akinek logikája olyan kristálytiszta, mint a hibátlan gyémánt?
Olyannal vitatkoznál, akinek ténye van még a padláson, és a spejzban a stelázsin is?
Nem szabad olyannal kezdeni, aki a racionális érvek tömkelegét rázza ki a kisujjából.
Egyébként rengeteget fejlődött az utóbbi időben. Ha megnézed korábbi hozzászólásait, szinte rá sem ismersz. Forrás:
blog.hu/user/41469/tab/activity?token=08084c5dc5bfa1417c0e4c453a0a49e3

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: hagyd, nyugodjon békében....

Globetrotter2014 2012.03.13. 11:28:11

@szeberenyi: a miniszterelnök esetében csak irányadó a listavezetői hely. Leet hogy teljesen más fog koalíciót alakítani a pártarányok tükrében.

A Bizottság összeálíltásához kell egy kompromisszum, a tagállamok "ledealezgethetik" a porfolioókat egymás között, a szemáélyekben pedig delegálási joguk van, de amennyiben az EP nem adja áldását (Barroso I és II esetében erre sor került), akkor a tagállaom újragondolja.

Analógiaként: az MKOGY megszavazza a kormányt. De köze nincs ahhoz hogy a minszterelnök kit javasol miniszternek. Ha nem teszik, ott a konstruktív bizalmatlansági indítvány, és jöhet az új kormány.

Ugyanez történt a Santer Bizottsággal.

2012.03.23. 20:37:31

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

kmdholding.com/hub3p3a
süti beállítások módosítása