A társadalmi feszültség megnyilvánulásának lehettünk szem- és fültanúi január 2-án. A demonstráció alkalmával elhangzott egy olyan kérdés, amelyet azóta a közvélemény magáévá tett, és amely jól tükrözi a mindennapi társadalom szülte indulatokat, amiben elveszítjük racionalitásunkat. A kérdés valahogy így szól: minek köztársasági elnök, ha nincsen köztársaság? Nem tagadom: hatásos a kérdés. Viszont be kell látnunk – akármennyire is nehéz legyőzni a rendszerellenesség szülte gőgöt -, hogy Magyarország köztársaság, csak éppen nem Magyar Köztársaságnak hívják.

Azt hiszem, ezt a többség nevében mondhatom: egyikünk sem örülne, ha a köztársasági elnöki tisztség megszűnne Magyarországon mint a végrehajtó és törvényhozó hatalom ellensúlyaként funkcionáló elem. Ehhez nem kell megváltoztatni Magyarország nevét, alkotmányát és politikai rendszerét, elég kinevezni egy olyan köztársasági elnököt, aki egy mondattal el tudja intézni az egészet. Schmitt, egy államfői megválasztása előtti beszédében ennek eleget is tett, mikor azt mondta: „"szeretném kiemelni, hogy én nem ellensúly, hanem a hazai politikai csatározások feszültségének kiegyensúlyozója szeretnék lenni", illetve mikor azt mondta: „"nem gátja, hanem motorja leszek a törvényhozásnak".

Ne gondoljuk, hogy ezek a mondatok csupán szemantikai vitáknak adhatnak alapot. Világos, egyértelmű üzenetet hordoznak, amely a kiinduló » minek köztársasági elnök, ha nincsen köztársaság? « kérdést, az Alaptörvénnyel, és az abban deklarált névváltoztatással szemben irrelevánssá teszik. A Schmitt által aláírt törvényekről részletes áttekintést készített az Index, amelyből jól kirajzolódik, hogy köztársasági elnökünk a beszédében elmondottaknak maradéktalanul eleget is tesz: annak a járműnek a motorja, amelynek kormánya a törvényhozó hatalom jelenlegi birtokosa: a Fidesz-KDNP.

(forrás)

Ha a jelenlegi köztársasági elnök tisztségéről, funkciójáról, és politikai szerepvállalásáról beszélünk, akkor nem elég kizárólag az aktuális szereplőt górcső alá venni, ugyanis tudnunk kell, hogy mint a demokratikus rendszer egyik kiemelkedően fontos eleme, a köztársasági elnök sosem tudott teljesen mértékben sem gátként, sem motorként működni. Méghozzá azért nem, mert a közvetetten választott mivoltából következik, hogy mindig ki volt és ki is lesz szolgáltatva a hatalmi érdekeknek, még akkor is, ha a (az amúgy nem jellemző) pártoktól való függetlenség követelményének eleget tesz. Szerepvállalásának egyetlen igazi gátja van: a politikai felelősség.

Török Gábor egy korábbi, Schmittről írt bejegyzésében azt írja, hogy könnyen lehet a jelenlegi köztársasági elnök a tankönyvek és az utókor negatív példája. Kiegészíteném a gondolatot: könnyen lehet, hogy ez a fajta szerepvállalása, mellyel a legkisebb mértékben sem tesz eleget a fék és ellensúlyi kötelezettségének, a mának, és a mai politikai rendszernek is egyaránt negatív példát szolgáltat, ami a társadalomban még nagyobb kétségeket ébreszt egyrészt a mindenkori köztársasági elnök pozíciójával, másrészt az egész demokratikus rendszerrel kapcsolatban.

Ennek a gondolatnak a megtestesülését látom akkor, amikor kérdésként vetődik fel, hogy » minek a köztársasági elnök? «. Nota bene: attól függetlenül, hogy egy demokratikus rendszer éppen kevésbé jól működik, illetve egyes aktorai nem a szerepükhöz méltó felelősséggel alázatosak a rendszerrel szemben, nem kell az egész rendszert és annak elemeit kritikával illetni, degradálni. Ez nem hasznos sem a rendszernek, sem az amúgy elégedetlen társadalomnak, sőt kifejezetten káros mindkettőre nézve.

Ha valóban hiszünk a köztársaság eszméjében, akkor nem tesszük fel a kérdést, hogy,» minek a köztársasági elnök? «. Sokkal inkább végiggondoljuk, hogy ha esőre áll az idő, záporeső is lehet, amiben még egy olyan köpönyeg is jól jöhet, ami egy-két helyen lyukas. Ha eldobjuk, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy nem csak meg, hanem rá is fáztunk.