Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2013.06.05. 20:46 Farkas Gábor

Csináld vagy ne csináld – katasztrófahelyzeti kisokos politikusoknak

Címkék: politika orbán gyurcsány árvíz bajnai mesterházy

Attól, hogy az ország szenved, te még jól is kijöhetsz a dologból – ez a mondat jellemezheti a pártok kommunikációs stratégáinak tanácsait, amikor meghallják a híreket egy közelgő katasztrófahelyzetről.  Most pedig az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb dunai árvize közeleg, így szeretnénk segíteni a pártok Habony Árpádainak és Szigetvári Viktorainak azzal, hogy az utóbbi évek mintái alapján összegyűjtjük azokat a lépéseket, amelyeket érdemes megtennie egy politikusnak, hogy jobb színben tetszeleghessen a választók előtt. Tehát Viktor, Ferenc, Gordon és a többiek, figyelem: Nem hagyunk titeket bajban, segítünk!

Jelentsd be, hogy fel vagytok készülve!

Ha épp kormányon vagy, nagyon fontos lépés a lakosság megnyugtatása szempontjából, hogy a magabiztosság és felkészültség látszatát keltsd, hiszen az senkinek nem lenne jó, ha kételkednének benned és a kormányodban. Ha van még pár nap a valódi helyzetig, nem feltétlenül kell még neked nyilatkoznod, mozgósítsd csak a kormányszóvivőt, esetleg a honvédelmi- vagy belügyminisztert.Ha pedig ellenzékben vagy, szólítsd fel a kormányt, hogy tegyen meg minden szükséges lépést, ne sajnáljon időt, pénzt vagy erőforrást. Ezt persze helyezd olyan szövegkörnyezetbe és mondd olyan hangsúllyal, hogy az emberek kételkedjenek benne, hogy a kormány ezt valóban meg fogja tenni.

Halassz el valamit!

Bármennyire is szuper politikus vagy, azt neked is látnod kell, hogy az emberek a politikusoknál csak egy dolgot utálnak jobban, a politikai rendezvényeket! Itt a kiváló alkalom, hogy elhalassz egyet, kivívva így az emberek szimpátiáját, meg hát a rendezvényeken megjelentek átlagos számából kiindulva túl nagy veszteség nem is érhet ezzel. Ha éppen pont nem kell országot járni, külföldi tárgyalásra menni vagy a Bilderberg-csoport éves gyűlésén részt venni, akkor gyorsan találj ki és jelents be egy akármilyen, de minél fontosabbnak tűnő rendezvényt, amit utána azonnal le is mondhatsz.

Menj ki a terepre!

Nincs is szebb kép, mint egy harci járművet vezető, egy homokzsákot pakoló vagy a romokat eltakarító politikus! Türd fel az ingujjad, ne sajnáld a méregdrága Louis Vuitton táskád vagy a Berluti cipőd. Ha mégis sajnálod, az sem rossz megoldás, ha bakancsot, gumicsizmát vagy láthatósági mellényt húzol, a lényeg, hogy megmaradj az emberek fejében! A legjobb, ha ezt a homokzsákpakolást összekötöd az előző pontban említett lemondott rendezvénnyel, és annak a tervezett időpontjára szervezed. Így még nagyobb áldozatvállalásnak fog tűnni ez a nagyszerű cselekedeted!

gyurcsanylapattal.jpg

Forrás


Szólíts fel összefogásra!

Semmire sem vágynak jobban azok a nyomorult választópolgárok, minthogy a társaiddal együtt húzzatok el végre a politikából. De mivel ők is tudják, hogy ezt nem fogjátok megtenni, azzal is megelégednének, ha végre az ország ügyeivel, és nem a saját zsebetekkel és egymás gyilkolásával foglalkoznátok. De mivel ők is tudják, hogy ezt sem fogjátok megtenni, "c" megoldásként elég nekik az is, ha végre szavakban összefogtok. Állj ki tehát, mondd el, hogy ez most nem politika, itt az országról és a biztonságáról van szó, nincs helye széthúzásnak. Miután ezt elmondtad, bónuszként még mutogatni is tudsz majd a többiekre, hogy ők nem fogtak össze annyira, amennyire te akartál összefogni, remek alkalom lesz ez tehát egymás gyilkolásának újbóli beindítására. Ezt persze már rábízhatod a törökzsoltokra és selmeczigabikákra, te továbbra is tündökölhetsz az árokbetemető államférfi szerepében.

Legyél te az újjáépítő!

Kormánypártiak figyelem, ez most csak nektek szól! Ha sajnálatosan meg is történt a katasztrófa, házak dőltek össze és egyéb károk keletkeztek, lépj fel a nagy újjáépítő szerepében. Nem kell itt foglalkozni sem a költségvetéssel, sem az építőipari realitásokkal, ígérj minél nagyobb és minél gyorsabb segítséget, aztán a pénzügyminisztérium és a házi közgép/strabag majd megoldja valahogy. Kiváló alkalom lehet az újjáépítés a pártpénztár feltöltésére is a közbeszerzéseken keresztül, tehát tényleg semmi akadálya a minél nagyobb  ígéreteknek. És milyen jól fog kinézni a házi média címlapjain, hogy Viktor/Ferenc/Gordon/Attila, a Nagy Újjáépítő. Így már nem is hangzik olyan rosszul a katasztrófa, ugye?

Ne hibázz!

Mint láthatod - ha okosan csinálod - egy csomó hasznot húzhatsz a mostanihoz hasonló árvizekből és egyéb katasztrófákból. Persze oda kell figyelned, mert hibákat is könnyű elkövetned. Ne vegyél fel ismeretleneket az úton, inkább szervezz le előre embereket, sokkal könnyebb úgy azt a látszatot kelteni, hogy sok évnyi kormányzás után is tudsz beszélgetni emberekkel. Ne küldjél értelmetlen SMS-eket, mert az mémesedni fog, és mindenki ki fog röhögni téged és a kormányodat is. És még véletlenül se sírd el magad, mert pont a lényeg veszne el!

Ha értesülni szeretnél az árvízzel és az árvízi védekezéssel kapcsolatos friss hírekről, ajánljuk figyelmedbe az SOS blogot, ahol minden fontos információt azonnal megtalálsz!

14 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr105345640

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Húzzatok ki a gátakra! 2013.06.06. 17:21:50

Nagyon ritka az, amikor egyetértek a Jobbikkal. Most azonban alá kell írni, hogy normális javaslattal álltak elő, nevezetesen, hogy halasszák el a parlamenti ülést, és minden honatya menjen ki segíteni az árvíz elleni védekezésben. Ezt a lépést csak sz...

Trackback: Csináld vagy ne csináld – katasztrófahelyzeti kisokos politikusoknak 2013.06.06. 11:13:01

Szeretnénk segíteni a pártok Habony Árpádainak és Szigetvári Viktorainak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hot-spot (törölt) 2013.06.05. 22:51:59

Klassz!
Már csak alkalmazniuk kellene magukra a jelölteknek!

esefe 2013.06.06. 06:18:37

Belekényszeríti őket a sok idióta.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.06. 08:50:41

Ennél jobb az árvíz idején szabadságra menni. Így aztán a felelős politikus számára esély nyílik, hogy megszakíthassa rendes évi szabadságát az emberek érdekében.

Farkas Gábor · http://publius.blog.hu 2013.06.06. 10:25:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: óóó, nem is értem, hogy a szabadságmegszakításról hogy feledkezhettem meg..:(

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.06. 17:32:16

A kicsit is értelmesnek mondható politikusok Gyurcsánytól Orbánon át Vonáig (szóval egy elég széles politikai paletta) belátták, hogy most félre kell tenni az ellentéteket, és még ha jelképesen is (és nyilván nem minden érdek nélkül) de képesek voltak odaállni a közös ügy mögé. Az már tényleg csak a legalja, aki még ilyet is politikai haszonszerzésre használja fel...

Ugyanaz lesz most is, mint március 15-én: aki tehette segített, a szánalmas liberálisok meg csak ekézték a kormányt, és a gazdákat (ha kimozdultak volna a budai villájukból, láthatták volna, hogy rengeteg gazda a saját traktorával részt vett a mentésben). A sok barom hülyézte a kormányt, hogy miért nem készültek fel a március 15-i havazásra, ez tök normális jelenség, és egyébként is, ha csak a legkisebb eshetősége van az ilyennek, már riadóztatni kell. Majd egy héttel később egy vaklárma alkalmával már azt bizonygatták, hogy milyen hülyeség ez a riadósdi, biztos csak a saját fontosságukat akarják igazolni. Ez már a szellemi leépülés végső stádiuma, amikor a féktelen düh és a kétségbeesés elveszi a józan ítélőképességet...

Nem, mondom, hogy ettől Gyurcsány bármennyire szimpatikusabb lenne a szememben, de ebben a szituációban teljesen korrekten viselkedett. És ugyanez áll az MSZP-re is.

Az már tényleg csak a legalja, aki még ilyenkor is...

_most_ 2013.06.06. 17:37:30

@Ellenőrző QR kód: elég naiv vagy, nyilvánvaló, hogy ez csak jó kis ingyen kampány a politikusok részéről.

Fejesrob 2013.06.06. 18:05:59

Bajnai pontosan hozta a formáját. Munka a pártlogós dzsekiben, de csak addig ameddig jól le nem fotózzák, utána el.

Az ilyen undorító, inkább ne menjen ki.

Feri viszont teljesen jó srác, ahogy Mesterházy is, aki ugyan megmondta, hogy nem lapétol, viszont a többieket kiküldi. Ráadásul most nem baszogatja Orbánékat sem.

Persze szokás szerint megint nagyon jó a Jobbik és a Magyar Gárda, de ezek katasztrófa esetén soha nem kispályások.

Orbánék pedig nagyon profin fogják össze, persze Tarlóssal már láttak pár árvizet.

xvxvxv 2013.06.06. 18:20:57

@Fejesrob: te mekkora egy seggnyaló, kavaró féreg lehetsz magánba. tuti, egy barátod nincs.

Fejesrob 2013.06.06. 18:41:28

@xvxvxv: Miért, szeretnem kellene Bajnait és akkor már van?

Hülye kis Bajnaicseléd.

_most_ 2013.06.06. 19:27:04

@Fejesrob: tipikus, árvíz idején is csak a fideszes seggnyalás a legfőbb gondod :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.06. 19:41:16

és ezek közül mindet csinálja mind és ettől lesz mind hiteltelen ebben a kérdésben is. :S

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.06. 19:57:16

@Fejesrob:

"Bajnai pontosan hozta a formáját. Munka a pártlogós dzsekiben, de csak addig ameddig jól le nem fotózzák, utána el."

Nem lehet, hogy csak szimplán melege lett a lapátolás közben?

Gera 2013.06.06. 20:33:06

Mennyire kurvára utálom, hogy a magyar politika mára száz százalékig az olyan debileknek szól, akik tök komolyan elhiszik, hogy a miniszterelnök és a csicskásai irányítják az árvízi védekezést és nem tökugyanígy zajlana minden, ha ezek Hawaiin nyaralnának éppen. A hányinger környékez, amikor meglátom valamelyik faszkalapot a gáton nagyon komolyan szemlélni a folyót. Világos persze, hogy a homoklapátolás is ugyanilyen ócska pózolás, de arra legalább lehet mondani, hogy pozitív példát mutat, de azért attól is kiver a víz :)

monddazigazatmar 2013.06.06. 21:23:05

Minden irónia nélkül megkérdezném a szerzőt, hogy szerinte mi lenne a helyes magatartás a miniszterelnök ill. mondjuk egy ellenzéki pártvezető részéről.
Mert
Ha kimegy, és tájékozódik az nem jó, mert úgy tűnik, mintha ő irányitana, okoskodna tehát röhejes.
Ha kimegy és lapátol akkor képmutató.
Ha nem megy ki, akkor szemétláda, szarik a kisember nyomorára, Felcsúton/Rózsadombon/fsztuggyahol nincs árviz.
Szóval szeretném olvasni a hibátlan viselkedési elvárásokat, de olyat hogy abba aztán ne lehessen belekötni. Ja, és megvalósitható legyen, az nem ér, hogy maszkirozza magát rőzseszedő anyókának.