Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2013.04.15. 08:07 Farkas Gábor

Így ne küzdj a rezsidémon ellen

Címkék: gázár matolcsy rezsicsökkentés rezsidémon

A kormányzat idén januárban adminisztratív eszközökkel, a hatósági árszabályozás révén, 10%-al csökkentette a különböző rezsiköltségek összegét a lakossági fogyasztók részére, a következő hónapokban pedig Lázár János nyilatkozata szerint további minimum 10, de akár 30%-os csökkentéssel fogják ezt megfejelni. Ezeket a lépéseket a közszolgáltató cégek kiugró nyereségességével és az európai és régiós összehasonlításban magasnak vélt árakkal indokolják. A következőkben tekintsük át az ezzel kapcsolatos feltételezett célokat, következményeket és véleményeket.

Forrás: részegbróker

A kormány feltételezett céljai:

  • Mivel a lakosság döntő többsége magasnak tartja a rezsit, és támogatja a kormány ez irányú intézkedéseit, ezért egyértelmű szándék a jövő évi választásokra való felkészülés, bizonyosan a kampány egyik központi eleme lesz a rezsicsökkentési akció kommunikálása.

  • Az utóbbi 3 évben egyértelműen kirajzolódott, hogy a jelenlegi kormány - magát jobboldalinak tartó volta ellenére - sok esetben a magánszektornál jobb gazdának tartja az államot. A rezsicsökkentéssel és a különböző át nem hárítható adóemelésekkel így célja az is, hogy eltüntesse a szektorban működő vállalatok megmaradó nyereségét is, tönkretegye működésük feltételeit, és így alacsonyabb áron tudjon a későbbiekben részesedést szerezni bennük, vagy akár teljes egészében megvásárolni őket. Ezt a feltételezett célt támasztja alá Matolcsy György korábbi nyilatkozata, miszerint:

„aki helytelenül privatizációs vagyonhoz jutott a természetes monopóliumok területén – energia, szennyvíz, víz, csatorna –, attól vissza fogjuk venni, mert önként visszaadja. Mert olyanok lesznek a feltételek”

 

Lehetséges következmények:

  • Gyakorlatilag nincsenek új beruházások a kötelezően előírt karbantartásokon kívül. Sem a rendszer fenntartása nem történik meg kellő szinten, sem új erőművi és hálózatfejlesztési beruházások nem valósulnak meg, mivel még a tőkeköltségük sem térülne meg, nem hogy valós profitot termelnének. Ezek miatt amortizálódik a hálózat, a kifutó erőművek és hálózatok helyett nem épülnek újak, így nő az energiafüggőség, egyre jelentősebb mértékben szorulunk villamos-energia importra.

  • A csökkenő/megszűnő beruházások a KKV-szektort is negatívan érintik, az eddigi megrendeléseik megszűnnek, emiatt munkahelyek szűnnek meg, cégek mennek csődbe, ez pedig visszafogja a gazdaság teljesítményét.

  • A nem hatósági árszabályozott fogyasztók, nagy részben tehát a hazánkban működő vállalatok számára a szabadpiacon kialakuló árak jóval magasabbak a szükségesnél, mivel a lakossági, hatósági árszabályozott piacon elszenvedett veszteségeket rajtuk próbálják pótolni a szolgáltatók. Ez viszont növeli a költségeiket, rontja a versenyképességüket és ezáltal visszafogja a kibocsátásukat. Ráadásul, az emelkedő költségeiket valószínűleg - legalább részben - áthárítják a fogyasztókra, így a rezsicsökkentés érezhető hatását csökkenti a várható áremelkedés.

 

Elvi ellenvetések:

  • Az általános rezsicsökkentés jobban támogatja a nagyfogyasztókat. A rózsadombi 3 medencés szaunás ház költségei ugyanolyan százalékban csökkenek, mint az egyszobás vidéki kislakás költségei, viszont ez a rózsadombon jóval nagyobb összeget jelent. Ezért lenne hasonlóan rossz az MSZP ÁFA csökkentési javaslata, mivel az szintén a szociális helyzet figyelembevétele nélkül adna mindenkinek "támogatást", és egyáltalán nem ösztönözné az energiahatékonyság növelését, a pazarlás megszüntetését.
  • A közszolgáltató cégek közül például a villamosenergia-ipari vállalatok a legutolsó lezárt pénzügyi évben, 2011-ben ugyan valóban nyereségesek voltak, azonban a lakossági- és különböző egyéb fogyasztókat ellátó, hatósági árakkal működő egyetemes szolgáltatói piacon már akkor, a rezsicsökkentés előtt is veszteséget könyveltek el. Nem igaz tehát, hogy "erkölcstelen" extra-profitok miatt magasak az energiaárak.
  • Állami szabályozással utólagosan módosítanak szerződéseket, feltételeket, lehetetlenítenek el ezzel vállalatokat. Ez rombolja a bizalmat, az ország megítélést, a befektetői hangulatot, ezeken keresztül közvetetten pedig a GDP növekedésre is negatívan hat.
  • Nehezen érthető a kormány azon hosszú távú célja is, hogy állami tulajdonban tudja az energetikai vállalkozásokat. Egyrészt - véleményem szerint egyértelműen - az állam a legtöbb esetben rossz gazda. Nincs meg a kellő szaktudása, tapasztalata, nincsenek meg a kellő erőforrásai, emellett pedig a gazdasági szempontok mellett erősen szerepet játszanának a politikai szempontok is, ami szinte minden esetben rontja a hatékonyságot és növeli a költségeket.

Egyértelműen kimondható, hogy a már megvalósított és a jövőben tervezett rezsicsökkentési akciók hosszú távon nem fenntarthatóak, vagy ha adminisztratív eszközökkel mégis fenntartják őket, akkor az az ellátási színvonal és biztonság jelentős eséséhez fog vezetni.

A magánszektor hosszú távon ugyanis nem tudja vállalni olyan területek működtetését, amelyek folyamatos veszteségeset termelnek számára, míg ha megvalósul a kormány feltételezett államosítási terve, akkor ezeket a veszteségeket - plusz a kevésbé hatékony állami tulajdon miatt megnövekedett költségeket - az államnak, vagyis nekünk, adófizetőknek kell megfizetniük.

 

 

53 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr375219523

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így ne küzdj a rezsidémon ellen 2013.04.15. 18:52:02

Az általános rezsicsökkentés jobban támogatja a nagyfogyasztókat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.15. 08:25:54

"Az általános rezsicsökkentés jobban támogatja a nagyfogyasztókat."

Ez abszurd érv. Bocs, de ez olyan komcsi ízű demagógia.

Ezen kívül: ez az üzletág bizony nagyon nyereséges, azaz alapvetően lehet csökkenteni az árakat. Persze az ideális az lenne, ha megszűnne a hatósági ár, s lenne 20 cég, melytől venni lehetne áramat, de ez nagyon messze van. Amíg ez nincs, addig alapvetően helyes a rezsicsökkentési terv.

tomwar 2013.04.15. 15:27:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A "bizony nyeresege" azt mely adatokra ramaszkodva mondtad? Mert a szamok nem ezt mutatjak....

A komcsiizu demagogiaban egyetertunk, dol is az aktualis kormanypart szajabol, plakatjairol, stb....adoforintokbol kampany. Ugyes!:-((

Pl. savos energiaarak, a fogyasztassal aranyosan novekvo arakkal. A kulonadok osszeget (melyet igy a pazarlok fizetnenek mindenki helyett) kotelezoen energifogyasztast csokkento beruhazasokat finanszirozo alapba tenni, es igy csokkenteni az energiafelhasznalast.

Ugyanis a legolcsobb energia az, amit nem hasznalunk el.

Ne csak probalj gondolkozni, tedd meg! A rezsicsokkentes mostani formajaban lopas.

Fejesrob 2013.04.15. 15:30:19

Geci dolog, de ha Gyurcsányéknak lett volna egy kis esze, ők is így csinálják.

Fejesrob 2013.04.15. 15:34:29

@tomwar: Gondolod, hogy mindenki tiszta, csak Orbánék nem?

Állítom, vagy 5000 év letöltendőt ki lehetne osztani, csak ha az energiával foglalkozó külföldi cégek magyar partnereikkel történő beszélgetései alapján.

Ilyen az élet és Orbánéknak teljesen igazuk van abban, hogy miért kellene konzerválni azt, ami számukra előnytelen. Azt hiszem, a külföldi cégek így is elégedettek lehetnek.

ikker 2013.04.15. 15:52:49

Szegény nemzetközi és hazai multik, olvad a profitjuk. Hova fizethetek be nekik? Mindjárt csődbe mennek szegények? Az állam (vagyis mi) olcsóbban visszakapja a közműcégeket? Micsoda borzalom. Én drágán szeretném visszavásárolni őket! Nem szeretném, hogy szegény befektetők csak azért kicsit is rosszul járjanak, mert én kevésbé járok rosszul.

Inkább ezen gondolkozzon minden, a rezsi csökkentése ellen ágáló idióta.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.04.15. 16:07:16

@Fejesrob: Létezik olyan, hogy szerinted Orbánéknek nincs igazuk?

MoriaRT 2013.04.15. 16:16:22

@ikker: Az megvan, hogy miutan olcson visszaveszik oket, majd hirtelen megvaltozik a lany fekvese?
Onnantol kezdve az allami ceg vesztesegeit (igen, a lakkossagi fogyasztas vesztesegeit, az elmaradt, de kotelezo fejleszteseket stb.) majd a te befizeteseidbol kell megoldani.....
Ergo, hirtelen az olcso rezsi nagyon draga lesz.....
Foleg, hogy pl. az e-utdij majd sajat erobol valtozik at marticava (ami mar megvan).....

Felre ne ertsd. Az alacsonyabb rezsinek mindenki orulhet. De en pl. nem fogom eszrevenni azt a havi 4e Ft-t.....

2llkedő 2013.04.15. 16:19:22

@ikker:" Mindjárt csődbe mennek szegények? Az állam (vagyis mi) olcsóbban visszakapja a közműcégeket? "

Igazad van, amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!
A közműcégek nem fognak csődbe menni, legfeljebb kivonulnak. Az egy dolog, hogy olcsóbban jut majd hozzá ezekhez a cégekhez az állam, de utána fenn is kell tartani azt. Éppen ezért lett anno privatizálva, mert az állam nem tudta ezt biztosítani. Ha olyan hűdejól élnénk, akkor lenne is alapja a dolognak, de amikor kológ a seggünk is, akkor nem a legjobb.

tomwar 2013.04.15. 16:21:44

@Fejesrob: Nyilvan mas faszsaga felment engem is, ugye!?!?

Valamiert szamokkal te sem dobalozol...

Pl ez itt azt mutatja, hogy rablo tolvajok?: www.hir24.hu/belfold/2013/03/25/az-elmu-emasz-beszelne-a-rezsicsokkentesrol/

regress 2013.04.15. 16:23:04

@Fejesrob: geci dolog,de benneteket onnan lehet megismerni,hogy már 3 évesen is ennyi eszetek volt.ha nem zavarna az orrrod a taknyot csipegetnéd a földről,viktor háza körül.majd jut nektek cella.nem energia,fapados

tomwar 2013.04.15. 16:23:13

@Fejesrob: Gyurcsany vezette be a Robin Hodd adot az energetikai cegekre...Viktorek csak megsokszoroztak.

KovA 2013.04.15. 16:23:19

"aki helytelenül privatizációs vagyonhoz jutott a természetes monopóliumok területén – energia, szennyvíz, víz, csatorna –, attól vissza fogjuk venni, mert önként visszaadja. Mert olyanok lesznek a feltételek"

Bizony ezzel a kijelentessel nagyon egyet tudok érteni...
A privatizációt azzal ideologizálták meg annak idején, hogy mer' ami állami kézben veszteséges az majd hasznot hajt meg adózik is az államnak.
Erreföl privatizálták főleg azt ami nem volt veszteséges állami kézben sem...
A pofátlanság abban csúcsosodott ki amikor 2006-ban kezdték már a Szerencsejáték RT privatizációját is megideologizálni !
Monopolpozíciókat adtak magánkézbe teljes piaci zsariolópotenciálokat.
A közösségnek nem marad más fegyvere ezek ellen, mint az adófegyver...
Az élettér az üzleti lehetőség - amit a közösség nyújt - kőkemény megadóztatása - szükség esetén ki kell facsarni a kezükből az erőforrásokat, ha nem a köz hasznára hanem a saját profitjuk maximalizálására működtetik.

Komcsi szöveg ? Lehet, de nem érdekel.
A szocializmusban is rendszerellenes voltam, meg most is az vagyok :-) A józan ész és az erkölcs fölötte áll az ilyeneknek - nekem az ember/közösségélet életképesség és minőség a szent, nem a személyi szükségletet meghaladó elnyomó magántulajdon és befektetés... lelkiismeretlen monopolyjáték nyereménye zseton nekem nem szent.
Se a rendszar felkent papjai.
Nekem a kapitalizmus nem (sem) Istenem !
Úgy bizony !

regress 2013.04.15. 16:25:40

@Fejesrob: róbertgida,mi a véleményed az offshore havaerok által kitalicskázot milliárdokról?nekik hány százalékos volt a "rezsicsökkentés?"

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.04.15. 16:29:00

@Fejesrob: Tényleg, te melyik vagy? Vidéki, Önnek megyünk, vagy Ursus Atos? Vagy mindegyik? A stílus és a butaság "iránya" nagyon hasonló.

Fullánkos Algol 2013.04.15. 16:33:43

Úgy is van, szavazzatok rájuk, menjen a kábítás, annál hamarabb kipusztultok.

Kiváló Brigád 2013.04.15. 16:37:15

@Mi a Mano: "De en pl. nem fogom eszrevenni azt a havi 4e Ft-t....."
A 4 milló szegény országában? Te kulák, te!

Sublagéder (törölt) 2013.04.15. 16:41:32

Államosítás-privatizáció-államosítás privatizáció.
Na, ebből keres jól az éppen fent lévő kormány!
Most majd az állami pénzen megvett cégeket el lehet újra adni olcsón a haveroknak.
Mi meg fizetjük a tranzakcióból eredő különbséget.
Megyek is gyorsan aláírni szopatásunkat.

Ló Elemér 2013.04.15. 16:41:37

Ma 50 kilométert autóztam a Csepel-szigeten, állami/önkormányzati utakon. Most már nem csak gödrök vannak, hanem terelőpóznák, hosszan lekerített útpadkák, sőt Szigethalmon lezárt útszakaszok is. Megálltam, megnéztem, az az út egyszerűen megszűnt létezni. Barátkozzunk a gondolattal, hogy ha így mennek tovább a dolgok, ez lesz a ma még jól működő áram és gázhálózattal is. Megvalósul a 100%-os rezsicsökkentés, mert ami nem jut el hozzám, azért tán nem kell fizetnem. Ámbár lehet, hogy erre azért kitalálnak valamit, hisz az utakért is fizetünk...Amúgy ezt a cikket be kellene dobni az összes választópolgár postaládájába, hátha akad, aki elgondolkodik rajta, bár a nagy átlag szellemi színvonalát tekintve csak annyit mondhatunk, hogy zseniális választási fogás a rezsicsökkentés.A magyar demokrácia jövőbeni sorsáról meg egy Hócipő-hír jut az eszembe: "100%-kal csökkent az RTL-klub nézettsége! A vizsgálatok kiderítették, hogy a nézők annyira elbutultak, hogy már nem tudják bekapcsolni a tv-készülékeket."

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.04.15. 16:47:26

Az a része nem is hülyeség, hogy a tönkretétel a cél. Simán elhiszem ezekről az idiótákról.

Mondjuk szerintem is pár esetben jobb gazda az állam, mondjuk 51%-os részesegéssel a szolgáltatócégekben - de hogy ennek az elérésre, nem ez a jó módszer, az is tuti. Ja, meg ehhez ugye olyan állam is kell, ami jó gazda, olyan meg Magyarországon még nem volt. Ahogy ezeket elnézem, amik itt politikus címén vannak, nem is mostanában lesz.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.04.15. 16:50:53

@tomwar: Elfelejteték levonni az anyacég által allokált költségeket. Bár az igaz nem is itt jelentkezik nyereségnek, hanem odakint, viszont az itteni forgalomhoz hozzászámolandó.

igazi hős 2013.04.15. 17:17:58

Kádár népének ez kell, egy bölcs vezér, aki megmondja merre menjenek. Számolni nem tud, gondolkodni nem is akar. Ez van, a többség vevő erre a demagógiára (nem csak a Fideszére, de most a Fidesz a legerősebb ebben a műfajban), még egy bő évig rezsicsökkentés fog a csapból is folyni.
Számjáték csak nagykorúaknak: Kedves választópolgár mostantól neked 1000 forinttal csökkent a havi áramszámlád, remélem örülsz. Nekem, mert kicsit jobban élek mint te, ez havi 5000-ret jelent, én is örülök. Sajnos az áramár nagy része állami veszteség, a mi közös 6000-ünkből kb. 5000. Az államnak nincs pénze (bár Matolcsy már gondolkodik egy saját képmásos 50,000-esen), ezért ezt kettőnknek be kell fizetnie, igazságosan fele-fele alapon 2500-at fejenként, hisz egyforma állampolgárok vagyunk. Ugye még mindig örülsz a rezsicsökkentésnek? Látod, én érted bármit megteszek, szavazz újra rám!

unionista (törölt) 2013.04.15. 17:25:59

@ColT:
az e-on hungária elvben lehetne német-magyar vegyesvállalat. úgy, hogy belép az mvm.

fuhur 2013.04.15. 17:27:58

@ikker: "Az állam (vagyis mi) olcsóbban visszakapja a közműcégeket? "

Az milyen kurva jó lesz ha az áram meg a gáz szolgáltatásis annyira megbízható lesz mint a MÁV, meg Posta.

Ja és az állam az nem a mi. Az megvan, hogy a kádár rendszer mi is volt közgazdaságilag? (Mert névben szocializmus ugye) Úgy hívják államkapitalizmus. Ahol a dolgozók/fogyasztók, se törvényes se piaci módon nem érvényesítheti érdekeit az egyetlen tőketulajdonossal az állammal szemben. Aminek irányítása egy szűk körben van (Viktor and friends). Ez a NER (Nemzeti Elhülyülés Rendszere)tervezett jövője. Örülj neki, ha gondolod de szar lesz.

unionista (törölt) 2013.04.15. 17:29:43

@KovA:
a kapitalizmus első törvénye: az oligopóliumok hasznán osztozni kell. a probléma, hogy nyereségen senki sem akar osztozkodni. se a piaci szereplők, se a kormány.

fuhur 2013.04.15. 17:34:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Persze az ideális az lenne, ha megszűnne a hatósági ár, s lenne 20 cég, melytől venni lehetne áramat"

Ez ugye hülyeség hiszen teljesen értelmetlen 20 párhuzamos ellátó rendszert kiépíteni. Még kettőt is az.

"Amíg ez nincs, addig alapvetően helyes a rezsicsökkentési terv. "

De te mióta lettél kommunista? A kenyér ne legyen 3.60?

unionista (törölt) 2013.04.15. 17:39:21

@ikker:
ezeket a vállalatokat nem fogják áron alul eladni. ne legyenek illúzióid. minden veszteséget a nép fog kifizetni. a kérdés: mi lesz utána. a kormány költségvetési többlet nélkül hogyan fog beruházni?

unionista (törölt) 2013.04.15. 17:40:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
kapitalizmusban ha egy ágazat nyereséges, akkor az árakat nem csökkentik, hanem emelik.

genyamagyar 2013.04.15. 17:44:45

A gázos ismerősöm mondta, hogy bemérte a gáz fűtőértékét. 30%-a a rezsicsökkentés ELŐTTINEK!

Nem, nem írtam el. 30%-a!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.15. 18:29:29

@fuhur:

"Ez ugye hülyeség hiszen teljesen értelmetlen 20 párhuzamos ellátó rendszert kiépíteni. Még kettőt is az."

Angliában 30 van.

Netuddki. 2013.04.15. 18:31:53

Már lerágott csont. De úgy látom a fideszdroidok még mindig ugranak a témára.

JÖVŐRE CSÖKKENTSÜK 100%-AL AZ 0RBÁN REZSIMET!

Netuddki. 2013.04.15. 18:33:14

@unionista: "a kormány költségvetési többlet nélkül hogyan fog beruházni?"

A fidesz kormány? Pl. felemelik az ÁFA-t 60%-ra...

almodhi 2013.04.15. 19:04:19

"az állam a legtöbb esetben rossz gazda"

Ez így nem igaz.

Az állam MINDEN esetben rossz gazda.

almodhi 2013.04.15. 19:11:06

Akinek van esze, most kezdi félretenni a rezsicsökkentés miatt megmaradó pénzt.
Ha szerencsénk lesz épp időben jön össze elég megtakarítás az erkélyre telepítendő dízel- aggregátorra. Nem kell majd mindig járatni, csak az áramszünetekben...

2bk 2013.04.15. 20:10:24

Láttatok már belülről önkormányzati közmű / közszolgáltató céget ? Mielőtt valaki azt mondja , hogy az állam jó gazda keressen egy ott dolgozó ismerőst és beszélgessen vele ....

Kiket , milyen "munkára" ,mennyiért vesznek fel ... és mennyit kap az "igazi dolgozó" ...

Hogyan pályáznak , kik a beszállítók , ...

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 20:31:59

@ColT: Én történetesen ügyvezetek egy olyan cégben, aminek 51%-a önkormányzati, 49% magántulajdon.
Egy tök egyszerű feladat, mint pl. felügyelőbizottsági tag megválasztása, akit egyébként ők delegáltak kábé három hónap, ebből a magántulajdonosra jutó idő 15 perc, ő annyi idő alatt dönt, az önkormányzat pedig a maradék 90 napban, nem jó a meghívó, nem ér rá akkor senki eljönni, ne úgy legyen, ne is amúgy, inkább ne is ő legyen, ha kérdés van nincs rá mandátuma, nem szavazhat, újra közgyűlés elé kell vinnie.
A tavalyi 220 milliós veszteség ellenére ők osztalékot szerettek volna!
Olyan szinten ostobák és bürokratikusak, hogy gyakorlatilag működni sem tud miattuk a cég...
Ha rajtuk múlna, eladnák az íróasztalt, mert akkor bejönne belőle 5000 forint, utána majd lesz valahogy.
Hatékony állam, az b+! :)

amokachi28 2013.04.15. 21:27:20

Központosítás + különadókkal agyonnyomott vállalatok és a magánnyugdíj erőszakos államosítása + központi árszabályozás = Kommunizmus. A Fidesz az új kommunista párt. Ezt ki kell mondani. Nincs ezzel gond, de ki kell mondani. Legyen világos.

amokachi28 2013.04.15. 21:30:53

A kommunista kormányunk pedig elképesztő holtteherveszteséget okoz. Nemzeti nyomorba taszítja Magyarországot.

Behajtó70 2013.04.15. 21:41:59

Az állam rossz gazda? A francia állami áramszolgáltató a tulajdonosa az EDF-nek...vagyis a DÉMÁSZ-nak:) És normál piaci viszonyok? Nem sül le a pofádról a bőr?! Milyen normál piaci viszony? Az, hogy a csillió dollár vagyonú cég idejön, és megvesz bármit kilóra? És hogy nem lesznek beruházások? Eddig sem voltak!

Hát öreg, ennyi buta hazugságot rég olvastam már! Igazán szégyelheted magad!

Behajtó70 2013.04.15. 21:49:02

@2bk: én multit láttam belülről! Meg ne lepődj, nem népjóléti, és az olcsó munkareőt keresik...olyan is a minőség, lásd elmű. Bezárják a fogyirodákat költségcsökkentésből, elküldték a leolvasókat költségcsökkentésből...eközben 5 milliárdot költenek német cég részére informaikai eszköz újra és újra és újrabevezetésére...a magyar tanácsadó is német...egy fillért nem költenek magyar informatikusokra...tényleg talicskával tolják ki a pénzt...

Nagy a szád, da a valóságról szart se tudsz! Beszélgess inkább egy elműssel!

Behajtó70 2013.04.15. 21:51:46

@genyamagyar: mert felhigítottk finggal!

------
Uramisten, ennyi hülyét!

will 2013.04.15. 22:18:53

@ikker: Nekem úgy tűnik, hogy lehet csökkenteni a rezsit értelmesen is. Volt is erről egy cikk pár hete: energiagorilla.blog.hu/2013/03/28/rezsicsokkentes_ertelmesen

igazi hős 2013.04.15. 22:35:28

@fuhur: Marhaság. Nagy cégek most is több szolgáltatótól vehetnek áramot, ettől még nem kell mindegyik szolgáltatónak saját vezeték. Veszel áramot, kifizeted a rendszerhasználatot és eladod az áramot. Ha ügyes vagy, nyersz a bolton.

Reszelő Aladár 2013.04.15. 22:50:37

Valahogy nálunk ez a liberalizáció kevés kuvételtől eltekintve (KGFB) nem hozott árcsökkenést. Ahol igen ott hatalmasat estek az árak. Ez felveti a kérdést, hogy korábban mennyi volt a profit...
A liberális alapvetés magyar változata szerint "a külföldi a legjobb tulajdonos" ez tényleg így van?
És ki monta, hogy ha át is kerül állami tulajdonba, akkor nem lehet magyaroknak továbbadni?
A külföldi tulajdonos a folyamatos importhoz hasonlít: elviszi az itt megtermelt javakat.
Jó ez nekünk?

tomwar 2013.04.16. 07:45:39

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Lehet, de alapjaiban nem befojasolja azt a tenyt, hogy messze nincs szo extraprofitrol....

Raadasul pl. az ElmuEmasz 15%-os tulajdonosa az MVM...amely eleg szep nyeresegeket er el: index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/10/mvm/

Ez kb. 9.5%-os nyeresegrata, adozas elott.

MIROL IS BESZELUNK, AMIKOR EXTRAPROFITOT EMLEGETUNK!?!?

igazi hős 2013.04.16. 08:04:16

@Reszelő Aladár: Nem rombolnám le ezt a stabil világképet, de megkérdezném: amikor egy magyar(nak hitt) cég (MOL, OTP) az itthon megtermelt nyereségét más országban fekteti be, azt hogyan kell értékelni? Hazaárulás vagy csak kilopják a hasznot az országból? Vagy gazdasági expanzió (értsd: gyarmatosítás)? A más országban termelt haszon az ottaniak kizsákmányolása?

igazi hős 2013.04.16. 08:08:57

@tomwar: Állami cég bármekkora nyereséget érhet el, az nem extraprofit. Hidd el jó helye van annak a pénznek. Bár a mobilcégről egyelőre lemaradtak, de 1 éven belül kitalálnak valamit, amiből lesz pár milliárdja Simicskának, ebben biztos vagyok.

tomwar 2013.04.16. 08:14:12

@igazi hős: Most sirjak vagy sirjak?:-((

tomwar 2013.04.16. 09:52:24

@genyamagyar: Bemerte!? Hogyan, ha megkerdezhetem?

KovA 2013.04.16. 11:54:58

@igazi hős: Ez egy jó kérdés :-)
Nem annyira az a kérdés hol csinálja, hanem, hogy hogyan és mit.
A rendszar eleve megszabja az érdekeltségi viszonyokat a lehetőség pedig azt hogy mit cselekszik.
Tökmindegy, tehát, hogy milyen nemzetiségű vállalat, ha teheti kizsákmányol, adózás elől kilop és gyarmatosít.
Ugyanez kényszere is ha a többi közt meg akarja állni a helyét - ugyancsak a rendszar játékszabályaiból levezethetőleg.

Tehát a probléma a mátrixban van az ember állatjából kiindulólag - a közösségi (m)értékrendben - annak túlliberalizáltságában - értsd: aki-bírja annak szabad marni - a póruljártaknak meg jól összekuszálni mindent, hogy semlegesítsék ez egyetnemértések egymást és komoly közösségi erő ne jöhessen létre - így az egész csordát könnyű vágyainál fogva megvezetni elölről és terelgetni hátulról - amíg a rendszar el nem lehetetlenül - lassacskán már mutatja jeleit.
meggyőződésem, hogy az ember(iség)nek értékrendjében is fejéődni kellett, hogy hatékony együttműködő társadalommá legyen, és az emberállatjának ebbéli képességeiben kényszere lesz továbbfejlődni (hiába próbál emberállatiasságába kapaszkodva megideologizálni a népnek miért is a liberális globálista kapitálista szabadpiacgarázda világrend a végső igazság és minden rendszarok örök lektökéletesebbike... a csúfos bukta eljövend, és nagyobb leend mint az ezeréves Római Birodalomé...
Mert az ember állatja csak abból tanul, ha jön a furkósbot... legyen az az elnyomottak életösztönétől, vagy felsőbb megtagadott igazságoktól vezérelt...
fájni nekünk fog.