Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2013.03.24. 13:08 Kálóczi Krisztián

Vagy ingyen, vagy sehogy?

Címkék: tandíj állami támogatás magyar társadalom egyetemfoglalás diáktüntetések

A minap volt szerencsém belebotlani egy, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánjával készített interjúba az mno.hu-n. Botos Máté dékán úr szinte minden egyes szavával egyet lehet érteni, és egyet is értek a többségével, azonban egyetlen mondatán, melyet a „Mi a véleménye az egyetemfoglalásokról?” kérdésre adott válaszul, meghökkentem. Így szól: „[…] A másik oldalon viszont ott van az Y generáció, mely már a torz magyar fogyasztói társadalom szülöttje, tagjai közül sokan szinte elvárják, hogy alanyi jogon járjon nekik a felsőoktatás. […]”.

A tandíjról, valamint az egyetemfoglalásokról alkotott véleményeink ismertek, így nem lepődhet meg az olvasó, hogy e bejegyzéssel nem Botos költségtérítés-támogató, és az aktuálpolitikai érdekek köré szőtt egyetemfoglalásokról alkotott álláspontját kívánom feszegetni. Sokkal inkább annak hivatkozási alapját, mely szerint a mostani egyetemista generáció követeléseinek forrása a torz magyar fogyasztói társadalom. Evidens tény, hogy a poszt-szocialista Magyarországban, amelynek állampolgárai a hosszú évtizedek során hozzászoktak a gondoskodó államhoz (melynek zsebe végtelenül mély), belénk égett, hogy valami „vagy ingyen van, vagy sehogy”. A rendszerváltást követően sem változott azonban ezen a tendencián semmi, és ennek felelőssége minden eddigi kormányzatot terheli.

im_from_the_government_im_here_to_help.jpg(forrás)

A 2008-as szociális népszavazás eredményei jól jelezték akkor is, hogy a magyar társadalom meghatározó része továbbra sem tud kikecmeregni a szocialista rendszer hagyatékából, és a legkisebb áldozatot sem képes meghozni akkor, amikor a fenntarthatatlan rendszerek (egészségügy, felsőoktatás, nyugdíj) megmentésére kellene sietnie saját költségén.

Viszont amikor a 2010 óra regnáló kormány szintén ezt a felfogást erősíti például a magánnyugdíj-pénztári rendszer megszüntetésével (újra feltéve ezzel egy nem kis terhet az állam vállára), vagy éppen a rezsicsökkentő intézkedésekkel, újra megmutatva ezzel is a köztudatnak, hogy az állam feladata a polgárairól való feltétlen gondoskodás, nem lehet azt mondani, hogy nem természetes igény mindenki részéről, hogy babusgassák, gondoskodjanak róla; ehhez szoktunk hozzá.  

Botos azonban az egyetemfoglalások kapcsán kikéri magának, hogy „[…] a felsőoktatást aktuálpolitikai viták szintjére alacsonyítják le […]” – s ezzel is csak egyetérteni lehet. Ámde (!) ez nem csak a jelenlegi politikai csatározásoknak köszönhető és nem is csak a felsőoktatást érinti: éppúgy és éppolyan mértékben felelőssége ez a korábbi ellenzéki pártoknak, mint a korábbi kormányoknak, és éppúgy és éppolyan mértékben érinti a nyugdíj, vagy az egészségügyi rendszer kérdéskörét, mint a felsőoktatásét. A legnagyobb részt e felfogás fennmaradásában tehát a 23 éve tartó politikai diskurzus alkotja - hiszen a megelőző egypárti rendszerben működő 40 év kapcsán aligha lehet politikai diskurzusról beszélni. A demokratikus Magyarország létrejöttekor megnyílt a lehetőség mind az állampolgárok, mind pedig az egyes politikai erők előtt, hogy a gondoskodó állam körül folyó vitákat, és a közbeszédet magát áttematizálja. Ez azonban a legkevésbé sem következett be, hiszen már a kezdetektől az ég egy adta világon semmi másról nem szóltak az egyes politikai kampányok, mint arról, hogy a választóknak ki terít meg szebben, és ami még fontosabb, olcsóbban a terülj-terülj asztalkán.

Ennek megfelelően nem lehet azt mondani, hogy a torz magyar fogyasztói társadalom lenne a hibás akkor, amikor egyes állami szolgáltatások ingyenességére teremtetett meg az igény mindenkiben, hiszen ennek felelőssége azokat illeti meg, akik torzzá tették a társadalmat, valamint azokat, akik kihasználták ezt politikai céljaik eléréseihez. Naivitás lenne azonban azt kijelenti, hogy ez pusztán "a politikusok" számlájára írható, ugyanis mi, választópolgárok is kivesszük ebből a részünket, hiszen újra és újra megnyaljuk a mézes madzagot, ha azt bármikor bárki elénk teszi. Végeredményben tehát addig fogják ellőttünk húzogatni ezt a madzagot, amíg azt csillogó, éhező szemmel nézzük. És kár azt feltételezni, hogy az érdekkövető politikai erők hamarabb fognak megváltozni, mint mi magunk tudnánk. 

 

 

79 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr735162902

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.25. 12:00:08

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peterd127 2013.03.24. 13:51:00

úgy látom még sem sikerült megérteni botos úr intelmeit: a felsőoktatás kérdése szakmai és nem aktuálpolitikai kérdés

szíj 2013.03.24. 18:29:34

@peterd127: Úgy látom, nem jött át a poszt lényege. A Kádár-rendszer langymelegében él még most is az ország, és a politikusok ezt nem is akarják megváltoztatni. Sőt, rájátszanak, mert egy ilyen tömeget sokkal könnyebb irányítani.

IP gyűjtögető 2013.03.25. 07:50:20

@Mitzimackó: nagyon hatásosan elhallgatott álamcsőd

OkoskaTo:rp 2013.03.25. 08:43:09

A dékán úr ráadásul logikai bukfencbe keveredik, amikor a fogyasztói társadalomra hivatkozik. Épp hogy a fogyasztói társadalomban nincsen minden ingyen, hanem ott fizetni kell érte - viszont a pénzedért kérhetsz is valamit.

A cikk végéről hiányolom az aktuális hivatkozást, hogy a rezsicsökkentés (amihez még csak 8 általános sem kell, csak józan paraszti ész, hogy tudni lehessen: amennyivel a lakossági számlák csökkennek, annyival fognak nőni a vállalatoké, amit közvetve ugyancsak a lakosság fog megfizetni) máris félmillió szavazót hozott vissza a Fidesznek. Mert az energia, a hálózatfenntartás ingyen van, ingyen jár, csak a rohadtszemét multik zsigerelik ki a szegény magyar lakosságot.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 09:02:36

Igen, így van. A magyar lakosság zöme kommunista a lelke mélyén.

R_Gábor 2013.03.25. 09:14:01

@OkoskaTo:rp: "rezsicsökkentés (amihez még csak 8 általános sem kell, csak józan paraszti ész, hogy tudni lehessen: amennyivel a lakossági számlák csökkennek, annyival fognak nőni a vállalatoké, amit közvetve ugyancsak a lakosság fog megfizetni)"
Ez nekem is megfordult a fejemben, csak az a gond, hogy akik ezt megfogalmazzák, azokról nem lehet tudni, hogy legalább nagyjából átszámolták-e ezt, vagy csak fogást keresnek a kormányzaton. Ugyanis nem adnak választ a kormányzat azon állítására, hogy az állítólagosan bagóért elprivatizált energiacégek a fejlesztések mellőzésével csak a törvény biztosította keretek között maximálisan megemelték az árakat és a hasznukat maximalizálták.
Közszolgálati feladat lenne ennek az állításnak utánajárni, és pl. összehasonlítani néhány _véletlenszerűen_ kiválasztott ny-európai szolgáltatót, meg a megfelelő magyarországit, hogy melyiknek 1) mennyivel változott a szolgáltatásához használt nyersanyag (pl. földgáz) ára, 2) hogyan alakultak a fejlesztései, beruházásai, költségei, 3) és ehhez képest hogyan változtak a tarifái mondjuk 2002 vagy 1998 óta reálértéken. A beruházások megtérülését ugyan nehéz kalkulálni, de már a nyersanyagár vs. fogyasztói ár grafikonok is sokat mutatnának. Ha elhanyagolható mértékű a fejlesztés és az egyéb költségek emelkedése, akkor ahányszorosára nőttek a nyersanyagárak, annyiszorosára kellett nőjenek a fogyasztói árak. Ha volt számottevő fejlesztés, akkor egy közgazdász biztosan el tudja magyarázni érthetően, hogy a görbe alatti területek alapján hogyan kell kiszámolni a szükséges extra áremelés mértékét. Ha nem volt sok a fejlesztés, de az árak jobban nőttek mint a költségek, és mondjuk csak a tiszteletdíjak meg a kitermelt haszon nőtt, akkor a kormány jogosan fingatja a szolgáltatókat. Ha az árak csak annyira nőttek, amennyire a költségek indokolták, akkor pedig a kormány demagóg.
Amíg ezt nem számolja ki valaki és írja le érthetően, addig ez az egész egy hitvita.
Még az is kérdés, hogy a politikai érveken kívül mi indokolja a lakossági és céges tarifák szétválasztását. Ha az emelés nem indokolható, akkor azt sem kellene hagyni, hogy a céges tarifák emelkedjenek. Ha pedig csak jogos emelések voltak, akkor... hiába írtam ezt a kommentet.

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 09:29:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Kína is kommenista még is brutálisan fejlődik mint állat!

OkoskaTo:rp 2013.03.25. 09:31:56

@R_Gábor: Bármennyire is ideggörcsöt kaptak tőle a narancsosok, nem tudtak fogást találni az Elmű, a Főtáv és a többiek rezsicsökkentett számlát kísérő levelén, amiben leírták, hogy a lakossági villanyszámla összegéből mennyi az adó, mennyi megy állami cégeknek, mennyi a beszerzési ár, és mekkora az a "hatalmas" extraprofit, amiből üzemeltetni kellene a hálózatot.
Igenis kiszámolták, leírták a fejlesztési, beruházási költségeket is. És azt is lehet tudni, hogy a rezsicsökkentés pl. az intelligens villanyórákra való átállást lassítja.
A lakossági tarifát kizárólag a politika tartja életben; ez is egy szociális eszköz, hogy ne a Zemberek fizessék meg. Az energiahatékonyság támogatása helyett inkább támogassunk bármekkora fogyasztást, kisnyugdíjas nagyi nevére íratott villa medencefűtését stb.

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 09:32:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Kibaszott sötét vagy.
Egyenesen a wikipédiából,neked és frissen tálalva.

Fővárosa Peking
é. sz. 39° 55′, k. h. 116° 23′
Legnagyobb város Sanghaj
Államforma kommunista népköztársaság
Vezetők
Elnök Xi Jinping
Most állj neki megmagyarázni,hogy a wiki hazudik meg szar és téved.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.25. 09:35:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Kommunista akkor, amikor ingyenélésről vagy arról van szó, hogy valaki gazdagabb. Ha neki van 2 fillérrel többje, akkor már nem kommunista :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.25. 09:38:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Azért elég messze van még a kapitalizmustól Kína, annál jóval több még az állami korlátozás. Jelenleg átmenet a kommunizmusból a kapitalizmusba. És persze a diktatúra is megmaradt, bár a mindennapi életbe kevésbé szólnak bele, de a vezetőket kritizálni nem lehet.

R_Gábor 2013.03.25. 09:40:30

@OkoskaTo:rp: "Bármennyire is ideggörcsöt kaptak tőle a narancsosok, nem tudtak fogást találni az Elmű, a Főtáv és a többiek rezsicsökkentett számlát kísérő levelén, amiben leírták, hogy a lakossági villanyszámla összegéből mennyi az adó, mennyi megy állami cégeknek, mennyi a beszerzési ár, és mekkora az a "hatalmas" extraprofit, amiből üzemeltetni kellene a hálózatot."
Bocs, de ez nem válasz a felvetésemre. Jó lenne előbb látni azokat a számításokat, amelyekről beszéltem, aztán majd szidhatjuk ki-ki azt, akit akar. Én nem arról beszéltem, hogy mit írtak a szolgáltatók a számlákba, hanem arról, hogy az EU mely részén mely cégeknek hogy alakultak a költségei és ehhez képest a tarifái, figyelembe véve az esetleges fejlesztéseket. Szóval előbb gondolkodjunk, aztán felőlem fröcsöghetünk is. Nem mondtam, hogy te végezd el a számításokat, de valaki jó lenne, ha megcsinálná. Nagyjából úgy, ahogy pl. a kiszámoló blog szokott kalkulálni. Fogyaszthatóan, érthetően ír, de mégis valahogy hihető, érződik, hogy ha akarnék, magam is utánajárhatnék.
Én nem azt akarom, hogy igaza legyen a kormánynak, én szeretnék tisztábban látni, és ehhez nem vélemyényeket szeretnék, hanem tényeket. Szimpátiám nekem is van, de az most nem számít.

flamer 2013.03.25. 09:40:44

@hot-spot: Kommunista államokban mióta vannak magántulajdonban lévő vállalatok? Segítek: nincsenek. Kínában meg vannak. A kínai gazdasági rendszer a kommunizmus meg a kapitalista gazdaság keveréke, semmiképpen sem lehet rámondani azt, hogy csak az egyik vagy a másik, szóval te is, meg birca is hülyeséget beszéltetek.

AbuBakr 2013.03.25. 09:44:08

@hot-spot: jah.. a vikipédia.... akkor minden oké, ha az mondja...

kína jelenleg a XIX. századi legdurvább rablókapitalista mintát követi
amihez a védőernyőt egy kommunista diktatúra biztosít

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 09:44:33

@flamer: Totálisan kommunista ország,csak szólok.De erőlködhettek még nyugodtan.
Annyira kommunista,hogy agyon van korlátozva az internet,és épp zajlanak a vagyonelkobzások azoktól,akiknek túl sok van!

Attól,hogy beengedi a a külföldi tőke egy részét,még nem lett kapitalista kicsit sem!
Javaslom,hogy olvass kicsit többet és akkor nem irkálsz hülyeségeket te sem.

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 09:45:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Anyád volt téves,amikor téged kiszart bazzeg magából.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 09:49:03

@hot-spot:

Az interneten való személyeskedés biztos jele annak, hogy aki így viselkedik, az már maga is rájött közben, hogy hülyeséget írt, de szégyelli bevallani. Szóval örülök, hogy rájöttél, hogy butaságot írtál az előbb, ez mér egy jó képés a helyes irányba.

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 09:52:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Benned az a leg idegesítőbb,hogy állati ostoba vagy,tanulatlan és tájékozatlan és ettől független folyamatosan fosod ki magadból az ostobaságaidat minden egyes blogon!
Továbbá mindig mindent JÓL megmagyarázol,meghazudtolsz és mindenki más hülye,csak TE nem.
Egy igazi kretén vagy,akivel szóba sem érdemes állni,csak nem bírom megállni sajnos,amikor olvasom a bődületes baromságaidat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 10:00:42

@hot-spot:

Tanulj meg viselkedni szerintem, mielőtt emberek közé mész... sokat fogsz nyerni ezzel, meglátod...

AbuBakr 2013.03.25. 10:00:49

@hot-spot: ugyan én nem vagyok a blogketrec élenjáró trollja, de azért szorgalmas olvasó vagyok..

ebben a trollrengetegben maxval az egyik legintelligensebb, és ezt úgy jelentem ki, hogy közben tisztában vagyok azzal, hogy alapvető dolgokban nem értek vele egyet..

mazolika 2013.03.25. 10:03:13

@R_Gábor: Igazad van, namost ezek az adatok szerintem egy kormányhivatal számára hozzáférhetőek. Úgy 1-2 hét alatt össze lehet rakni az összehasonlító elemzést.

Csak egy gond van: lehet, hogy a kapott eredmények nem úgy, vagy nem annyira támasztották volna alá a hivatalosan bemondott, és már réges-régen eldöntött számokat. Igaz, az is kijöhetett volna, hogy a 10% is kevés. De a politika nem kockáztat, főleg nem utólag. Már leírták az újságok, már bemondta a TV. Nem mondhatja azt, hogy bocs, kiszámoltuk csak 8%.

Másik probléma: lehet, hogy az anyag alapján az is kijött volna, hogy nem a rezsicsökkentés lenne a LEGJOBB megoldás. Pl. lehet, hogy pár szabályt bevezetve a szektorban (pl. beruházási minimum szint előírása, bizonyos munkafajtákat nem lehet külsős cégekkel megcsinálni, stb.) Egy olyan kompromisszum jöhetne létre, ami az extra profitot elfogyasztja, de a jó értelemben: munkahelyeket teremt és véd meg, ezzel családok anyagi biztonságát védi meg.

Mivel a számolás, szakmaiság és az együttműködés hiánya a jelenlegi kormány védjegye, ezért eleve bukásra ítéltetett egy hasonló kaliberű projekt. A 10% úgy van utólag alátámasztva, hogy rávertük a cégre a 10%-ot és megnéztük, hogy másnap jön-e a gáz, van-e áram. Van? Van. Akkor mehet tovább a rezsicsökkentő szekér. Addig folytatjuk, amíg folyik a víz.

Ha már rezsicsökkentés: pl. a háztartások energetikai felmérése és korzserűsítése, és ezek állami támogatása szerintem sokkal fontosabb és előremutatóbb, mint az energiaárak mesterséges csökkentése. Vannak erre mutató programok, de pillanatok alatt elkapkodják (EU-s pénz nagyrészt, de kevés).

Még azt is el tudnám képzelni, hogy különadót vetnek ki az energetikai cégekre, de azokat a pénzeket vissza is forgatják: egy részük a vállalatok energetikai, egy részük a lakosság energetikai korszerűsítésére menne el. Szerintem még EU-val is lehetne ez ügyben játszani.

A fent vázolt dolgok mind előremutatóbbak, ugyanakkor kevésbé látványosak, néhol az állampolgárok aktív közreműködését igénylik, ugyanakkor sokkal kevesebb embert érint, de azoknak igencsak jól. Lesz munkájuk, emiatt tudják fizetni a rezsit is :)

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 10:03:27

@AbuBakr: Az egyik legtájékozatlanabb és legbutább kommentelő.
De a hozzá hasonlóknak nyilvánvaló hogy ő az ász.:)

Ibn al-Haiszam 2013.03.25. 10:05:13

@IP gyűjtögető: "nagyon hatásosan elhallgatott álamcsőd"

Ja "álamcsőd". Pali bácsi, maga az?

Amúgy ha tudná hogy mi az államcsőd, akkor rájöhetne, hogy az nem olyan dolog, amit titkolni lehet. A kék norvég sem döglött, csak alszik, mi?

@hot-spot: aki töltött már el Kínában egy hétnél több idôt, az tudja, hogy az interneten leírtak és a valóság között komoly különbségek vannak.

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 10:12:08

@Ibn al-Haiszam: _Nem kizárólag az internetről szokásom tájékozódni,tudod vannak más források is.
És az,hogy te egy hetet eltöltöttél ott,kicsit sem jelenti azt,hogy többet tudnál az adott országról mint én.
Kína kommunista,elkobozzák a vagyonosok vagyonát,agyon korlátozzák a szólásszabadságot, az internetes keresőket,pénzbírsággal sújtják azokat akik egynél több utódot szülnek és a legnagyobb haverjuk az É-Korea,ami még náluk is nagyobb kommunista.
De most nem fogok ingyenes oktatást tartani birkáknak,így hülyén fogtok meghalni és abban a tudatban,hogy Kína valójában Afrikában van és banántermelésből él.

R_Gábor 2013.03.25. 10:15:18

@mazolika: "Úgy 1-2 hét alatt össze lehet rakni az összehasonlító elemzést."
Frankó. Akkor miért nem rakja össze senki? Én nem fogom, mert nincs rá időm, de van, akinek ez akár munkaköri kötelessége lenne: pl. az MSZP vagy az E2014 melletti vmelyik "agytröszt" megtehetné. Miért nem teszik meg? Tényleg segítene. Nem kizárólag birka szavazók léteznek, a gondolkodókat egy valós számsor elbizonytalaníthatná, ha neked van igazad. Ha nem mennek el szavazni, az a baloldalnak már nyereség.
Nekem az a véleményem, hogy _ha volt_ extraprofit (árakat jobban emelünk, mint amennyire a nyersanyag drágul, de cserében nem fejlesztünk, csak fizetést meg osztalékot emelünk), akkor igenis fingasság a cégeket. Még egyszer, csak akkor, _ha volt_ extraprofit.
Ha nem volt extraprofit, akkor egyetértek veled, hogy energiahatékonyságot kell növelni, és nem sarcolni. Ezt egyébként akkor is kellene, ha volt extraprofit és jogos a sarc.
De ehhez először lássuk már a számokat!

Ibn al-Haiszam 2013.03.25. 10:15:32

@hot-spot: fogyjál le pár kilót, az majd megnyugtat.

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 10:17:32

@Ibn al-Haiszam: Fölösleges a személyeskedés,nem vagyok még csak teltkarcsú sem ha ez megnyugtat.
A butaság viszont kibaszottul felbassza az agyvizem.
Főleg ha még makacs ragaszkodással is párosul illetve hazugságokkal.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.25. 10:27:57

hogy is van az??

Az egyetemisták aktuálpolitizálnak, neki meg víziói vannak vagy mijei???

Exploiter 2013.03.25. 10:31:52

@hot-spot:

Tipikusan fogalmad sincs arról, mit jelent a "kommunizmus" szó.
De mindenki más hülye.

Egyébként a poszthoz: legyen tandíj, vizitdíj, mindendíj, de ezzel párhuzamosan az áfa lemegy 10%-ra, az össz adóterhelés 30%-ra, utána beszélhetünk mindenféle öngondoskodásról.

Kaaaroly 2013.03.25. 10:35:16

Ez a kis blogbejegyzés nagyjából igaznak tűnik. Mo-n ma nincs egyéni felelősségvállalás, közösségi gondolkodás, szolidaritás. Mindenki az állam bácsira vár. Azt még nem sikerült megtanulni, hogy az állam bácsi MI vagyunk. De elmehete a jó büdös fr*ncba a rendszer! Mennyi adót, járulékot leszednek rólunk!!! Az EU és OECD országokban rendszeresen (Belgium és No. mellett) az első háromban vagyunk. Majd fizetek szívesen a felsőoktatásért, az egészségügyért, ha félre tudok tenni, ha a fizetésem 50%-t nem szedik le. Ha hozzávesszük azt, amit a munkaadó is befizet a munkavállaló után, akkor a kettő együtt többet perkál be az államkasszába, mint a szerencsétlen dolgozó fizetése. Hova tűnik az a pénz? Addig igenis nem szeretnék további pénzeket fizetni. Úgyhogy senki nem hangoztassa, hogy ingyenes az egyetem, mert egy adófizető szülő többszörösét fizeti be annak, amennyit a gyerkőce taníttatására belefeccöl az állam. Ez egy szar rendszer, változtassunk ezen! De így nem válnak élhetőbbé a viszonyok itthon.

btw. utána kéne nézni a diákok követeléseinek! A legegyszerűbb, ha elolvassátok a 6 pontot. Sehol nem írják, hogy nem akarnak tandíjat. De ezzel a hazugsággal könnyebb a közvéleményt a diákok ellen hangolni

Borenbukk 2013.03.25. 10:36:15

@hot-spot: Max egy ritka nagy marha, meg olyan vonalas, hogy jegyzetelni lehetne bele, de ettol meg gyakran igaza van. Kina nem kommunista allam, megha az allamformaja hivatalosan az is. Kina egy rablo-kapitalista diktatura nemi betokozodott kommunizmussal.

Ibn al-Haiszam 2013.03.25. 10:39:13

@hot-spot: Nagyjából nem érdekel, hogy mennyire vagy amorf, csak azt látom hogy olyan dolgokon fortyogsz, mely dolgokról elképzelésed sincs.

Zabaalint (törölt) 2013.03.25. 10:39:22

@Távmunkás:
Kína nagyon messze van mind a szocializmustól, mind a kapitalizmustól, alapvetően a gazdaság kapitalista, mivel a termelést magántulajdonban lévő vállalatok végzik, márpedig a kapitalizmus kizárólag gazdasági értelemben értelmezhető. Az, hogy mindezt egy hagyományosan magát kommunistának nevező párt irányítja, csupán részletkérdés. Az, hogy diktatúra van, szintén, kapitalizmus diktatúrával is párosulhat. Hogy állami szabályozás alatt van az amúgy magántulajdonban lévő gazdaság? Akkor Európa is kommunista vagy kommunista-kapitalista átmenet lenne?

Borenbukk 2013.03.25. 10:41:02

@Exploiter: Nekem mar regi vesszoparipam, hogy kezdjunk tiszta lappal. Nincs alanyi jogu tamogatas, lakossagi gazar, futesi hozzajarulas, meg altalaban semmifele keresztfinanszirozas. Nezzuk meg, igy mi mennyibe kerul, mennyibe keruligy az allamnak, es kezdjuk azokat tamogatni, akik igy nem jonnek ki a beveteleikbol.

Zabaalint (törölt) 2013.03.25. 10:42:58

@hot-spot:
"Annyira kommunista,hogy agyon van korlátozva az internet"

Akkor te nem érted a különbséget a hatalmi berendezkedés és a gazdasági rendszer között. Kína kapitalizmus diktatúrával. Vagy Irán is kommunista lenne, ahol szintén korlátozva van az internet?

",és épp zajlanak a vagyonelkobzások azoktól,akiknek túl sok van!"

Hol, mikor? Nem véletlenül inkább azoktól, akik politikailag veszélyesek? Vagy akkor a putyini Oroszország is komcsi, nem pedig egy fél-diktatúra kapitalizmussal?

Howard_Stern 2013.03.25. 10:48:04

@hot-spot: Esküszöm, csak a felháborító stílusod vett rá, hogy bejelentkezzek ezer év után, de ha ennyire okos vagy, akkor az ugye megvan, hogy effektíve a kommunizmusban nincs pénzhasználat? Innentől szépen vezesd le, hogy hogy hány ténylegesen kommunista állam volt/van.

Larry Silverstein 2013.03.25. 10:55:18

@hot-spot: Kínában nem kobozzák el a pénzesek vagyonát, ott vadkapitalista rendszer van. Ilyesmi az EUban kezd divat lenni.

Poszt Olok 2013.03.25. 10:58:32

Hmmm.. a cikkel több helyen nem tudok egyet érteni.

1. kb 10 éve én is államilag finanszírozott oktatás keretében szereztem meg a diplomámat( ami a jobbak közé tartozott). Ennek ellenére az ingyen szót nem tudom egy mondatban emlegetni vele, mert félévente igencsak sokba kerültek a könyvek, a különböző kiegészítők. Ha felveszem a diákhitelt, akkor még mindig fizetnék. Inkább dolgoztam közben (vagy ha az nem volt elég akkor kicsit még kevesebbet ettem), ami ugye bevétel az államnak. Jött orbánia és a mindenkinek diplomát felszólalás.. Meg is mutatkozott a hatása. Mérnöki szakismeretet igénylő területre felvettek több tanítót, mert at is diplomás és olcsóbb mint a mérnök.. No comment. Gyakorlatilag azóta szart sem ér odahaza a normális diploma. Akkor legyen elvárás,h otthon maradj, ha biztosítják a munkát (nem közmunkát, napi 4 órában) és a megélhetést.
Én lehúztam otthon a 10 év munkaviszonyt. A nagy semmit törlesztettem a rendszerváltás óta fennálló rablóbandáknak, de ebből elég volt! Csak támogatni tudom az emberek menekülését onnan.

Poszt Olok 2013.03.25. 11:01:42

@IP gyűjtögető: Milyen egy elhallgatott államcsőd? Ez igazán érdekel.

paroma 2013.03.25. 11:02:55

@hot-spot: Nem monthatnam hogy hihetetlen intellegenciarol mutatsz itt peldat...
Aggresszion kivul mas ervet nem mutattal.
Csak pelda: a vagyonelkobzasok pragmatikus alapon tortennek a tarsadalmi feszultsegek minimalizalasara a nyilvanvaloan korrupt vagyonszerzes buntetesere, nem pedig 'akinek tobb van mint x attol el kell venni' kommunista ideologian.
Sokan toltottek el sok idot a kinai tarsadalmi folyamatok megertesevel, a nezeteid nem tunnek eleg kifinomultak a learasukra.

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.25. 11:13:37

"a magyar társadalom meghatározó része továbbra sem tud kikecmeregni a szocialista rendszer hagyatékából"
Sajnos nem. Pedig a nálunk működő kapitalizmus mindenből a legjobbat kínálja nekünk: svéd adók, svájci árak, és albán fizetések.

vladimir964 2013.03.25. 11:13:42

1.Tetszik nem tetszik, fogyasztói társadalomban élünk, annak minden előnyével és hátrányával (1989-ben erre tetszettek ordítozni Szűrös Mátyás elvtársnak a parlament előtt, hogy: "Követeljük, követeljük!") Hát bizony a gatyának van szaros fele is, amit tudomásul kell venni.
2."Csak annyit tudunk költeni, amennyit megtermelünk!" A vicc az, hogy ezt a kapitalista alapigazságot épp Kádár János elvtárs mondta egy április 4-i tömegrendezvényen :-) Ergo: ha te nem fizetsz a közösbe, hát kap egy nagy lófaszt, nem ellátást, illetve csak ennyit, amennyit beleteszel! És ez így is van rendjén. (matematikusoknak: a közös legelő problémája)
3.Igenis egy normális rendszerű TANDÍJAS felsőoktatásra szükség van, ahol a tandíj mértéke a tanulmányi eredmény illetve a tudományos folyamatokba való bekapcsolódás mértékétől, és a középiskolai országos tanulmányi versenyeken való szerepléstől függ.
4.A mindenkori minimálbér 150%-ban kell maximálni az "alanyi jogon járó" nyugdíjakat. Lehet tehát öngondoskodni fiatalok... A jelenlegi öregek zömének, meg ha jól tudom, van vérrokonsága is.
Baromi szar és kegyetlen dolgok, de hát másképp nem működik a dolog a természetben sem.

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.25. 11:19:22

"a legkisebb áldozatot sem képes meghozni akkor, amikor a fenntarthatatlan rendszerek megmentésére kellene sietnie saját költségén"

Ugyanezt el lehetne mondani a bankadó miatt tiltakozó bankoknak is vagy a rezsicsökkentés visszavonása miatt pedálozó energiacégeknek is. Lehet mondani, hogy de ők a profitra hajtanak. Az átlagember akkor viszont a lehető legjobb életszínvonalra.

Egyébkéntis kétlem, hogy lenne olyan, aki az éppen fenntarthatatlan rendszerek megmentésére sietne (persze saját pénzből, lásd még: fogjuk és vigyétek), amikor 20 éve az megy, hogy mi lemondnunk a pénzről, amivel odafent csinálnak "valamit". De utána nem hogy jobb, hanem még rosszabb lesz. És emiatt megint lesznek nem működő rendszerek, amelyeket megmentése... :)

Exploiter 2013.03.25. 11:20:46

@vladimir964:

Neked is a figyelmedbe ajánlom a magyar adóterheket, akkor azt mi a széjjelkúrt istenért fizeti a barom, ha nem kap érte semmit?
A közgépnek?

Emmett Brown 2013.03.25. 11:26:20

@Exploiter: kapni kap érte valamit, éppencsak amit kap, nem ér semmit sem.

Poszt Olok 2013.03.25. 11:27:21

Na igen, az adók nincsenek párhuzamban a "szolgáltatással". Miért csak a közembereknek kell lemondani mindenről? Miért virulnak párt közeli cégek és csinálnak meg olyan állami beruházásokat 1 milliárdért, amit normális versenyben 300 millióból is meg lehet csinálni? Miért a politikusok a legkorruptabbak? Miért csak az embereken szorítanak meg, de a politikusok nem mondanak le semmiről?? Miért csak ránk vonatkozik az objektív felelősség és ott fent büntetlenül ronthatnak (szándékosan), hazudhatnak és lophatnak. Fejétől bűzlik a hal és amíg ez maradni fog, addig jobb nem lesz.

Mannlicher 2013.03.25. 11:30:03

@vladimir964:
Legyen fizetős felsőoktatás, orvosi ellátás stb., de akkor ennek megfelelően csökkentsék az adót is.

vladimir964 2013.03.25. 11:30:28

@Exploiter: Nem, hanem a "közös kasszába" vagyis az államnak, közös (és értelmes és szükséges) költségre, ellátásra. Azonban: ha a befizetett adóterheket nem megfelelően használják fel, hát akkor az arról rosszul és felelőtlenül döntőt kell leváltani, börtönbe juttatni... 2014-ben erre épp jó alkalom mutatkozik majd.

vladimir964 2013.03.25. 11:31:45

@Mannlicher: Nem az adóteherrel van baj, hanem a felhasználási móddal.

Exploiter 2013.03.25. 11:39:56

@vladimir964:

Akkor majd 2014-ben térünk vissza a többi kérdésre is? Én nem látom, hogy bármi változna akkor.

Egyébként nem csak a felhasználási mód a gond, hanem a százalékos teher is. Egyszerűen megfojtja az országot, az adócsökkentés kormánya meg olyan sikereket ért el ezen a téren, hogy a pokolban fog rohadni remélhetőleg, egy örökkévalóságig jutalomból.

Siphersh 2013.03.25. 11:51:09

A tandíj-pártiság egy teljesen természetes evolúciós jelenség. A vertikális mobilitás elfojtása többnyire a legerősebb ideológiai irányadók érdeke. Közösségi szinten persze káros, de ez már csak így működik.

elwood 2013.03.25. 11:52:53

@OkoskaTo:rp: " a rezsicsökkentés (amihez még csak 8 általános sem kell, csak józan paraszti ész, hogy tudni lehessen: amennyivel a lakossági számlák csökkennek, annyival fognak nőni a vállalatoké, amit közvetve ugyancsak a lakosság fog megfizetni) "

józan paraszti ész !
érted már, hogy miért kellett a pálikafőzés :-)

Elijah_Baley 2013.03.25. 12:02:07

monnyuk a hazai átlagbéreket és árakat ismerve, egy rossz szavam nincs a fizetős oktatás ellen, büdös komcsi mindenki, aki kétségbe vonja ennek a bőcs embernek a gondolatait.
pár év múlva majd szórok botos dékánynak egy kis aprót a sarkon, mert elveszti a szaros állami melóját, piaci körülmények közt ugyanis rendes egyetemeken is lehet ám tanulni, nem csak idehaza :)

Mannlicher 2013.03.25. 12:38:17

@vladimir964:
Csak el kéne végre dönteni, hogy mi legyen:
- Fizetős szolgáltatások, de akkor csökkentsék az adót.
- Vagy ne csökkentsék az adót, de akkor ne legyen pl. tandíj se.
Szerintem nem járja, hogy kétszer fizetünk ugyanazért.

mazolika 2013.03.25. 12:39:01

@R_Gábor: MSZP, LMP, Együtt 2014, agytröszt... felsoroltál mindenkit, aki megTEHETTE volna. De azt ne hagyd ki a játékból, akinek meg KELLETT volna tennie ezt, hogy felelős döntést hozzon: kormány és háttérapparátusa.

Az ember, pedig a saját gazdaságának résztvevőit nem fingatja meg. Legfeljebb az orrukra koppint, ránéz a körmükre és a megszerzett politikai tőkét arra használja fel, hogy a gazdaság szereplőit rákényszerítse a tisztességes működésre. Úgy érzem, hogy kicsit átestünk a ló másik oldalára. De már szeretném, ha végre fel is ülhetnénk rá.

R_Gábor 2013.03.25. 12:45:52

@mazolika: Szerintem az LMP-t nem írtam.
A kormány miért tegye meg? Ha igaza van, semmi szükség rá, ha csak a rezsicsökkentés politikai hozadékát nézzük a demagógiára fogékony rétegeknél. Ha nincs igaza, akkor meg majd hülye lenne bebizonyítani, hogy mekkora demagóg.
Ellenben az ellenzék helyében én tényleg megpróbálnám levezetni a dolgot számokkal.

A gazdaság szereplőivel én megegyezni próbálnék. Ha viszont valaki tényleg szemét, akkor igenis megfingatnám, ha tehetem. Szemétségnek pl. azt nevezem, ha _valóban_ jobban emeli az árat adott cég, mint költségei indokolnák, csak mert megteheti.

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 12:54:07

A hozzászólásokból tisztán lejön az a tudatlanság,hogy azért tombolhat még nálunk is bőszen a kommunizmus,mert a kommentelők még az alapvető jellemzőivel sincsenek tisztában a fogalomnak,mint egypártrendszer,központi irányítás,versenyeztetés nélküli munkaelosztás,az egyéni érdekek semmibevétele, a sajtó szabadságának korlátozása a korrupció és még sorolhatnánk.
Na ez itt szépen és tisztán lejön ,hogy a magyar ember mindezt képtelen felismerni,így akik szerint Kína nem egy büdös rohadt kommunista rendszer,azoknak nyilván É-Koreai is egy demokratikus ország.
Külön posztot érdemelne a téma mellesleg,hogy rávilágítson ezekre a súlyos tévedésekre és információs hiányosságokra némelyek fejében.

Larry Silverstein 2013.03.25. 13:07:19

@hot-spot: Azér kemény vagy csoki, te vagy a legnagyobb kommunista a neten, de elmeséled ki kommunista..:)

hot-spot (törölt) 2013.03.25. 13:13:44

@Larry Silverstein: Óóó te vén szivar!Neked szerintem még a pártkönyved is meg van,fogadok?!:)

Void Bunkoid 2013.03.25. 13:18:05

@Mannlicher: amit mindig el szoktatok felejteni a "vagy ne csökkentsék az adót, de akkor ne legyen tandíj sem" esetén az az, hogy a kádári párás gőzben megszokott állami gondoskodást iszonyúan nem fedezték le az akkor még ugye az átlag polgár számára láthatatlan (mert ugye nem volt semmi sem bruttósítva, meg áfatartalom, meg mindenféle egyéni adózások, minden állami volt) levont adónemek.

A kádári ingyeningyent nagyrészt a Kreml fizette. Ez volt az ára a szovjetek részéről annak, hogy az embereket otthon tarthatták, és nem lett még egy 1956.

Tehát még a JELENLEGI adókkal is igen sok állami apanázsforrást meg kellene szüntetni, hogy az állami költségvetés ne negatívba jöjjön ki minden év végén. Ebből csak egy tétel lenne a tandíj.

Adócsökkentésről akkor lehetne szó, ha az állami költségvetés kiadásoldala kb. annyiból állna, hogy a parlament, az önkormányzatok, és a rendőrség-mentők-tűzoltók triumvirátus (plusz esetleg egy ALAPVETŐ orvosi ellátás). Ezen kívül minden magánszektor lenne.

Speciel megjegyezném, hogy a "jaj de akkor mekkora szar, mert egy rohadt megfázásnál a háziorvosi vizit is egy vagyonba kerül" dolog sem lenne, mert ha az is magánszektorba kerülne, akkor bezony valamilyen szinten az is árversenyt generálna, mert akkor már a saját keretéből élő házidokinak _kötelező_ lesz bizonyos számú beteget bevonzania, ha meg akar élni, nem maradna még ott neki hamindenkötélszakad verziónak az állami praxisa - és ha drága, és még rossz orvos is, akkor bezony felkopna az álla, és mehetne Londonba mosogatni.

Exploiter 2013.03.25. 13:20:07

"egypártrendszer,központi irányítás,versenyeztetés nélküli munkaelosztás,az egyéni érdekek semmibevétele, a sajtó szabadságának korlátozása a korrupció"

Ez tisztán jellemzi a fasizmust is, pl.

Fogalmazd már meg, te mit értesz kommunizmus alatt, pls, utána oszd az észt.

flamer 2013.03.25. 13:27:46

@hot-spot: Az internet korlátozása nem a kommunizmus, hanem a diktatúrák jellemzője, szinte az összes arab országban is komoly korlátozások vannak és mondjuk Katart nehezen lehetne kommunistának beállítani.

A vagyonelkobzásos rész meg kitaláció a részedről (vagy valamit erősen felnagyítottál), a kínai dollármilliomosok száma meghaladta az egymilliót - ami ugye szintén nem tipikus kommunista sajátosság.

De ahogy látom komolyan vehető érveid nincsenek, mások felvetéire érdemben nem tudsz válaszolni, csak a hülyeségeidet ismétled.

Mannlicher 2013.03.25. 13:35:10

@Void Bunkoid:
Számoljunk bruttó 200000 Ft-os fizetéssel:
Bruttó havi munkabér:200.000 Ft
Szociális hozzájárulási adó:54.000 Ft
Szakképzési hozzájárulás:3.000 Ft
Munkaerő-piaci járulék (1,5%):3.000 Ft
Egészségbiztosítási járulék (7%): 14.000 Ft
Nyugdíjjárulék (10%):20.000 Ft
Számított SZJA:32.000 Ft
Havi összes levonás a bruttó bérből:69.000 Ft
Havi összes munkaadói járulék:57.000 Ft
Összesen havonta az államnak fizetendő:126.000 Ft
Munkaadó összes havi költsége:257.000 Ft
Nettó havi munkabér:131.000 Ft
+Áfa
Ha az ember béréből ekkora összegeket lefognak többek közt az iskolák, kórházak finanszírozására, akkor már elvárható, hogy ezek a szolgáltatások ingyenesen hozzáférhetőek legyenek, ha viszont fizetni kell érte akkor milyen jogon szednek adót a fenntartására.

Mannlicher 2013.03.25. 13:38:50

@Void Bunkoid:
"Adócsökkentésről akkor lehetne szó, ha az állami költségvetés kiadásoldala kb. annyiból állna, hogy a parlament, az önkormányzatok, és a rendőrség-mentők-tűzoltók triumvirátus (plusz esetleg egy ALAPVETŐ orvosi ellátás). Ezen kívül minden magánszektor lenne."
Nem biztos, hogy ez annyira rossz lenne, miért gondolja az állam, hogy a pénzemet nálam jobban tudja elkölteni.

Larry Silverstein 2013.03.25. 13:47:31

@Mannlicher: Nem ilyen egyszerü, 10ből 2 ember fizet szja-t, a közszolgákat nem számítva. Fele annyi bevétel van belőle mint áfából.

mazolika 2013.03.25. 14:05:08

@R_Gábor: Bocs, tényleg nem írtad az LMP-t. Freudi elolvasás :D
De a lényeg, hogy ha én vezetném az országot, meg sem fontolnám az ügy napirendre hozását, ha nem lennének megfelelő bizonyítékok, vagy értelmes érvek a kezemben. És ha lennének is, semmiképpen nem így csinálnám a dolgokat. Egyszerűen nem hiszek abban, hogyha ellenségként tekintek a gazdaság egyes szereplőire, akkor az jót hozhat. Másrészt az extraprofitot nem megadóztatni kellene, hanem akár kötelező befektetéssé változtatni.
Így jól jár a cég, mert hosszú távon meg fog térülni, jól jár az állam, mert a befektetési számok növelődnek, és jól jár az állampolgár, mert lehet munkája. Igaz, nem mindenki. De ez EGY jó döntés. Egy szektor. Igaz, több munkát és több szürkeállományt igényelne olyan megoldásokat kitalálni, ami kevés embernek segít sokat - és itt nem az eleve jól keresőkre gondolok :) De ha elég sok helyen találunk hasonló megoldásokat, akkor az már érezhető lesz.

Pl. a rezsicsökkentés egyik eredménye az lett, hogy a külsős cégek ebben az évben nem fognak munkát kapni, illetve a kölcsönzött munkaerőt el fogják küldeni. A tervezett FEJLESZTÉSEKET elhalasztják jövőre vagy esetleg határozatlan időre.

Az ott dolgozók többet fognak dolgozni ugyanazért a pénzért. A külföldi tulajdonosok pedig maradnak a pénzüknél, hiszen minden költség, befektetés minimalizálva lesz. Na, ennyit a rezsicsökkentés extraprofitjáról :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.25. 14:38:05

@Zabaalint: "a termelést magántulajdonban lévő vállalatok végzik"
Kínában a gazdasági tevékenység 35%-a és a profit 43%-a állami cégekhez kapcsolódik. Az már más kérdés, hogy a magáncégek aktívabbak külföldön és ezért te jobban ismered őket.

És fontos tudni, hogy a közismert magánkézben levő nagyvállalatok szinte mindegyike csak úgy jöhetett létre, hogy a tulajdonos politikus vagy a pártvezetés legfelső köreivel kitűnő kapcsolatokat ápol. A párt mondja meg, kinek lehet jól menő cége és kitől veszik el, államosítják a vállalkozást, ha az elkezdene túl nagyra nőni.

Mannlicher 2013.03.25. 14:41:02

@Larry Silverstein:
Mert az áfa minek is a rövidítése? Általános forgalmi adó, olyan pénz ami az emberek zsebéből az államéba vándorol.

Void Bunkoid 2013.03.25. 15:07:50

@Larry Silverstein: ott a pont, én is ezt akartam reagálni, hogy nem olyan sokan fizetnek ám szját, valamint csak NAGYON kevesen keresnek havi bruttó kétszázezer forintot (mondjuk a budapesti _bejelentett_ munkavállalók kb 65-70 százaléka keres ennyit vagy ezen felül, a vidéki munkavállalóknak meg elkeserítő kimondani, de egyszámjegyű százaléka - Békésben vagy Észak-Borsodban a havi bruttó 200e, az egy topmenedzseri álomfizetés).

Void Bunkoid 2013.03.25. 15:14:37

@Mannlicher: igen, de az fogyasztásból származó valami, ami NEM KÖTELEZŐ (attól még van bőven), azaz nem olyan alapon működik, hogy a hó elején a fizetésedből levonnak X százalékot hogy "na ez annak a kajának az adótartalma, amit megeszel". Valamint az áfa mindennél demokratikusabb, mert a termék árának bizonyos hányada, amit mindenki egyformán megfizet, nincsen sávozás meg trükközés, meg adójóváírás. Az, meg hogy húbasszus, a megemelt forgalmi meg jövedéki adók miatt milyen k*rva drága lett a lapostévé meg a cigaretta - hát bakker, ezek - még ha kapálóznak is a kifejezés ellen - igenis LUXUSCIKKEK. Ha nem telik lapostévére, nevegyél. Ha nem telik cigarettára, ne dohányozz.

Az utóbbiról eszembe jut, hogy így szoktam az utcán cigarettát tarhálókat elzavarni a búsba, hogy baszki nekem sem telik ötös béemvére, mégsem megyek oda az összeshez a rendőrlámpánál hogy figyi, adj már egy ötezrest, mert én is szeretnék egyet, oszt' arra gyűjtök, neked meg már úgyis van, úgyhogy adj.

Mannlicher 2013.03.25. 15:17:29

@Void Bunkoid:
havi 4 túlórával nem letehetetlen, képzeld van ilyen is, mert kell a pénz.

Mannlicher 2013.03.25. 15:20:54

@Void Bunkoid:
Áfa tudtommal nem csak a luxuscikkeket sújtja.
A kérdés még mindig adott: Adó vagy tandíj. Mert most nem egy magán iskola kér tandíjt az általa nyújtott szolgáltatásért, hanem az állam. Ő pedig nem saját pénzből gazdálkodik hanem a mienkéből.

Zabaalint (törölt) 2013.03.25. 18:58:44

@hot-spot:
A te hozzászólásaidból jön le a tudatlanság, mert képtelen vagy felfogni alapvető összefüggéseket, mint pl. hogy ha B részhalmaza A-nak, attól még B lehet C részhalmaza is.

Egyébként a fene szereti a kínai egypártrendszert, sőt, de ettől még a gazdasági rendszerük sokkal inkább vadkapitalizmus, mint hogy kommunista lenne.

Zabaalint (törölt) 2013.03.25. 19:01:00

@Távmunkás:
Kínában a multik leányvállalataiban résztulajdona van a kínai államnak, mert ez volt a feltétele anno, hogy bejöhessenek. Ettől még nem a kínai állam mondja meg, hogy mit csináljanak, és ez az egész elsősorban csak névlegesen működik. Kína nagyobbik, de ritkábban lakott és elmaradottabb részén pedig azért kevés a magánvállalat, mert nincs okuk rá, hogy oda menjenek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.25. 21:42:44

@Zabaalint: A multiknál az állami résztulajdon lényege, hogy el tudják lopni a technológiát és utána a 100%-ban állami vagy pártvezetői tulajdonban lévő kínai vállalat a lemásolt termékkel megjelenjen a piacon. Volt már pár száz cég, ami ezzel nagyon pórul járt, azt hitték, csak olcsó munkaerőt jelent Kína...

Melhárt Dávid 2013.03.27. 02:27:12

@hot-spot: Tudom, hogy nagyon off-topic ez a Kína téma itt, de annyira vicces, hogy nem tudom megállni.
Szóval mindenféle messzebb menő politológiai fejtegetések elkerülése végett, próbáljuk megértelmezni a wiki-pedia sorait (ha már az annyira fekszik):

"Communism (from Latin communis - common, universal) is a revolutionary socialist movement to create a classless, moneyless and stateless social order structured upon common ownership of the means of production, as well as a social, political and economic ideology that aims at the establishment of this social order."

"Capitalism is an economic system based on the private ownership of capital goods and the means of production, with the creation of goods and services for profit."

Egyébként a nyugati világon kívül gyakorlatilag értelmezhetetlen a "demokrácia" vagy a "kommunizmus". Persze Kína kommunistának mondja magát, valójában Mao idején sem volt valódi kommunista. Kína, a nyugati rendszerektől teljesen eltérő, sajátos fejlődési utat járt be, nem húzhatóak rá a nyugati politikai ideológiákat leíró fogalmak. De egy rendes sinológus erről napokat tudna mesélni.