Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2012.02.26. 15:56 Szalai Ervin

Egyforintos megalkuvás

Címkék: kormány simor andrás függetlenség fizetés magyar nemzeti bank

(forrás)

Simor András bejelenti, hogy hátrányos helyzetű közgazdászhallgatók javára lemond fizetéséről, amennyiben a kormány visszavonja a jegybanki függetlenséget sértő rendelkezéseit. Mindenki örül: végre egy konstruktív ellenzéki tisztségviselő, aki pompás stratégiai húzással még a felsőoktatás problémáit is a Fidesz képébe tolja. Ugye? Hát egy nagy francokat: nem tapsolni, hanem hajat tépni kéne.

Egyrészt egyszerűen arról van szó, hogy soha semmilyen körülmények között nem adunk engedményeket agresszoroknak. Ha a Fidesz csökkenteni akarja a jegybanki fizetéseket, mikor ehhez nincs joga, és el akarja érni, hogy mindenki azt gondolja, "ezek a milliárdosok nem is érdemelnek fizetést", hiszen anélkül is elvannak, akkor egyszerűen nem mondunk le a saját fizetésünkről, hanem kitartunk, amíg csak kell. Ennyi. Minden egyezkedés, engedményadás egyszerűen csak azt a látszatot kelti, hogy a másik félnek is igaza van valamiben: hogy igaza van akkor, amikor talán az utolsó független intézményt tapossa sáros tangapapucsával. Ezt én nem vagyok hajlandó elismerni, és pontosan ezért volt számomra nagyon szimpatikus Simor András mostani nyilatkozatát megelőző kemény kiállása. Ez az egyik része. 

A másik része meg az, hogy amúgy is elegem van azokból a politikusokból, akik ingyen/egyforintért dolgoznak, és ebből próbálnak népszerűséget szerezni: teljesen irrelevánsnak kéne lennie, mennyi pénze van az adott politikusnak, mert nem azért választjuk meg, hogy akkor majd rá kevesebbet kell költeni, hanem a tehetsége, szakértelme, frizurája vagy bármije miatt, ami őt személyesen vezetésre alkalmasabbá teszi. Periklész óta ennek evidenciának kéne lennie, és mégis mit látok? Azt, hogy itt mindenki elájul a gyönyörűségtől, hogy a Simor/Bajnai/Gyurcsány eljótékonykodják a bérüket, és ők mekkora államférfik, miközben Gyurcsány gyakorlatilag tönkretette az országot, Bajnai sikeresen elérte, hogy kevesebbet költsünk ugyanazokra a társadalmi hazugságokra, de meg nem akart változtatni semmit, Simorhoz meg nem értek. A lényeg, hogy ezt a rohadt demagógiát a bérekkel szintén gyűlölöm. A megalkuvást is, meg ezt is.

Pontosan az ehhez hasonló lépések miatt lesz ez egy olyan ország, ahol pár évtized múlva a Simor-ösztöndíjas közgazdászhallgatók ugyanúgy nem tudhatják biztonságban jövedelmüket és megtakarításaikat, ugyanúgy külföldön kényszerülnek majd taníttatni gyermekeiket, és ugyanezeket a harcokat kényszerülnek majd megvívni újra meg újra, mert mi inkább nem gondolunk bele, és inkább a könnyebb utat választjuk. Hogy fognak-e akkor is ódákat zengeni Simor András nyilatkozatáról? Kizártnak tartom.  

 
 

 


183 komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr404203513

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sok-sok ezer dühös ember 2012.02.27. 12:54:46

Lehet tüntetni, tiltakozni a felsőoktatási törvény és a keretszámok megvágása ellen, de mindez a jelek szerint semmilyen hatással nincs a kényelmes kétharmados többséget élvező kormányra....

Trackback: Bukna Lázár matekból? 2012.02.27. 11:15:22

 Lázár János szerint ha egy közmunkás egyedül nem tud megélni egy közmunkásbérből, akkor két közmunkás gyerekekkel együtt meg tud élni két közmunkásbérből.-------Update: Megköszönöm a blogketrec szerkesztőinek, hogy ezt a bejegyzést csak este 22:...

Trackback: Meg lehet élni egy falusi konyhakertből? 2012.02.27. 11:14:24

"Ráereszteni a városi fiatalokat a földekre, hogy intravénás nemzetihevületből, ábrándos parasztromantikából gazdálkodjanak, ebből max. egy észak-koreai szintű prosperitás várható el." A falusi emberek ma nagyáruházakban vásárolják meg azt az...

Trackback: Hogyan szedjen be még több pénzt a kormány? 2012.02.27. 11:13:33

Vegye rá a szimpatizánsait, a szavazóbázisát és a holdudvarát, hogy ne csak tüntetésekkel támogassák a kormányt, hanem nyúljanak a pénztárcájukba és adakozzanak! Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy a szimpatizánsok, a szavazóbázis és a holdudvar csak addi...

Trackback: Kémek a narancs seregben 2012.02.27. 10:59:34

Aki sokat küzd a vágyott hatalom megszerzéséért, az idővel rettegni kezd, hogy jön majd egy hasonló személy, aki megpróbálja letaszítani a trónjáról. Ha ez a félelem a józan logika határain belül marad, akkor nem több állandó készenlétnél, ha eltávolo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barata 2012.02.27. 09:48:05

Az 1 Ft-os bér egyszerűen demagógia. Gyurcsánytól, Bajnaitól, Simortól, Orbántól, bárkitől. Ugyanúgy az is demagógia, amikor azzal van tele a sajtó, hogy XY politikus, majdnem politikus, vagy akárki fizetése ennyi, vagy annyi. Rohadtul nem lényeges, és nem kéne hírnek lennie az ilyen semmire sem való információknak.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 09:48:43

@piefke: "Mondj nekem a világban egy olyan országot, amely a fentiek nélkül is tud boldogulni?" - legközelebb próbálj meg különbséget tenni a kérdőjel és a felkiáltójel között. Így nagyon primitívnek hatsz. (Egyben pokoli tudálékosnak.)

pengusz 2012.02.27. 09:52:47

"Egyrészt egyszerűen arról van szó, hogy soha semmilyen körülmények között nem adunk engedményeket agresszoroknak."
Hüpp-hüpp. Gondolom ha az utcán öten körbeállnak, és követelik a mobilodat, akkor is ezt az elvet követed....

Teng-Hsziao Gerzson 2012.02.27. 09:53:13

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nem, nem lehet - ez egy általánosan elterjedt tévhit. A legtöbb közgazdász és jogász gyorsan munkát talál magának, aki nem, az is csak azért, mint más szakmában: mert nem megfelelő célirányossággal képezte magát egy adott területre. Elárulom, mérnökként sem sokkal könnyebb elhelyezkedni, ha csak a törzsanyagot tudod, nulla tapasztalattal és speciális tudással, mikor kijössz az egyetemről (www.profession.hu/cikk/20120124/elkerulheto_a_diplomas_munkanelkuliseg/734). Ez sajnos jórészt a nyugaton már jól kiépült rendszernek a hiánya okozza, ti. a cégek és az iskolák szorosabb együttműködése, a piaci követelmények szorosabb integrálása a tantervbe. A diplomás állásokba nagyon is kellenek a szakemberek, így a jó közgazdászok is (nem, nem vagyok közgazdász), ugyanis egy piacgazdaságban (még a torzított, fejletlen itthoni változatába is) nagy számban van szükség azokra, akik átlátják a folyamatait. Ahelyett, hogy ezzel a süket indokkal megvágják a támogatott helyek számát, inkább ennek az áhított együttműködésnek a jól szervezett kereteit kéne létrehozni, nem pedig baltával hadonászva visszavágni a felsoktatást.

piefke 2012.02.27. 09:53:48

@Velence19:

Konkrét összeget nem említünk, de a "Csányi-jelenséggel" többször is foglalkoztunk, pl.:

Csányi bankvezér megmentése - progressziv.blog.hu/2011/09/12/csanyi_bankvezer_megmentese

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 09:56:20

@Kettes: "folytatódnak a támadások és a kirohanások Simor személye ellen" - ketteske, ugye Simor helyett Matolcsyt akartál írni?

Velence19 2012.02.27. 09:56:24

@Kotkodus: Akkor mondom az álláspontot: Csányi úr a mi multink, a mi bankárunk, ő sohasem akart CHF-hitelt adni, de tudomásul vette a zemberek akaratát, emellett nagyon szereti és támogatja a focit. Valamit egyetlen bankként 2008.-ban igénybe vette az IMF-hitelünkből adott állami támogatást (bár ezt már visszafizette).

Melchi Zadok 2012.02.27. 09:56:33

@Szun vu kung: igazad is van szun elvtárs, ez csak a kapitalisták ócska trükkje, mi igaz kommunisták ilyet soha nem tennénk. csak a fidesz!

zum trucc 2012.02.27. 09:58:47

@Szun vu kung: szard össze magad nyugodtan, hátha megvilágosodik, hogy a kapitalizmusnak, szereted vagy sem, ez tudni illik, teljesen érdektelen, nincs alternatívája.
@Szabó Zoltán fél évet kapott: a Bajnai az elmúlt 90 év leghatékonyabb miniszterelnöke volt. Igaz, nagyon gyenge mezőnyben.
@pucros: jól látod
@h.kovacs: te gyakorlatilag analfabéta vagy.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 09:59:20

@Velence19: Gyurcsány éppen azért turbózta fel a D-209 által bevezetett frankhitelt, mert ezzel akarta megtörni a frankhitelképtelennek tűnő Csányit.

piefke 2012.02.27. 09:59:53

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Valóban, igazad van... Primitívnek hatok!

...És mondd, az hogyan hat, ha állítasz, de nem bizonyítasz? Mert az elrontott kérdőjelre való reagálásodon túl semmit sem írtál arról, hogy vannak-e, vagy nincsenek a felsoroltak nélkül is prosperáló országok? (Előre szólok, hogy az "olajkirályságokkal" ne próbálj érvelni! Vagy ha mégis megteszed, akkor ebből egyenesen következik az, hogy te a szabadságodat kész vagy odaadni azért, hogy az Állam és az Uralkodó téged munka nélkül vastagon eltartson...)

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 09:59:59

@zum trucc: "a Bajnai az elmúlt 90 év leghatékonyabb miniszterelnöke volt"- ezt honnan a FAZ-ból szedted? :D

Velence19 2012.02.27. 10:00:05

@piefke: Sajnos, minden blogot nem tudok elolvasni, most pótoltam és nagyon tetszik. A magánvagyon-gyarapodás még nem szerepelhetett benne, mert az idén januárban jelent meg.

tcom 2012.02.27. 10:01:20

A baj nem az anyagiakért korrupt módon politizálókkal van, hanem avval, akik hatalommániából, a naponta hajlongók, a nagygyűléseken éltetők, a kezet csókoló nénikék után érzett mámor miatt teszik ezt. Ők azok, akik nem hajlandóak meghallgatni más véleményeket, akik betegesen ragaszkodnak a hatalomhoz, akik beleőszülnek, öregszenek 20 évet egy elvesztett választás után, aki nem képesek elfogadni a vereséget.

Van az anyagiakért tevékenykedő, már 30 éve is szállodaigazgató Schmitt és van szimpla hatalomvágyból, a hatalomhoz betegesen ragaszkodó Orbán.

Téves az, hogy Orbán a parlamenten kívül elveszne, mert nem ért semmihez! Egyrészt érdekes, amikor a jogászaira hivatkozik, mert akkor ő minek tanult, mit ér a diplomája? Tehát releváns a kérdés: mihez ért Orbán? Másrészt mindig lesz polgári kör, alapítvány aki alkalmazza, fizeti majd.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 10:03:36

@piefke: ne ess kétségbe! Nem tudok olyan országot mondani, ahol egyidejűleg fejlett polgári demokrácia van, és az ország dinasztikus uralkodója rabláncra fűzi a szerencsételen alattvalókat.

nixe 2012.02.27. 10:03:41

Majd meglátjuk, ki fog jobban kijönni az 1 Ft-ból. Matolcsy majd elmondja,hogy ezek szerint ennyiből is meg lehet élni :-)

De a probléma nem itt van, hanem ott, hogy kis hazánkban az un. demokrácia kezdetétől a kormányok mindig elsőrendű feladatuknak érezték, hogy a törvény szerint független jegybankot birtokba vegyék, és csatlóst nevezhessenek ki, hátha az kinyitja a pénzcsapokat az esztelen költekezésükhöz. Ezért támadta és próbálta kitúrni Antall Surányit,Horn Bodot, Gyurcsány Járait és most Orbán Simont.
A politikus csak rövid időre bír előre látni,népszerű akar lenni osztogatzással (elosztaná azt is,ami nincs) és nem érdekli,hogy ilyen csapnyitással olyan inflációt gerjeszt,ami évtizedekre megnyomorítja a gazdaságot és a lakosságot. Az általa beerőszakoltat meg erkölcsileg megnyomorítja, mert esküjével és feadatával ellentétes dolgokra kényszerítené. Ez is azt mutatja,hogy a poulizmus mindenek felett, és egy politikusnak semmi sem szent,csak a saját hatalma és újraválasztásának biztosítása.

Melchi Zadok 2012.02.27. 10:04:04

@Arbet: maga lenni hátranyilazós, hagyományőrzős, tarsolyos, rovásírásos?

Kotkodus 2012.02.27. 10:05:13

@Szabó Zoltán fél évet kapott:
"- szerinted ez válasz a kérdésre? Szőke nő vagy?"
" jobban tennéd, ha a személyes boldogságoddal foglalkoznál, szegény nyomorult pára"

szeretem, ha az észérvek összecsapnak! és veled biztos lehet az ember egy jó kis szakmai vitában... :))

tudod, én nem haragszom rád! el kell tudni fogadni azt, hogy nem mindenkinek egyezik a véleménye... elég unalmas is lenne ez a világ...

boldogság ügyben pedig igyekszem... szerintem te se vedd halálosan komolyan a politikát, mert bármelyik oldalon is teszed ezt, előbb-utóbb (ha egy picit jobban belelátsz) csalódni fogsz...

penumbra1984 2012.02.27. 10:06:39

Nekem bejött Simor ezen húzása. Elegánsan pofáncsapja a Fideszt. Valójában nem 1 forintért fog dolgozni, hanem azt akarja elérni, hogy menjen vissza 8 millióra a fizuja, mindössze azt vállalja, hogy abból csak 1 forintot tart meg, többit odaadja közgazdászhallgatók képzésére. Ezzel egyszerre kihúzza a dolog méregfogát és kap a Fidesz egy bitch slap-et (visszakézből pofont) a visszavágott államilag finanszírozott közgazdász keretszám miatt. És még pozitív PR-szaga is van. Melyik fideszes álláshalmozó akárki csinálja azt, hogy jelképes összeget tart meg az összeharácsolt bizottsági, polgármesteri, képviselői, stb díjából, a többit meg eljótékonykodja? Bravó.
Persze ezt se jó túlzásba vinni, mert egy idő után komolytalanná válik a dolog, meg ne ilyennel szúrják ki a polgárok szemét, de jelen esetben ezt jó lépésnek tartom.

Egyrészt. Másrészt az valóban kicsit lehetetlen, hogy valaki 8 milliót keres, míg más minimálbéren tengődik. Ezt nem demagógiából mondom. Ha úgy vélik, hogy Simor nem érdemel ennyit, akkor tárgyalják le vele, hogy hát izé, kevesebbet kéne fizetést felvenned, mert rosszul veszi ki magát, stb, stb. Látni kell, hogy nem önmagában Simor fizetéscsökkentése fogja megoldani a költségvetési hiányt. Másrészt meg erről ne olyan fideszes képviselők osszák az észt akik szintén imádnak állást halmozni és harácsolni. Kezdjék a fizetéscsökkentést magukon.

Harmadrészt. Itt a sok habzószájút megkérdezném, hogy ők hogyan döntenének? Tegyük fel bankigazgató szintű szakemberek lennének. Elmehetnek egy kereskedelmi bankhoz ilyen havi 8 millió nagyságrendű összegért (amennyire olvastam, ilyen nagyságrendűek ott is a fizetések), vagy elvállalják az MNB vezetését 2 millióért? Ők önként elfogadnák a negyedakkora fizetést, csak mert az erkölcsösebb?
Szóval tetszik nem tetszik ez a kialakult bérszínvonal, ha az MNB vezetőjét minimálbéren is tartjuk, max azt érjük el, hogy senki sem fogja elvállalni a vezetését. Minek? Máshol sokszorosát keresheti meg. Még egyszer megkérdezem. Ki választja két álláslehetőség közül a kevesebbet jövedelmezőt, csak mert más sem keres több pénzt, ezért társadalmilag visszatetsző ha ő többet keres? Jó kis álszent képmutatók akik ezt elvárják, de ők nem így cselekednének.

olap 2012.02.27. 10:06:44

Találós kérdés:

Melyik központi bank volt a legsikeresebb 1945 és 2000 között az infláció leszorításában?

A. Bundesbank
B: FED
C: Bank of Japan

Válasz: (C)

Velence19 2012.02.27. 10:07:48

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Bocsáss meg, de erre csak annyit tudok írni, hogy ekkora hülyeséget még a Mandineren is nehéz találni. Ha Gyurcsány olyan hatalmas volt, hogy még a nagy európai bankokat is utasítani tudta, akkor végkép nem értem, miért bukott meg. És mitől nem tudott akkoriban az OTP frankhoz jutni? A legtőkeerősebb magyar bank, a Forex-en bármikor tudott devizát venni.

olap 2012.02.27. 10:08:53

Találós kérdés:

Mennyire volt független a Bank of Japan?

A: teljesen független volt, ezért tudta alacsonyan tartani az inflációt
B: a japán Pénzügyminisztérium alá tartozott 2001-ig
C: Magántulajdonú központi bankként teljesen független volt

Válasz: (B)

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 10:09:36

@Kotkodus: "szeretem, ha az észérvek összecsapnak! és veled biztos lehet az ember egy jó kis szakmai vitában... :))

tudod, én nem haragszom rád!" - így csapja agyon egyik mondatával a másikat egy "köztársaságpárti" :D

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 10:10:47

@Velence19: rosszul tudod, még a leggyengébbek is megpróbálnak beavatkozni a bankok életébe.

Kotkodus 2012.02.27. 10:11:15

@Velence19: köszi a mol/csányi hivatalos hazafias álláspontot! :)

számtalanszor vetettem fel blogokon ezt a kérdést, de a hívők közül eddig nem kaptam választ... ők is bajban lehetnek ezzel...:)

sebaj, majd titkosítjuk csányit 50 évre...:)

Melchi Zadok 2012.02.27. 10:11:31

@Szabó Zoltán fél évet kapott: nem, nem felejtettem ki, ennyit nem feltételeznék még rólad sem.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 10:12:30

@penumbra1984: "Elegánsan pofáncsapja a Fideszt" - kár volt örökre kiesnetek a parlamentből ezzel a moslék stílussal. Most elöntöttétek a jobb sorsra érdemes blogszférát. :(

Artie 2012.02.27. 10:13:22

Aki szerint a jegybankelnök politikus, ahhoz nincs több kérdésem.

Kotkodus 2012.02.27. 10:13:32

@Szabó Zoltán fél évet kapott: azt nem állítottam, hogy felnézek rád...

szerintem nem volt logikai ellentmondás, de valószínűleg te másképp értelmezed a logika alapjait...

azért kiváncsi volnék, hogy szerinted hol volt az ellentmondás...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.02.27. 10:14:52

tokeletes huzas simortol!

vinnyog is a sok fidesznyalonc bertroll :)

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 10:15:19

@Kotkodus: érvelésről pampogsz, közvetlenül utána meg ótvarkodsz ezzel a beképzelt "nem haragszom rád" daloló slejmmel.

Melchi Zadok 2012.02.27. 10:15:35

@Szabó Zoltán fél évet kapott: te sem írtad, hogy konkrétan meg vagy őrülve oszt mégis...
szar, hogy nem minden felkete és fehér igaz-e?

Velence19 2012.02.27. 10:16:27

@Szabó Zoltán fél évet kapott: nem akarok személyeskedni, de ekkora tudással miért nem te ülsz Matolcsy helyén. Ő csak lenyúlni tudta a bankok pénzét, szerinted befolyásolni is lehetett volna, hogy önként és dalolva adják oda az évi 3-400 Md-ot.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 10:16:45

@Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes: valamit megint elszúrsz - ti vinnyogtatok, mint a főtt rák, amikor Orbán felgöngyölítette a nyugdíjpénztár-maffiát.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.02.27. 10:18:51

@Szabó Zoltán fél évet kapott:
aham... persze...

nyugdijvagyon ellopasa = "Orbán felgöngyölítette a nyugdíjpénztár-maffiát."

Mindig tanulhatunk valami ujat toletek! :) :) :)

penumbra1984 2012.02.27. 10:19:37

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nem értem miről beszélsz. Nem egy párt képviselőjeként írtam le a véleményem, szóval nem tudok onnan kiesni ahol bent sem vagyok. Nem is akarok oda bejutni, ahonnan szerinted kiesnénk ezzel a moslék stílussal. Moslék stílus. Milyen moslék stílus? Mit érzel mosléknak a stílusomban?
Egyáltalán mit öntöttünk el? Milyen jobb sorsra érdemes blogoszférát? Meg mi ez a többesszám? Egyedül írtam a le a véleményem.
Ha úgy érzed véleményem egybeesik egy általad gyűlölt párt általad feltételezett véleményével, az a véletlen műve és nem az én hibám, továbbá őszintén sajnállak, hogy képtelen vagy a normális párbeszédre, csak erre a beszűkült monomániás pszichózisra. Keress fel szakembert. Béke.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 10:21:31

@penumbra1984: nyugi. "Mit érzel mosléknak a stílusomban?" - idézőjelek közé téve írtam be, olvashattad.

pjm 2012.02.27. 10:24:54

Gyerekek, most komolyan! Mit követett el Gyurcsány, amit az Antall-Boros, Horn, Orbán I., Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai és Orbán reload NEM követett el? Egyszer azt írták itten, hogy amennyiben kivennétek a nagy vezető fenekéből az orrotokat, megérezhetnétek a szabadság illatát. Ja, NEM vezette be a tandíjat? Hazudott éjjel-nappal? Azután ugye, hogy ne azt nézzük mit mond a zorbánc, hanem amit tesznek? Igazmondó Viktornak is ideje lenne egy öszödi beszédet tartani! Ja, hogy ahhoz meg kellene egy kis vér a pucában? Még az sincs? Megválasztottátok őket, élvezzétek a hatalmatokat és kész.

penumbra1984 2012.02.27. 10:25:44

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Ennyit fogtál fel és értettél meg abból amit leírtam? LOL.
Elnézést kérek, ha túl keményen fogalmaztam. Helyesbítek.

Kokit és sallert adott a Fidesznek.

Remélem így már tetszik.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.02.27. 10:28:57

@penumbra1984: " Ennyit fogtál fel és értettél meg abból amit leírtam?" - kis demagógom, azért, mert nem az összes idiotizmusodat kifogásoltam, a többit is "felfogtam". Vuvuz Ella akkor még nálam is büdösebb paraszt, mert ő egyetlen hülyeségedet sem bírálta meg.

Kotkodus 2012.02.27. 10:34:20

@Szabó Zoltán fél évet kapott: sajnálom, hogy ilyen indulatos vagy.

tudod, azok akik biztosak önmagukban többnyire nyugodtabban (és szakmai alapokon) érvelnek...

nem az én hibám, hogy a fidesz elvei telis-tele vannak ellentmondásokkal és nehéz ezeket észérvekkekl megvédeni. haragudj ezért inkább a fideszre! győzd meg a pártod vezetőit, hogy ne szídják az imft, ha utána náluk kuncsorgunk, hogy ne komcsizzanak, ha félnek felfedni saját komcsi múltukat, hogy ne írjanak ki népszavazást a díjmentes felsőoktatásról, ha 2 év múlva ők egy mégszigorúbb szabályrendszert vezetnek be, hogy ne sírjanak, ha az eu pénzt von meg, mert ha ezt a "magyar jogrend" alapján tenné az eu, akár visszamenőlegesen is elvehetné, stb.

penumbra1984 2012.02.27. 10:36:40

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Visszaolvastam a hozzászólásaid. Nem kellett volna, de azért szórakoztatott egy kicsit. Nincs több kérdésem.
:D

notib 2012.02.27. 10:39:03

Azért a jegybank függetlensége egy igen érdekes kérdés.

Kitől is kegyen a MAGYAR NEMZETI BANK független?

- Magyarországtól ?

- a kormánytól ?

- esetleg az IMF-től is ???

Jelenleg kitől is független ??

Mindenki válaszoljon lelkiismerete szerint !!!

Megfigyelo 2012.02.27. 10:39:59

@mikka: A jegybankok függetlenségének elvét éppen azért találták ki, hogy *megvédjék őket a VÁLASZTOTT kormányoktól*. A választott (és persze újraválasztásra törekvő) kormányok ugyanis mindig, mindenhol hajlamosak arra, hogy fedezetlen pénzkibocsájtással finanszírozzák a különböző választói csoportok jóindulatáért indított programokat, pénzt nyomtassanak adóemelés vagy takarékosság helyett, stb.

Ne felejtsük el, hogy a 8-milliós fizetést Orbán első kormánya határozta meg, amikor Járait tette ay MNB élére. (Most off-topic lenne arrról írni, hogy Járai mennyi kárt okozott Magyarországnak, amig az MNB elnöke volt...)

Továbbá aljas rágalom, hogz Simor bármiféle adóvétséget követett volna el, mint ahogy az sem igaz, hogy egy ciprusi cég off-shore lenne Magyarországon. (Lévén Ciprus az EU tagja, és az EU egyetlen oszthatatlan gazdasági szabadövezet, egy cirusi cég Budapesten ugyanúgy nem off-shore, mint ahogy egy soproni cég nem off-shore Nyiregyházán. A Bahamák vagy Jersey szigete -- azok valóban off-shore területek.)

Simor András az egyetlen tisztségviselő ma Magyarországon, aki -- saját érdekeit elhanyagolva -- kézzelfogható ellenállást tanusít az elmebeteg önkényuralmi rendszer teljessé tétele ellen; maximális tiszteletet és támogatást érdemel ezért.

Lucky Larry Silverstein 2012.02.27. 10:40:15

Hülye vagy posztoló mint a segg. Másként nem is kapnál itt címlapot.

Annyit kérdeznék, hogy ha nem az állam fizeti a jegybankelnököt, akkor vajon kicsoda?

ODIV 2012.02.27. 10:48:16

Félelmetes a színvonal a kommentek között, nem is akartam nagyon beszállni, de a posztra akarok reagálni.

Az egy forintos sztori már kicsit lerágott csont, de Simor jelenlegi helyzetében egy szükséges válaszlépésnek tartom. Bajnainál pedig inkább ésszerű lépés volt, de nem feltétlenül szükséges.
Ezt azért gondolom így, mert sem Bajnai, sem Simor nem politikusi pozíciót képvisel.
Gyurcsány 1 Ft-os fizetése inkább egy politikai húzás volt, elterelte a figyelmet a pártcsürhe szabad rablásáról, és mérhetetlenül álszerénynek tartottam.
De Bajnai egy lényegében ismeretlen üzletember volt, akit a gazdasági stabilitás helyreállítására/megfoltozására alkalmaztak. Ahhoz, hogy ne borzolja tovább a kedélyeket, logikus húzás volt az úgymond karitatív célú, 1 évre vállalt miniszterelnöki poszt.

Simor szintén nem politikai szereplő. Az ő pozíciójában pedig kifejezetten értékmérő, ha a politika habzó szájjal támadja. Ezt a fejlettebb gazdasági kultúrákban jól tudják, ezért nem is próbálnak fellépni a jegybank ellen. Inkább olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amelyben a jegybanki szerepkör független/külső változóként szerepel, amire nem lehet/nem tudnak hatást gyakorolni.
Simor ezen reakciója abból a szempontból nem szerencsés, hogy a politikai populizmus fegyverével válaszolt a támadásokra. Az, hogy ez végül mennyire lehet sikeres lépés, majd kiderül. Demokratikus viszonyítási alap nincs, mert ilyen hiszti a saját jegybank ellen nem igazán szerepel a gazdaságpolitikai szakkönyvekben.

Mindenesetre jelenleg az egyetlen értékmérője a megtakarításaink biztonságának, hogy a kormánypolitika és a blogok kommentjei habzó szájjal szidják a jegybankot. Amíg kapitalista/demokrata államban élünk, addig ez így van jól.

Megfigyelo 2012.02.27. 10:48:29

@notib: Lásd az előbbi bejegyzésemet.

A Nemzeti Banknak mindenekelőtt a kormánytól kell függetlennek lennie, és a parlamentnek is csak a jegybanktörvényen keresztül szabad rá befolyást gyakorolnia, de nem konkrét pénzügyi döntésekbe való beleszólással. Az MNB azomban része az EU jegybankjai által alkotott nagyobb rendszernek, ennek megfelelően az Európai Központi Banktól nem lehet független. Az IMF irányában a kormány ÉS az MNB RGYÜTT képviselik Magyarországot.

Az MNB természetesen nem független magyarországtól, lévén, hogy kibocsájtja a magyar fizetőezközt, és a jegybanktörvény szerint fő feladata a forint értékállóságát biztosítani.

Lucky Larry Silverstein 2012.02.27. 10:51:06

@Megfigyelo: Kibocsátja a magyar fizetőezközt. Akkor és annyit amennyit a baseli jegybank megenged. Gyakorlatilag független Mo-tól. Ezt minden hülye tudja egyébként aki olvasta a jegybanktv-t.

Megfigyelo 2012.02.27. 11:01:06

@Silverstein: A jegybankelnök NEM állami alkalmazott, mivel az MNB részvénytársasági formában működik. Az jogilag másodlagos, hogy minden részvény az állam tulajdonában van; a két háború között magánemberek tulajdonában voltak az MNB részvényei, mint ahogy a Bank of England vagy a FED most is magántulajdonban vannak...

Megfigyelo 2012.02.27. 11:06:04

@Silverstein: Hát a baseli bank biztosan nem szól bele, talán a frankfurti EKB igen...

windex 2012.02.27. 11:06:28

@mikka: bibis, amit írsz. az mnb-nek függetlennek kell lennie. ha politizál, sáros, az elvárásanak nem annak kell lennie, hogy működjön együtt a kormánnyal, hanem hogy szakmai legyen, védje a pénzünket, a gazdaságunkat politikától, párttól függetlenül. ezért a politikusnak kell együttműködni vele, de a mostani kormány sem ezt teszi, hanem próbálja megerőszakolni, hogy ott is bábja legyen, mint amilyen az államelnök. te meg ezt támogatod. ha nem értetted volna, miért írták, hogy gyökér vagy :-)

windex 2012.02.27. 11:10:17

@Silverstein: hát az mnb rt. egy rt pedig nem állami tulajdon. az, hogy most épp az állam a részvények tulajdonosa, más kérdés, de ez még nem teszi állami tulajdonná. ha kevésbé vagy felületes, és hallgattál volna, bölcs maradtál volna

Megfigyelo 2012.02.27. 11:12:58

@töreki: Legyen mér elég az alaptalan aljas rágalmakból!

Megfigyelo 2012.02.27. 11:15:38

@balf: Te valószínüleg egy síkhülye jobbikos szavazó vagy, de azért Magyarország legnagyobb élő filozófusának ne vedd a nevét a szájadra!

Lucky Larry Silverstein 2012.02.27. 11:16:01

@Megfigyelo: A jegybankelnök NEM állami alkalmazott, mivel az MNB részvénytársasági formában működik.

Kicsit gyúrjál még jobbágy. Ez a fenti mondatod mindent elmond rólad.....:)

Ha 100%-ban az enyém a részvény, akkor az Rt. vezérigazgatója nem az én alkalmazottam? Hanem kié, anyádé? Tőgyarcú barom, LEGO blogon osszad.

olap 2012.02.27. 11:16:08

@Megfigyelo: A BOE 1946 óta állami tulajdonban van, a FED tényleg magántulajdonban van. (Csak a pontosság kedvéért).

Az egyik legnagyobb feljegyzett inflációt amúgy a független Reichsbank hozta össze, ami 1875 óta magántulajdonban volt, és csak 1939-ben került állami kontroll alá.

vladimir964 2012.02.27. 11:17:20

Tényleg marhaság ez az egész ki-mennyit-keresősdi, meg álszenteskedősdi. Hiszen minden beosztásnak megvan a maga törvényileg megszabott javadalmazása. Annak idején Jimmy Carter, mint mogyoróültetvényes milliomos sem próbálta eladni ezt az átlátszó népszerűséghajhász fogást, pedig hát kevés prűdebb és álszentebb ország van a világon, mint az USA (igaz, elnöki székbe iktatása előtt kötelező jelleggel meg kellett válnia - és nem családon belüli átruházással - üzleti érdekeltségeitől)
De ebben egyáltalán nincs semmi új, a régi rómaiak a köztársasági korban erre is kitalálták a megfelelően működő receptet: bármely polgár 27 éves kora előtt még csak nem is pályázhatott (!!!) állami hivatalra, és minden további lépcsőfoknak megvolt a maga életkori és hivatali előéleti minimumküszöbe. Azon kívül a megfelelő tisztségekhez megfelelő jövedelmi- illetve vagyoni helyzetet is kötöttek - talán nem véletlenül. És érdekesmód, működött.
De nem kell ehhez művelt rómainak lenni, elég hozzá a "józan paraszti", példámban "józan emberevői" ész. Új-Kaledóniában a fehérek bejövetele előtt az írástudatlan kannibálok törzsfőnöki rendszere is elgondolkoztató. Ott a legfőbb érték a termőföld volt. A megválasztott törzsfőnök szó szerint élet-halál ura volt, korlátlan hatalommal felruházva, azonban egy arasznyi földje, semmilyen magánvagyona nem lehetett neki! Es ez is tudott működni vizsgálóbizottságosdi nélkül is.
Két teljesen ellentétes felfogású hatalomellenőrzési mechanizmust hoztam fel példának. Valahogy nálunk az atyaúristennek nem akar működni egyetlen verzió sem...

Lucky Larry Silverstein 2012.02.27. 11:17:27

@windex: Javaslom a smith and wessont, mint a sameszodnak.

Netuddki. 2012.02.27. 11:17:31

Nemtom feltűnt-e valakinek az összeg maga? 1Ft.
Namost akkor ezt havonta lefelé vagy felfelé kell-e kerekíteni? Ugyanis 1Ft már jópár éve nincs forgalomban. Jegybankelnökként mondjuk én 5Ft-ot mondtam volna. Szóval ez valami olyasmi mint amikor a világbank elnöke lyukas zokniba lépett be valamelyik mecsetbe...

U.i.: Tudom, 1Ft-ot lehet utalni is, de akkor is a legkisebb címlet 5Ft.
Az orbán meg kőtse a baleseti adót gyógyszerre!

IntelCorei5 2012.02.27. 11:22:15

Az 1 forint méltó válasz a populizmusra.
Nyílván nem mond le róla mert JÁR neki csak azt mondja h nem fogja saját célra felhasználni.
Ízlés kérdése kinek tetszik h belerúg a kormányba még a közgázos hallgatók támogatásával is.

Az h öszintén szeretné ,mert átlátja h sűrgősen szükség van az IMF kölcsönre és ezért tesz is valamit meg sem fordul senki fejében?

Nagyon sokan állnak itt a damaszkuszi út szélén.
Bekiabálni persze könnyebb.

Tétel:
Offshore lovag tehát hazudik tehát hazaáruló Bizonyítás:
Ha nem lenne az már lemondott volna. Lám kamatot sem kellett emelni.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.02.27. 11:22:19

Színleltnek tűnő szerződések az NFM-nél!
Tavaly július óta tizenkét megbízási szerződést kötött összesen tizenegy magánszeméllyel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – derül ki a minisztérium szerződéseiről múlt héten közzétett adatokból. A kormányportálon megjelent dokumentumból úgy tűnik, több esetben olyan tevékenységekre is megbízási szerződést kötöttek, amelyeket hagyományosan munkaviszonyban szoktak ellátni.
Van olyan megbízott, akivel a minisztérium titkársági és koordinációs főosztályának asszisztensi feladatai szerződtek előbb tavaly júliustól december 18-ig, majd december 19-től idén március 31-ig (ő az egyetlen, akivel két szerződést is kötöttek, bár ezt egy kilenc hónapos időtartamúban is megoldhatták volna). Egy másik személy az adatközlés szerint „közreműködik a beérkező posta bontásában, az iktatásban, az anyagok sokszorosításában, a faxolásban, az előzményi iratok felkutatásában, a kiszignált iratoknak az ügyintézők felé való továbbításában” egy pontosan meg nem nevezett főosztály „működésének elősegítése érdekében”. Volt olyan, aki egy hónapig szakterületi médiareferens volt, és van olyan élő szerződés, amelyben a megbízott feladata egyebek mellett „az utazási nyilvántartások adatbázisának kezelése (adatfelvitel, ellenőrzés); adminisztratív ügyintézés”.

Mindezek zömében olyan feladatok és megbízások, amelyeket látva felmerül az emberben a gyanú, hogy úgynevezett színlelt megbízások, amikkel valójában munkaviszonyban végzett tevékenységet álcáznak megbízotti jogviszonynak.

Újabb fideszes simli, sunyiság, a bóvli kormánytól!

Talpra magyar,...itt az idő..!!

Lucky Larry Silverstein 2012.02.27. 11:27:56

@olap: Helyesebben: 39ig a német jegybank zsidó tulajdonban volt.

ave 2012.02.27. 11:37:49

Nem ertetted meg, a tortenetet.
Ha visszakapja a teljes fizeteset, akkor arrol lemond. Csak akkor.

olap 2012.02.27. 11:51:48

@Silverstein: Keress rá erre a névre: "Hjalmar Schacht", ha eleget olvastál, és már érted, hogy miről szóltak a húszas-harmincas évek és a Reichsbank tevékenysége, akkor fogalmazzad újra a hozzászólást.

is 2012.02.27. 11:55:36

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Szerinted nem? Egy állami, a legnagyobb magyarországi bank elnökének lenni, a bank erejével visszaélve megkaparintani az élelmiszeripart, a bank erőforrásaival egy UD Zrt-t, a FIDESZ árnyéktitkosszolgálatát, támogatni; mindez nem utal némi politikai összefonódásra?

Kb. minden törvényről az derül ki (lásd cigaretta legújabban; de CBA, a MALÉV a Demjánnak, reklámok Simicskának stb. stb.) 2010 óta, hogy konkrétan egy FIDESZ-támogató milliárdos kedvéért hozzák. Ha valaha oligarcha és bankárkomány volt Magyarországon, akkor az most van.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.02.27. 11:56:28

Nagyon remélem, hogy jól jön neki még az egy forint is valamikor!:)))

fda 2012.02.27. 11:57:14

Ekkora buta cikket...

Egyébként mégha posztoló megfelelőnek is találja, hogy valaki 8 milliót keressen közpénzből, mások nem találják annak, és most van egy törvény, ami alapján közpénből legfeljebb 2 millió lehet bárkinek a fizetése.

Arról még nem is beszéltünk egyébként, hogy milyen egyéb juttatások járhatnak (autó, lakás, telefon, szép kártya, költségtérítés), és hogy az illető egyáltalán jól végzi-e a feladat.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.02.27. 12:03:51

@fda: jogos a felhaborodasod!
Ennek a tetves ellenzekinek 8 milla, neked meg minimalbert fizet a fidesz az internetes seggnyalasert, es meg szepkartyat se kapsz!

balf 2012.02.27. 12:08:21

@Megfigyelo: A stílus maga az ember - ismered ezt a mondást? A rokonaidat vagy az ismerőseidet síkhülyézd, ne engem.

Heller Ágnes, mint "legnagyobb filozófus"?? Haha, abba kellene hagyni a ködösítést végre. Lássuk csak, miről is hallottunk mostanában vele kapcsolatban:

1. "Nobody was shot" - ehhez nem kell különösebb kommentár........

2. hvg.hu/itthon/20120115_podiumbeszelgetes_berlin

Agyrém.

3. Pályázatok: Magyarország egy provinciális, bugris, félfasiszta stb ország, de azért H.Á.-ék a közpénzekből szívesen vesznek ki jó sokat, méghozzá erőteljesen megkérdőjelezhető módszerekkel:

"nem a páylázatokra jelentkezők dolga eldönteni, hogy a témájuk valóban összevág-e a kiírással, hanem azoknak, akik erről határoznak" (H.Á.)

"Bacsó Béla esztétáról az áll a Magyar Nemzet cikkében, hogy egy olyan alapítvány kutatócsoportjának ítélt meg a bírálóbizottság elnökeként támogatást, amelyiknek maga is tagja. Heller azt mondta a Magyar Narancsnak, hogy Bacsó nem tartozott a vonatkozó kutatásban részt vevő személyek közé, "nincs összeférhetetlenség". "Vannak régi barátaim, de ez nem egy network; semmilyen hálózatom nincs, hanem az egykori Lukács-iskola egykori tagjainak van szellemi tekintélye" – jelentette ki a lapnak Heller Ágnes"

Aha. Az adófizetők meg tökhülye barmok, úgysem értenek ebből semmit.............

Hirtelen ennyi. Vagy tudod ezeket, és akkor csak egy szoclib troll vagy - ha pedig nem tudod, akkor nézz utána egy kicsit, és ne higgy a Népszabadság vagy a 168óra minden sorának......

maybach 2012.02.27. 12:16:34

Az a gond ezzel, hogy Viktorék szavazták meg a jegybankelnök fizetését Járaira szabva. Aztán Simor nem tetszik nekik és ezért most júj, de etikátlan ekkora fizetést kapni. Csak hát van egy szerződése, amibe nem illene belenyúlni. Hozzanak egy új törvényt, hogy a következő jegybankelnök már nem kereshet ennyit. Aztán, ha Simor ideje lejárt, vagy lemond, akkor kevesebbért keressenek egy újabbat.
Jelzem Plagibá is érdemtelenűl sokat kap. Ez nem etikátlan?

Teng-Hsziao Gerzson 2012.02.27. 12:33:58

@Szabó Zoltán fél évet kapott: kétlem, hogy Simor azoknak adná a pénzét, akik elkövetik ezt a hibát (ezt persze nem tudhatom biztosan, de erősen valószínűtlennek érzem). Vagy szerinted egy "tehetséges közgazdász" olyan hülye, hogy nem ismeri fel idejekorán pl. a szakmai gyakorlat kiemelt szerepét, és nem tudatosan próbál olyan vállalatnál tapasztalatot szerezni, ahl piacképes tudást kap - vagy amelyik a későbbiekben alkalmazná maga is? Megjegyzném, hogy tudomásom szerint a legutóbbi felmérések nem azt igazolták, hogy feleslegesen képzik a diplomásokat, ugyanis egyértelműen kiderült, hogy sokkal nagyobb arányban jutnak munkához, mint a képzetlenek. Nyilván nem egyenlően minden szakon, de kár volna vitatni, hogy a közgazdászokat nagyobb arányban keresik, mint a bölcsészeket, vagy a vendéglátósokat - ugyanez igaz a jogászokra is. Ezeken a képzéseken ilyen alacsonyra csökkenteni a létszámkereteket teljesen megalapozatlan volt, a statisztikák egyáltalán nem igazolják a döntés helyességét.

oldman13 2012.02.27. 12:37:13

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Mit jelent az, hogy off shore lovag? Miért baj az, hogy valaki a magyar parlement által hozott magyar törvényeket betartja, és azt teszi amit azok megengednek?
Azt pedig nem hallottad, hogy még a Magyar Nemzet is megírta, hogy Bajnainak köze sincs a libákhoz? Ha papagájt akarok, akkor madárboltba megyek.

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2012.02.27. 12:37:58

Alapvetően egyetértek a cikkel, állati nagy parasztvakítás lemondani a fizetésről.
Azonban a szöveg végére becsúszott egy melléfogás, nyilván az indulat hevében:
"külföldön kényszerülnek majd taníttatni gyermekeiket"

Ez nem kényszer, hanem az elitünk mindennapos gyakorlata. Jobbos vagy balos az illető, az egészen mindegy, ha elég pénze van hozzá, akkor ezt teszi.
Ez annyira kényszer, amennyire 15 milliós autóval járni is az.

Dezsőjóska 2012.02.27. 12:42:13

@Silverstein: Az adófizetők, te ökör! Ezt kéne már megjegyezni minden pontagyúnak, hogy olyan nincs, hogy az "állam fizeti"! Mindent az adófizetők pénzéből fizetnek.

durcás 2012.02.27. 13:18:41

@Szabó Zoltán fél évet kapott: ....csak az első milliárdot ne kérdezd, honnan volt! A többi már jött magától.

kigyurt álat 2012.02.27. 13:32:27

Simor egy cinikus idióta, ezzel a "felajánlásával" egyáltalán nem megegyezésre törekszik. Ez van a linkelt szövegben:
"felajánlotta, hogy visszamenőleg 2010 szeptemberétől jegybankelnöki mandátuma lejártáig, azaz 2013. március 3-ig havi egyetlen forintért végzi munkáját. Ennek feltétele, hogy az Országgyűlés állítsa helyre a jegybanki döntéshozók fizetésére vonatkozó jogszerű állapotot."

simor 100%-ig tisztában van azzal, hogy a kormány nem fog ilyen feltételbe beleegyezni, csak ezért tette ezt a nyilatkozatot. Mert mégis ki gondolhatja, hogy a kormány visszakozik, és a szerintük jogszerű állapotot megváltoztatja arra, ami simorék szerint jogszerű?

kigyurt álat 2012.02.27. 13:34:57

@kigyurt álat:
mellesleg simorral nem a fizetése a probléma, hanem elavult gazdaságpolitikai dogmákat követ, ami az országnak kárt okoz.

Baromméter 2012.02.27. 13:38:45

"Simorhoz meg nem értek"

Nem véletlenül - és nem benned van a hiba.

átlátó 2012.02.27. 13:44:54

Aki 1 (azaz egy) forintért dolgozik, az mind ártatlan.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.02.27. 13:46:04

Fegyverbe!
A Jegybankárok, Offshore-cégvezetők és Pénzügyi Tanácsadók Szakszervezete teljes tagságával készenlétben áll egy erőteljes demonstrációra, nyilvános virrasztásra, és végső eszközként a munkabeszüntetést is kilátásba helyezzük, ha nem tudunk a kizsákmányoló kormánnyal egyezségre jutni. Addig is bojkottáljuk a rendszert, tagságunkból többen is jelezték hogy tiltakozásul lemondták Yacht & Sailing előfizetésüket, csökkentett műszakban hajlandóak alkalmazni segédkertészüket és medencekarbantartójukat, és visszautasították Costes Restobár menüjüket, és készek kiegyenesített golfütőikkel a Parlament elé vonulni!

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.02.27. 13:49:55

A Pécsiújság.hu cikkében Nagy Csaba (pécsi bóvlista alpolg.mester)magyarázza Pécs 2012-es költségvetését. A cikk és a városvezető arra utalnak, hogy a büdzsére jelentős hatással lehet, ha Nagy Erzsébet (szakszervezeti vezető)másodfokon is pert nyer a várossal szemben a közalkalmazottak bankszámla-kompenzációja ügyében, ez százmilliójába kerülhet Pécsnek. (Nagy próbapert indított, mert évek óta nem kapott kompenzációt, amiért bankszámlára kapja fizetését, pedig erre jogszabály kötelezi a munkáltatót.) A portál azt írja: az alpolgármester szerint idén nem lesz jogerős ítélet az ügyben.

Nagy Erzsébet döbbenten áll az elmondottak és leírtak előtt. - Az elsőfokú ítélet csütörtökön jött meg, a fideszes Nagy Csaba pedig már a pénteki cikkben másodfokról beszél, ezek szerint előre eldőlt, hogy fellebbeznek - így a szakszervezeti vezető. - Az viszont egyenesen megdöbbentő, hogy az alpolgármester már most tudja, hogy nem lesz 2012-ben jogerős ítélet. Én eddig azt hittem, a magyar bíróság független, de ez legalábbis exkluzív információ.

vezér01 2012.02.27. 14:07:42

@lankiveil: Így van! Horn Gyula is azért basztatta az MNB akkori elnökét,és sikerült is neki.

Lucky Larry Silverstein 2012.02.27. 14:10:27

@Dezsőjóska: Megnézhetnéd, hogy miről beszélgettünk NEM VELED, mielőtt beleszólsz.

vezér01 2012.02.27. 14:15:36

@h.kovacs: Járai tudta,mit csinál,hiába üvöltözték a "szakértők",hogy "ócsítani!!!".
Milliárdokat hozott az MNB a költségvetésbe!
Medgyesi volt olyan korrekt,hogy el is ismerte!

Dezsőjóska 2012.02.27. 14:46:40

@Silverstein: Elnézést a hangnemért! Kicsit felhúzott a kommentelők szűklátókörűsége.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2012.02.27. 15:09:43

@Dezsőjóska: Ez egy nagyon szép gesztus volt tőled, hátha @Silverstein: is elgondolkozik kicsit. Respect.

h.kovacs 2012.02.27. 15:59:08

@vezér01: érdekes, hogy aztán a fidesz meg nekimegy a magas alapkamatnak, mikor a simor a vezető, dehát ez a kettősbeszéd legyen a ti problémátok

vezér01 2012.02.27. 16:02:55

@h.kovacs: Járairól szóltam,nem a fityeszről.

zum trucc 2012.02.27. 19:17:44

@Szabó Zoltán fél évet kapott: A Frankfurter Allgemeiné-t nem olvasom rendszeresen, viszont igen részletesen ismerem a XX. század magyar és európai történetét. Ugye a századelő (mármint a XX. század) eleje jönne még talán szóba, ezért írtam 90 évet. Azóta a sivár tehetségtelenség és sikertelenség, Kun Bélától Orbán Viktorig.

Dezsőjóska 2012.02.28. 08:16:18

@Szalai Ervin: Silverstein teljesen higgadtan válaszolt a gorombaságomra, neki jár respect.

windex 2012.02.28. 12:57:22

@Silverstein: sajnos nincs sameszom, bár lenne! :-)és most, hogy megértsd: a rendőr állami alkalmazott, az önkormányzati dolgozó szintén, az mmnb dolgozója nem az. biztos nehéz felfogni az effajta absztraktciót, csak mert az állam maga egy absztrakt dolog, de egy rt. alkalmazottja egy jogi személy alkalmazottja. az, hogy ki, vagy mi a jogi személy tulajdonosa, megint más kérdés. ha az mnb részvényeit megvehetnéd, és mind a tiéd lenne, akkor lenne közöd hozzá, de akkor sem a te alkalmazottad lenne, nem automatikus a munkáltatói jogok gyakorlása. én voltam cégtulajdonos, a munkáltatói jogokat mégsem én gyakoroltam, hanem a cégem megbízottja. aki mellesleg még tulajdonos sem volt. cifra, mi? :-) tűnődj még ezen egy kicsit