Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.11.22. 11:07 Szalai Ervin

Plázastoppal a józanész és a szabadság ellen

Címkék: korrupció plázastop skálafüggetlen eloszlás hatalomcentralizáció

Van egy elég rossz hírem. Hétfő este az Országgyűlés elfogadta a plázastopról szóló módosítót, ami gyakorlatilag előrevetíti, hogy 2015-ig ne lehessen 300 nm2-nél nagyobb alapterületű kereskedelmi építményt létesíteni. Igen, valóban építési tilalommal pörgetjük fel az összeomlásban tapicskoló gazdaságunkat! Unortodox növekedési stratégia ez, amit természetesen a keleti szelek fújtak ide: gyakorlatilag ugyanazt csináljuk mint kínai példaképeink, csak pont a fordítottját. Nem kellenek nekünk a szellemvárosaik, sőt, úgy döntöttünk, még a városok se. 

Két dolog. 
 
Ha az LMP-nek és a KDNP-nek lehetne szerelemgyereke, akkor az pontosan ez a förtelmes izé lenne. Hiszen ne feledjük, előbbi kezdte el ezt az egész plázastopos őrületet, hogy majd ők megmondják, mire és hol költhetjük a pénzünket (természetesen környezetvédelmi megfontolásokból), a KDNP meg ugye az a bagázs, aki minden „erkölcstelen magatartásformát” kigyomlálna dekadens társadalmunkból, mert ha Szent István nem járt plázába, akkor te se nézzél valóságshowkat. 
 
Azonban még ennél is sikerült messzebb mennie drága kormányunknak, hiszen csak belevitt egy kis ráadás hatalomcentralizáció-faktort a történetbe: „Az (1) bekezdésben foglalt tilalom alól a kereskedelemért felelős miniszter, továbbá a környezetvédelemért és a vidékfejlesztésért felelős miniszter részvételével működtetett Bizottság véleményének figyelembe vételével a kereskedelemért felelős miniszter felmentést adhat” – írja a törvénytervezet, és mindannyian megnyugodhatunk, innentől jó kezekben lesz minden. A miniszterurak majd döntenek, lehet-e bizniszelni. 
 
Az LMP-s tervezetben ezzel szemben "csak” annyi volt, hogy a szomszédos önkormányzatok és civil szervezetek is beleszólhassanak az engedélyeztetésbe, de a Fidesz persze rögtön a legfelsőbb szinteken döntene erről, a moratórium lejártát pedig taktikusan a 2014-es választások után nem sokkal lőtte be. Erről így bűzlik a korrupció, elvtársak, és ez volt az első dolog.
 
A második dolog ennél sokkal felháborítóbb, sokkal ostobább és nem csak a Fideszt érinti. Mégis milyen alapon szólhatna bele egy kereskedelmi létesítmény engedélyeztetésébe az illetékes önkormányzatokon kívül bárki más? Milyen alapon szólhatna bele Heves, hogy mit építhetnek Nógrádban, kedves LMP? Az Országgyűlés meg milyen alapon alkot diszkriminatív törvényeket? Általában így és így építhetsz boltot, de ha a bejárat nyugati fekvésű, akkor meg nem? Attól, mert nagyobb, miben más? Mert, hogy a törvény előtt semmiben sem kéne másnak lennie, az hétszentség…
 
Azt írja az indoklás, hogy „A benyújtott szabályozás azért fontos, mert Magyarországon a kereskedelem koncentrációja rövid idő alatt jelentősen nőtt, mára a kiskereskedelmi forgalom 69 %-át uralják a nagy és közepes vállalkozások, amelyek alig 1 %-át képviselik az összes kereskedelmi vállalkozásnak. A mintegy 99 % magán, mikro- és kisvállalkozás így a forgalomból mindössze 31 %-kal részesedik. E tendencia mára már nehezen visszafordítható, de mérsékelhető lenne a tervezett intézkedéssel." Ennél a résznél tépem ki a hajam, de tényleg: ÉS?! Komolyan erre a felhajtás, hogy skálafüggetlen eloszlású a kereskedelmi forgalom alakulása? Hogy vannak, akik nagyon sokat tudnak eladni, de a legtöbben meg keveset? Így működik a világ, és ezt tessék elfogadni: méretgazdaságosság és fogyasztói preferenciák vannak.
 
A magam nevében csak annyit, hogy nem csak szeretném, de el is várom, hogy ott vásárolhassak és azt, amit éppen akarok vagy tudok. Az állam meg ne szórakozzon moratóriumokkal, és ne kényszerítsen drágább kisboltokba csak azért, mert képtelenek felfogni a társadalmi jelenségek mögötti statisztikai jellegzetességeket, és hogy degeszre korrumpálhassák magukat. A méregzöldek meg ne adják alájuk a lovat, mert abból csak a szabadság és a józanész lábbal tiprása lesz. 
 
 
 
 


78 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr193402386

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Plázastop, hurrá! 2011.11.22. 15:15:17

Jövő januártól általános építési tilalom érvényes a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.   Giró-Szász András elmondta, hogy a tilalom alól a vidékfejle...

Trackback: Képzelt riport egy áruházigazgatóval 2011.11.22. 14:55:15

 Megosztom A most következő írás pusztán a képzelet szüleménye, így minden bizonnyal pontatlanságokat is tartalmaz. Bármilyen a valósággal való egyezőség, illetve hasonlóság a véletlen műve! A budaörsi Octathlon sportáruház parkolójában állunk,...

Trackback: Sört nyitni a gyorsnaszáddal 2011.11.22. 14:04:55

Na idefigyejjé, te Lázárjani. Nyilvánvalóan nem értesz te itten dolgokat, illetve kevered, hogy mi mire való, ezért úgy vélem, apróbb magyarázatra szorul az agyad....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Faculty 2011.11.22. 11:15:09

szívemből szólt!

mement 2011.11.22. 12:21:35

`A magam nevében csak annyit, hogy nem csak szeretném, de el is várom, hogy ott vásárolhassak és azt, amit éppen akarok vagy tudok.`

En megertelek. Oszinten. Ha nem tudod kielegiteni tissztesegesen a konzumidiotizmusod, huzz inenn a gecibe:)

Csomorkány 2011.11.22. 12:33:35

Nem tudom, Rómában sincsenek plázák, oszt mégis megvannak valahogy. Nekem tetszik ott a plázák nélküli városkép.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.11.22. 12:35:36

Persze járjunk a kis boltokba és a piacokra. Egyetlen példa: Veszprémben a piacon a gyümölcsök (függetlenül attól, hogy hazai vagy import) 25-30%-al kerülnek többe, mint bármelyik multinál. Amikor a rezsit alig tudja egy család fizetni, akkor honnan lenne ennyi plusz pénze zöldségre és gyümölcsre?

2011.11.22. 12:41:16

@chipanddale74: Aki multinál vásárol gyümölcsöt, az meg is érdemli.

Dr. Shit Pál (törölt) 2011.11.22. 12:46:02

Tőlem nem messze van egy viszonylag kis alapterületű CBA... Néha oda kell mennem, de elképesztő az árszínvonaluk. Csak egy példa: 1kg csirkemell 1599 forint. Pff! Innentől kezdve azt hiszem érthető, hogy multikba járok.
Ezzel csak azt érték el, hogy nem nő tovább a verseny, nem kell annyira akciózni a nagyobb láncoknak, plázákban, illetve az építőipart mélytorkozza tovább a kormány.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.11.22. 12:46:56

Ezzel az erővel be lehetne vezetni egy plusz adót, és a beszedett pénzt odaadni a kiskereskedőknek. Az eredmény lényegében ugyanaz lenne.

[c] 2011.11.22. 12:49:05

@zulu: Mi a garancia rá, hogy a kisebb boltban jóminőségű magyar gyümölcs kapható?
Erre a piacon sincs garancia, sőt, főleg ott nincs. Mivel tudják az árusok, hogy a magyar terméket keresik az emberek, közülük a gátlástalanabbja import (multis) árut ad el magyarként, kárt okozva becsületes kereskedőtársaiknak is.

szekertabor · provo.blog.hu 2011.11.22. 12:51:57

`A magam nevében csak annyit, hogy nem csak szeretném, de el is várom, hogy ott vásárolhassak és azt, amit éppen akarok vagy tudok.`
Sajnos a bevásárlóközpontok és hipermarketek ezt a jogomat éppen korlátozzák. Mióta az Auchan megnyitotta üzletét a 10-es főúton, a környékemen, de még a közeli városban is majdnem minden bolt bezárt. Ez nem csak arra kényszerít, hogy egy vásárlás kedvéért 10 km-t autózzak, és utána 1,5 órát bolyongjak a polcok között (azelőtt az 50m-re lévő ABC-ben a boltos öt perc alatt mindent elém rakott), hanem a választék is jelentősen beszűkült. A faluban azelőtt működő festék és vegyiáru boltban lényegesen többféle termék közül választhattam, most el kell utaznom a 20 km-re levő barkácsáruházba egy megfelelő árnyalatú zománcfestékért, vagy egy kábelcsatornáért. De a lakberendezési tárgyakat és lakástextilt árusító boltok is be fognak zárni a szomszéd kisvárosban, mert elvesztették a vásárlóikat. Aki ugyanis eltöltött több órát a hipermarketben, az már nem fog megállni a kis boltoknál nézelődni.

Peetee 2011.11.22. 12:52:13

A hipermarket eladja a magyar csokit 100Ft/db áron. Óránként értékesít belőle 10db-ot, így havonta 1x rendel kb. 8000db-ot.
A kisbótban a báttya' elad belőle naponta 1et, de nekijje' kell az életszínvonal, így 170Ft lesz 1 csoki, és hetente rendel belőle 7db-ot.
Én meg fogadjam el ezt, és legyek boldog? Lóf@szt; ez egy ökörség.

elkoltozott. 2011.11.22. 12:55:40

Én megértem azt amit a blogban irtak.
viszont észre kellene már venni azt is hogy minden sarkon pláza nyillik lassan..
Nézzük: Csepel plaza, Lurdy ház.. kong az ürességtől. Rossz döntés volt.
Corvin pláza: Per pill majdnem ők fizetnek hogy oda költözzön egy bolt. CBA működik benne és nagyon nagyon drága...

A tököli Tesco melett olyan üzletsort húztak fel ami szerintem soha nem lesz kihasználva.Felesleges volt.Szinte mind zárva van..
Mindenhol Tesco Aldi Lidl.. amivel nem is lenne gond.. ha nem minden sarkon az lenne.
Pont tegnap mentem be az alidba..igen mert más már nem nagyon van nyitva felénk..nem volt normális kenyér, nem volt normális tej. De volt zacskozott kenyér és 21 napig jó "tej".
Ettől függetlenűl a törvényi szabályozás sztem jó lenne ha nem 300 nm nél huznák meg a határt hanem 1000-2000 nm felett.

Ha piac akkor csak termelő.. aki nyitott szemmel jár a piacon tudja ki termel és ki az aki szintén megveszi a Tescoban v akarhol, és úgy adja tovább.
És lehet hogy a termelő drágábban adja de legalább öt támogatom azzal hogy megveszem a termékét és nem a Tescot v a Lidl BT-t.
Az hogy miért Bt külön posztot érdemelne...

Ha külföld. Dánia, ott sincsen egyetlen Tesco sem, és pláza se sok talán néhány Metró.

ggaborx 2011.11.22. 12:57:10

Merthogy. CBA kell mindenhova, hogy pörögjön a haveri biznisz. Miket is vásárolnak fel mostanában? Spar, match? Miért is? Mennyiért? Ennyi pénzük van most a nagy válságban? Vagy lesz törvény, mely piacot ad. Ajándékba. Sosem fogok CBA-ban vásárolni. Pedig magyar. Olyan igazán undorító uram-bátyám magyar.

elkoltozott. 2011.11.22. 12:58:31

Ja és naivság elkerülése végett: Textillel foglalkozó magyar KFT-ben ( TESCO Auchan Metro beszállító) a kinai cuccot cimkézik át magyarra.
Na erröl ennyit..

inyesmester 2011.11.22. 13:02:29

Azért aggályos a törvény, mert teljesen idegen elemet vezet be az engedélyezésbe.Bele se gondoltak, hogy pont a magyar vállalkozóknak nem lesz olyan erős érdekérvényesítő képessége, hogy bele merjen vágni egy bizonytalan kimenetelű engedélyezési eljárásba.És itt nem a plázákról van szó! Nem tudsz nyitni fatelepet,nagykereskedést,mezőgazdasági boltot...stb.Tehát a multi kilobbizza az engedélyt, a magyar vállalkozó meg bele se mer kezdeni.nem lennék meglepve, ha idővel kiderülne, hogy a Tesco/amelyik mára befejezte a terjeszkedést/piaci érdekei szerint született a törvény.

Rwindx 2011.11.22. 13:04:50

Azért megkérdezném a szerzőt, hogy a törvényben hol van az leírva, hogy a meglevő 300nm-nél nagyobb kereskedelmi célű építményeket le kell rombolni, helyét felszántani és sóval behinteni?

Mert ha ilyen nincs akkor nem lesz kényszerítve sehova sem. Ha meg van ilyen, akkor jogosan sír és toporzékol. Gyanítom hogy nincs.

orient 2011.11.22. 13:07:42

A magyar gazdaság legfőbb problémája, hogy nem hagyja a versenyt és a piacot működni. Sajnos ez tovább erősíti ezt. Nem az a legnagyobb gond hogy nem lehet bevásárlóközpontot építeni (bár nem értem ezzel mi a gond hisz sokaknak az építőiparban munkát ad és a hiperekben dolgozók legalább be vannak jelentve és fizetnek áfát, vagyis adnak blokkot mindig nem úgy mint a sarki kisbolt..), hanem az hogy ők adhatnak ki engedélyt ki építhet. Na hármat találhattok. ALDI többszáz boltot akart nyitni jövőre, valószínűleg egyet sem tud majd ez miatt, eddig is bürokratikus volt egy nyitás de ez annyira nehézzé teszi, hogy meg sem próbálják. Kíváncsi leszek melyik lesz az a lánc amelyik bármilyen körülmények között megkapja majd az építési engedélyt. Talán a CBA? Ilyen pofátlanul beleszólni a piaci versenyben már diktatúrákra emlékeztet. A CBA a legszarabb és egyik legdrágább termékekkel, én személy szerint be sem teszem a lábam oda, lehet ezen próbálnak változtatni?

orient 2011.11.22. 13:12:32

@elkoltozott.: "Csepel plaza, Lurdy ház.. kong az ürességtől. Rossz döntés volt.
Corvin pláza: Per pill majdnem ők fizetnek hogy oda költözzön egy bolt."

ezek magántőkéből épültek mit zavar ez téged? A pénzeszsák Úr bukott nagyon sok milliárdot rajta ez neked miben fáj? Legyen az ő baja...

Mondjak neked rossz döntéseket?
Debrecen stadion, Puskás stadion, Metró4...na ezek rossz döntések voltak mert mind a mi adóinkból mentek el. Ameddig ne a te zsebedből lesz rossz üzlet addig tapsolj és örülj mert a csepel pláza,lurdy ház-on sok magyar vállalkozó dolgozott és építette, nekik volt megélhetésük egy ideig legalább belőle, nem a te adódból hanem valami magánbefektetőjéből.

Tehát kicsit gondolkozz mielőtt írsz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 13:13:08

Mert nagyon fontos volt a Mammutokat odaépíteni a Szénatérhez. Kis bolt nem élhet meg, mert mindenki a plázába megy. A plázában aranyárban van a helypénz, csak marhadrágán lehet eladni.

Az alapvető baj a mérhetetlen korrupció, az önkormányzati képviselőket kilóért megveszi a plázatulajdonos. Nem a lakosság érdekét nézik.

Legyen a pláza a városon kívül, aki akar odamegy.

orient 2011.11.22. 13:14:42

@Peetee: és a bátya a 170 ft-s csokiról blokkot sem ad, mind megy a zsebébe, a nagy boltban legalább fizetnek ÁFÁ-t az eladás után. Erősítsük csak a feketegazdaságot.

elkoltozott. 2011.11.22. 13:14:52

A Tesco lobbiban lehet valami. A Munkatörvénykönyvében tőrtént változtatások is a lobbi miatt voltak. Nem a Fidesz találja ezeket ki..
A Tesco uzletek nyitasanal is elorre le volt boltolva hogy kiken kell keresztulfuttatni a telekvasarlast az épitést.. stb stb. ( csomag van rá)
A Lázár fivérektől meg mentsen meg minket a sors.. Nem isértem hogy uszhatják meg az alapítványos balhét..

orient 2011.11.22. 13:16:38

@atpijkamo: a városon kívüli plázák életképtelenek. A mammut helyén semmi sem volt amit sajnálni kéne, és inkább vásárlok a ott mint a kisboltban ahol 2x annyi minden és adót csalnak minden szinten(munkaerő, blokk, ÁFA, beszerzés...) köszi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 13:22:52

@orient: "A mammut helyén semmi sem volt amit sajnálni kéne"

Semmi, csak ingyenparkoló és lengyelpiac.

Plázák miatt nem egy P+R parkolót számoltak fel.

Szerintem a Parlament helyén pont elférne egy jó kis pláza.

A plázák nem valók a városba.

Globetrotter2014 2011.11.22. 13:26:39

A legtöbb nagyvárosban nincs pláza, sőt a belvároskban még nagyközért sem. Találj a Mammut komplexumhoz vagy a Wesdtendhez hasonlót Párizsban, Rómában, Milánóban, sőt még a nnémet nagyvárosok sem igazán szeretik. Ahhoz hoyg bevásárolj, autó kell, mert tömegközlekedéssel nagy bevásárlóközpontba nem jutsz el.
Ehhez jön a magyar multik drágasága. Mi évente párszor bepróbálkozunk egy-egy auchannal vagy tescóval aztán marad a beletületi központ (persze az is multi).

A konkrét magyar helyeztnél az a baj, hogy nem a szabad piac érvényesül hanem annak elfajzott posztkomunista módja. Kellettek a multik és a bevásrlóközpontok, mert valahogy el kellett magyarázni a magyarnak 40 év hiánygazdaság után, hogy milyen a kiskereskedelem. De van egy szint ahol megálljt kell parancsolni. Más nyugati nagyvárosokban ezt sokkal koráébban meglépték, és nem votlak szívbajosak...

elkoltozott. 2011.11.22. 13:27:15

@orient:
Igazad van. Ezt elismerem, de kiváncsi leszek akkor mi lesz ha ezek szépen lepusztulnak majd és bezárnak végleg..akkor jön a vállalkozó és elbontja? Lószart. de ne legyen igazam.

nincsen az országnak egy valmirevaló stadionja.. Talán a Puskás stadion az lehet..Az megint kérdés hogy minek? Talán ha baseball pályát tennének a közepére annak nagyobb érdeklődése lenne mint a focinak.
Ha rajtam állna megszüntetném MOn a focit is.Ami nem megy azt ne eröltessük. Persze pénzmosásra az is jó..
4-es Metro is kellene de nem ilyen áron. Állítom a pénzek felét lenyúlták.

De kicsit elkalandoztunk a témától mert itt plázastopról van szó.. ezért hoztam fel példának a plázákat és nem stadionokat. Majd ha stadion stop lesz akkor lehet ezekről is irni:)))
Szoval gondolkodom kicsit.

orient 2011.11.22. 13:29:14

@atpijkamo: Lengyelpiac a város közepén hát az jól néz ki valóban. Parkoló helyett is több haszna van egy kereskedelmi egységnek. Én piacra járok CSAK zöldséget, gyümölcsöt venni, de attól még a plázákkal semmi baj nincs. Mindegyiket a helyén kell kezelni. Plázákban az adófizetési, ÁFA fizetés sokszorosa a kis zug kisbolthoz képest, tehát alapvetően a gazdaság érdeke a nagyobb boltok hálózatok. Most mikor kb. recesszió előtt állunk ez a legfontosabb szempont nem a politikai és haveri lobbi a CBA-nak.
A többi nagy cég is fog kapni engedélyt súlyos milliós lefizetések és korrupcióval. Legyünk igazi balkáni diktatúra oda pont ez vezet.

Én akár egyet is értenék egy ilyen szabályozással, ha nem a kormányhivatal döntene e felől (korrupció melegágya) , hanem egy független bizottság, aki csak szakmai indokok alapján mérlegelne. Szerinted nálunk magyarisztánban ez lesz?

Intizar 2011.11.22. 13:39:24

@ggaborx: Utánanéztem, mert olyan kis naiv honleány vagyok. Talán ciki, de tényleg fontos nekem, hogy magyar árut vegyek, nem CSAK azért, mert a s***em is trikolór, hanem azért is, mert őrület a világ túlsó végéből rettenetes környezeti károk árán idekamionozni holmikat. (Tessék, én vagyok az LMP láncoskutyája.)
Szóval utánanéztem, hogy is állnak TÉNYLEGESEN magyar áru dolgában a bótok. Hát nem mondom, hogy a CBA rossz eredményt hozott, de szent igazság, hogy csak a második lett. Nem sokat vert rá a SPAR, de határozottan rávert. Khm...

orient 2011.11.22. 13:41:35

@elkoltozott.: "nincsen az országnak egy valmirevaló stadionja.. Talán a Puskás stadion az lehet..Az megint kérdés hogy minek? Talán ha baseball pályát tennének a közepére annak nagyobb érdeklődése lenne mint a focinak.
Ha rajtam állna megszüntetném MOn a focit is.Ami nem megy azt ne eröltessük. Persze pénzmosásra az is jó..
4-es Metro is kellene de nem ilyen áron. Állítom a pénzek felét lenyúlták. "

Teljesen jól látod.
1. Nincs staduionunk. Kell? Mire? Focink sincs. Építsenek magánbefektetők a klubboknak és mikor a bajnokságunk eléri az európai színvonal alját (jelenleg a európai 2.3.4. osztályokkal vagyunk egy szinten), akkor talán. Bár jelenleg a gazdaságunk túlélése az elsődleges nem stadionok. Lesz 3 stadionunk és mindenki éhezik az országban, remek. Még nálunk sokkal jobban menő országok mint szlovákok és csehek sem építenek stadionokat, pedig ott a foci is előttünk jár.

2. Metró4-re szükség van szerintem is. DE! A metróépítés költségeinek 80% az állomások építése nem az alagút. Ezért kellett minden fához metrómegállót tenni? A nyolckerben olyan megállókiosztás van, hogy kb. két megálló között 5 perc alatt lesétál a nagyanyám de minden sarokra megálló kellett. Persze a hever cégek ott lapátolják ki a pénzt, pont így lesz a Fradi,Debrecen,Puskás stadionnál is, ezért kell ez nem miattad vagy miattam.
Várbazárt felújítják, remek, örülök neki, végre nem dől össze egyik nemzeti kincsünk. Miért adóforintokból? Évekkel ezelőtt magánbefektetők vállalták megcsinálják, korhűen helyreállítják a minisztérium felügyeletével, egy kikötésük volt. Üzleteket, éttermeket, és kereskedelmi egységeket tettek volna oda amiért nem engedélyezték. Én szívesen járnék oda enni, inni, egy régi gyönyörűen felújított műemlékbe tudva azt hogy egy fillérjébe sem került az államnak, vagyis nekem. De így sok milliárd megy el (haveroknak megint), plussz az üzemeltetése is száz milliókat fog elvinni a kasszából mert bevételt nem fog hozni. Értem én szép ez, de pont akkor kell mikor 82% az ország államadóssága és IMF hitelre szorulunk?

Ha valami gazdag ország lennénk ahol évente van 6% GDP növekedés azt mondanám legyen, van miből de most????

A plázastop hasonló gondolatok mentén fut mint ezek. Hogyan lehet a te és más adófizetők pénzét azokhoz lapátolni akik jóban vannak a felső vezetéssel, jelenlegi politikai elittel. Semmi másról nem szól ez az egész.

Globetrotter2014 2011.11.22. 13:41:45

@elkoltozott.: a stadion az utolsó ami kellene nekünk. Sok marha léhűtő amint hőzöngve végigtiombolja a metrót minden meccs után, enyhe halálfélelmet keltve az utasokban. Világutoklsó foocistáink sportokicsikkal májerkednek majd pénzért kuncsorognak amikor elfogy a gyorsan jött pénz... Közpénzt ezeknek?

@orient: a lengyelpiac ökörség volt, de a parkoló marhára hiányzik. Ott egy hatalmas fejlődési ponteciűllal bíró IIa kerület, amit teljesen hazavágtak a közlekedéssel. Mind a Mamut, mind az 56os v-állomásnál nagyon kellen egy P+R, ami elégséges és főleg biztonságos.

Szerintem a 4es metróra nincs mentség, úgy volt rossz ahogy kitalálták, felszníi közléekedés kellett volna töredékért, és a közútakat fejleszteni. Szmos orágban bvittek le fő utakat a föld alá, a metróalagút helyett pár ilyen egérutata/felüljárót kellett volna éípteni, és a lámpákat modernizálni. Sok apróság sokat javított volna.
A szakmai bizottság mindig relatív sajna...

A amutoknál az a legszörnyűbb, hogy a Mammut I-II és a Hattyúház mellett a környék valami posztapokaliptikus rémálom, koldusokkal, hajáltalanokka, csnecslőkkel és feekmunkásokkal, a maga legszörűbb posztszocreál valóságában. Tényleg röhejes, hogy a Mammut nélkül ezen az abszoút frekventált környéken mennyire nem tudnak semmi csinálni, legalábbis a közelmúltik. Viszont a Millenáris fő baja hogy bár kellemes, egy ideiglenes felvonulási tér, még mindig azt várom hogy egyszer majd csinálnak a helyére valami rendes koncepciót. Mondjuk a Lövőház utca (asszem, ami a két mammut közé érkezik) rahabilitációja jól siekrült (volt vagy 100 méter mondjuk).

különvélemény 2011.11.22. 13:43:42

@Peetee:
Nem.
A hiper eladja a milkát neked 230-ért, a kisbolt 280-ért, a kínai meg 170-ért.

Ennyit a nagy tételben olcsón adom cuccról.
Egy csomó minden olcsóbb a cba-ban, mint a multiknál, például az egyik legfontosabb termék, a Dreher is. :D

elkoltozott. 2011.11.22. 13:44:20

Szinte minden Nyugat európai nagyvárosban a centrumban rendszeresen van bolhapiac ahova az emberek szeretnek kijárni. Bécs,Koppenhága, Berlin.. stb.

ggaborx 2011.11.22. 13:45:20

@Intizar: Az addig szép és jó, hogy magyar áru. A probléma ott van, hogy hatalmi szóval (törvénnyel) privilegizálják a csókosokat. Ez pedig oda vezet, hogy magyar árut csak a janitól vehetsz a továbbiakban. Nagyon durván gusztustalan, de legalább az árun kívül így az üzletlánc piacszerzése is magyaros.

Másképp: Nem mindegy, hogy azért vásárolsz a CBA-ban, mert ott magyar árut adnak, vagy azért mert _kizárólag_ ott vehetsz magyar árut.

orient 2011.11.22. 13:50:30

@ZF2: többé kevésbé egyetértek, lásd előző kommentem.

Ezenkívül érteném ha egy szakmai bizottság függetlenül vizsgálná ezeket a beruházásokat, de nem független lesz hanem kormány és politikai lobbi közeli. A kontroll edig is megvolt, eddig sem engedték hogy a budai várban vagy az hősök terére valaki plázát tegyen(nagyon helyesen), ezt a vonalat kéne erősíteni és azt ellenőrizni, HOVA és MIT szeretnének építeni, de itt nem erről van szó hanem arról hogy KI szeretne építeni, ez pedig nem más hanem nyílt és legális korrupció.

citrix 2011.11.22. 13:55:24

A tökagyú nemzeti érzelmű fideszesek inkább stadionépítési moratóriumot kellene elrendeljenek.Ne épülhessen 300nm-nél nagyobb összterületű stadion,focipálya ameddig az álladósság nem csökken a GDP 20%-a alá.Így is van félig-meddig elkészült stadionból éppen elég szerte az országban,és ugye ezek adófizetői forintokból készült förmedvények.Néző gyakorlatilag nulla,az a néhány is csak balhézni jár ki.Balhézzanak saját pénzükön!

Aureliano Buendía ezredes 2011.11.22. 13:55:25

És ne felejtsük el, hogy sok magyar kis és középvárosban úgy várják a multikat, mint a messiást. Mert munkahelyet teremt.
Lehet, h szarul fizet és keményen robotoltat, de akkor is munka.
Viszont így legalább lesz sok-sok ember közmunkára loki stadiont építeni.

Kassian 2011.11.22. 13:58:20

Egyrészt rühellem az egész orbán-rezsimet, másrészt viszont egyetértek azzal az elgondolással, hogy jelen helyzetben semmi szükség nincsen több plázára. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs elég vásárlóerő az eltartásukhoz. A bérleti díjuk az egekben, ezzel pedig úgy megdrágítják a termékeiket, hogy egyszerűen nem érdemes plázában vásárolni (és itt most nem a tesco, auchan és társaikról és nem az élelmiszerekről van szó). De érdemes megnézni, hogy a plázákban egyre-másra zárnak be az üzletek. Ami meg nyitva van, az kong az ürességtől. Ezeket meg amúgy is csak pénzmosásra használják a tulajdonosaik.

rulla 2011.11.22. 14:01:27

Én sem értem, mi ez a nagy sírás-rívás itt... mára Magyarországon szinte mindent felzabáltak a multik és a plázák, a nagy bevásárlóközpontok. A sok hazai kis- és közepes vállalkozás emiatt javarészt tönkrement, vagy feketézve és olyan drágán árazva tudja csak felvenni a versenyt a multikkal, hogy a csóró magyar vásárlók pont ezért nem mennek oda.

Aszondja "...mert képtelenek felfogni a társadalmi jelenségek mögötti statisztikai jellegzetességeke..." - milyen társadalmi jelenségek mögötti micsoda?
Egyszerűen minden és mindenki fel és meg lett vásárolva, le lett tarolva a pálya a külföldi cégek terjeszkedése előtt/alatt.

Az építőipari lufi meg dagad(t) szépen. Az más kérdés, hogy a kutyát sem érdekli, hogy a majdan üresen kongó, és emiatt az építéshez feleslegesen erőforrást elpazarló nagy hodályok, csarnokok építésének terve is felesleges és pazarló volt.

De persze vannak, akiket ez boldoggá tesz, hogy sok vállalkozó annak idején keresett valami pénzt (ha kifizették) ezeknek lufiknak a fújásával... ahelyett, hogy a parlagon álló földeket művelnék meg... azzal máris sok finom, egészséges, HELYBEN termelt, emiatt olcsó élelmiszert lehetne az országban forgalmazni.
De legalább majd ismét kereshetnek zsetont ugyanezeknek az üres hodályoknak az elbontásával. Tipikus erőforrás-pazarló és fogyasztás-fetisiszta életszemlélet.

Egyeseknek a jelenlegi siralmas állapot sem elég "jó", hogy már jóformán csak a Hortobágyon, a Kékesen és Tihanyban nincs még pláza... talán pont ez baj, ami miatt ez szívszorítóan keserves, plázasirató poszt is készült.

cancan 2011.11.22. 14:09:18

...majd még az a törvény is jön, hogy mikor lehet vásárolni...pl. vasárnap ne, mert a KDNP szerint a családé a vasárnap és így többen járnak majd plázák helyett templomokba.
Így a hol és mikor vásároljunk döntéseiben már segít is az állam, hogy mennyivel kevesebből azt szintén sikerült meghatároznia az új adótörvénnyel....

playgorro 2011.11.22. 14:19:20

A posztíró Nem NOR-MÁ-LIS!!!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.11.22. 14:23:56

Jóember! Nem a plázákat zárják be, csak egyelőre nem épülhet több! Lesz hova járnod, ne izgulj!

emem 2011.11.22. 14:41:21

Ezek, akik most eljátsszák a kiskereskedők megmentőit, lazán kicsnálták-kicsinálják a kiskereskedelmet polgármesterként, amikor egekbe emelték-emelik a kisboltok bérleti díjait. Meg persze az adóját. Ha végigmegyek az ötödik kerületben, tudom sorolni, hol milyen bolt volt, amiket nem a plázák tettek tönkre, hanem az önkormányzat.
Persze nem az gond, hogy ezek gátlástalan, cinikus gazemberek, hiszen disznó gazemberek minden országban tenyésznek. A baj az, hogy a baromarcú nép imádja és megválasztja őket. A saját hülyeségüktől nem tudja megmenteni a magyarokat az Európai Unió.

esef 2011.11.22. 14:45:05

@cancan:
'oszt mi van akkor ha valaki nem keresztény? a kdnp-s komcsik miatt ne mehessen vasárnap vásárolni? ugye ők sem csinálnak szombatonként semmit merő keresztényi együttérzésből, ugye? ;-)

Kuty 2011.11.22. 15:00:34

Magyarországom már így is sok pláza van, szerintem bőven elérjük vele az ajrópai átlagot. Arról nem beszélve, hogy az utóbbi 14-15 évben átgondolatlan koncepciók tömege épült, ha a posztíró venné a fáradságot, látná, hogy sok kereskedelmi célú építmény pang, egyszerűen üres, nem látogatják, sok üzlethelység kihasználatlan, stb. (a legjobb példa erre a Lurdy ház). És egyébként a törvény nem arról szól, hogy megtiltják a plázák építését, hanem önkormányzati hatáskörből kormányzatiba fog kerülni a döntés, hogy hol-mi épülhet. Azaz az én értelmezésemben más zsbbe fognak vándorolni a kenőpénzek.

Amúgy meg a posztoló szép kis jellemzést írt magáról ezzel a bejegyzéssel, csak "gratulálni" tudok neki. Óóóóókos.

zum trucc 2011.11.22. 15:00:38

hülyék ezek, jó hogy nem mondják meg, mikor és hova mehetek ki a WC-re. Hol vagyunk? Óvoda vagy zárt osztály? Évek óta nem voltam hipermarketbe, de most elmegyek, el én. Legalább egyszer.

nandras01 2011.11.22. 15:02:30

@Kassian: "...egyetértek azzal az elgondolással, hogy jelen helyzetben semmi szükség nincsen több plázára. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs elég vásárlóerő az eltartásukhoz."
hadd döntse már el a piac, hogy mire van szükség és mire nincs.
ha nincs elég vásárló, akkor a pláza befuccsol- oszt annyi.
mi a lófarok köze van az államnak ahhoz, hogy egy magánvállalkozás mibe fekteti a pénzét?
különben is, ne akarjon az állam atyáskodni felettem, ne akarja megmondani, hogy mi a jó nekem, majd eldöntöm én. ha rosszul döntök, akkor úgy jártam...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 15:02:31

@esef: Akkor kínai boltot nyitnak a templomban, és tényleg mindenki odajár.

esef 2011.11.22. 15:14:15

@atpijkamo:
inkább kínai bolt legyen a templomban mint gyerekmegőrző...

phaszfej 2011.11.22. 15:27:07

krónikus seggviszketegsége van azegyik haveromnak. mitől lehet vajon?

Kurgán 2011.11.22. 15:27:34

Ez tipikusan az a gondolkodásmód, amiért ott tartunk, ahol. A piac lényege, hogy amelyik jól csinálja az életben marad, amelyik nem, az tönkremegy. Egy kisbolt is lehet jólmenő üzlet, csak nálunk jellemző, hogy az ott güriző alulfizetett árusok ott vágják át a vásárlót, ahol tudják. Persze a főnökkel karöltve. A piacon a zöldségesnél detto, rendszeres a rohadt, hibás áru, belekeverve a többibe. Nem is beszélve a meg nem nevezett magyar áruházláncról, amelyiket rendszeresen ilyen piacidegen eszközökkel segítik, ahelyett, hogy estleg mutyi nélkül a piaci verseny keretein belül próbálna előrébb jutni.

midnight coder 2011.11.22. 15:28:38

A plázák aktívan járulnak hozzá a hazai gazdaság és kereskedelem hazavágásához.

Gipsz Jakab hazamegy a plázából, kirakja az ott vett kínai zoknit, román krumplit, szlovák tejet, dán sertéshúst, aztán elgondolkodik hogy vajon miért is nincs munkája...

crashdummy 2011.11.22. 15:35:12

@spontan: Már bevezették :-) Kereskedelmi láncok különadója a neve. Csak abból mást támogatnak, nem a a kiskereskedőket.

Mellesleg a piacgazdaságnak az egyik lényegi eleme, hogy a kereslet-kínálat szabályozza. Egyszerűen fogalmazva: Ha szar a kínálatod és drága vagy, akkor csökken a kereslet, és tönkremész. Ilyen egyszerű. Ez a jogszabály a piaci verseny szimpla korlátozása.

Pár kommentelő kedvéért: a pláza nem egyenlő a hipermarkettel. Ezt jó lenne megérteni. Van ott ugyanis számtalan olyan kereskedelmi egység, aminek semmi köze a multikhoz, hanem magyar kisvállalkozás: étterem, kávézó, fodrász, tisztító, cipőjavító, divatáru bolt, játékbolt, virágos, újságos... Rájuk nem gondoltok? Ugyanezen szolgáltatások a plázán kívül sokkal kisebb forgalmat érnének el. Pont ezért mentek be oda. Több nézelődő = több vásárló = nagyobb forgalom.

A plázákban a vásárló sokféle szolgáltatást kap meg egy helyen. Vagyis időt és pénzt takarít meg. Pont erre találták ki őket.

Kakimaki0123456789 2011.11.22. 15:48:59

@midnight coder: Huh de szanalmasra sikeredett, probald ujra!

Kakimaki0123456789 2011.11.22. 15:51:35

Gondolkodjatok dialektikusan!
A kormany kiuzi az orszagbol a nagy aruhazakat uzemelteto multikat kulonadokkal.
A multik uzleteit megveszi a CBA, amit valamiert nem sujt a kulonado.
Utana megtiltjak hogy ekkora aruhazat epitsen barki is, jo sokaig dfe legalabb a kov. valasztasig.
Na ki jart ezzel jol es miert kapta ezt a jutalmat?

crashdummy 2011.11.22. 16:01:03

@Kakimaki0123456789: Szép levezetés. A jutalmat azért kapja, mert...

... mert a pénznek nincs szaga.

Globetrotter2014 2011.11.22. 16:03:31

@orient: a kontrollra vonatkozó állításod sajnos nem igaz. A spenótház utódjára nincs mentség. És nem egy ilyen debil projekt volt, kezdve a Hiltonnal.
@Kurgán: hallottál már versenyjogról? Nagy monopóliumok mestersléges feldarabolásáról és egyébb ex ante intézkedésekről?
A piac nem tökéletes, a beavatkozás néha, a felügyelet mindenképpen szükséges. Amit itt csinálni akarnak az sok országban (pont az Auchan hazájában pl) már évek óta megy. Sűrűségben durván megelőzzük a nyugati országokat. Aghogy elnéztem az auchan fr szerint Marseillnek 4 Auchanja van (1.5 milliós agglomeráció). Ennyi Budapestnek is van bőven.

Amit viszont nem szabadna elfelejteni, ha beavatakzounk a versenybe, akkor valahogy nem értana ellátni azokat a minsőgjavító/versenyfogozó funkciókat amit a multik hatékonyan elláttak eddig.

xylu 2011.11.22. 16:05:03

Tudja valaki,hogy ez a 300m2 az árusítótér netto,vagy az egész bolt brutto területe?Nem mindegy!
Javaslom, egyszer tüzetesen nézzétek végig egy LIDL és egy CBA áruválasztékát és árait,nagyon meg fogtok lepődni:kb. ugyanannyi a magyar áru mindkettőben,csak a CBA 40%-kal drágább!
A meglévő plázák már úgyis megvannak-a városokban.Faluról is oda jár ,aki nem akar a helyi egyetlen CBA-ban vagy zöldségesnél méregdrágán vásárolni.(pl Lipóton)Na ők fognak igazán rosszul járni ezzel,pont a legszegényebb réteg.
Az ALDI akart nyitni még 110 boltot Magyarország szerte,hát nem fog!Majd A Lázár testvérek kapnak felmentést CBA-ra.
Aki a verseny ellen van ,saját zsebének nagyon az ellensége,bedől a lobbiknak.
Csak az örül ennek,aki soha nem jár vásárolni.
A vásárlók már szavaztak:a LIDL tavaly megduplázta a forgalmát,na ez fáj a CBA-nak!
A piac pedig színtiszta átverés:nem kapsz számlát,még egy számolócédulát sem,átvernek a méréssel,totál svarcban megy az egész,nincs szavatosság, minősítés, áfa, adó.
Egy gyakorló háziasszony

stefan75 2011.11.22. 16:06:57

Ha jobban megnézitek ezt a törvényt, egyáltalán nem azt mondja ki, hogy nem lehet több pláza.

Csak annyit mond, hogy ezentúl a "kereskedelemért felelős miniszter" mondja meg, hogy ki nyithat plázát. És hogy cserébe hány nokiásdobozt és milyen egyéb folytatólagos bevételeket vár tőle a Keresztapa.

HLaci 2011.11.22. 16:09:00

mellettünk már épűt madarsteszkó, úgyhogy urbán és tsai nyugottan elmehetnek a qrva annyukba.

stefan75 2011.11.22. 16:14:32

Tényleg, melyik miniszter felelős most a kereskedelemért? Matolcsy? Fellegi?

Bár végülis mindegy, ők csak zoknibábok...

Ferocious 2011.11.22. 16:16:43

@crashdummy: Nagyon egyet értünk... nálad a pont!

crashdummy 2011.11.22. 16:17:00

@xylu: Nemrég jártunk egy CBA Príma boltban. A sajtos pultban kettő, azaz 2 féle magyar sajt volt. Az összes többi (vagy 20-25 féle) mind import. Bizony, bizony. Ennyit a "magyar árut magyar boltból" bullshitről. Ja és tényleg legalább 30%-kal drágább minden.

elzee 2011.11.22. 16:20:34

A multi azért tud olcsóbban adni árut, mert bevasalja a termelőn: ilyen háttérkondíció, olyan kihelyezési pénz, amolyan hozzájárulás... a polcpénzről és listázási díjakról ne is beszéljünk. A hagyományos kereskedelem megcsúfolása, amit művelnek. Az meg egyenesen etikátlan, hogy sokszor beszerzési ár alatt adnak el árukat, hogy teljesen megöljék a környékbeli kisvállalkozásokat.

orient 2011.11.22. 16:24:14

@ZF2: Igaz, azért írtam ezt a kontrollt kéne ERŐSÍTENI. Valóban történelmi városrészekbe, épületek helyére, mellé környékére ne tegyenek üvegházakat, ha ez lenne a cél és a szigorítás oka, tökéletesen megérteném, de nem ez. Figyeld meg a haveri lobbik ugyanígy fognak, CBA és más szemetet építeni mint amilyen a Zeppelin terv is volt történelmi városrészekbe ha a haverokról van szó, itt nem azt akarják megszabályozni mit hova, hanem ezt hogy KI. Ezzel van a gond a versenybe akarnak beszállni és azt fentről manipulálni, kontrollálni=korrupció és piaci verseny felborítása, amivel csak mi vásárlók járunk majd rosszul. Ha a haver láncoknak nem lesz konkurenciája akkor miért lesz érdeke valamit olcsóbban adni? Vagy ott veszed meg vagy sehol, na kíváncsi leszek mennyi lesz egy hétvégi bevásárlás ezután.

Mr Neanderthal 2011.11.22. 16:24:42

követeljük, hogy plázát ezentúl csak az állam építsen, előre eltervezve szépen, mondjuk ötéves időszakra tervezve, aztán rakjon bele szép, állami tervezésű és gyártmányú termékeket, amiknek az árait szintén a parlament határozza meg, ja és követelem, hogy a fizetéseket is az állam határozza meg, akinek meg ez nem tetszik, azt mmeg küldjék el, mondjuk...hmmm...Recsken van egy szép befejezetlen kőbánya...

Behajtó70 2011.11.22. 16:28:12

"Az állam meg ne szórakozzon moratóriumokkal, és ne kényszerítsen drágább kisboltokba"

Pláza---a nem-plázás kisbolt drágább, mint a plázaában lévő boltok ára?

Te 1 hülye vagy? Úgyértem: sérült? bolond? vagy csak egyszerűen provokálsz? esetleg még sosem jártál plázában vagy kisboltban?

Bambano 2011.11.22. 16:33:13

nem tudom, milyen ember vagy te, hogy korrupciót gyanítasz egy olyan törvénynél, ami a kormánypárt legnagyobb kampánytámogatójának kedvez csak... :)

ejej:)

cancan 2011.11.22. 16:40:54

@fejo: ...már meghatározták a fizetéseket! ez már nem új :-)

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.11.22. 16:42:43

@Csomorkány: @szekertabor: @elkoltozott.: @atpijkamo: @ZF2: @Kassian: @rulla: @BGy: @Kuty: @midnight coder: @elzee:

Pongyolán fogalmaztam a bejegyzésben, de azt azért megkérdezném, hogy szerintetek mégis kiket érint a 300nm fölötti korlátozás? Azért ne csak termelői piac-hipermarket/gigapláza dichotómiában gondolkozni, mert ebbe már egy nagyobb fajta bolt is simán beletartozhat.

sárospataki 2011.11.22. 16:45:39

Az, hogy ezzel nem lehet felpörgetni a gazdaságot, az oké, ezért nem támogatom. Viszont a kiskereskedelem elsorvasztása, a "nekem jár, hogy egy boltban vásároljam meg az olcsó szarokat" luxusa gyakorlatilag az ország gazdasági halálra ítélése. Ébredj, ember, kisboltban és/vagy piacon sokkal kevesebb idő töltesz vásárlással, sokkal kevesebb szart vásárolsz, és az árrést nem futtatod ki offshore cégeken keresztül, hanem itt hagyod, Magyarországon.

Globetrotter2014 2011.11.22. 16:50:11

@Szalai Ervin: a tervezet építményt ír. Ezek szerint az Auchanok ezentúl 4-5 külön éptménmyből fognak állni? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 18:42:25

@Szalai Ervin: Nem foglalkozom a konkrét törvényi szabályozással.

Az alapkoncepcióval értek egyet, hogy ne legyenek plázák a városközpontokban.

A verseny korlátozását általában nem támogatom. Ha van egy városnegyed eleve tele bazi nagy áruházakkal, akkor nyithatnak mégegyet.

Intizar 2011.11.22. 21:40:38

@ggaborx: Nem esett le a lényeg, testvérem az Úrban???
Azt próbáltam megértetni a magam kifinomult módján, hogy akármekkora übermagyarok, még abban is veri őket az idegenszívű SPAR!

Intizar 2011.11.22. 21:47:55

@Intizar: Világos? MÉG abban is.
Azonfölül, hogy úgy támogatják őket, mint "Cipőt a Cipőboltból" a daliás időkben, és azon fölül, hogy még csak nem is annyira jók és marhára nem annyira olcsók. Mindezeken fölül MÉG magyarságban sem olyan kiválók.

Nem bírom elhinni, hogy itt tartunk szövegértésben. Úgy látszik, már kommentelni is csak egytagú szavakkal lehet. Tessék: Orbán pfúj! We happy?

Intizar 2011.11.22. 22:10:09

@ggaborx: Ajánlom továbbá a gonosz Seres írását a témáról a HVG-ben.

ggaborx 2011.11.22. 23:37:21

@Intizar: Köszi, elolvastam. Tanulságos, így összeszedve olvasni a mondandómat :) Egyékbént leesett, csak utólag...

Peetee 2011.11.23. 12:00:48

@különvélemény:

A CBA-ban viszont sok termék pokolian drága; ez már márketing kérdés; mindenki valamivel megpróbálja becsalogatni a vevőit.
A CBA a Sörrel, a másik csokival a harmadik meg mosóporral vagy zsemlével.

A kínais Milka azért 170, mert már háromszor átírták a szavatossági időt, vagy abból a 3 kamionnyi szállítmányból van, ami a múlt héten tűnt el nyomtalanul a Kraft Foods-os bécsi felrakó után....
süti beállítások módosítása