Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.10.05. 09:46 Zilahi Anna

Kis magyar kultpol

Címkék: válság alföldi nka kultúrafinanszírozás kultúrafelfogás kultúrpolitika réthelyi nefmi kulturális kapcsolatok

A Nemzeti igazgatója buzi - ez a XXI. század híre a magyar kultúrában. Hazaárulás, állítják a patrióta tüntetők térképpel a kezükben a színházépület előtt. Végülis ideig-óráig elsimul az ügy, köszönhetően Blaskó Péter felszólalásának, meg Réthelyinek is persze, aki nagyon relevánsan állást is foglalt a szakmaiság és a homoszexualitás közötti viszonyt illetően... Thomas Mann is meleg volt, talán várjuk ki a végét ennek a Robinak is. Ez megy a kultúrában, gondolhatnánk, ilyen kardinális kérdéseken rágódnak. A levonható következtetés pedig lehetne, hogy az egymást provokáló meleg libsik és a nagymagyarok között áll egy megfontolt politikai erő, és milyen szerencse, hogy épp ezek vannak kormányon. Náluk a phronesis és a mérték!

(A szerző tisztában van azzal, hogy az Alföldivel kapcsolatos hisztéria egy szakmai tévedésből, a „román ügyből” indult. Ez természetesen nem elhanyagolható hiba, hivatalosan számon is kérték a rendezőn. Később azonban e kiváltó ok elfelejtődött, és a hangsúly a provokációra került át.)

Ez persze a jéghegy csúcsa: sokat elárul, hogy, ha bármi el is jut a médiába a kulturális élet sirámaiból, az a hasonló színvonalú álvitákról emlékezik csak meg. Ezekről lehet beszélni szenvedélyesen, jobbról is, balról is, és milyen jól jön, hogy a lényegi problémák elől elfogják a reflektort. Ezzel nem azt állítom, hogy ne lenne fontos reflektálni ezekre az eseményekre, de azt igen, hogy ezek messze nem tartoznak a kultúrpolitika terepére. Annál inkább maradnak háttérben a kultúrafinanszírozás, és ami még fontosabb, a jelenlegi kultúrafelfogás neuralgikus pontjai.

Ha megvizsgáljuk azt az egyébként igencsak ellentmondásos és körvonalazhatatlan kultúrafelfogást, amit központilag kommunikálnak felénk, és amelynek lényege (?) percepcióim szerint, hogy minél inkább felülről definiált, mind céljait, mind irányát tekintve, akkor is láthatjuk, hogy belefoglaltatik ebbe az elképzelésbe, hogy a kultúra van, és továbbra is szükség van rá. De mintha ez az implikált tartalom nem volna világos a kormány számára. Az eddigi mindenkori hatalom legalább megpróbálta azt a látszatot fenntartani, hogy a rendszerváltó generációban megfogalmazodótt igényt a kultúra autonómiájára hellyel-közzel kielégíti. Persze tudjuk, hogy amíg az állam részt vállal valaminek a finanszírozásában, addig él is a befolyásolás lehetőségével. Ki látványosan, ki kevésbé.

A magyar politikai törésvonalak a kultúrszféra mikrotársadalmában is jelen vannak, és persze csak egy technokrata vágyálomnak tűnhet, hogy az éles határvonalak ellenére a tényleges teljesítmény nyerjen támogatást. De még a megszokotthoz képest is, ami most megy, tekinthetnénk nagyon ostoba csínynek, ha nem múlna rajta nemcsak a terület szereplőinek egzisztenciája, de az államnak is igen sok. Mert mi történik? Hát igen, egyrészt ez, hogy fel kell tenni a kérdést egyáltalán: mi is van odafenn a kultúrában? Ami, mint már próbáltam rávilágítani, valahol azt jelenti, a kultúra közvetítése megmarad annak bulvárfelszínén. (ld. még pl. Stohl Buci & Co.) Emellett nem igazán szól a fáma arról, miért fontos, mi ennek az egésznek a legitimációja és mit hozna az állam számára, ha normálisan működne.

Vegyük például a legfrissebb esetet: a kulturális (=művészeti és társadalmi) szervezetek számára hivatalosan megítélt összeget ezévben még nem folyósították, ami már így is súlyos következményekkel jár. Erre szeptember 20-án határozatban (1316/2011) nyilvánossá teszik az összegek zárolását. Innentől az események lefolyása ki is található: protestálás, petíció, levelek a minisztériumba, civil kurázsi, ilyesmik. És, minden jó, ha a vége jó, a NEFMI 1,346 milliárd forint folyósítását jelentette be válaszként a tiltakozásra, mert a Nefmi ilyen jótündér. Most komolyan, mire jó ez a szórakozás?

Egyrészt, ha a támogatási rendszer problematikus, akkor a megoldás nem a már odaítélt pénzek lenyúlásával kezdődik, mert, mint érezzük, ez némileg ex tunc, nem is volt tartható felvetés egy hétnél tovább – tehát vicc volt, csak az érintettek nem nevettek rajta. Másrészt ezek a szereplők ilyen bizonytalanság közepette és pénz hiányában elég nehezen látják el a feladataikat. Abban ma már nem sokan kételkednek, hogy egy ország kultúrája is kiveszi a részét az állam nemzetközi megítélésében, a soft power részeként diplomáciai erejéhez hozzájárul, (ha tud), stb. Ebből a szempontból is igen destruktív, hogy több nemzetközi program megszakadt, mert a megvalósításhoz szükséges összegeket megítélték, aztán vonakodtak egy kicsit, hogy, de jaj ne már, ilyesmire miért költünk, de tényleg?

Világos, hogy a válság, adóssághalom és megszorítások idején a kulturális élet sem húzhatja ki magát a megvonások alól, de nem mindegy, milyen mértékben és eloszlásban. Ennek meghatározásakor például hasznos lenne bevonni a szakmai képviselőket valamiféle konzultációba. Az alkalmazkodni képtelen, impotens gazdaságpolitika okozta károkat valamivel kompenzálni kell, ehhez nem fér kétség, de ha mindez olyan fontosságú területek intézményrendszerének lerombolását jelenti, mint a kultúra, oktatás és egészségügy, az visszafordíthatatlan következményekkel járhat akár már a rövidtávú jövőre nézve is.

Miért? - ez a kérdés sohasem felesleges. Az állami támogatásban részesülő szereplők, nem árt, ha kommunikálni tudják, milyen funkciót töltenek be a társadalomban és ezt a kérdést újra és újra felteszik maguknak. De erre nagyjából választ is ad az a pályázati anyag, amit évente összeállítanak a támogatás igénylésekor. Ennél messzemenőbb mivégre-vizsgálat már filozófiai kereteket feszeget, az ilyesmit inkább hagyjuk a (jól megnyirbált és bemocskolt) Filozófia Tanszékekre, így biztosítva feladatot az egyébként tétlenségre kárhoztatott és unatkozó filozófusok számára is.

 

 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr813276691

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MSZP: te nem tudod, milyen jó (volna) nélküled 2011.10.06. 09:58:36

Avagy miért kell egy határozott, biztos mozdulattal arcon rúgnunk az MSZP-t, ha meg akarunk szabadulni a Fidesztől....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.