Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.04.20. 16:12 Szalai Ervin

Az új alkotmány/7.: Milyen Országgyűlésre lenne szükség?

Címkék: költségvetés költségtérítés országgyűlés választási rendszer pártfegyelem bizalmatlanság portfolioblogger új alkotmány sorozat hatalmi ágak szétválasztása többségi elv

Remélem, az mindenki számára világos volt, hogy olyan apróságok, mint a Fidesz-KDNP alaptörvényének elfogadása, nem fog gátat szabni nekünk, és tovább gondolkodunk, milyen alkotmányos rendszert látnánk szívesen Magyarországon. A sorozat legújabb részében az Országgyűlést vesszük górcső alá.
 

1. Fékek és egyensúlyok

Politológiai közhely, hogy a nyugati demokráciákban a klasszikus hatalommegosztást a kormány és ellenzék közötti szembenállás - és ezáltal újabb hatalommegosztás - váltotta fel. Ennek előfeltétele volt a parlamentáris kormányzás elterjedése, azaz a törvényhozó kormánytöbbség és a végrehajtó hatalom összefonódása. Ezt ott lehet legkönnyebben tetten érni, hogy a kormányfőt nem közvetlenül választjuk, hanem a parlament teszi ezt meg helyettünk. Mi ezt egyáltalán nem tartjuk elfogadhatónak, de már korábban írtunk róla ITT és itt is.
 

Verziónk szerint a végrehajtó hatalom fejét mindenképpen közvetlenül kéne megválasztanunk, így az Országgyűlés feladatait, hatásköreit ennek megfelelően kell igazítanunk. Mivel ebben az alkotmányos rendszerben az Országgyűlésnek és a Köztársasági Elnöknek kölcsönösen sakkban kell tartaniuk egymást, így utóbbinak min. halasztó és alkotmányos vétójoggal kell rendelkeznie, míg előbbinek meghatározott körülmények között akár el is kell tudnia mozdítani az elnököt.
 

A jelenlegi rendszerben meghonosodott német mintájú konstruktív bizalmatlanság nyilvánvalóan nem kompatibilis ezekkel. Először is ez folyamatos parlamenti puccshoz vezetne: Mi tartaná vissza a képviselőket, hogy a nép által választott kormányfő helyére újra saját emberüket állítsák? Másfelől a konstruktív bizalmatlansági indítvány bármilyen esetben alkalmazható, amikor a többség úgy kívánja, mindenfajta tartalmi megkötés nélkül.
 

A fenti problémák kiküszöbölésére csak olyan bizalmatlansági mechanizmus fogadható el, ami automatikusan új Köztársasági Elnök választásához vezetne – az átmenet idejére pedig valamelyik kiemelt miniszter töltené be a megüresedett pozíciót. Hogy ez szokásjog szerint a belügyminisztérium valamely formájának vezetője, netán a kancelláriaminiszter lenne, vagy a kabinet egyszerű többséggel választana tagjai közül valakit, igazából a jövő zenéje és édesmindegy.
 

(Spoiler alert: a kormánytagokat kormányfő/Köztársasági Elnök jelölné, Országgyűlés megszavazná; kormányfő bármikor jelölhet újat, OGY vagy más szervek nem…)
 

Az Egyesült Államok alkotmánya „árulás, vesztegetés vagy egyéb súlyos bűncselekmény és vétség” (Article 2, Section 4) esetén teszi lehetővé az Elnök és más választott tisztségviselők elmozdítását (impeachment). Bár anno George Mason azt javasolta, hogy hivatali visszásság körével bővítsék az elmozdíthatóságot, ezt James Madison hathatós érvelésének köszönhetően elvetették.
 

Mit is jelentene ez a gyakorlatban itthon? Ha mi a Mason-féle javaslattal élve hivatali visszásság esetén is felruházzuk az Országgyűlést a választott kormányfő eltávolítására, úgy választási ígéret be nem tartása esetén is élhetnének ezzel. Egy második őszödi beszéd nagy valószínűséggel nem maradna retorzió nélkül – aminek szívből örülhetnénk – ugyanakkor rengeteg visszaélésre is számíthatnánk: Gyakorlatilag mondvacsinált ürügyekkel lehetne újra és újra elnökválasztásokba kényszeríteni az országot, ami a stabil kormányzás végét jelentené. Éppen ezért nekünk is érdemes az amerikai modell szűken vett szabályaihoz hasonlót kialakítanunk.
 

2. Költségvetés

A kormányprogram, költségvetés benyújtása természetesen a Köztársasági Elnök feladata lenne, és az Országgyűlés többségének kéne megszavaznia. Mivel a Köztársasági Elnököt közvetlenül választanánk, így ez ilyen formában valószínűleg nagyobb egyeztetési kényszert és több kompromisszumot eredményezne, főleg ha számításba vesszük a képviselők egyéni érdekeit - a választási rendszernél már írtunk arról, hogy mindenfajta listás elem nélkülözésével tisztán többségi rendszert képzelünk el.
 

3. Egy vagy két kamara?

Az eddigi gondolatmenetet követve természetesen semmi értelme nem lenne második kamarának, hiszen sem szövetségi, sem szovjet köztársaság nem vagyunk, és nem is leszünk. Akik második kamara felállítása mellett érvelnek, általában civil szervezetek képviselőit, egyházakat, szakszervezeteket, etnikai képviseletek, határon túli magyarok szervezeteit ültetnék be oda, ami enyhén szólva is abszurd, szükségképpen speciális érdekcsoportoknak kedvező. Semmilyen kiváltságokat nem adhatunk szervezeteknek – pont ebből kiindulva támadjuk a listás választási rendszert is. Egy kamara, egy ország, egyéni képviselők.
 

4. Tiszteletdíj

Habár nem szűken vett alkotmányos kérdés, de akár azzá is tehetnénk. Az egyik legundorítóbb dolog, ami a politikai közéletet jellemzi Magyarországon az pontosan a képviselői tiszteletdíj és költségtérítés körüli hihetetlenül álszent és populista nyáladzás. Egyrészt senki nem meri azt mondani, hogy „a Magyar Köztársaság Országgyűlési Képviselője vagyok, ezért a munkáért megérdemlek havi egymillió forintot, és ennek megfelelően fogok szavazni”, másrészt mindenféle trükközéssel mégis a lehető legtöbbet szeretnének hazavinni. Erre találták ki a költségtérítést, ahol a költségeket számlával nem kell igazolni, bár adózni mégis kell utána…
 

Talán ha az alkotmányba beleírnánk egy sort, hogy „a képviselői tiszteletdíj a mindenkori magyarországi átlagbér tízszerese” se több, se kevesebb, akkor talán nem kéne ezt a véresen undorító színjátékot néznünk. Aki messzebb lakik, gazdálkodja ki ügyesen. Hogy is mondják? Kiszámítható életpályamodellt mindazoknak, akik képviselőként hazájukat szeretnék szolgálni.
 

Sorozatunk Facebookon

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr892841208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sziapo 2011.04.20. 17:08:32

Az ALAP-TÖRVÉNY NEM alkotmány,
legjobban a VAS-SZŰZRE HASONLÍT, 48 lyukkal, és beverhető tüskéikkel:
virtus.hu
Richárd Király tévedése
Probil-Éma - 2011.04.20 12:34

Akkor csak nyomor fokozódott, most Soklyukú alaptörvényt átjárja 48 szeg, sarkallatosan kínoznak?

Molenaaar 2011.04.21. 13:32:52

Mindenek előtt a továbbgondolkodás helyes. Mert az alaptörvény hiányos és nem orvosolja a meglévő problémákat.

Bár én azokat kicsit máshol (is)látom. A törvényhozás túl gyors, minőségileg nem kielégítő. Sok a törvénymódosítás, mely alacsony jogbiztonsághoz vezet.

Itt el kell ismernem egy fontos baloldali érvet, hogy a világ olyan gyorsan változik, hogy a jognak, jogalkotásnak is követnie kell. Valamint vannak olyan helyzetek, melyek a különleges jogrend életre hívását még nem de egy gyors törvényhozást már igényelne.

Úgy gondolom ez igaz. Ezért a következő elméleti konstrukciót javaslom. A törvényhozás főszabályként legyen lassú, átgondolt, minőségi. Alapuljon minél szélesebb társadalmi ÉS szakmai támogatáson. Ugyanakkor legyenek kivételek, mely esetben a szakmai támogatás/egyeztetés megspórolható.

Nem vetem el - sőt valóban én is szimpatizálok - az államfő közvetlen megválasztásával, de másként is megoldhatónak látom.

A hatalommegosztás rendszerében 2 kamarás országgyűlést képzelek el, demokratikus korporatív felsőházzal. Abban ugyanis teljesen igazad van, hogy bizonyos, önkényesen választott társadalmi szerveknek többlet jogokat biztosítani finoman szólva sem elegáns. Ugyanakkor miért ne lehetne bizonyos szervekre szavazni?
A felsőházba nem kellene túl sok szerv 60-80 fő tökéletesen elégséges, hogy a funkcióját elássa. A felsőházi választáson olyan civil szervezetek indulhatnának, akiknek jelentős a társadalmi szerepe. Meghatározott tag, támogató, közfeladatot ellát stb. A szervekből pedig a választáson lehet válogatni a felsőházba. Illetve az önkormányzati választáson a a pártoknak meg kellene jelölni a megyei közgyűlés elnökét és a felsőházi követét, akit a képviselő testület delegál. Így a közvetlen választás elve ugyan sérülne, de a demokrácia deficit jelentősen mérséklődne.

Az államfőt a két kamara közös ülésen választaná (esetleg a megyei jogú városok és Bp polgármestereivel kiegészülve) törvényeket mindkét háznak el kellene fogadni. (kivéve a költségvetés)
Ugyanakkor az államfő előzetes engedélyével (sürgősségi kérelem a kormány részéről) ki lehetne kerülni a Felsőházat. Másrészt ennek ellentéteként. 3 vétó illetné meg az államfőt. Egyerű politikai (vissza a képviselőháznak) Minősített politikai vissza a Felsőháznak aztán a Képviselőháznak és természetesen az alkotmányos. Vagyis az államfő koordinálná a törvényhozás sebességét. Blokkolni nem tudná, de adott esetben gyorsíthatja is.

Nem tudom itt már írtam-e az ötletemet, de minden esetre megismétlem. A politikai válság/bizalomvesztés esetén az államfő 2 körben feloszlathatná az OGY-t. (Képviselőházat) Ha úgy ítéli meg, hogy a feloszlatás indokolt, akkor leiratot küld a Házelnöknek, aki 3 napon belül, ha szükséges rendkívüli ülésen Napirendre tűzi a határozathozatalt. A leirat a parlament feloszlásáról szól, indoklással. Ha a képviselők igennel szavaznak, új választás, ha nemmel, az államfő vagy tudomásul veszi és 10 hónapon belül nem élhet újra ezzel a jogával, vagy azonnali népszavazásra bocsátja a kérdést. És itt a csavar. Ha a népszavazáson az igenek kerülnek többségbe az OGY feloszlik, de ha a nemek, akkor az államfő megbízatása azonnal megszűnik.

Ez a kétélű kard a felelősségvállalás felé tolja el mind az államfőt, mind a képviselőket. Nem lenne leválthatatlan az OGY, de az államfő joga sem válna diszkrecionálissá és nem lépnénk át egy elnöki-félelnöki rendszerbe.