Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.04.04. 09:20 Szalai Ervin

Az új alkotmány/6.: Választási rendszer

Címkék: választási rendszer pártfegyelem új alkotmány sorozat többségi elv

Az előző két alkalomhoz hasonlóan most is a hatalmi ágak szétválasztásával foglalkozunk. Jelen írásban az országgyűlési választási rendszer egy lehetséges átalakításáról lesz szó, ami ellensúlyozná a prezidenciális rendszerből eredő formális hatalomkoncentrációt, fellazítaná a pártfegyelmet, és nagyságrendekkel élhetőbb politikai kultúrához vezetne.
 

1. A jelenlegi választási rendszer

 

Csupán felelevenítés céljából lássuk, hogyan lesz szavazatból parlamenti állás ma Magyarországon. Választások vannak, előttünk a boríték: egyik lapon vannak a választókerület jelöltjei, másik lapon a pártok, mindkettőn beikszeljük választottunkat, bedobjuk a ládába, és komoran elvonulunk hazafelé a mosolygó bizottság tekintete előtt. Hurrá, reméljük, nem kell visszajönni második fordulóra…

Az „első lapok” eredményeinek 176 jóvágású politikus köszönheti állását – ha első körben nem sikerült megszerezni a leadott szavazatok több mint felét, akkor az esetleges visszalépőknek is. Persze még simán kaphat a kizárt jelöltektől plusz szavazatokat, hiszen ilyenkor már csak a legjobb három indulhat.  Nem akartak rászavazni, de muszáj volt. Újabb hurrá. Kellemetlen, de ha az összes választópolgár fele nem megy el, akkor még egyszer végigizgulhatja az eredményhirdetést, hiszen új fordulót kell tartani - de nyugalom, itt már elég, ha minden negyedik választó jön el. Hurrá-hurrá.

A „második lap” már sokkal izgibb, gyakorlatilag alig tudják néhányan, pontosan mi is történik ott. Területi meg országos lista, előbbi max. 152, utóbbi min. 58 fő. Területi lista kompenzálja a második helyezetteket erőfeszítéseikért, országos pedig a többieket, Hagenbach-Bischoff-formula, 5%-os bejutási küszöb, mindenkinek két szavazata van, stb. Ha így akar valaki bejutni, csupán egy dolga van: jóban lenni jónevű pártja vezetőivel. Az pedig természetesen közérdek, hogy elsősorban pártokhoz hű túlélőzsenikkel legyen tele az Országgyűlés (összesen 210 fő), hiszen csak így biztosítható az ún. arányos elv. E nélkül higgyétek el, egypártrendszer lenne, fasiszta diktatúra, a kis pártok – legalábbis a Munkáspártnál vagy a MiÉP-nél nagyobbak – képtelenek lennének képviselni választóik érdekeit. Demokratikusság highfive!


2. Az ideális választási rendszer némiképp egyszerűbb


Ha a választókörzetedből összegyűjtöd a megfelelő számú ajánlószelvényt, elindulhatsz a választásokon. Ha pedig választani mész, kapsz egy lapot az indulókkal, beikszeled a legszimpatikusabb jelöltet, aki nyer, ha ő kapja a legtöbb szavazatot. Ennyi. Se vigaszág, se lista, se második forduló.


3. A tisztán többségi elven működő választási rendszer előnyei és hátrányai


Amiről most írok, az sokaknak valószínűleg totális őrültségnek tűnik. Hiszen arányos elv nélkül kiesnének a kisebb pártok, ami a jelen körülmények között valóban nagy érvágás lenne a demokratikus képviseletnek. A kérdés azonban, amit mindenképpen föl kell vetni magunknak, valóban a mostani körülményekből kell kiindulnunk? Véleményem szerint, akik számára a tisztán egyéni választókerületes rendszer ijesztően hat vagy a jelenlegi vegyes rendszerből fakadó alapvetésekből indulnak ki, vagy olyan torz rendszerekből, mint például a brit-modell, ahol hagyományőrzésből elképesztően nagy különbségek vannak a választókörzetek létszáma között.

A kérdés tehát az, mennyiben változnának meg a demokráciával kapcsolatos alapvetéseink. Mennyiben viselkednénk máshogy mi és politikusaink? Mert azt tudnunk kell, hogy a rendszer mindig meghatározza a résztvevőit.

A legfontosabb változás a pártfegyelem és párthűség fellazulása lenne. Gazdasági és társadalmi problémáink egyik legfőbb forrása az irreálisan merev pártfegyelem. Gondolkodtál már azon, miért nem lehet komoly reformokat végrehajtani ebben az országban? Hát ezért. Mert a képviselők rá vannak kényszerítve, hogy egyéni véleményük helyett a pártvezetés álláspontját képviseljék, ami mindig és mindenáron meg akarja akadályozni a riválisok sikereit. Előfordulhat olyan, hogy egy jobboldali képviselő támogatja a baloldali kormánytöbbség környezetvédelmi törvényét? Hát nem igazán… Oktatási-, nyugdíj-, egészségügyi és reformokat pedig felejtsük is el.

Mennyi minden alakulhatott volna másképp? Gyurcsányt nem mondatták volna le az MSZP-és képviselők, ha tudják, hogy nekik kell szembenézniük a választókkal, és nem bújhatnak a pártlista szoknyája mögé? Elakadt volna az egészségügyi reform? Vajon szó nélkül hagynák a FIDESZ-es honatyák Matolcsy kuruzslásait? Vajon el kéne viselnünk a KDNP neofeudális giccsrohamát? Hát nem. Be se jutnának.

És vajon mi tűnne el? Eltűnnének ugyebár a kispártok, nem lenne Jobbikos vagy LMP-frakció, de valószínűleg nem lenne önálló liberális párt sem. Szükség van rájuk? Nagyon kevés olyan ember van – és szerencsére ez a képviselőink többségére is igaz – aki ne tartaná fontosnak a nemzeti érdekeket, környezetvédelmet, egyéni szabadságjogokat, mégis rettegünk, hogy ezek képviselete elveszne, ha az ezekre specializálódott kispártok frakció nélkül maradnának. Ugye mennyivel könnyebb lehazaárulózni egy rivális pártot, mint egy rivális képviselőt?

A magértékek képviselete, amiket egyébként kisebb-nagyobb mértékben mindenki vall, hirtelen elfogadható, sőt, kényszerszerű lenne. Az egyéni szabadságjogok védelme, a hagyományok ápolása és megbecsülése, a társadalmi szolidaritás elősegítése egycsapásra azok számára is vállalhatóvá válna, akik ezek közül egyiket-másikat jobban preferálják: a konzervatív szolidárisabb, a liberális tradíciópártibb lenne, a szocialista pedig jobban tisztelné a magántulajdont. A hiperkonzervatív-radikális Jobbik eltűnne, a neokommunista LMP visszasüllyedne humánértelmiségi filozofálásba, a KDNP többet nem nyúlhatna a gyerekeinkhez, a Fidesz és az MSZP képviselői pedig vagy ráeszmélnének demokratikus felelősségükre, vagy új, alkalmazkodni képes képviselők lazább szövetségei fogják elsöpörni őket.

Egy ilyen rendszerben minden országgyűlési képviselő a választópolgárainak lenne felelős, akik között jóval kisebb a tényleges különbség, mint amekkora a jelenlegi választási struktúrában lecsapódik. (A mostani választási rendszer olyan pártrendszert eredményez, mint a klaszteranalízis: egymástól minél távolabbi, minél homogénebb csoportokat hoz létre.)

Ugyanúgy lennének pártok, ugyanúgy lennének politikai oldalak is. Csupán annyi változna, hogy nem lenne bűn, egyenesen elvárás lenne, hogy a képviselők használják a fejüket, alkalomadtán működjenek együtt más frakciók tagjaival, mert politikai túlélésükkel játszanak, ha választóik helyett mégis inkább pártjukhoz hűségesek. Bibó.


„Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni a más véleményűektől, a más fajtájúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek az által válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.” (Bibó István)
 

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr222795129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlerTomi 2011.04.04. 12:25:13

Helló!

Nem rossz elgondolás, ugyanakkor van két megjegyzésem.

1. Számos képviselő szakpolitikusként kerül be az Országgyűlésbe, komoly politikai érzék nélkül. Ám, mégis szükség van rájuk a különböző bizottságokban, ezért rákerülnek a listára. Nyilván vannak háttéremberek, szakértők, stb. De nem megkerülhetőek.

2. Nem hiszem, hogy a jelöltek eszméi, gondolatai, ideológiái feltétlenül konvergálnának egymáshoz a verseny során. Alapvetően a középen levőkért folyik a verseny.
Amúgy pedig reformok, kemény politikai döntések és azok melletti hónapokon, éveken át tartó kiállás nem megy pártfegyelem nélkül. A "Közjó" érdeke nem biztos, hogy az egyéni képviselő érdekeivel is egybeesik.
Pl. Iskolák államosítása a tipikus példája ennek a dilemmának.

A dolognak két oldala van.
Mindenképp jó vitaindító.
:)

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.04.04. 15:14:43

@AlerTomi: Reagálok gyorsan.

1. Jó felkészítéssel szerintem bárki képes képviselni valamilyen szakpolitikai állásfoglalást, ha amúgy magát képes. Hogy szakértői tanácsadásra legyen-e külön keret, vagy tanácsok jönnek maguktól, valóban fontos kérdés. Ugyanakkor az egyéni választókörzetes győztesek is általában ehhez-ahhoz jobban értenek, ők is lehetnek "szakpolitikusok".

2. Ez nekem önellentmondásnak hangzik: pontosan azért, mivel a középért folyna a verseny, lennének kénytelenek konvergálni egymáshoz.
Teljesen igazad van, nyilvánvalóan hasznos, ha vannak pártok, frakciók, ha van szervezettség. A mostani helyzet viszont egyáltalán semmi rugalmasságra nem ad lehetőséget szerintem, a tisztán többségi modell viszont pont kellő mértékűt eredményezne.

AlerTomi 2011.04.04. 15:37:52

1. Jó, igazából itt érdemes lenne egy áttekintést látni a politikusi pályákról. Arra próbáltam rávilágítani, hogy a "jó képviselő" mint olyan, nem feltétlenül felel meg a "jó politikus"-sal kapcsolatos elvárásainknak.
Ha valaki baromira ért pl. az egészségügyhöz, oktatáspolitikához, adórendszerhez, még nem biztos hogy egy közösséget is képes irányítani, vezetni. Ezek egyszerűen más "skillek".

2. Ezt a rugalmasság-dolgot nem teljesen értem. Egyszerűen arról van szó, hogy szép dolog az "önkormányzatiság" eszmeisége (ahh...), de látjuk, hogy az cselekvési ereje nem túl erős. Nem akarom, hogy lejozefinistázzatok, de számos reformintézkedés az "állam vs. önkormányzatok" játszmán bukik el. Ez persze csak lobbi a sok közül, de létezik.

AlerTomi 2011.04.04. 15:42:43

Kicsit schmitteztem a 2-es pontnál.

Ezt a rugalmasság-dolgot nem teljesen értem. Egyszerűen arról van szó, hogy szép dolog az "önkormányzatiság" eszmeisége (ahh...), de látjuk, hogy az ÁLLAM cselekvési ereje nem túl erős. Nem akarom, hogy lejozefinistázzatok, de számos reformintézkedés az "állam vs. önkormányzatok" játszmán bukik el. Az önkormányzati lobbi persze csak egy a sok közül, de létezik.

Szalai Ervin · http://publius.blog.hu/ 2011.04.04. 15:46:13

@AlerTomi: Rugalmasság alatt azt értem, mennyi lehetőség van eltérni a frakció álláspontjától.

Mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy az önkormányzati lobbin buknak el reformok?

AlerTomi 2011.04.04. 17:15:47

Lobbi alatt azt értem, hogy vannak stratégiai jelentőségű pozíciók az önkormányzatok kezében. Pl. kórház, iskola, ilyen-olyan közigazgatási intézmények.

Az iskolák állami kézbe adásánál pl. elég erőteljesen megjelent az önkormányzati lobbi (pl. Pokorni, Lázár, Rogán, Kósa), akik számára egyfajta hatalmi kérdés.

Budapest példája azt mutatja, nem olyan király dolog a 23 kerület...20 év tapasztalatából láthatjuk, hogy ezzel rengeteg gond van.

Nem baj, ha vannak erős "önkormányzatis" arcok, nincs kizárva egyáltalán, hogy velük nem lehet reformokat csinálni. Csak szerintem érdemes ezt a szempontot is számításba venni. Mert eltolódhat egy ilyen irányba is a rendszer.