Publius

Szabad változatok demokráciára, köztársaságra és kapitalizmusra liberális fiataloktól.

Powered by

 

Ilyen jókat írtunk

Szabadságfolyam

Force Feed

2011.01.14. 00:48 Máté.Sz

A politológia védelmében

Címkék: liberális politológia objektivitás török gábor berkovits balázs szuveren.hu

Miközben egyre több, magát politológusnak nevező szakértő tevékenykedik Magyarországon, a politológia elutasítottsága (érzésem szerint) egyre inkább nő, különösen a baloldaliak és liberálisok körében. Ennek az elutasítottságnak az egyik megnyilvánulása volt Berkovits Balázs cikke a Szuverén portálon. Örültem neki, hogy végre valaki megpróbált pontokba szedve, racionálisan érvelni a politikai elemzők ellen, ugyanakkor, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem értettem vele egyet. Ahogy a cikk végére értem, úgy éreztem, Berkovitsot az zavarja igazán, hogy a politikai elemzők nem értenek vele egyet. 

A cikk elején az író rögtön kijelenti, hogy „az objektivitásra számot tartó, kvázi pozitivista elemző” szerepkörre kíván koncentrálni, és azt négy pont mentén kritizálni – gyakorlatilag elvitatva annak létjogosultságát. Nézzük ezeket a pontokat!

Objektivitás. Az író szerint a fent említett kategóriába tartozó politikai elemzők egy „vulgárisan értett objektivitást” képviselnek, ami azt jelenti, hogy egy elemzendő kérdésben mindig megkeresik a baloldai és jobboldali véleményt, mindkettőt elfogadják legitimnek, mindkettőben találnak igazságtartalmat, „névértéken” veszik őket, és azt vizsgálják, hogy ki mire használta az adott álláspontot, megnyilvánulást. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor nem foglalkoznak azzal, hogy a két állításnak mennyi igazságtartalma van. Ezzel a magyar politikai elemző azt jelenti ki, hogy az igazság valahol a két vélemény között van, részigazságok pedig mindkét véleményben vannak. 

Érthető, hogy egyeseket zavarhat ez a felfogás. A baj ugyanakkor ott van, hogy az itt leírt paradigma (melyet Berkovits a politológusok szájába ad) gyakorlatilag igaz. Nagyon nehéz, sőt lehetetlen olyan politikusi nyilatkozatot találni, melyről kijelenthető, hogy abszolút mértékben igaz, vagy hamis. Ez az állítás lehet, hogy túl posztmodern, de úgy gondolom, a fejlett világ társadalmai kinőtték (ki kellett volna nőniük) azt a gyermekbetegséget, hogy abszolút igazságokat keresnek/állítanak, mások véleményét pedig egyszerűen hazugnak titulálják – erre maximum az egyházak, vallások és messianisztikus ideológiák vállalkoznak jó esetben. Egy gondolkodó, a politikával foglalkozó illetőnek gyanakvással kell kezelnie mindenkit, aki magát tekinti az abszolút igazság birtokosának. Ettől kezdve az objektivitás, mint tudatállapot/módszer értelmét veszti, hiszen ha nincs igazság, nincs objektív mérce, csak szubjektív. 

Ha Berkovits cikkének ez lett volna a kritikája, azzal még egyet is értenék, ám nem ez a helyzet: a cikkben kijelenti ugyanis, hogy „természetesen mi sem lenne fontosabb, mint a valódi objektivitás képviselete, azonban a politológia elemzései ezt messziről elkerülik”. Tehát Berkovits explicite kijelenti, hogy az a baja a politológusokkal, hogy nem az igazi objektivitást képviselik – azt az objektivitást, amit Berkovits ezek szerint ismer és tud. Bármennyire is szofisztikáltan fogalmazza meg, gyakorlatilag monopolizálja az igazságot, univerzalizálja saját nézeteit – az a baja tehát, hogy a politológusok nem azt látják igaznak, amit ő. Ez racionális érvként elfogadhatatlan.  

Pártfetisizmus. Az író szerint a fentiekből következően a politológus nem hagyhatja, hogy az egyik oldal „demokratikus értelemben teljesen illegitimmé váljon”, hiszen ez által ki kéne jelentenie, hogy a másik oldalnak van igaza – ezzel pedig felmerülne vele szemben a pártosság, amit (ugye) az elemző el akar kerülni. 

Berkovits cikkében gyakorlatilag ebben a részben azért szidja a politológusokat (Csizmadia Ervint elsősorban), mert nem ítélik el a Fideszt, mint antidemokratikus pártot, pedig az már „kiírta magát a demokratikus politikai pártok közül” – hiszen, gondolom én, az író úgy gondolja, hogy ez egy objektív igazság. Fölhívnám rá azonban a figyelmét, hogy a „demokratikus” jelző, mint olyan, nem jelent semmit, mert mindenki mást ért ez alatt. Az egyetlen „objektív” értelmezése a szónak jogi lehet, az is a magyar jogrendszerbe ágyazva (tehát ez is szubjektív). Ezen értelemben azonban a Fidesz teljesen demokratikus, hiszen elfogadja a demokrácia játékszabályait, azokon belül tevékenykedik – választásokon indul, a törvényeket tiszteletben tartja (feltételezzük jóhiszeműen). Az, hogy az általa hozott intézkedések sértik Berkovits vagy az én demokratikus érzékenységemet, az már kulturális kérdés, és egyáltalán nem objektív. Tehát az író ismét elvárja a politikai elemzőktől, hogy átvegyék az ő fogalom-készletét, kulturális beállítottságát.

Politika, mint a hatalomszerzés eszköze. Ez a kedvenc részem. Berkovits szerint a politikai elemzők a „politika” szót a „hatalomért folytatott cinikus közdelemként” értelmezik - tévesen, „hiszen aligha lehetne ennél hamisabb állítást találni”.

Itt több probléma merül föl. Egyrészt amikor Berkovits ezen állítással vitatkozik, nem Török Gáborral, vagy Csizmadia Ervinnel vitázik, hanem Thomas Hobbes-al többek között – kár lenne tehát e miatt a magyar politológiát szidni.  Másrészt viszont (részben egyet értve Berkovitsal) védhető az az álláspont, hogy a politika nem (csak) a hatalomszerzésről szól, hanem arról is, hogy a politikus mit kezd azzal a hatalommal – tehát programokról, ideológiákról, célokról. Ez mind szép és jó, de fontos látni, hogy előbbit lehet, utóbbit jellemzően nem lehet ideológiák nélkül vizsgálni. 

Ajánlom az író figyelmébe a Ki a politológus? című írást, melyben Körösényi András, Tóth Csaba és Török Gábor leírnak különféle politológiai szerepfelfogásokat. Ebben (az én értelmezésem szerint) a politikai elemzőnek nem célja, hogy ideológiák mentén, a célokat és eszközöket felmérve értékítéletet mondjon egy kormány/párt programjáról (ez sokkal inkább a publicista feladata), hanem a hatalomért folytatott verseny vizsgálata. Mielőtt tehát bírálnánk Török Gábort, vegyük figyelembe a szerepfelfogását, mely abszolúte védhető. Ha Berkovits értékítéleteket akar olvasni, olvasson szerkesztői véleményeket, internetes portálokat, ideológiai alapú blogokat – de ne várja el ezt olyantól, aki kimondottan nem akar ilyesmire vállalkozni. Annak a vizsgálata pedig, hogy egy adott politikai megszólalás mögött milyen szavazatszerzési intenciók voltak, vitán felül releváns. 

Politika, mint „hatékonyság”. Ha jól értettem, itt Berkovits azért szidja az elemzőket, mert azok megemlítették, hogy a Fidesz (értékítélet nélkül) hatékonyan ír és hoz meg törvényeket, lépteti életbe programját. Itt két különböző politológust is szid, és ismét előveszi az objektivitás-kérdést, vagyis gyakorlatilag megint az bántja, hogy egyes politikai elemzők nem ítélik el a Fideszt. 

Ez a pont gyakorlatilag önismétlés, kár is bármi kommentet hozzáfűzni. 

Úgy gondolom, Magyarországon a politológusok fellépése jótékony hatású lehet, hiszen hozzájárulhatnak egy egészséges, demokratikus politikai kultúra kifejlődéséhez. Legyen a politikai elemző pártos vagy pártatlan, objektív/szubjektív szerepfelfogású, valamilyen szinten remélhetőleg gondolkodásra készteti a nézőket. Ez pedig önmagában érték. 

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://publius.blog.hu/api/trackback/id/tr832582489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lordius 2011.01.14. 02:12:13

Jó bejegyzés volt. Csak az a kérdés, hogy a szerző mit is gondol pontosan a demokratikus kultúra fejlődése alatt. Ugye a cikkben is le van írva, hogy a demokráciafelfogások szubjektívek.

Mihalovits Ervin 2011.01.14. 18:30:15

Én az eredeti írást nem értem. Hol lát/talált ez a jóember objektív politológusokat??? Mutassa meg nekem is őket... Régen, mikor még adtak minden pártnak megszólalási teret, az Estébe is (általam nagyrabecsült műsor VOLT) min 2 szakértő kellett, mert nem volt belőlük független és ezáltal objektív, csak egyértelműen felismerhető pártkötődéssel rendelkező. Természetesen vannak objektívitásra törekvő politológusok (pl. Török Gábor), de tapasztalatom szerint nem ez a jellemző.

Mihalovits Ervin 2011.01.14. 18:54:30

Nagyon jól látja a helyzetet a második kommentező :)

Máté.Sz 2011.01.15. 13:38:15

@Lordius:
Demokratikus kultúra fejlődése alatt azt értem, hogy szép lassan kialakulnak azok a viselkedési normák, informális döntéshozatali eljárások, vagy akár szavazói magatartás-minták, amik fenn képesek tartani a demokráciát. A törvények ugyanis önmagukban erre nem képesek.

Berkovits 2011.01.22. 22:34:14

Kedves Máté,
szerintem kicsit félreérted a cikkemet. Senki sem beszél "abszolút igazságokról". Csupán arról, hogy vannak olyan kijelentések, amelyek jobban közelítik a valóságot, s vannak, amelyek kevésbé. Az általam elemzett szerzők ezt az evidenciát figyelmen kívül hagyják, s úgy látom, Te is. Hanem úgy tesznek, mintha mindkét oldalnak minden kérdésben ugyanúgy igaza lehetne, és/vagy nem lehetne igaza. Ez nyilvánvalóan, s még minden ideológiai elkötezettség előtt, hamis. A probléma pontosan az, hogy ha valaki adott kérdésben az "egyik oldalnak" ad igazat, azt egyből pártossággal vádolják. Vagyis, mintha csak azért tenne ilyen kijelentést, mert elkötelezett. Ez nyilvánvalóan abszurd, hiszen kétségbe vonja, hogy bármely kérdést vizsgálni lehetne anélkül, hogy figyelembe vennénk, adott pillanatban milyen pártok léteznek a palettán. Egyúttal e pártok létét természetesként, szinte megváltoztathatatlanként állítja be. Sajnos, magad is e hibába esel, amikor azt gondolod, ideológiai értékeléseket várok a politológusoktól. Szó sincs róla!
Viszont, az nem megkerülhető, hogy a politológus valamely kerethez viszonyítson, amelyhez képest a politikai cselekvést elemzi. Legyen ez például a liberális demokrácia kerete! de legyen bármi más! Csak tudjuk meg, mi az. Természetesen nem szükséges elfogadnia a liberális demokráciát, mint értéket, de ezt is világossá kell tennie. Vagyis: nem kerülhető meg az elemzésben az értékek kérdése, amelyet az általam elemzett szerzők mégis folyamatosan megkerülnek - ezért mondod magad is, hogy a demokrácia fogalma "relatív". Ám legyen, de tudjuk meg, hogy adott szerző mégis mit ért alatta. De természetesen mindez egyáltalán nem jelenti még azt sem, hogy bármilyen értékkel azonosulnia kellene. Csak legalább tudjuk meg, mit mihez mér, mert különben az "elemzés" teljesen üressé válik.
Hogy a Fidesz demokratikus párt lenne? A demokrácia mely felfogása alapján? Az én felfogásom szerint nem az. Csak egy dolgot emelek ki, pontosan az állandó hivatkozási alapot (Te is ezt emlegeted), a demokratikus választásokon való megmérettetést: az önkormányzati választások nem voltak szabadok, hiszen a Fidesz hatalmi érdekből kedvére átírta a választókörzeteket, illetve gyakorlatilag lehetetlenné tette a jelöltállítást a kis szervezetek számára.
A "politika mint a hatalomszerzés eszköze" - ezt az elhibázott koncepciót egy fura Hobbes-hivatkozással megmenteni rendkívül felületes!
S végül, ha azt gondolod, hogy a "hatékonyság" felemlegetésének van önmagában értelme (hiszen megint csak: mihez képest, milyen célok érdekében), hát lelked rajta, de emellett igen nehéz lesz racionálisan érvelni... Hatékonyan szét lehet verni a jogállamot, ez történik jelenleg, örüljünk hát!
Üdv!
BB

Berkovits 2011.01.22. 22:39:03

@Mihalovits Ervin:
Kedves Ervin, a cikk pont arról szól, hogy igazából nem objektívek ezek az elemzők. De nem feltétlenül azért, mert pártokhoz kötődnek. Sajnos Mo-on sokan azt gondolják, hogy ha valaki nem képvisel explicit módon ideológiát, akkor már objektív. Sajnos ez nem így van, ez még édeskevés... Az ún. "értékmentes" elemzők könnyen válnak a pártok játékszereivé, pont erre próbáltam rámutatni.
Üdv,
BB

Máté.Sz 2011.01.23. 19:14:32

@Berkovits:
Kedves Balázs,
először is köszönöm a reagálás, megtisztelő, hogy elolvastátok a bejegyzést.

Másodszor pedig nem érzem, hogy félreértettem volna a cikkedet. Most is azt írod, hogy csupán arról van szó, hogy "vannak olyan kijelentések, amelyek jobban közelítik a valóságot, s vannak, amelyek kevésbé". Ez kétségkívül igaz, de az, hogy hol a "valóság", nem tudja sem a politológus, sem Te, se senki. Ez az én filozófiám. Attól kezdve, hogy Te azt követeled a politológusoktól, hogy lássák, hogy ez hol van, attól kezdve azt kéred tőlük, hogy a te valóság-értelmezésedet vegyék át. Ez nonszensz.

Persze írhatna arról a politológus, hogy szerinte melyik politikus hazudik, és melyik nem, de ez pl. számomra teljesen érdektelen. Sokkal fontosabb az szerintem, hogy miért mondta azt, amit mondott, függetlenül attól, hogy amit mondott, mennyire igaz.

Harmadrészt én meghallgattam egy TG előadást a politológus szerepfelfogásáról, és szerintem ő azon politológusok közé tartozik, aki húzott valahol egy határt, ami "demokráciát" jelenti neki. Ha ezt a határt valaki átlépi, azt már nem hagyja értékítélet nélkül - mint ahogy nem is tette, több elemzésében is kritizálta a fidesz politikáját.

Negyedrészt amit mondasz a fideszről, nekem az sem állja meg a helyét. Azért nem demokratikus, mert "az önkormányzati választások nem voltak szabadok, hiszen a Fidesz hatalmi érdekből kedvére átírta a választókörzeteket, illetve gyakorlatilag lehetetlenné tette a jelöltállítást a kis szervezetek számára." Két példa: az USA-ban is át szokták szabni a választókörzeteket olykor, minden párt a saját érdekeihez igazítva, még is demokratikusnak tekintjük a két nagy pártot. Másrészt pedig erős túlzás, hogy "gyakorlatilag lehetetlenné tette az indulást": ezt saját tapasztalatokból tudom, hogy nem igaz. Nehézzé tette, de nem lehetetlenné. A legtöbb problémát az okozta, hogy szinte minden párt figyelmen kívül hagyott több törvényt (pl. hamarabb kezdték el gyűjteni a kopogtatócédulákat). Persze nem volt elegáns az, amit csináltak, és szerintem is undorító volt, de elfogadom, hogy az is egy koncepció, hogy csak "reális" támogatottsággal rendelkező párt indulhasson a választásokon. Nem értek vele egyet, de elfogadom, hogy ez is egy megoldás.

Ha felemelnék a parlamenti bejutási küszöböt 10%-ra, akkor is azt mondanád, hogy ez antidemokratikus, nem? Hát szerintem ez sem lenne az, ez is egy koncepció. Pocsék, de koncepció.

remélem a jövőben is tudunk majd vitatkozni különböző kérdésekben. üdv
SZM