Valószínűleg nem lesz népszerű, amit most írni fogok - és pláne nem lesz népszerű ellenzéki oldalon – de végül is kit érdekel, ezt gondolom, legföljebb majd meggyőztök az ellenkezőjéről. Szóval tünti lesz vasárnap, és már eldöntöttem, hogy nem fogok elmenni rá. Valahogy „nem tetszik ez az egész”, mondom is, miért.

Elég világosan látható, hogy a szervezők iszonyatosan sok energiát öltek bele: állati szimpatikus fiatal - és kevésbé fiatal - arcok köszönnek vissza a videóüzenetekről, akikkel bármikor szívesen elmennék sörözni; vannak köztük neves szakértők, akiket bármikor szívesen kifaggatnék munkásságukról. Egyben van az egész, még az egyszerű jövendőbeli tüntetőket is bevonták a szervezésbe. Ez egy nagy közös élmény, az meg ugye mindig jó.

Igen ám, de egyszerűen képtelen vagyok szabadulni a késztetéstől, hogy párhuzamot vonjak a millás szupertüntetés és a pár évvel ezelőtti Kossuth téri kempingezés között. Emlékszem még a Fidesz vekkeres megmozdulására, amikor a demokratikus jogaikon csorbát érző tömeg akarta elzavarni az akkori kormányt – és bármekkora képtelenségnek is hangzik, akár még nem jobboldaliként is könnyen belátható, bőven volt alapjuk rá.

Ne értsetek félre, a mostani kormánypárt egyértelműen rosszul végzi a dolgát: az alaptörvénynek nevezett izé, a matolcsyzmus és az „egyre nagyobb kenyér” politikája, a visszamenőleges törvénykezés, az EU-ellenesség, a közoktatási ámokfutás, a szociálisan elesettek és a politikai ellenfelek kriminalizálása, az állami intézmények hűségesítése, stb. mind-mind borzalmasak. Szemfülesebbek persze tudják, hogy ezen címszavak többségével a második évezred összes kormányát le lehetett írni, és az egyedüli újdonságot talán csak az alkotmányosság kiherélése jelenti. Persze ez nem kifogás semmire, a csapnivaló kormányt nem menti fel, hogy csak egy picikét rosszabb elődeinél. Ami szar, az szar, és teljesen jogos, ha ennek az állampolgárok hangot is adnak.

Például fantasztikus és nagyszerű dolog volt a felsőoktatási hallgatók felvonulása az alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása ellen. Zseniális, egyenes szép. Gondoljatok bele, a megmozdulások hány százalékára igaz az, hogy egy viszonylag tágan definiálható csoport egy őt közvetlenül nem érintő ügyért száll síkra! Láttunk épp elégszer diákságot tandíj ellen lázadozni, szakszervezeteket magasabb béreket követelni, nagycsaládosokat többlettámogatásokért felszólalni, stb. Hiába vagyok akkora kapitalista mint a ház, nekem nagyon szimpatikus, ha az önérdek érvényesítése nem pénzről, hanem értékekről, a helyes ügy képviseletéről szól.

És azt hiszem, itt van a kutya elásva. A most vasárnapi tüntetés nem valamilyen értékrend megóvásáról, valamilyen egészségesen világos politikai program érvényre juttatásának igényéről szól: ha nem tetszik a „rendszer”, gyere el, tapsolj és kiabálj. Hiába vannak ott a videók, nekem például fogalmam sincs, mi a túrót értenek a szervezők „rendszer” alatt (Már a „viktatúrán” túl…) - egyedül arról van fogalmam, hogy én mivel nem értek egyet a mostani kormány intézkedései közül. Botor ábránd lenne feltételezni, hogy kimondatlanul is ugyanarra gondolunk. Az én esetemben például teljesen kizárt, hogy olyan rendezvényen jelenjek meg, ami élből elutasítja a felsőoktatásban bevezetendő tandíjat, mert úgy gondolom, anélkül egyetemeinkből soha nem lesz semmi – Hozzáteszem, nem a tandíj zárja ki a szegényeket, és ezt ti is tudjátok.

De ez csak egy példa arra, mennyire nem egyértelmű, hogy az a sok ember politikailag egy platformon létezhet. A zsákbamacska tényezőn túl az igazán nagy gondom azzal van, hogy már megint azt az üres rendszerváltó/forradalmi hevületet látom, amit már hosszú évek óta mindenkinél. Úgy látszik, nálunk már csak ilyen a politikai váltógazdaság: elutasítjuk az aktuális kormány egész munkáját, csinálunk nagy tüntetéseket, persze semmi konkrétumot nem kínálunk a választóknak, nehogy elijedjenek tőlünk, megnyerjük a választásokat, deklaráljuk, hogy mostantól minden másként lesz („fülkeforradalom”), aztán próbálunk iszonyat arrogánsan hatalmon maradni, amíg minket is el nem söpör a nagy ellenzéki igazságosztás. És ezek után még csodálkozunk, hogy az embereket nem érdekli a politika…

A millások nem párt, ne fikázzam már őket, meg minden. Ugyanakkor a szent civileknek ez az első olyan demonstrációjuk, amire „valamennyi demokratikus ellenzéki párt és mozgalom szimpatizánsait várják”, ami egy kicsit azért úgy hangzik, mintha „Feri segíteni kéne”. És ha már ilyen profik, pláne mi okom lenne ne felelős politikát várni tőlük? A mindent elsöprés helyett konkrét javaslatokat és tematizált akciókat szeretnék, amiket és amiken való részvételt van lehetőségem külön-külön mérlegelni. Így nagyon az az érzésem, hogy olyan jól titkolt tervekhez és programokhoz kéne adnom a nevem (és a lelkiismeretem), amivel talán még egyet sem értenék, de szinte bizonyos, hogy a résztvevők tömegeire hivatkozva pár hónapon/éven belül majd jól bejelentik őket, mint társadalmilag megfelelően kikonzultált csodaszert. Persze jó lenne leváltani a kormányt, de egyáltalán nem mindegy, mit rakunk a helyére. Azt meg már igencsak megtanulhattuk, hogy az „ennél rosszabb már úgyse lehet” magatartás semmi jóra nem vezet.

Szóval kedves szervezők, szimpatizánsok, tessék végigvinni, amit elkezdtetek! Csináljatok pártot, rendes, tisztességes átgondolt programmal, amiről lehet vitatkozni, és ami alapján eldönthetem, okosak is vagytok-e, vagy csak simán mosolygósak. Az ilyen forradalmi megmozdulásokat meg hagyjátok már a fenébe. Látjátok, hogy se a Fidesznek, se az országnak nem jöttek be igazán.